Nyelvész, fordító, dokumentumfilmes, újságíró, hivatásos kalandor, és nem utolsó sorban író. Magát a logos, a beszéd művelőjének tartja. Szerelmei a szavak és a nyelv, amelyre mint a kultúra alapvető és esszenciális jegyére tekint, mivel meggyőződése, hogy egy kultúrát a legjobban megérteni saját nyelvén keresztül lehet. Dan Alexe tizenöt nyelven beszél és további öt nyelven elhangzó szövegeket könnyedén megérti. A PR Heraldnak adott interjújában sokoldalú életéről, élményeiről és új könyvéről is kérdeztük.
Dan Alexe Romániában született, majd 1988-ban emigrált Brüsszelbe. Meggyőződéses ateista, ennek ellenére egyik szenvedélye mégis – vagy épp ezért – a különböző vallások, kultúrák és az ezekhez kapcsolódó hiedelmek és rítusok feltárása. Megrögzötten keresi azokat a pillanatokat, amikor eddig kevésbé ismert kultúrákat és szokásokat kaphat lencsevégre.
A kilencvenes évek elején kameráival ott volt Csecsenföld felszabadulásakor, újságíróként számos alkalommal tudósított a Kaukázusból és a balkáni háborúk helyszínéről, de Afganisztánban is élt három évet, ahol újságírást és rádiózást tanított. D
okumentumfilmje, a kilencvenes évek végén készített Howling for God (1998), Cannes-t és Hollywoodot is megjárta, a Cabal in Kabul (2007) pedig, amely az Afganisztánban élő utolsó két zsidó életét mutatja be, szintén számos nemzetközi díjat söpört be.
Népszerű blogját (cabalinkabul.wordpress.com) napi rendszerességgel frissíti kultúrákról, emberekről, vallásokról vagy filmekről alkotott erősen kritikus, néha szándékosan provokatív gondolataival.
Két könyvet írt, mindkettőt román nyelven. Első könyvében (Miros de roşcată amară) pikáns erotikával fűszerezett történetek formájában meséli el saját alteregójának egzotikus helyszíneken, különböző hölgyek társaságában elköltött pásztoróráit.A közelmúltban bemutatott Dacopatia si alte rătăciri c. új könyve sem okozhat csalódást az öntörvényű Dan Alexe kedvelőinek, hiszen az író most ismét olyan témához nyúlt, amellyel rendesen megbolygatja az állóvizet. Könyvében ugyanis azt állítja, a román öntudatba beleégett dáko-római eredetelmélet – akárcsak számos egyéb mitológia alapokon nyugvó meggyőződés – csupán egy hibás téveszme.
– Logotètnek, vagyis „a szavak mesterének” tartja magát. Mit jelent ez az Ön számára?
Dan Alexe: – Kicsit humoros ez a szóhasználat, akár „kulturális humornak” is nevezhetjük. A román logofăt kifejezés egy görög jövevényszóból ered, és azt a tisztségviselőt jelenti, aki a régi uralkodók udvarában mintegy titkos tanácsadóként (logothetis) működött. A logothetis (logothète) szóból született meg a román nyelvben a logofăt kifejezés. Roland Barthes a francia hangzású logothète kifejezést a Sade-ról Fourier-ről és Loyola-áról szóló tanulmányában a nyelv, beszéd, és a diskurzus megújítójának definiálására használta. Szerintem a mai írott és beszélt román nyelvnek mindenképp szüksége van egy tanácsadóra, egy olyan „terelőre”, aki úgy mutatja meg a helyes utat, hogy közben szem előtt tartja a nyelv legértékesebb tulajdonságait. A románok ugyanis úgy beszélik saját nyelvüket manapság, mintha maga a nyelv fejlődése egy automatikus folyamat lenne. Nem veszik számításba azt, hogy a nyelvhasználat közben folyamatosan formálódik, változik. A valóság az, hogy a nyelv a beszéd legalapvetőbb eszköze, és ahhoz, hogy igazán ráérezzünk ennek a lényegére, újra fel kell fedeznünk saját nyelvünket. Ehhez viszont szükség van valakire, aki magára vállalja a tanácsadó, vagy logofăt szerepét.
– Köztudomású, hogy Ön 15 nyelven beszél, és további öt nyelven ért, ennek ellenére a nemzetközileg is rendkívül népszerű „Dan Alexe’s Flea Market” blog román nyelvű, a könyvei is, és a Facebook oldalain folytatott parázs viták is főképpen az anyanyelvén folynak. A romániai értelmiségiek és a románul beszélők emigránsok a legfőbb célcsoportja?
DA: – Nem csak románul, hanem angolul és franciául is szoktam írni akár a blogom keretén belül is, ezen kívül naponta jelennek meg cikkeim egy brüsszeli angol nyelvű újságban. Tény azonban, hogy ahogyan említette, írásaim valóban főként a románokhoz szólnak. A blogom nagyszámú olvasótábora annak is tudható be, hogy a román egy ún. „Facebook nemzet”. Romániában a Facebook és a virtuális identitás jelenléte sokkal inkább érezhető és elterjedt, mint más kultúrákban.
Belgiumban vagy Franciaországban, ahol a családommal és „igazi” barátaimmal élek, a Facebooknak nincs ekkora jelentősége. A közösségi média befolyása miatt a mai román generáció már nem képes a nyelv valódi természetének megértésére.
A francia és angol nyelvek kódrendszere például már több évtizede kiforrott, ezért nyelvújítás tekintetében ezekben a nyelvekben sokkal kevesebb a mozgástér.
A román nyelv ezzel szemben még számos kiaknázatlan lehetőséget tartogat.
