Nyíregyházán, 135 évvel ezelőtt, október 21-én született a magyar prózastílus egyik legnagyobb művésze: Krúdy Gyula. Soha senki, őt megelőzendőn nem írt olyan átéléssel és tehetséggel az étel, a bor, a nők társaságának művészi szintű élvezetéről. Műveit áthatja a századforduló szecessziója, ami keveredik fiatalkorának hangulatvilágával, az elmúlás érzésével és a régi Pest-Budai miliővel.
Krúdy Gyula az a magyar író, aki műveivel kivívta a magaskultúra kedvelő közönség elismerését, ezzel egy időben pedig széles olvasókörökben is kivételes népszerűségnek örvendett. Nagyszerűségének köszönhetően halála után 80 évvel, ma is idézik, olvassák, utcák, terek és neves intézmények viselik nevét. Éttermek tűzik menükártyájukra egykori kedvenc fogásait. Korábbi lakóhelyén, Óbudán, idén emlékévvel, a Krúdy-év elnevezésű rendezvénysorozattal adóznak életműve előtt.
Budapesti magány és múlandóság
Krúdy 1896-tól haláláig élt a fővárosban, aminek hangulata meghatározó élmény volt az író életútja során, habár műveiben helyszínként csak később jelent meg a régi Pest-Buda. Itt alakította ki sajátos életstílusát, amit annyian csodáltak és irigyeltek. Nap, mint nap, estéről-estére a bohémvilágban mozgott, habár ő maga sosem tartozott közéjük. Óbudai kiskocsmák törzsvendége volt, gyakorta vacsorázott a Kéhli Vendéglő asztalainál. A vendéglő falán ma sárgaréz tábla jelzi, hol töltötte az író egykor magányos óráit, egy libatöpörtyű, egy snapszer leves vagy éppen egy Krúdy-fröccs társaságában. Rengeteg író és művész lelkesedett érte, csodálták, ám köreikben soha igaz barátra nem talált.
A szerelem és a nőkkel való kapcsolata állandó motívumként jelent meg műveiben, sokszor önéletrajzi ihletésű történetekkel kiegészítve. Krúdyról azt beszélték, életében, munkájában végig magányos ember volt, aki magányos maradt a családi életen belül is, habár kétszer is nősült.
„A kerek, fekete márvány kávéházi asztalra könyökölt, sört ivott és nézte a biliárdozókat. Legszívesebben egyedül ült, mindenfajta társaság zavarta. A zsokék és pincérek ismerték kedvteléseit és tisztelték magányát. Órákon át tudott egyedül ülni, sör vagy bor mellett, s hallgatni.” (Márai Sándor: „Utóhang Krúdyról”)
Időtlenség
A nosztalgiától megszépült korhangulat, gyermek- és fiatalkorának helyszínei legtöbb művében sejtelmesen visszaköszönnek. Hasonlóan a Krúdy-féle időtlenséghez, ami szintén gyakori motívum: „Valami olyan időt mutattak az órák, amilyen idő talán soha sincs” hangzik A hídon című novellájának talán leghíresebb mondata. Impresszionista prózájában gyakran jelentek meg különböző korszakok bizonytalan körvonalú képei, valamint a nagyon erős múltba vágyódás, térbeli és időbeli utazás elválaszthatatlan egysége.
Szindbád és a nők
Krúdy Gyula nőkhöz való írói viszonyát hosszú oldalakon keresztül lehetne tárgyalni. Életformája és világszemlélete saját főhőseiben élt tovább. Regényhőseit gyakran saját maga hasonmásaként alkotta meg, mint például Szindbád vagy Rezeda Kázmér. Krúdy történeteiben, ha figyelünk, gyakran találkozhatunk átstilizált önéletrajzi vonásokkal. Különösképp igaz ez a Szindbád-novellákra, ahol az egykori szerelmek emléke mindig központi szerepet játszik.
„ Festett vörös hajától kezdve a cipője sarkáig áradt belőle az intelligencia és az élvhajhászat. Ő volt az én életem halikrája és francia pezsgője, amelytől akkor részegedtem meg, amikor meguntam a fokhagymás kolbászt és a kerti bort. Ő inspirált…”
(Krúdy Gyula Szerelmeskönyv – Összeállította: Krúdy Zsuzsa)
Krúdy Gyula egész élettörténete tökéletesen illeszkedik műveinek sorába. Sorsa, kalandjai és élettapasztalásai olyanok, mintha csak ő maga írta volna. Idén, 135 évvel születése és 80 évvel halála után, a színházi előadásoktól, művei kiadásán keresztül, éttermek gasztronómiai rendezvényein át rengeteg lehetőség adódik megismerkedni ezzel a páratlan életművel.
Rendezvények, irodalmi és gasztronómiai programok: Krúdy-év Óbuda
