A bantuk mintegy 3000 éve, az arab és perzsa emigránsok a 7. század körül kezdtek letelepedni Zanzibárban, miután elmenekültek a háború sújtotta országaikból. A kereskedők bázisként használták a szigeteket Arábia, India és Afrika közötti kereskedelmi útjaik során. Vegyes házasságok révén született meg a kiswahili nyelv, amely a mai szuahéli alapját képezte. A tovább házasodó perzsa és arab emigránsok kereskedelmi útvonalakat alakítottak ki, és az áruk közt szerepelt az arany, elefántcsont, ébenfa, teknőspáncél és a rabszolgák. Cserébe ruhát, gyöngyöt és porcelánt kaptak.  Ez egy virágzó időszak volt Zanzibár számára és eltartott a XV. század végéig, amikor megérkezett Vasco da Gama 1487-ben. Ezzel kezdődött a két évszázados portugál uralkodás Zanzibár felett.  A keresztény misszionáriusok missziós előőrsöket építettek, hogy megpróbálják a lakosságot katolicizmusra téríteni, de kísérletük kudarcot vallott. Az ománok 1698-ban átvették Zanzibár uralmát. A leghíresebb szultán Seyyid Said bin Sultan volt, aki gazdag birodalmat teremtett magának azzal, hogy szegfűszeget telepített a szigetre. Innen származik a „Fűszerszigetek” cím.

Said szultán 1856-os halála után hatalmi harc folyt, a rabszolgaság és a családon belüli féltékenység eltörlésével a briteknek sikerült megszerezniük a sziget nagy részét.

A britek nyomást gyakoroltak Said utódaira, azt akarták elérni, hogy állítsák le a rabszolga kereskedelmet, de sok szerződést figyelmen kívül hagytak.

Ali szultán (Said szultán utóda) 1890-ben tiszteletben tartotta azt a szerződést, amely minden rabszolgát szabadnak nyilvánított, és felszabadított minden rabszolgát, aki valaha belépett a területre.

Amikor Hamed bin Thuwain szultán 1896-ban meghalt, üresen hagyta a trónt. Unokatestvére, Khaled ebben lehetőséget látott, és néhány támogatójával kikiáltotta magát az új szultánnak.

A britek nem támogatták, és megparancsolták Khalednek, hogy 1896. augusztus 27-én reggel 9 óráig engedje le zászlóját.

Khaled visszautasította, és a britek tüzet nyitottak Stone Townra, elpusztítva a palotát, a háremet, a szultán hajóját és a világítótornyot. A háború 40 perccel később véget ért, és Seyyid Hamoud bin Mohammedet kiáltották ki az új szultánnak.

Ez volt a történelem legrövidebb háborúja.

Zanzibár az 1963-as függetlenségig brit protektorátus maradt. Alkotmányos függetlenségét 1963. december 10-én kapta meg. John Okello, egy ugandai elnök Pembán, 1964. január 12-én elindította az egyik legvéresebb forradalmat. Okello maga közvetítette a rádiótoronyból a forradalmat a zanzibáriknak. Néhány napon belül 17 000 arabot és indiánt öltek meg, míg sokan mások elmenekültek, földjeiket elkobozták és államosították. Abied Karumét az Afro-Sirazi párt vezetőjét kikiáltották új elnöknek.

Zanzibár 1964. április 24-én csatlakozott Tanganyikához (Tanzánia) Julius Nyerere elnök alatt és alkotmányos jogot kapott arra, hogy saját elnöke, kabinetje, első minisztere és képviselőháza legyen.

Zanzibár mai elnöke Hussein Mwinyi a volt tanzániai elnök, Ali Hassan Mwinyi fia és bármilyen érdekes is, Tanzánia elnöke egy nő, Samia Suluhu Hassan, aki zanzibári származású, aminek köszönhetően rendbe hozta az utakat Zanzibáron, mondta a sofőröm és ezzel kezdődjön mai Zanzibár portréja.

Zanzibárt az Indiai óceán veszi körül és másfél millió ember lakja. A legtöbben szuaheli nyelven köszöntenek, mosolyogva ordítják: Jambo! Rögtön mellé teszik: Hakuna Matata! Ha erről nem az oroszlánkirály és Elton John jut eszünkbe, akkor csak Zanzibár lehet a második opció. A Hakuna matata jelentése körülbelül az, hogy minden rendben van, és ezt nem győzik naponta százszor ismételni, hol önmaguknak, hol a turistáknak.

