SEHONNAI

A jó családok mind hasonlóak egymáshoz, minden jó regény a maga módján az – írta Tolsztoj azokban a vázlatokban, amelyek a nagy Jasznaja Poljana-i lakástűzben megsemmisültek (úgyhogy nem tudom bizonyítani). 

 

Tommy Orange

Mindenesetre a bölcs muszkának olyannyira igaza van, hogy egyes jó regények olyan módon jók, ahogy elméletileg nem is szabadna jónak lenniük. Itt van például ez a könyv, a maga tucatnyi elbeszélőjével. „De hisz ennyi elbeszélő egyszerűen túl sok – nyavalyog az értékelő –, így nem lehet egy valamirevaló regényt lebonyolítani!” De, lehet. Mégpedig úgy, hogy Orange nem cselekményt akar végigvinni, hanem indulatos (az indulatra később visszatérek) kollázst készít egy kisemmizett népről, a kirabolt és út szélén hagyott indiánokról, ebben az értelemben pedig a számtalan szereplő és a mozaikos szerkesztésmód ad valamit az elveszett cselekmény helyett: a teljesség érzetét. Hogy egy komplett világ van itt ábrázolva, nem pedig pár egyén specifikus problémái.

Ugyanakkor: „Minden jó regény a maga módján az, de nincs olyan jó regény, amit el ne tudnátok szúrni a végén, zöldfülűek” – vetette papírra Tolsztoj a Nagy Jasznaja Poljana-i csőtörésben elveszett ötletelő noteszében. (Szóval itt se ragaszkodjatok olyan nagyon a forrásokhoz.) A banánhéj, amin Orange elcsúszik az, hogy mégsem tudja elengedni a történetet. Akar a végére valamit, ami összerántja a lazán összekapcsolódó cselekményszálakat, valamit, ahová kifutnak az események. Ám az apokaliptikus lezárás a pow-wow fesztiválon úgy áll a szövegen, mint tehénen a gatya. Kusza és hiteltelen, részben azért, mert szereplőinek jó részét nem tudja szervesen integrálni a végkifejletbe, és még nagyobb baj, hogy ezzel együtt mégis erőlteti. Nagy kár, hisz ez a túlhajtottság pont azt erodálja, ami addig a kötet legfőbb erénye volt: az életszagúságát.

Említettem az indulatot, ami a könyv egyik fő erénye. Gondoskodik a regény lendületéről, erőt kölcsönöz neki. Ugyanakkor ambivalens a viszonyom vele. Az indulat persze jogos, a közösség ellen elkövetett bűnökről beszélni kell, ki kell bontani őket a lehető legteljesebb mértékben. Ugyanakkor ha az indulat mellé nem társul hit valamiféle változásban, akkor könnyen terméketlenné válhat. Pozitív célok híján* megragad a sérelmek dédelgetésében, ami éppolyan függőség, mint az alkohol vagy a drog. Nehéz lejönni róla. Orange pesszimizmusában gyakran éreztem, hogy ez reális veszély számára. Persze mindez nem érinti a szöveg irodalmi minőségét, mondjuk úgy, a kritika a szöveget mint gondolati konstrukciót célozza. Remélem, Orange nem ragad bele végleg ebbe.

Lábjegyzet

* Orange nagyon szépen érzékelteti, hogyan kapaszkodnak egyes szereplői az indián hagyományba, ettől várva, hogy keretet, tartást ad létezésüknek, megakadályozza, hogy elenyésszenek a semmiben. Ez egy nagyon is emberi igény, és valóban fontos közösségi aktus. Ám a hagyomány önmagában nem pozitív cél, ha nem tudja újradefiniálni magát a megváltozott társadalom keretrendszerén belül, merev héj marad, nem elősegíti a párbeszédet, a beilleszkedést, hanem hátráltatja azt.

*

Kiadó: 21. Század 
Oldalak száma: 320
Borító: Keménytábla, védőborító
Kiadás éve: 2019
ISBN: 9786155915864
Fordító: Pék Zoltán

Hivatalosan engedélyezett másodközlés. Forrás: Kuszma’s Reviews

Author: Járvás Péter

1998-ban érettségizett Nagykőrösön, majd felsőfokú tanulmányait az ELTE TFK magyar-művelődésszervező szakán kezdte, de nem végezte. Könyvesbolti szakmai pályafutása Budapesten, egy Múzeum körúti üzletben kezdődött, később Magyarország piacvezető könyvkereskedelmi cégéhez került. Hat éve folyamatosan ír online könyves recenziókat, dinamikusan bővülő karakterszámmal. 2015 óta a Merítés-díj zsűrijének állandó tagja. További írásai: Kuszma

Vélemény, hozzászólás?