Ha azt mondom, filmproducer, a legtöbb ember talán egy középkorú, hűvös nyugalommal szivarozgató férfira asszociál. Nem, nem feltétlenül Andy Vajnára, bár meg kell hagyni, ő azért meglehetősen ikonikus figura lett a filmiparban. De az biztos, hogy egy fiatal, filigrán nővel a legkevésbé sem azonosítanánk a producert. Jut eszembe, biztosan tudja mindenki, ki is a filmproducer? Erről és még sok más érdekességről beszélgetünk Dr. Vágási Emőkével. Aki történetesen éppen filmproducer…

– Mi a dolga egy producernek tulajdonképpen? A legtöbb ember csak azt tudja: „ő adja a pénzt a produkcióhoz”.
Vágási Emőke: Valójában ez egy nagyon leszűkítő értelmezés. Ehhez képest az én definícióm szerint, a filmproducer az az első számú kreatív hajtóerő, aki egy ötletben meglátja a fantáziát, felfejleszti az ötletet arra a szintre, ami már prezentálható, köré gyűjti azokat az embereket, akik a produkció szerves részei: társak, rendező, látványtervező; megszerzi rá a pénzt, majd felügyeli annak az elköltését és aztán persze gondoskodik arról is, hogy a film hogyan jelenik meg a közönség előtt. Valóban vannak olyan típusú producerek, akik már csak a gyártás fázisában lépnek be, őket is producernek hívjuk, de ők gyakran nem vesznek részt a kreatív munkában. Hollywoodban is inflálták már a producer szót és ma sokan ennek tartják magukat, ha már dolgoztak egy filmen és felügyelték azt. Ettől függetlenül azonban, ott is szigorúan meghatározzák, hogy ki az, akit producernek kell tekintetni, s mint ilyet díjazni is lehet és különböző kategóriái is vannak. Gondoljunk arra, hogy Oscarban is mindenféle kategória létezik: a legjobb színész, a legjobb zeneszerző, a legjobb rendező. De ki kapja a legjobb film díját? Igen, a producer. Nem véletlenül, hiszen a producer az elsőszámú kreatív, aki az egész filmet összerakja.
– Milyen hollywood-i kategóriák vannak?
V.E.: – Az executive producer az, aki általában pénzt ad, azaz anyagilag támogatja a filmet, vagy pénzforrást szerez. Van az associate, a társproducerhez hasonló és a co-producer, maga a társproducer kategóriája: ilyenkor két különböző studió emberei rakják össze a filmet. Ott is érvényesül a kreativitás, hiszen mindenki belerakja a magáét, de ezek a producerek általában a film anyagi hátterének megteremtésében vesznek részt. Általában együtt, de akár külön-külön is attól függően, hogy a filmnek melyik állapotában, szakaszában lépnek be, vagy mivel keresik meg őket. Van még line producer, aki a főgyártásvezetőnek felel meg.
– Ön magyar, ráadásul nő és producer. Szét lehet-e ezt választani ezeket a kategóriákat, vagy szükségtelen? Hány nőről tud, aki ezen a szakterületen itthon aktívan működik, és valóban jelen van a szakmában?
V.E.: – Három-négy női producert ismerek, valóban nincsenek sokan, akik eredményesek. De mitől is lennének sokan? Producerképzés nem létezik Magyarországon, pontosabban egy rövid ideig, két évig volt az akkor még Színház-és Filmművészeti Főiskolán, néhányan részt is vettek benne, de jelenleg nem létezik a szak. Azok közül, akikkel én „felnőttem”, Petrányi Viki tartozik ebbe a csoportba, ő Mudruczó Kornél producere. Ő még részt vett az itthoni rövidke képzésben, de valójában külföldön lehet megszerezni a képzést. Én is Los Angelesben a UCLA-n szereztem meg posztgraduális képzésen az alapokat, aztán Európában tanultam. Vagy van még egy lehetőség, hogy itthon bedolgozod magadat és felnősz a producerkedéshez.
– Lehet arról beszélni, hogy egy nő figyelmét másfajta filmötletek ragadják meg?