A második leggyakrabb kifejezés a pole pole!, ami annyit jelent, nyugi, nyugi, amit be is tartanak. Késhet három órát egy repülő, eláraszthat az árvíz, gyenge lehet a termés, mindenre a megoldás pole, pole. Az idő másképp telik Afrikában.

A legtöbbször hihetetlen nyugalom árad az itteni emberekből, és amikor megkérdeztem néhányat, hogy ez hogyan lehetséges, hogy ők nem stresszelnek, azt válaszolták, hogy nagyon is stresszelnek, csak nem mutatják, mire való lenne azt kimutatni. Megóvják a másik embert a fölösleges idegességtől, ezt tanulságként hoztam magammal, és sokszor eszembe jutott, amikor itt az ideges sofőrök átkokat ordítottak a másik autósokra az úttesten.

Zanzibárban a kisiskolás lányok fehér kendővel és kék hosszú ruhában járnak, a gimisek szintén fehér kendővel és fekete hosszú ruhában. A magániskolások színes vagy csipkés kendőt is felvehetnek, és alul másképp öltözhetnek.

Délelőtt tanulnak, aztán ebédelnek, és délután visszamennek tanulni, kicsit pihennek, és este elmennek a Madrasa iskolákba Koránt tanulni. Alig van bármire is idejük. A tanárnők is kendőt hordanak, de kitaláltak egy szabályt, miszerint megbeszélik a hetet és minden nap más színű kendőket találnak ki, egységesen ahhoz igazodnak. Szabálykövetőek meg nem is, avagy modernizálták a színhasználatot és a szabályokat.

Munira huszonöt éves, kendőt hord és hosszú ruhákat, mint a többi benszülött nő. Turistavezető. Elvégezte a képzést az egyetemen és azóta sok csoportot vagy egyént vezet körbe Zanzibáron. Mindig vidám, nagyon segítőkész, értelmes és szerény, céltudatos és bár nagyon kommunikatív, van egy belső világa, amit nem mutat kifele. Nem házas, van egy barátja, akivel az utazási céget működtetik. A legtöbb fiatal férfi gazdag nőt keres Zanzibáron, mondja Munira, tehát óvatosnak kell lenni. Elkísér a zuhogó esőben, térdig érő vízben a szállodámig, a piros ünnepi ruhájában, amit a miniszter látogatására vett. Nem tudom, mi lehet a fátyla alatt, azt mondja afrofrizura, és valószínű mások sem tudhatják.

Juszuf a sofőr szintén a húszon éveit tapossa, nagyon nyugodt, nem házas, majd a szülők kiválasztják a megfelelőt. Vissza lehet utasítani, magyarázza Munira, de minek utasíthatná vissza, hiszen a szülők jó családból választanak. Eszembe jut az indiai mérnöklány, aki a Vodafonnál dolgozott itt, farmerben, rövid hajjal, mellettem ült a vonaton, másnap ment haza Bombaybe, hogy találkozzon és férjhez menjen ahhoz, akit a szülei választottak. Ugyanezt mondta, ők ismernek a legjobban, csak jót akarnak nekem. Kulturális különbség ez is.

A másik sofőr ötven éves, nem nős, egy faluban él, művelt, nyugodt, kedves és csendes. Mesél a mangófák legendájáról. A mangófák férfiakból lettek. Volt egy királynő régen és azok a férfiak, akik nem engedelmeskedtek, megölettek és eltemették őket, mindegyikből kinőtt egy mangó fa. Matriarchátus volt még akkor, aztán minden megváltozott. Vajon mama Samia elnökasszony nem egy királynő reinkarnációja?

