ÍRÓK, GENGSZTEREK, PROFESSZOROK

A „Ha már megvetted, olvasd is el!” magánkulturális akcióprogram keretén belül vettem le ezt a kötetet a polcról. Gyanítom, elég sok könyves van azzal úgy, hogy tele a lakás olyan könyvekkel, amiket meglátott valahol, valamiért szimpatikusak voltak neki, ingyen vagy szinte ingyen el lehetett vinni őket, és észre sem vette, hogy igazi olvasói szándék nem párosul a birtoklási vágy mellé. Ez a könyv is így kerülhetett hozzám: Gore Vidalt neve jól cseng, tetszik karakteres progresszivitása és metsző iróniája – ám ettől függetlenül alig hiszem, hogy egy irodalmi és politikai tanulmányaiból összeállított válogatást sürgősen fel akartam falni. Egészen eddig.

Gore Vidal – Van Vechten

A kötet első fele az irodalmi tárgyú írásokból szemezget. Némi celebspotting, sorjáznak az amerikai irodalmi élet ismertebb nevei (no és persze az ismeretlenek is – szerencsére a kötet végén gazdagon összeállított magyarázó jegyzetek segítik ki az olvasót), Norman Mailer, Tennessee Williams, Truman Capote, satöbbi. Tündökletes az a finom indiszkréció, az a szemtelen humor, amivel Vidal kezeli olvasmányait, még a szeretett-tisztelt írók is kapnak egy-két tüskét, a nem annyira szeretettekre pedig csak úgy záporoznak a gúny nyilai. Az egyetemi mihasznák és az Új Regény amerikai másolói mind jól megkapják a magukét. Ez, ha néha igazságtalan is, de bevallom: szórakoztató. Vidal masszív ellenérzése az elitista „elefántcsont-torony” irodalom iránt számomra – talán – legkedvesebb írásában is kirajzolódik. Ez A tíz vezető bestseller c. szöveg, amelyben a szerző fogja a New York Times vonatkozó listáját 1973. január 7-ről*, és a rajta szereplő regényeket röpke gyorselemzésnek veti alá. Vajon melyik mai kritikus vállalná az ezzel a munkával járó fizikai és szellemi megpróbáltatásokat? Én nem, de valaki más, esetleg?

(Külön kiemelném Vidal szóhasználatát, ami mai szemmel olvasva minden, csak nem PC. A nemi identitást jelző „b” betűset minden további nélkül használja, szeme se rebben. Nem emlékszem, valaha találkoztam volna olyan szöveggel, amiben ennyiszer le volt írva ez a szó. Hozzáteszem: jó, hogy használja, mert ahol használja, ott mindig funkcióval bír, lényegi része a mondanivalónak, amin a körülményes körülírások csak rontanának.)

A kötet második fele a második fele az amerikai politikai szférába emel fel bennünket, az elnökök és szenátusi tagok világába. Itt Vidal mintha hozzákomolyodna a témájához, felelősségteljesebben, szabatosabban igyekszik fogalmazni – ezzel némileg veszít szórakoztató voltából. Bevallom, ez fáj. Ráadásul egynémely sztorija veszített frissességéből – hogy Nixon londoni nagykövete mit és hogy szúrt el, az, gondolom, akkoriban érdekesebb kérdés volt, mint most. Ezzel együtt ebben az etapban is vannak abszolút érvényes szövegek, például a Kennedy vagy az Adams családról szólók, amelyek érdekes adalékokat tartalmaznak azok számára, akiket érdekelnek az amerikai belpolitika mélyáramai.
És most visszarakom a kötetet a polcra: így.

* Ezen a listán a vártnál több ismerős névvel találkoztam. Szolzsenyicintől és Mary Renaulttól olvastam is, öt másikat pedig ismertem, hisz könyveik a mai napig beszerezhetők magyarul is.

 

 

 

Author: Járvás Péter

1998-ban érettségizett Nagykőrösön, majd felsőfokú tanulmányait az ELTE TFK magyar-művelődésszervező szakán kezdte, de nem végezte. Könyvesbolti szakmai pályafutása Budapesten, egy Múzeum körúti üzletben kezdődött, később Magyarország piacvezető könyvkereskedelmi cégéhez került, ahol immár 9 éve van állományában. Egy szép, kies hűvösvölgyi könyvesbolt vezetőjeként munkaidejének minden percét könyvek között tölti. Hat éve folyamatosan ír online könyves recenziókat, dinamikusan bővülő karakterszámmal. 2015 óta a Merítés-díj zsűrijének állandó tagja. További írásai: Kuszma