V.E.: – Azt mondhatom, hogy a női producer sokkal fogékonyabb egy női lélekre ható témára, legyen az egy romantikus vígjáték, gyerekfilm, dokumentumfilm. A thriller még belefér, de egy háborús film, különösen, ha annak a véres és erőszakos oldalára koncentrál, akkor már kevésbé.
– Az én fejemben mégis az van, hogy rendelkezni kell egy speciális tulajdonsággal, ami valakit egyszer csak producerré tesz.
V.E.: – Nem árt, ha jó ízlése van, és képes ötletekbe belelátni a lehetőségeket, fontos, hogy rendkívül kitartó legyen, képes a nulláról százszor újraépülni, képes elviselni, hogy a filmje az utolsó pillanatban összeomlik és kezdheti előlről az egészet. Én kifejezetten hagyatkozom az ösztöneimre, a megérzéseimre, amit egy férfi producer valószínűleg nem vesz figyelembe, ha konkrét számokat mutatnak neki. Nem mondom, hogy nekem nem ez az elsődleges, de tulajdonképpen nálam meg tud dönteni egy ilyen elsődleges szempontot a megérzésem.
– Tengerentúli és európai produceri képzéseken egyaránt tanult. Mi a különbség az amerikai és a nyugat-európai filmes oktatás között?
V.E.: – Hatalmas különbség van, abból adódóan, hogy maga a filmipar rendszere is különbözőképpen épül fel és működik a tengerentúlon és itthon. Másként kezelnek egy filmötletet is Amerikában és Európában. Amerikában a piac mozgatja a filmgyártást, minden piacorientált. A filmtörténelem során mindig is léteztek hatalmas stúdiórendszerek, amik most egy kicsit megbomlottak, de még a stúdiók finanszírozzák a legtöbb filmet. Az amerikai rendszer úgy épül fel, hogy a stúdiók különböző gyártócégekkel együttműködnek. Ez azt jelenti, hogy a különböző cégek, amelyeknek szerződése van az adott stúdióval, odavihetik a filmterveket, amiket úgymond az utcáról vagy bárhonnan megszereznek. Ezek a cégek egyfajta szűrőrendszerként működnek, ők keresik az ötleteket és prezentálják a stúdióknak, hiszen azoknak nincs arra kapacitásuk, hogy ők menjenek az ötletek után. A studió pedig dönt, hogy megveszi az ötletet vagy sem. Ha megveszi, akkor megcsinálja, de egyre többször látjuk, hogy ko-produkciókban, hiszen már régen túlnőttek a filmek azokon a költségvetéseken, amiket egyetlen stúdió tud finanszírozni. Nem is vállalják a kockázatot. Európában teljesen másként működik a rendszer. Ezért van az, hogy Európában rengeteg művészfilmet látsz. Ezeket a filmeket bizony különböző államok finanszírozzák, tehát jelentős részben állami támogatással készülnek a filmek. Kiterjedt és szigorúan működő pályázati rendszer van egész Európán belül, és sokkal szűkebbek a magánforrások is. Amerikában most is vannak olyan befektetők, akik rendszeresen invesztálnak filmekbe, Európában ez sokkal szűkebb réteg, s ezek is inkább cégek, de például Magyarországra egyáltalán nem is jellemző.
– Los Angelesben mit tanítanak a producer-képzésen?
V.E.: A forgatókönyv kreatív kezelésétől elkezdve a gyártási terven keresztül, a „hogyan bánjunk a színészek egójával” című tárgyig, tárgyalástechnikai ismeretekig mind beletartoznak a képzésbe. Nyugat-Európa tele van jobbnál-jobb producerképző egyetemekkel, főiskolákkal. Azt mondhatom, hogy szinte minden főiskolán van producerképzés Londontól Berlinen keresztül Ausztriáig, Norvégiáig. Számos lehetőség van, de nem szabad megfeledkezni azokról a képzési lehetőségekről sem, amiket iskolarendszeren kívül biztosítanak.
– Mindez miként befolyásolja a képzési struktúrát? Esetleg más dolgokon van a hangsúly, másra akarnak képezni a tengerentúlon, mint Angliában?