A Freddie Mercury szülőháza a kikötő mellett fehéren ragyog, Múzeummá alakították egy részét. Magas, szép arcú, elegáns és kifogástalan tartású mosolygós, halk szavú fekete férfi fogad, hófehér hosszú ingben és vasalt nadrágban, egyenesen és határozottan lépked, magáénak érzi a teret. Kiskora óta szereti a Queent és különösen Ferddie Mercuryt, mintha egy afrikai istent őrizne, úgy vigyáz erre a Múzeumra. Két évet tanult, hogy itt lehessen, Zanzibár, Tanzánia egész történelmét fújja, de külön megmutatja a zseni Farrokh Bulsara (Freddie Mercury) írását, papírra vetett kusza szavak, a Love of my life szövege a falon. Azt is elmondja, látható a másik szövegrész, amit Freddie más írással írt részegen, de ugyanolyan zseniálisan. Közben szól a Bohemian Rhapsody és énekeli ő is, és minden turista, aki ott látogat. Ott az eredeti zongorája és szinte látni Freddie-t, amint feláll, és úgy zongorázik, behunyt szemmel énekel. A Bohemian Rhapsody egy remekmű, tele van bibliai utalásokkal, az Apokalipszis képeivel, Faust eladott lelkével, hiszen Freddie vallása egy ritka vallás volt, a zoroasztrizmus, amely egyik legrégebbi vallás, Iránból ered és Zarathusztra próféta alapította. Valószínű az arab és perzsa befolyással került Zanzibárba.

A tengerparton maszájok sétálgatnak az apály jelenségétől kiszélesedett partvidéken.  A fehér homok kihangsúlyozza piros és fekete vagy sötét kék kockás ruhájukat, a shukát, mindig bot van náluk, szép színes gyöngyök ékeskednek a nyakukon, lábukon, kezükön. Magasak és vékonyak, nekik van a legegészségesebb lábuk ezen a vidéken és a legszebb alkatuk, nomád törzsekből származnak, régebben kecskéket és marhákat tereltek, néha vidéken most is állatokkal élnek és vándorolnak egyik tanzániai faluból a másikba. A marhák és a gyermekek száma jelenti a maszájok gazdagságát. Mindegyikből sok kell, hogy legyen, mert csak akkor mondható gazdagnak egy maszáj. De ezek a maszájok itt a zanzibári partokon Tanzániából jöttek vagy csupán turista maszájok, egyesek beszélnek angolul, olaszul, franciául. Az olasz tulajdonú szikla étteremre vigyáznak, vagy turistanőket keresnek a jobb élet reményében. Megelevenedik Corinne Hofmann igaz történeten alapuló könyve: Az afrikai szeretők, amiből nagyszerű film is készült. Carla, egy svájci bank alkalmazottja egzotikus utazásra megy Kenyába, és a hajón meglátja Lemaliant, a szamburú törzsből érkezett gyönyörű maszájt, utánaered, kibontakozik egy nagy szerelem, elmegy vele a falujába és onnan következnek a tragédiák, hiszen a kulturális különbségek hatalmas szakadékot képeznek köztük.

A maszájok nilota törzsek, rengeteg ősi rituáléjuk van, mint az Enkipaata (férfivé avatás), Emuratta (körülmetélés), Enkiama (házasság), Eunoto (a harcosok borotválása), Eokoto e-kule (tejívás ceremónia), Enkang oo-nkiri (húsevés ceremónia). Ala mayo (a hím oroszlán megölésének rituáléja).

Fő eledeleik: a hús, tej, vér, méz. Sokszor a tejet összekeverik vérrel és úgy isszák a különböző rituálékon. A szamburú törzsben férfiak nem ehetnek együtt a nőkkel, nem fürödhetnek ott, ahol a nők. A menstruáció és egy nő életkora tabu a maszájoknál. A maszáj harcosoknak hosszú hajuk van, amiket fonatokban viselnek, és néha pirosra festenek.

Furcsa monoteista vallásuk van, ahol Enkai az Isten színekben nyilvánul meg, hangulatai szerint. A fekete és a sötétkék jelentése, hogy az Isten jó kedvű, a piros a harcias Istent ábrázolja.

Enkai-Narok a fekete isten, bőséget és jó termést jelent. A mennydörgésben és viharban nyilvánul meg.

Enkai-Na-Nyokie a piros isten, éhínséget és szenvedést jelent. A villámlásban nyilvánul meg.

 A maszájok soha nem ártottak a földnek az évszázadok alatt, mindig tovább vándoroltak, hogy a föld zöld maradjon. Táncaik ugrálásokkal vannak tele, senki sem tud magasabbat ugrani náluk, ezekkel a táncokkal és magas ugrásaikkal szerezték meg a nők csodálatát.

