PÁLCA ÉS KORMÁNYPOLITIKA

Az írástudatlanság felszámolása nem csupán Kamerun elsődleges céljai között szerepel, de a kameruni családok is tudják, hogy az írás, olvasás, ismeretek elsajátítása fontos, hasznos, sőt egyre inkább nélkülözhetetlen. Nem csupán arról van szó, hogy „a gyermekem több legyen, mint én”, „ha nekem egész életemben gürcölnöm kell, akkor neki ne kelljen”, hanem arról is, hogy az írástudatlanság a törzsön belüli maradást, az elszigeteltséget, kiszolgáltatottságot is jelenti, ami ma már egyértelműen nem követhető életforma. A gond az, hogy ez a tendencia amennyire hasznos és dicséretes, épp annyi akadályba ütközik, és a nehézségek, bár legtöbb esetben meghatározó jellegűek, nem mindig az anyagi lehetőségek hiányából adódnak.

Kamerun oktatási rendszerébe az árván maradt gyerekek beiskoláztatását, tanulmányaik folytatását támogató másfél hónapos munka révén szereztem betekintést. A munkát Északnyugat Kamerun Esu nevű törzsében végeztem, adatközlőim az itt oktató tanítók, tanárok voltak.
Esuban tizenhárom iskola működik: ezekből tizenegy az alsó tagozatnak megfelelő hat osztályos elemi (állami, egyházi és két hegyi/erdei), kettő pedig a hat vagy hét éves felső tagozatnak megfelelő állami gimnázium és szakközépiskola.
Az állami elemi tandíjmentes, ingyenes, a kameruni állam ezzel támogatja az írástudatlanság felszámolását. Kötelező viszont az egyenruha, a sportruha és sportcipő, füzet, ceruza, toll és egyéb tanszer. A tankönyv is kötelező lenne, de erre a vidéki (törzsi) közösségekben nem telik. Ez Kamerun-szerte általános, nem csupán Esura jellemző, állítják a többi tartomány vidéki tanítói is.
Esu négy állami elemijébe közel ezerhatszáz gyerek jár. A legtöbb (ezer) gyereket fogadó, központi alsó tagozat épp a nagy gyereklétszám miatt oszlott a közelmúltban két, egyenként ötszáz gyerekkel foglalkozó csoportra, két különböző iskolaigazgatóval. Az évenként meghirdetett oktatói helyek száma kevés, így az itt tanítók száma sem elég, ezért a szülők szakképzett vagy szakképzetlen oktatókat alkalmaznak és fizetnek, ami diákokként évi 1000-1500-2000 kameruni frankba kerül (jelenleg 1€ = 650 XAF); a tandíjmenetes elemiben ezt az összeget nevezik tandíjnak. Az osztálylétszám negyven-hatvan (néha több) fő.
001
Az egyházi iskolákban kisebb létszámúak az osztályok, viszont magasabb tandíj. Az 5500 XAF tandíjas baptista iskolában például harminc-negyven gyerek tanul egy osztályban. A katolikus elemi tantermei gondozottabbak („nálunk a diákok iskolapadokban tanulnak” büszkélkedik az iskolaigazgató), az osztálylétszám is húsz-harminc között mozog, viszont a tandíj diákonként évi 12 000 XAF. A református elemiben az évi tandíj 8 000 kameruni frank; ők két épületben tanítanak: a központi hat osztályos és rendezett osztálytermekből áll, a kihelyezett viszont a templomban kapott helyett. Ez utóbbiban két tanító tanítja az összevont osztályokat. A tandíj mindkettőben azonos.

Az illusztrációk a szerző felvételei
Az illusztrációk a szerző felvételei

A magasabb tandíj oka az, mondják az iskolaigazgatók, hogy ezek az iskolák önellátóak, azaz ők fizetik a tanítóikat, az iskolaépületet is ők gondozzák. Hogy ez mit jelent, azt nem tudni pontosan. A villanyáram egyetlen elemibe sincs bekötve.
003
A tankönyvhiány általános. Átlagosan és ideális esetben osztályonként 1-2 tantárgy tankönyvével számolhatunk, a preferált tantárgyak az angol nyelvismeret és a matematika. Ilyen szempontból az állami és felekezeti iskolák között nincs különbség. A tankönyvhiány miatt a városi és vidéki gyerekek tudásszintje is különbözik, panaszkodnak a helyi tanítók: a vidéki iskolákban, a városiaktól eltérően, még a ceruza, toll és füzet megvásárlása is gondot jelent, ezért az ötödik-hatodik osztályos diák még a nevét sem tudja leírni, nemhogy olvasni tudna.