V.E.: Én úgy látom, alapvetően másként kell prezentálni a dolgokat kint, mint Európában, valóban más hangsúlyok vannak. Amerikában az a legfontosabb, hogy kapd el a figyelmemet, két másodperc alatt mondj nekem valami érdekeset a filmedről, szórakoztass! Európában nem feltétlenül ezek az elvek érvényesülnek. Mivel a finanszírozási rendszer is másként épül fel, amikor hazajöttem, azt láttam, hogy nagyjából fújhatom a tudományomnak azt a részét, amit erről kint tanultam, ha Európában akarok érvényesülni. Meg kellett ismernem, hogy mik a filmalapok, mik a lehetőségek, szabályok, ezért részt kellett vennem az európai filmes képzésben is, hogy megismerjem az itteni finanszírozási szabályokat, lehetőségeket. Rengeteg tréningen vettem részt, de a legjelentősebb képzés az ún. European Audiovisual Entrepeneurs (EAVE), amit a Media Plus Progam támogat évről évre. A Média Plus Programnak vannak rendkívül jó tréningjei, ahol egy kezdő vagy produceri szakma iránt érdeklődő fiatal is be tud kapcsolódni és nagyon sok hasznos dolgot tanulhat, tapasztalhat a gyakorlatban. Ezekre a tréningekre lehet saját projektet vinni és hát miből tanul az ember, ha nem abból, amit ő írt, amit ő kezdett el fejlesztgetni, amihez érzelmileg kötődik? Ezek talán a legtermékenyebb képzések.
– Önnek a Pázmány Péter Egyetem jogi karán kezdődött a filmes szakmával való kapcsolatod. Fel tudná idézni, hogy pontosan hogyan is indult?
V.E.: Jogot végeztem és nagyon határozottan bíró szerettem volna lenni. Harmadéves koromban kaptam egy ajánlatot, felhívott egy gyártásvezető ismerős, aki tudta, hogy jól beszélek angolul, ő meg éppen akkor kezdte előkészíteni Szabó István Sunshine (Napfény íze) című filmjét és producerasszisztenst kerestek. Abban az időben nem sokan beszéltek még olyan jól angolul, ráadásul, a férjem is szakmabeli, tehát láttam már filmforgatást. Elmentem az interjúra, megkaptam az állást. Nagyon nehéz volt az az egy év, amit a Sunshine-ban eltöltöttem. A producer azt várja, hogy a munkatársa sok dologra figyelmeztesse előre, miközben én nem tudtam, mi a feladat. A döntés-előkészítésben való részvétel pedig nagyon sok felelősséggel jár. Vért izzadtam, mondhatom. A producer állandóan döntési helyzetben van. De valóban mindenben, minden nap órájában és percében.  Nekem pedig ezeket a döntési helyzeteket kellett folyamatosan előkészítenem és leszerveznem kezdve attól, hogy hol tartanak a szerződések, mi van a laborba küldött anyaggal. Ezek a dolgok ma már egyértelműek, de akkor nagy stressz volt ennyi új dolgot pillanatok alatt megtanulni.
– Mennyi idő kellett ahhoz, hogy újoncként elfogadtassa minden szereplővel és filmessel, hogy Ön is fontos feladatokat lát el?
V.E.: A stábban soha nincs probléma, nem számít sem az, hogy új vagy, sem az, hogy nő. A filmforgatások alatt, a stáb tagjaként egyszerűen fel sem merült, hogy lenéznek vagy nem fogadnak be. A filmesek már csak ilyenek, ha valaki bekerül egy produkcióba, akkor mindenki tudomásul veszi, hiszen mindenki egy csapat, egy célért dolgozik. Persze vannak személyes ellentétek, vagy ellenszenv, de hát hol nincs?
– Mi volt az első önálló munkája?
