GRAFFITI

Korunk egyik sokat vitatott jelensége a graffiti. Számos válfaja és minősége miatt nincs egyetértés hovatartozásáról, jelentéséről. Köztünk él, mégsem ismerjük. Minek is nevezhetnénk? A választ a témához kapcsolódó területek és nézőpontok alapos vizsgálatától várom. Esetleg az ezzel foglalkozó hivatásosoktól: a graffitis szubkultúra tagjaitól, az őket üldöző rendőröktől, képeiket kiállító galériáktól. Interjúk, tárlatok, zártkörű kiállítások, hosszas beszélgetés közben kikapcsolt diktafonok, rendőri aggályok az adat-szolgáltatástól, titkos csendestársak, pontosan meg nem nevezhető interjúalanyok, általam fel nem tüntethetett adatok és információk, black book-ok, vázlatfüzetek, megszűnt folyóiratok, és természetesen a megszámlálhatatlan mennyiségű meghatározások kísérik folyamatos, szűnni nem akaró kutatómunkámat. Érdeklődésemet a téma iránt – nem csak az ismertség miatt – máris üdvözölték a szubkultúra tagjai. Magyarországon eddig ugyanis nem készült átfogó képet adó kötet a graffiti, a street art és az e területeket képviselők mindennapos tevékenységéről. Könyvem ebben a szellemben tesz kísérletet arra, hogy alapdokumentum legyen. Azért is tartom fontosnak a témával történő szakmai alapú foglalkozást, mivel a tárgyát már régóta használja a reklámszakma, a művészet, a városdesign, de az együttműködésükben rejlő lehetőségek még nincsenek kellően kiaknázva, ráadásul magyar nyelvű szakirodalma szinte nem is létezik. (Az alábbiakban közölt írás rövid részlet a szerző könyvének egyik fejezetéből. A Szerk.)