A többgyerekes családokban, ahol élelemre sem futja, társadalmi és egyéb biztosítók és biztosítások híján a kiadások, amik a kórházi és egyéb költségeket is jelentik, összegződnek, és a prioritást mindig a pillanatnyi szükség határozza meg. (Kamerun hegyekkel borított északnyugati tartománya szegény, mondhatni elmaradott vidéknek számít; az északnyugati és délnyugati térség gazdasági mutatói között, az utóbbi javára, számottevő a különbség. A legfontosabb jövedelemforrást a mezőgazdaság/földművelés, az itt élő, bevándorolt muszlim közösségeknek pedig az állattenyésztés jelenti.)
Az alsó tagozatos költségek oroszlánrészét a tankönyvek jelentik; hatodikban például szükség lenne legalább 6-7 tankönyvre, ezek ára darabonként és átlagosan 4 000 XAF, összesen tehát 20 000 – 30 000 XAF, ami több mint a teljes összesített évi tanköltség, a legmagasabb tandíjat számítva is. Áthidaló megoldást jelenthetne a végzős hatodikosok számára összesített tankönyv (Senior primary general knowledge), amely a sűrített vizsgaanyagot tartalmazza. Ezzel sem találkoztam sehol.
Hogy miért küldik a mélynyomorban élő családok, ahol még a legolcsóbb gyümölcsnek számító banán is ritkán kerül terítékre (8 darabos fürt ára 100 XAF) gyerekeiket az ingyenes állami helyett magasabb tandíjas egyházi iskolába? A válasz nem egységes: van, aki azért, mert szerinte a kisebb létszámú egyházi iskolában magasabb szintű az oktatás, mások viszont a felekezeti hovatartozásukat vélik ezzel megerősíteni.
A szigor és fenyítés általános mindkét (állami és egyházi) rendszerben, a pálca, mint nevelő eszköz, egyetlen tanító kezéből sem hiányzik. Elterjedt büntetési forma a nyilvános térdeltetés és tenyérbe vesszőzés. A fegyelmezés katonás parancsszavakból áll.

Büntetés és megszégyenítés
Büntetés és megszégyenítés


A hatodik osztály végén két vizsgát kell tenni: az alsó tagozatot záró vizsgát és a felső tagozatra jogosítót. A kettő összege 10 000-12 000 XAF között változik. A vizsgákra való felkészülés, tankönyvek hiányában nem egyszerű: diák és tanító délutáni órákra jár, ismételnek, próbálkoznak és ha szükség, akkor besegítenek, hogy diákjaik felső tagozatra kerüljenek. Buktatni amúgy sem szabad, meséli az egyik tanító, felsőbb utasításra át kell engedni mindenkit, mert a kormánypolitika az írástudatlanság felszámolását akarja, és ehhez kell a statisztika, még akkor is, ha a végzős hatodikos félanalfabéta.

Author: Turóczi Ildikó

Egyetemi tanulmányait 1985-ben végezte a temesvári Orvosi Egyetemen. 1990-ben általános orvoslásból szakvizsgázik Marosvásárhelyt, utána általános orvosként, majd családorvosként dolgozik; ezen a területen szerez főorvosi minősítést. Akupunktúrát Bukarestben, addiktológiát Budapesten tanul. Pszichoterápiás képzését (pszichodráma) Romániában kezdi, majd Budapesten egészíti ki. 2011-től szabadúszó orvos, 2011-ben önkéntesként dolgozik Kamerunban, ahova visszatér két évvel később, ugyancsak önkéntesként. Betegellátó intézményt alapít. Megjelent kötetei: 2010: Buen Camino – Jó utat! - a Spanyolországban tett spirituális zarándoklat élménykönyve, magánkiadásban, majd a pécsi Publikon Kiadó által megjelentetve 2013-ban; 2011: Álomcsapda - esszék, elmélkedések, naplótöredékek (magánkiadás); 2012: Változó idők Kamerunban (Fehér gyógyítóként a hegyi királyságban), Publikon Kiadó, Pécs; 2015: Boszorkányok, sámánok, varázslók (Esuföld, Kamerun), Publikon Kiadó; 2019: Varázslatok, járványok, missziók (IDR Publikon Kiadó). Elérhetősége: ituroczi@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?