– Melyik volt a legmegrázóbb halálközeli élménye, amit átélt?
DA: – Csecsenföldön és Afganisztánban is történtek velem ilyenek. Ezekre az élményekre azonban sokkal inkább tekintek úgy vissza, mint egészséges, felszabadító izgalmakra. Nem kenyerem a dicsekvés, ezért jobbnak látom nem beszélni ezekről a dolgokról mindaddig, ameddig nem sikerül méltó módon szavakba öntenem őket. Az élmények önmagukban semmitmondóak, amíg a Logos segítségével át nem alakítjuk őket szabadon szárnyaló szavakká.
– Többször nyilvánosan hangsúlyozta, hogy ateista. Mennyire ambivalens az Ön viszonya a román Ortodox Egyházzal?
DA: – Világéletemben ateista voltam. Ez egy természetes állapot… Mindenki ateistának születik egészen addig, ameddig el nem köteleződik valahová. Úgy gondolom, az a totalitárius hozzáállás amit az ortodox egyház tanúsít a román nemzettel szemben, némi aggodalomra ad okot. Maga a tény, hogy a papok semmiféle pedagógiai felkészültség nélkül taníthatnak az iskolákban még Oroszországban sem elfogadott. Vagy vegyük a Nemzet Megváltó Katedrálisa (Catedrala Mântuirii Neamului) megnevezést: erőszakos, románellenes és erkölcstelen. A középkorias babonás hangzás (megváltó) mellett azt sugallja, hogy aki nem ortodox, az valójában nem is lehet a nemzet része, vagy aki nem részesül megváltásban, azt mindenképp hatalmába keríti a Sátán és a gyehenna tüzében ég majd el. Mindez ellentétes a mai modernkori együttélés és tolerancia érzületével. Az igazi keresztényeknek (akiknek eleve toleránsaknak kell lenniük) el kellene utasítaniuk ezeket a erkölcstelen szóképeket, amelyek megváltott hívőkre és pogányokra osszák fel az emberiséget. Aztán ez az őrült ortodox rögeszme: kijelenteni, hogy aki nem hívő ortodox az valójában nem is igazi román, a román nemzeti öntudat kétségbevonása.
– Melyik filmes teljesítményére a legbüszkébb az eddigi munkássága során és miért?
DA: – Igyekszem nem elköteleződni egyik irányzat mellett sem. Ugyanannyira vagyok büszke filmjeimre, arra, ahogyan a képekkel játszom, mint arra, ahogyan a szavakkal játszom. Ezek különböző önkifejezési formák. Igyekszem mindkét területet ugyanolyan szigorúsággal megközelíteni. Ez nagyon sok munkával jár. Fő célom az, hogy maga az önkifejezés módja önmagában is üzenetté váljék. Ahogyan egy film célja is elsősorban a képek összeillesztésének egyedi formája kell hogy legyen, ugyanígy egy írott szövegnek is, még ha nem is irodalmi céllal íródott, elsősorban a használt nyelvezetet kell visszatükröznie.
– Tudna Ön a nyilvánosság színpadain és erőterein kívül is élni? Hogyan telnének az ateista Dan Alexe hétköznapjai egy kolostor falain belül?
DA: – Az emberek elég sokat várnak ettől a romantikus világtól való elvonulástól. A román fejekben még él a Mircea Eliade féle legenda, amikor az író hetekre elvonult a világ szeme elől egy Himalájabeli Ásramba (spirituális menedékhely – A Szerk.) A valóság az, hogy el akarunk mi rejtőzni a világ elől, de azért jó lenne egy olyan hely, ahol van internet is. Én azt hiszem, az a személytelenség, ami a mai nagyvárosokat jellemzi, tökéletesen megfelel erre a célra: elvonulhatsz akár a saját lakásodba is. Annak ellenére, hogy ateista vagyok, sokszor jártam már az Athos hegyén. Tapasztalataim szerint egy nagyváros forgatagában sokkal jobban el lehet rejtőzni a világ elől, mint egy távoli romantikus helyen.
– A közelmúltban került boltokba legújabb könyve a „Dacopatia și alte rătăciri”, (A dákománia és egyéb tévelygések) amelyben a román mitológia újraértelmezésére vállalkozik. Milyen hangsúlyos üzenettel ajánlaná ezt a művét kimondottan a magyar olvasóknak?
Dan Alexe: Azt üzenem a magyar olvasóknak, hogy igenis van lehetőség a valódi párbeszédre. A románok és a magyarok ugyanis kivételes helyzetben vannak: akár egy civakodó pár, aki hirtelen ráébred, hogy az őt körülvevő világ sokkal több viszályt rejt magában, mint a kettőjük között fennálló ellentét.
Jelenleg Belgiumban élek, ahol sokat tanultam a flamandok és vallonok között fennálló „se veled, se nélküled” kapcsolatról. A két nép közötti ellentét alapja nem más, mint a hasonlóság. A flamandok ugyanis nagyon hasonlítanak a vallonokra. Ezt leginkább akkor tapasztalom, amikor eredeti hollandokkal van dolgom. Ők ugyanis lekezelően viselkednek a vallonokkal, annak ellenére, hogy a vallonok ugyanazt a nyelvet beszélik. Ugyanígy érzik magukat az erdélyiek is Magyarországon, hiszen ráébrednek arra, hogy az a kulturális közeg ahonnan származnak és ahol élnek, sokkal gazdagabb és ősibb mint amivel „odaát” találkoznak.
Erdély óriási érték és egyben nagyszerű lehetőség is mind a románok, mind a magyarok számára.