A graffiti mindennapjaink részesévé vált, akarva, vagy akaratlanul, foglalkozunk vele, elfordulni tőle nem lehet. Teret követel magának. Illegalitásban él, mégis sokan szeretik, de majd ugyanannyian el is ítélik.
Bűncselekmény? Művészet? Nem tudjuk. Az egyetlen megállapítható tény az, hogy létezése megkérdőjelezhetetlen.
RE-GRAFFITI
Magyarország. Különös értelmezések országa. Általában sok mindent máshogy értelmezünk kicsiny hazánkban, mint ahogy más európai országokban megszokott. Talán a számos kulturális keveredés melegágyának tartott Kárpát-medencében elfoglalt helyünk, vagy talán az eddig még teljes mértékben fel nem derített eredetünk miatt. Annyi azonban bizonyos, hogy sokszor egy gyökereit nem ismerő, összezavarodott gyermek módjára szemléljük a körülöttünk meghúzódó világot, különös jelentéssel felruházva az elénk táruló ismeretlent. Ez a megközelítés ölt testet vizuális kultúránkban is. Annak ellenére, hogy számos tudomány területen kiváló és újító megoldásokra vagyunk képesek, különös módon ez a művészet a vizualitás megítélésében számos ellentétbe ütközik. A meglepőt, újszerűt, ám annál innovatívabb megoldásokat sokszor hajlamosak vagyunk az ördögtől valónak ítélni, s egyúttal elítélni azt, s másképp értelmezni azt valós jelentésétől.
Hirdetési felületet látunk a művészeti alkotásokban, művészetet a reklámokban. Ez a szemlélet talán még meg is állja a helyét, a 21. században akár természetesnek is nevezhető. Azonban az a rendíthetetlen álláspont, amely alapján bűncselekményt vél felfedezni egyre több állampolgár az utcán megjelenő alkotásokban, sok esetben már nem helytálló. Vandalizmussal vádolják alkotóikat, s a mögöttes tartalom, a célok már nagyrészt senkit nem érdekelnek. Az egyszerű megismerés szintjét is elutasítják, nem hogy megérteni próbálnák az önkifejezés eme módját. Így nemes egyszerűséggel egyetlen halmazba csoportosítják az utcán megjelenő művek mindegyikét, megbélyegezve őket a „graffitinek” elkeresztelt címkével. A megnevezés téves, hiszen az nem fedi le teljes mértékben a köztereken megjelenő rajzok, firkák összességét. Nem tesznek különbséget graffiti és graffiti között. Holott a különbségek szemmel láthatóak. Számos válfaja és minősége létezik, csak úgy, mint a tradicionális művészeti alkotásoknak.
A street art, illetve a graffiti létének és mibenlétének kérdésének keresés meghatározó számomra, már csak azért is, hogy megtudjam: a kommunikáció eme ikonikus ábrázolásmódja hordoz-e magában bármiféle üzenetet? És vajon a társadalom, az utca embere el tudja-e valaha is fogadni a graffitit, mint a városi élet szerves részét, csakúgy, mint a reklámokat? Vagy továbbra is hasztalanul és eredménytelenül harcol ellene az emberi kommunikáció alapvető tényezői nélkül?
Vajon beszélhetünk-e ez esetben tényleges vizuális szennyezésről? Minek nevezhető az önkifejezés eme módja? Rombolásról, bűncselekményről, vagy kortárs műalkotásról, happeningről szól? Esetleg egy olyan művészettel állunk szemben, mely egyik korban sem kapott megfelelő teret? Vagy talán a graffiti a reklám egyik alternatívája? Vagy a public relations egyre táguló eszköztárának egyik lehetséges eszköze?
A témával számos fórum, közgyűlés és szervezet foglalkozott és foglalkozik már évek óta. Eddig azonban hazánkban nem készült átfogó, teljes képet nyújtó felmérés. Sok kérdés megválaszolatlan, nincs tudományos megjelölése vagy bármiféle hivatkozása. Így forrásaim egy része e szubkultúra tagjainak elmondásaiból építkezik.
Nem vagyok a stílus képviselője, végképp nem ennek a kultúrkörnek a tagja, ezért felmerül a kérdés, hogy egy külső szemlélő tud-e hiteles lenyomatot adni erről a világról?
Személyes érintettségemből fakadóan szubjektív vélemények sokaságát dolgoztam fel, de a témával kapcsolatban nehéz objektív tartalmat közvetíteni. Mind a graffiti, mind a reklám és természetesen általánosságban véve, a vizuális megjelenések megítélése ellentétekbe ütközik. Személyenként változó véleménnyel találkozhatunk.
Célom tehát nem az, hogy a graffiti megjelenésével felmerülő összes problémára választ adjak, pláne nem, hogy megoldjam azokat. Csupán megismerni, megismertetni akarom azt a világot, melyet látszólag mindenki ismer, de valós lényegét kevesen látják. Viszont annál több lehetőség rejlik benne.
VÁZLATOS MŰFAJTÖRTÉNET
A graffiti az olasz „sgraffito” szóból származik, melynek jelentése: karcolás. Mai elnevezése nagy valószínűséggel Raphael Garucchi archeológus nevéhez fűződik, aki a „Graffiti de Pompéi” megnevezést használta, amikor a pompei falfeliratokat kutatta (1856).
Eredete azonban sokkal korábbra, egészen az ősidőkig nyúlik vissza, történetesen a barlangrajzokig. Majd az önkifejezés és információátadás eme módja végigvonult letűnt korok dicsőséges birodalmain. Megtalálhatjuk nyomait a szakkarai piramisok közelében, pompei házfalakon, római katakombákban. Használták a II. világháború náci propagandistái is a falra írást, gyűlöletkeltés céljából.
Számos forradalmi megmozdulás kommunikációs eszköze volt. Megjelent az 1960-1970-es francia diáklázadásoknál, ahol az úgynevezett „pochoir” technikához (francia szó a stencil jelölésére. A Szerk.) fordultak, amely a stencil előfutárának is nevezhető. Az írások ekkor még javarészt politikai tartalmúak voltak.
A graffiti mai megjelenésének formája az 1970-es években alakult ki New Yorkban. Kialakulásakor szorosan kapcsolódott a hip-hop kultúrához. A „do it yourself” érzés járta át művészetüket. Mind a zenei, mind a képi kifejezés eszköztárában fellelhető volt a szabadság keresésének folyamatos harca.
Az első híresen-hírhedt alkotó: Taki, aki lépten-nyomon neve lenyomatával jelezte: itt jártam, de előfutárnak tekinthető még Kilroy is, aki „Kilroy was here” feliratával hirdette létezését. Az alkotók eleinte gyakran használták valódi nevüket, de az illegalitás szellemében nagyon hamar átváltottak az álnevekre.
A mai graffiti képe gyorsan felismerhetetlenné vált az előző évtizedekhez képest. Az alkotók egyre több személyes márkajegyet és szimbólumot alkottak. A firkák, írások tartalma és minősége is megváltozott. A tag-ek egyre nagyobbak, és nagyobbak lettek. Már nem csak a mennyiség számított. A minőségi alkotás is előtérbe került. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az írásképek bonyolódtak, megtervezett, művészien kivitelezett jelekké alakultak át, már-már tipográfiai szinteket súrolva.


