A LEGÚJABB KORI FÜGGETLEN VILÁGVALLÁS

„Minden ember azért teremtetett, hogy előmozdítsa a folyamatosan fejlődő közös civilizációnkat.” – olvashatjuk a bahá’íok szent irataiban. Egy vallás, amelynek hazai képviselői 1913 óta vannak jelen az országban, és jelentős arányban roma származásúak… Egy vallás, amely több éve képviselteti magát a Sziget Fesztiválon… Meglepő és meglepetésekkel teli világ ez.

Inarcs

Már Lev Tolsztoj is „a vallás legnagyobb és legtisztább formájának” nevezte, miközben ennek a hitnek az elnevezése a mai Magyarországon még mindig idegenül cseng, noha az Encyclopaedia Britannica szerint földrajzi értelemben „a kereszténység után ez a második legelterjedtebb vallás”. Vallási szövegeiket eddig 750 nyelvre fordították, a vallás a Föld 200 országában, 110.000 városban és faluban van jelen. Ázsiában 3,6 millió, Afrikában 1,8 millió és Latin-Amerikában 900 ezer bahá’í ember él, míg országonként vizsgálva, a legnagyobb ilyen közösség Indiában (2,2 millió), Iránban (350 ezer) és az Amerikai Egyesült Államokban (150 ezer) lakik. Az országonkénti népességi arány tekintetében a legnagyobb százalékban Guyanában (7%) élnek. A Magyarországi Bahá’í Közösség ezer tagot számlál, akik az ország 40 helységében élnek.
A keresztény felfogáshoz és gyakorlathoz képest ebben rendszerben nincs papság és nincsenek szertartások. A hívőknek nem az egyéni üdvözülés az elsőszámú célja, mivel feladataik az egész emberiségre vonatkoznak. Azáltal, hogy a saját közösségeiket építik, egyúttal mintául szolgálnak a társadalom más csoportjai számára.
Az embereket Istenhez vezetni – ez a legfontosabb, mert azt vallják, hogy ha ezen minél többen fáradoznak nap mint nap, ez az út elvezethet nem csupán a spirituális, hanem a gazdasági, pénzügyi társadalmi problémák valódi megoldásához is. Ez a hit tehát nem pusztán egyetlen vallás önmagában, hanem életmód, filozófia, az egész világot összefogó rendszer, amely az élet minden vonalát érinti.
A ’bahá’ arab szó jelentése: ’dicsőség’, ’ragyogás’.
A hit alapítója: Bahá’u’lláh (nevének jelentése: „Isten Dicsősége”). Őt Isten modern kori Hírnökének tartja jelenleg több, mint 7 millió ember. Az ő kinyilatkoztatásán (1863-1892) alapul a legújabb kori független világvallás.
A legendás történet a XIX. század végére nyúlik vissza, amikor a mai Irán területén, a széthulló gazdasági, társadalmi és morális, valamint lazuló vallási körülmények közepette, a szentéletű iszlám tudós: Saykh Ahmad, elkezdte keresni a „Megígértet”.
A világ új korszakának (minden nép által várt) tanítójáról az vallotta, hogy békét hoz a földre, általa minden vallás egységes lesz, amint azt az ősi szent iratok megjósolták.
Tanítványa: Siyyid Kázim, aki még több tanítványt gyűjtött maga köré hasonló elvekkel. Nem sokkal halála előtt megadta a jeleket, amelyekről majd felismerhetik a nagy tanítót, majd útnak eresztette a tanítványokat, hogy találják meg Őt.
Különféle megmagyarázhatatlannak vélt („csodás”) eseményeket követően Mullá Husayn volt az első, aki felismerte a Megígértet – Siyyid Ali-Muhammad (1819-1850), aki aztán csak Bábnak („Kapu”-nak) nevezte magát – 1844. május 22-én kinyilatkoztatta küldetését a perzsiai Siráz városában.
Ugyanakkor titoktartást is fogadtatott vele, mert azt mondta, addig nem nyilatkoztathatja ki nyilvánosan is magát, ameddig 18-an önszántukból, egymástól függetlenül rá nem találnak, és fel nem ismerik.
Negyven nap eltelte után mindez meg is valósult. Ekkor a Báb elküldte a szélrózsa minden irányába azokat, akik felismerték őt, hogy terjesszék és készítsék fel az emberek szívét egy nálánál nagyobb isteni Küldött megjelenésére, aki által Isten kinyilatkoztatja magát. Báb úgy tartotta, az ő küldetése abban áll, hogy felhívja az emberek figyelmét a hamarosan eljövendő nagy Hírnökre, aki az összes embert egyesíteni fogja, és tartós békét teremt a földön.
A hívők úgy tartják, hogy a Báb az emberiség szellemi fejlődésének új ciklusát indította el, írásaival Bahá’u’lláh küldetésének útját készítve elő.
A bahá’íok 11 szent napról emlékeznek meg. Ezek egy része Bahá’u’lláh és a Báb életével kapcsolatos.
Az újév például március 21-én van. A többi ünnep közül a legfontosabb a Ridván, ami egy 12 napos időszak április-májusban, amely Bahá’u’lláh küldetése bejelentésének az évfordulója.