Ma már legtöbbjük keresztény vagy muszlim, de még mindig őrzik az ősi afrikai vallás elemeit és Zanzibárban ők árulják a gyógyfüveket, ők a természeti orvosok, a lakosok hisznek a tudásukban és gyógyító erejükben.

Nagy szegénységben élnek Kenyában és Tanzániában, legtöbbször vándorolnak és megpróbálnak jobb életet találni, hol egy másik afrikai országban, hol a turisták elbűvölésében.

Hisznek a boszorkányságban, rengeteg rituáléjuk és sok praktikájuk van a termés ellenőrzésére és a gyógyításra.

A legtöbb ember a turizmusból él, ki ne szeretné a fehér homokot és türkizkék vizet, az óceán hangulatait, amikor a víz visszahúzódik és az apály tengeri csillagokat láttat a rohangáló gyermekeknek.

Az ételeik fűszerorgiák, hiszen itt terem a legtöbb fűszer, frissen adagolják minden ételcsodába. Tudják a fűszerek gyógyhatásait, ajánlották a friss szerecsendiót, mint női afrodiziákumot. A vaníliafát meglékelték és vaníliaillat áradt, aztán a gyökeréből vágtak és ott volt az eukaliptusz illat. Ilyen csodát csak itt láthat az ember.

A világon egyedül csak Zanzibáron él a piros hátú majom, kíváncsian néz le az emberekre a fák tetejéről, ahova elbujt az eső elől.

A mangrove erdők hihetetlen varázslatos világot idéznek elő, mintha Kirikou sétálna itt, a vízben terjednek kígyószerűen a gyökereik, összekötik a tengert a szárazfölddel, megakadályozzák a cunamit, segítenek az embereknek, hiszen együtt él ember és fa, örök szimbiózisban.

Amikor az embernek kevese van, akkor van a legtöbbje. Hidakon közlekednek a turisták, nézik a mangrove fákat és hatalmas fekete szerteágazó gyökereiket, lent a vízben, aztán megállnak egy pihenőnél, ahova néha kíváncsi kobrák is odamerészkednek, de nem bántanak, ha nem bántják őket, azonban ha úgy érzik, hogy veszélyben vannak, akkor előveszik a halálos mérget.

A zöld kígyót is jobb elkerülni, a zöld kígyó Afrika egyik legkülönösebb kígyója, rengeteg mese kötődik hozzá, hol a gyermekek lelke van benne, hol az ősök szelleme.

A zanzibáriak kivisznek a tengerre delfinekkel úszni, hatalmas tál gyümölcsöt adnak, a parton pedig a tenger gyümölcseiből készült ételeket kínálnak. A sznorkelezésben és búvárkodásban lemerülnek a turistákkal, a korallzátonyokig visznek és egyszer csak ott terem a sok színes hal, sárgák, kékek, fekete hátúak, nyugodtan úsznak az ember alatt, és szinte már nem is akar kijönni az ember a varázslatos óceán világából. A nagy kékség jutott eszembe, ahol a bennszülött kisfiú palack nélkül lemerül olyan mélységekbe, ahova a kanadai csak palackkal bírna. Így merült le a zanzibári fiatal fekete kísérőm, azért, hogy felhozzon nekem egy ajándékot a tenger mélyéről.

A parton mindenhol fekete akrobaták ugrálnak, legyőzik a gravitációt, többet vannak a levegőben, mint a szárazföldön. Mindig együtt mennek, és ha pihennek, akkor is körbeülnek, egy kollektív kultúra részei, bárhol is lennének.

Ugye milyen szép ez a szigetünk? – kérdezik a zanzibáriak és szeretném, ha mi is gyakrabban kérdeznénk, ugye milyen szép ez az országunk, de mi már más rendszerekben létezünk, ahol az egyén szerepe fontosabb a közösségénél és ahonnan egy szkepticizmus prizmáján át szemléljük a körülöttünk levő világot. De néha vágyakozunk az egyszerűbb igazságokra és elmegyünk messze, hogy az óceán és az ősök szelleme feloldja az egzisztenciális szorongásunkat.