V.E.: – Az első önálló produceri munkám egy kisjátékfilm volt, amit Fogarasi Gergellyel csináltunk együtt, az volt a címe, hogy „Csöpp Szívem”, le is ment egy korábbi Magyar Filmszemlén. Kicsit nehéz volt a költségvetése meg egyebek, de megfordult Európa több fesztiválján. Ez egy szerelmi történet, egy szerelmi háromszög, nekem nagyon tetszett.
– Hogyan mérhető egy producer sikere?
V.E.: – A filmgyártásnak az egyik fokmérője, hogy hányan látják, illetve hogy milyen fesztiválokra hívják meg a filmedet. Létezik már ún. normatív támogatás, amely a filmed sikerének egyfajta hozadéka, s némi pénzt is biztosít a következő produkciódra. A normatív támogatáshoz egy filmfesztivál illetve nézettség listát csatolnak, mindegyik filmfesztiválhoz pedig pontértékeket, s a pontszámokhoz pedig összegeket írnak. Így mérik a filmes sikerét. Teljesen mindegy, hogy a közönségednek igazából nem jött be a filmed és 450 néző látta, ha a világ meghívta például a Cannes-i Fesztivál, mivel ott elért egy bizonyos ismertséget és sikert, pontot ér. Akkor készülhetsz a következő filmre. Én örülök, hogy van normatív támogatás, mert az egy elég objektív kategória, még akkor is, ha a fesztiválok körül is állandóan folyik a lobbi.
– A film anyagi hátterének megteremtése nagyon kemény feladat, még ha ismert színészekkel is tervez a producer. Hogyan indul a munkája?
V.E.: – Nos, elsősorban magától a személytől, a producertől indul ki a folyamat, de persze nem kizárt, hogy esetleg valaki látja a filmet és megkeresi az illetőt egy ötlettel, együttműködéssel, munkával, felkéréssel. A másik lehetőség, hogy elindul a következő filmtervével és szerencsés esetben már tud valamire hivatkozni. Az, hogy kinél kell kopogtatni, az mindig eltérő. Nem ugyanazt keresem meg, ha egy gyerekfilmet akarok eladni, mintha egy romantikus filmdrámát, egy pszichothrillerről nem is beszélve. Létezik a gyerekfilmek ko-produkciós piaca, vagy romantikus filmeké és így tovább. Az biztos, hogy a gyerekeknek és a felnőtteknek készülő filmek piaca elkülönül. Olyan finanszírozó szervezetek is működnek, akik projekteket keresnek, vagy akik tájékoztatni akarnak arról, hogy milyen lehetőségeid vannak, menj hozzájuk és kérj tőlük pénzt. Lehetnek ők maguk is producerek, akik projekteket keresnek vagy vásárlók, akiknek elegendő tőkéjük van, esetleg tévétársaságok, akik dealeket kötnek.
– Nyilván nagyon sajátos ízlése van. Melyek a kedvenc filmjei?
V.E.: – Nagy kedvencem a Túl a barátságon című film, ami meglehetősen szokatlan alkotás, de nagyon örültem a sikerének. Nagyon szerettem a Mamma Mia-t, nagyon vidám, élettel teli film és ráadásul nagyon ritkán lehet látni 50 feletti nőket ilyen önfeledten és boldogan mulatni. Számomra ez nagyon felemelő volt. Kedvencem még a 24 című sorozat és szeretem az orosz filmeket, különösen Nikita Mihalkov filmjeit.
– A „24” című sorozat kapcsán gyakran párhuzamot vonnak a sorozat cselekménye és Obama színre lépése között, az Obama könyvet pedig Ön adta ki itthon magyarul.
V.E.: – Igen, én voltam az a szerencsés, aki megkapta a könyv jogait. Obama megválasztásában nagyon komoly szerepe volt annak, hogy előtte lement a „24”, amiben fekete elnöke volt Amerikának, aki mindig nagyon jól megoldotta a feladatait.
– Lehetséges, hogy ez egy pr-film volt Obamának?
Vágási Emőke: Ez egy nagyon jó kérdés, ami engem is sokáig foglalkoztatott. Nagyon valószínűnek tartom. Ezért is gondoltam azt, hogy ez a könyv csak jó lehet. Az olvasók pedig ezt maximálisan visszaigazolták.