NEMZETKÖZI FELLÉPÉS AZ IRÁNI BAHÁ’Í HÍVŐK ELLENI JOGSÉRTÉSEK MEGAKADÁLYOZÁSÁÉRT

Az ENSZ Közgyűlése a 2020. december 16-án elfogadott határozatában felszólítja az Iráni Iszlám Köztársaságot, hogy legyen tekintettel állampolgárai jogaira. A határozat hivatkozik az iráni bahá’í -ok elleni jogsértésekre. Az ENSZ ezzel a határozatával csatlakozott ahhoz az iráni bahá’i közösség melletti nemzetközi kiálláshoz, melyben az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kanada, Németország és az Európai Parlament számos képviselője részt vesz. A határozatot hazánk is támogatta.

Az ENSZ Központ. Forrás: ENSZ fotó
Előzmények

Az ENSZ Kongresszusa 2020. december 7-én elfogadott egy  határozatot, melyben elítélte az iráni kormányt a bahá’í közösség üldözése miatt, és egyben felszólította az iráni állampolgárok jogainak tiszteletben tartására. A Kongresszusi határozat hivatkozik az ENSZ 2019-es jelentésére, amely az emberi jogokkal kapcsolatos helyzetet elemzi az Iráni Iszlám Köztársaságban, és a 2019-es ENSZ nemzetközi vallásszabadság-jelentésre, valamint az iráni gyűlöletpropaganda közelmúltbeli 50 százalékos növekedésére, melyet a Bahá’í Nemzetközi Közösség dokumentált jelentésében. A határozat célja, hogy Irán kormányára nyomást gyakoroljanak az őrizetbe vett bahá’í-ok szabadon bocsátása, az állam által támogatott propagandakampányok befejezése, és a bahá’í-ok esélyegyenlőségének megteremtése, valamint a megélhetésük biztosítása érdekében.

Jim Shannon, az Egyesült Királyság parlamenti képviselője december 9-én az Alsóházban felvetette az iráni bahá’í-ok helyzetének kérdését, mondván, hogy az iráni bahá’í közösség „hatalmas nyomás alatt van” és folytatódik ellenük az „üldözés, diszkrimináció és erőszak”.

Mobina Jaffer kanadai szenátor a Szenátus december 9-i ülésén elmondta, hogy „növekszik a bahá’í-ok üldözése”, és hogy Irán kormánya továbbra is „alaptalan vádakkal” őrizetbe vesz bahá’í hívőket, miközben a koronavírus-járvány terjed az ország börtöneiben.

Az Európai Parlament egy tagja, valamint ír és norvég parlamenti képviselők is felemelték szavukat saját szervezetükben a bahá’í-ok üldöztetése ellen.

Októberben Anders Österberg svéd parlamenti képviselő egy kérdése nyomán találkozó jött létre Ann Linde, a svéd külügyminiszter és a Svédországi Bahá’í Közösség képviselői között, ahol az iráni bahá’í-ok helyzetéről tárgyaltak.

Németországban egy iráni emberi jogi aktivista a német kormány emberi jogi jelentésének december 9-i prezentációja során azt mondta, hogy „Irán megszegi az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányából fakadó kötelezettségeit.”

Emellett az „Article 19” nevű emberi jogi csoport december 10-én, az Emberi Jogok Napján kiadott egy nyilatkozatot, amelyben felszólította az iráni parlamentet, hogy utasítsa el azt a törvényjavaslatot, amely „tovább rontaná a vallási kisebbségek − beleértve a bahá’í-okat − számára a véleménynyilvánítás- és vallásszabadság jogát.” Az „Article 19” kinyilvánította, hogy az iráni büntető törvénykönyv javasolt módosításai lehetővé tennék a biztonsági szervek számára az alapvető szabadságjogok „kriminalizálását”.

Háttér
  • A bahá’í-ok Irán legnagyobb nem muszlim vallási kisebbségét alkotják, és a kormány folyamatos zaklatásának vannak kitéve az 1979-es Iszlám forradalom óta.
  • Több, mint 200 bahá’í hívőt végeztek ki a forradalom utáni években.
  • Az iráni legfelsőbb vezető, Ali Hámenei ajatollah által aláírt 1991-es politikai dokumentum felszólít az iráni bahá’i közösség fejlődésének „blokkolására”, valamint a bahá’í-ok kizárására az oktatásból és a megélhetési forrásokból. Az iráni állami médiában évente több ezer, a bahá’í-ok ellen uszító propagandacikk jelent meg.
Forrás

A Bahá’í International Community weboldala (bic.org)

Author: Róbert Katalin

A magyar-francia tagozaton végzett középiskolai tanulmányok után a PSZF rendszerszervezői szakán szerzett diplomát. 2017-től több internetes kulturális magazin, folyóirat létrehozásában, működtetésében vett részt, és számos cikke jelent meg.

Vélemény, hozzászólás?