A másik különleges alkalom során a hívek Baha’u’lláh születésnapját ünneplik november 12-ét megelőző este.
A színpadi élő zenei betétekkel meg-megszakított előadásokat (a „hírnök” életéről, munkásságáról) közös vacsora és beszélgetés foglalja keretbe. A légkör minden alkalommal rendkívül nyitott, barátságos és oldott.
A szent napokról a közösségek általában imákkal, elmélkedéssel és kötetlen beszélgetéssel emlékeznek meg.
A Báb tanításai nagy izgalmat keltettek, és futótűzként terjedtek. Követőit bábíknak nevezték. A hatóságok és a papság hogy megakadályozzák az új vallás terjedését, kegyetlen üldözésekbe kezdett. 1850-ben kivégezték a már három éve különböző börtönökben őrzött Bábot. Két évvel később két elkeseredett fiatal követője, bosszúból merényletet kísérelt meg a sah ellen – olyan kis sörétű madarászpuskákkal, amelyek eleve alkalmatlanok voltak arra, hogy komolyabb sebesülést okozzanak.
Ezután lángolt csak fel igazán a kegyetlen üldözés. Illusztrálásképpen álljon itt egy korabeli újságcikk, amely jól láthatóan a magyar szemtanú őszinte iszonyatával írja le a történteket:
Számtalan botütések, mik a gerincz és talpakra súlyosan hullanak, a testrészek izzó vassal sütögetése oly közönséges gyötrések, hogy az áldozat, ki ily bánásmódban részesül, igen szerencsésnek mondható. Jer velem, barátom, kinek szíved és európai érzésed van, jer velem azon szánatra méltók közé, kik kiszúrt szemekkel saját levágott füleiket a tett színhelyen azon nyersen megenni kényszeríttetnek, vagy azokhoz, kiknek fogaik poroszló keze által baromi erőszakkal kiszaggattattak, s kiknek most kopasz koponyájuk kalapácsokkal zúzatik szét. A bazárt e szerencsétlenekkel világítják meg, jobb és bal felől mély lyukat vágnak mellük és vállukba, és égő gyertyát tesznek a sebbe. Láttam ilyeneket, kik lánczokon vonszoltattak át a bazáron – elől katonai zenekar menvén, – kiknek gyertyái már mélyen le voltak égve, és a fagyú láng mint egy kialvó lámpa, a sebben vonaglott. Nem ritkán történik, hogy a keletiek soha nem fáradó fantáziája új kísérlethez fog. A Babinak talpáról lehúzzák a bőrt, a sebet forró olajjal bekenik, a lábra, mint a lóéra patkót vernek, és aztán az áldozatot futni kényszerítik. Egy hang nem emelkedett a kebelből, sötét hallgatással vonult el a kin a fanaticus jégmeredt érzéke fölött –, most futnia kell – a test nem bírja el, mit a lélek elbírt –, összerogyik; adjátok neki a megváltó döfést, végezzétek kínjait! Nem. A poroszló a korbácsot suhogtatja és – magamnak kellene azt látnom – a százszorosán kínzott fut. Ez a végnek kezdete. A vég maga: keresztülfúrt, megperzselt testet kéz- és lábnál fogva egy fához kötik, a főt föld felé hajtva, és most minden persa élvezheti azon gyönyört, bizonyos, nem igen kis távolságról a kijelölt nemes vadra kísérteni meg a lőképességet. Láttam legalábbis 150 golyó által szétrongyolt holttesteket. A szerencsésebbek megzsinóroztatnak, megköveztetnek, megfojtatnak, taraczk szája elé kötik őket, karddal agyonvágják, kalapáccsal, vagy botokkal agyonverik. Nem csak a bakó, nem csak a nép vészen részt a mészárlásban, nem; a törvényszék olykor egyes méltóságokat ajándékoz meg a szerencsétlen Babikkal, és a persa gyönyörét talália benne, becsületére véli válni, ha saját kezét mocskolja be a megkötözött szerencsétlenek vérével. Gyalogság, lovasság, tüzérség, a gulámok (a királyi testőrség tagjai), a mészáros, pék (stb.) czéhek, mind becsületesen részt vettek a vérengzésben. Egy Babi a helyőrségi tisztikarnak ajándékoztatott; a parancsnokló tábornok tévé az első csapást, aztán sorba rang szerint mindenik. A persa katonák mészárosok, nem harczosok. Giume imám (pap) is kapott egy Babit –, és megölte azt.”
Az üldöztetés ellenére a hit befolyásos körökben is terjedt.
Mírza Husayn Ali (a későbbi Bahá’u’lláh, „Isten Dicsősége”) az egyik ősi perzsa patrícius család tagja 1817-ben született Teheránban.
Apja miniszter volt a sah udvarában – amely állást apja halálakor neki magának is felajánlották, de visszautasította – és akit jámborsága és a rászorulóknak nyújtott segítsége miatt feleségével együtt „a szegények atyjának és anyjának” neveztek, a kezdetektől követte a Bábot.