Az 1980-as években ennek a folyamatnak a hatására kialakult a street art. Egyesek szerint az ebben a szellemben készülő munkák már valódi művészetnek minősülnek, megint mások a graffiti egyik ágának tekintik, ugyanakkor egyes utcai művészek teljesen elhatárolódnak a két műfaj összehasonlításától.
A street art gyűjtőneve mindazon kreatív, művészeti jelenségeknek, melyek megjelentek az urbanizáció hatására. Magába foglalja többek között a stencil- és a matricakészítés alkotásait is. A street art művészei már az utca emberével akarnak kommunikálni, alkotásaikkal a városi művészetet szeretnék jellemezni, elhagyva a graffiti íratlan szabályait, még szabadabb alkotásokat létrehozva.
A művek elkészítésének helyszínéül egyre nehezebben megközelíthető tereket választottak. Már önmagában az is művészet, hogy bizonyos helyekre eljutottak.
Megszületett tehát a különlegesen egyedülálló stílus, ami speciális kommunikációs nyelvjárások összessége. Egy mozgalom, mely a kezdeti időkben (és részben még manapság is) kitörési pontot jelentett a gettókban és szegénynegyedekben élő fiatalok számára. Egy szubkultúra részeivé váltak, ahol szabadon szembeszállhattak a fennálló rend ellen, megismerték és elismerték munkásságukat. A graffiti végigsöpört az egész világon, melynek hatására fiatalok ezrei fogtak fegyver helyett festékszórót, megteremtve ezzel maguknak a teret, hogy harcolhassanak jogaikért, eszméikért.
A GRAFFITI MAGYARORSZÁGON
A graffiti a hip-hop kultúra megjelenésével szinte azonos időben jelent meg Európában. Ezek az alternatív kulturális jegyek a szocializmus kapitalista-ellenes berendezkedése miatt csak megkésve, az 1989-es években kezdtek el beszivárogni hazánkba. A rendszerváltás enyhítő körülményeinek és a szabadság érzésének hatására az immár demokratikus körülmények között élő magyarok megpróbálták a lehető legszélesebb módon kihasználni a szólásszabadság adta lehetőségeket. Ebbe természetesen beletartozott az illegális véleménynyilvánítás módszere is, a graffitik és a tag-ek megjelenése. Elindult tehát a mozgalom Magyarország nagyvárosaiban (különösen Budapesten) a fiatalokért, az egyhangúság, és a panelházak betontömbjei ellen.
Hazánkban jellemzően két hullámban teljesedett ki a ’90-es években megjelenő graffiti és a 2003-tól jelen lévő street art tevékenysége.
Az első, érdemleges alkotások 1992-ben jelentek meg. Ekkor kezdték el „lefújni” az első vonatokat, a Déli és a Keleti Pályaudvar félreeső vágányain.
Egy városi anekdota szerint a vasutasok akkor még nagy örömmel fogadták a rajzokat, hiszen ismeretlen volt számukra, és az utazók számára is. Volt olyan is, aki szerint a MÁV Rt. Közkapcsolati Irodája rendelte meg a rajzokat. Azóta a graffitik megítélése az ellenkezőjére fordult, és a bűncselekmények, illetve a vandalizmus egyik megnyilvánulásaként tartják számon.
Az újonnan megalakuló graffitis csapatok úttörői a Kemény Gettó Firkász (KGF), a Speciális Dekorációs Alakulat (SDO), a GRS és a WNG csoportosulások voltak, akik meghonosították többek között a tag-eket Magyarországon. Azóta számos irányzatot (főleg amerikai, dán és német stílust) képviselő csapat jelent meg, köztük az „1000%”, a DTM, de említhetném az IP-t vagy a Centrum Csoportot is. Tagjaik közül vannak, akik napjainkban is aktív alkotók.
Az eredeti graffiti stílust meghatározó, kitörni vágyó fiatalok csoportjai nem jellemzőek Magyarországra. Tagjaik nagy része felsőoktatási intézmények diákjai, köztük számos alkotó a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Moholy Nagy Művészeti Egyetem (leánykori nevén: Iparművészeti Egyetem) hallgatói között található, és akkor még nem említettem példának okáért Sugár Jánost, aki a stílus és a szubkultúra tagjainak a mentora, és a Képzőművészeti Egyetem tanára.
A közelmúltban számos – a graffiti témakörében megrendezett – pr-akció valósult meg hazánkban. Említhetek kiállításokat, aukciókat, versenyeket, de természetesen ide sorolom a falfirka-ellenes megmozdulásokat és szerveződéseket is.
A témával kapcsolatos rendezvények számának növekedése számomra azt jelzi, hogy a graffiti és a street art teret kíván, megköveteli és kiharcolja önmaga terjedését, terjesztését.
Mára azonban hazánkban is elfelejtődni látszanak a szubkultúrán belüli alapvető értékek, hierarchiák és íratlan szabályok. Ellentét húzódik writer és writer, városlakó és alkotó között.

 

Author: Szentmiklósi Dóra

Szentmiklósi Dóra (1986, Mátészalka – Nyírmeggyes – Budapest) dora.szentmiklosi@gmail.com A szerző által szerkesztett honlap: az Alkotóelem (http://www.alkotoelem.hu/)

Vélemény, hozzászólás?