Tanításai miatt 40 éves száműzetésre ítélték az iszlám vezetők.
Végső állomása a Szentföld volt, itt hunyt el 1892-ben.
Többszöri börtönben való tartózkodást követően a sah elleni merénylet után, számítva arra, hogy meghal, néhány bábíval egyetemben egy a gyilkosok és útonállók siralomházaként szolgáló három-emeletnyi nedves, sötét mélységbe küldték a föld alá, amely nyüzsgött a férgektől. Egy nehéz láncot verettek a nyakára, ami a húsába vájt és nem hagyta sem állni, sem ülni.
Az ott töltött négy hónap alatt önkívületi állapotaiban misztikus látomásai fakadtak.
Erről így írt később: „Azokban a napokban, mikor Teheránban sínylődtem a tömlöcben, bár a láncok iszonyú súlya és a bűzös levegő csak keveset engedett aludnom, mégis, azon ritka pillanatokban úgy éreztem, mintha valami alápatakzott volna fejemről a mellemre, miként egy hatalmas áradat, mely magas hegyoromról dörögve zuhan alá a völgybe. Ilyenkor minden testrészem tűzbe borult, és nyelvem olyan dolgokat szólt, miket ember el nem viselhetett.”
Elmondása szerint: Isten ekkor közölte vele, hogy ő a kiválasztott Hírnök, ám ezt csak később, 1863-ban, a Ridván-kertben, pontosan nem ismert körülmények között nyilvánította ki a bábíknak.
A négy hónap letelte után egész további életét száműzetésben, illetve további börtönökben töltötte. Először 1853-ban Bagdadban, majd 1863-ban Konstantinápolyban, négy hónap múltán tovább ment Drinápolyba, míg végül 1868-ban Akkóba került, egy szentföldi börtönvárosba a palesztinai Akkó ősrégi börtönébe vetették (ezt a keresztes háborúk idején St. Jean D’Arce néven ismerték), ahol egészen 1892-ben bekövetkezett haláláig lakott. A vallásban a Bahá’u’lláh nevet vette fel.
A börtönökből számtalan levelet küldött a XIX. század uralkodóinak, elnökeinek, amelyekben felszólította őket, hogy simítsák el ellentéteiket, csökkentsék hadifelszereléseiket és szenteljék energiájukat a világbéke megalapozásának.
Végül a Szentföldön írta meg a Kitáb-i-Aqdas-t, a Legszentebb Könyvet. Ebben előírja a kötelező imákat, meghatározza a böjt és a Szent Napok (ünnepek) dátumait, elítéli azok ócsárlását, akik nincsenek jelen, a tétlenséget és az állatok iránti kegyetlenséget. A könyv megtiltja az ópium és alkohol használatát – a tudományos és orvosi célok kivételével –, a rabszolgaságot, a koldulást és a szerzetességet. Egynejűséget parancsol, nem engedélyezi a szerencsejátékokat, és kötelező jelleggel előírja végrendelet készítését. Megparancsolja minden bahá’í-nak a kormányok iránti engedelmességet. A bahá’í erények között szerepel a szeplőtelen tisztaság, a szemérmesség, a megbízhatóság, a vendégszeretet, az udvariasság és az igazságosság.
Halála után a hit vezetését, és az általa leírt szent iratok értelmezésének jogát fiára, ’Abdu’l-Bahára (Isten dicsőségének szolgája) hagyta, akire még életében is sokat támaszkodott 1908-ban több körutat tett, hogy eljuttassa Bahá’u’lláh üzenetét a világ népeinek.
Majdnem hetvenévesen 1911 és 1913 között Európába (vagyis a bahá’í hit immár több mint 100 éve kezdett elterjedni Európában) és Amerikába látogatott, ahol előadásokat tartott és fogadta látogatóit.
Abdu’l-Bahá
1913. április 9-18. között Magyarországon is járt.

Author: Kerekes Csaba

Vélemény, hozzászólás?