KÉT PORTRÉ ÉS EGY KÜLÖNLEGES TALÁLKOZÁS

Az alábbi publikáció eredetileg a Steemit blokklánc alapú közösségi média felületén jelent meg angol nyelven, szerzője: @roused . A magyar változat fordítója: Róbert Katalin, nyelvi lektor: Koczóh Péter.
***

Találkozásuk – többszörösen is – valószínűtlenül szerencsésnek mondható. Írótársak voltak, akik az igazságot kutatva hasonló ösvényen haladtak, ráadásul jó ideig laktak egymással szemben a Greenwich Village Nyugati 10. utcájában, New Yorkban.

West 10th Street in Greenwich Village

1908 és 1910 között a libanoni-amerikai költő, festő és író, Khalil Gibran Párizsban folytatta festészeti tanulmányait a Julian Akadémián. 1912-ben 29 éves volt, amikor Bostonból New Yorkba költözött, hogy a város művészeti életébe bekapcsolódjon. Újabb 11 év telt el, amíg megjelent híres könyve, „A próféta”.
1912-ben egy szíriai ismerőse javaslatának engedve Juliet Thompson, aki maga is művész volt, meglátogatta Khalil Gibran tárlatát. A művésznő akkor már 39 éves volt, ismert portréfestő, aki a First Lady-t is lefestette a Fehér Házban. Tetszett neki Gibran művészete, különösen a rajzai, és azt mondta, hogy Gibran alkotásai láttán „a szíve könnyezni kezd”. Megjegyzése, és Juliet tekintete, ahogyan ránézett, mélyen megérintette a művészt. Később Juliet Thompson így írt Gibran művészetéről: „Rajzai még csodálatosabbak voltak, mint a festményei. Homályba vesző dolgok – misztikus és tünékeny. Nagyon kötői.”

Khalil Gibran

Juliet így számolt be Khalillal kapcsolatos emlékeiről Marzieh Gail írónak:

„Nem volt sem gazdag, sem szegény – valahol a kettő között egyensúlyozott. Egy arab újságnak dolgozott. Festett és írt.”
„Szerette egy barátnőmet, de ugyanakkor engem is, és én is őt, de ez más természetű szeretet volt.  Khalil nem volt szerelmes természetű ember. Magas, gyengéd hangú, félénknek mondható férfi volt, de időnként hevesen felcsattant. Amerikai üzleti öltözetet viselt. Hullámos, dús, fekete haja volt.”

Juliet Thompson

Juliet viszont társaságkedvelő, karizmatikus, lenyűgözően szókimondó hölgy volt.

„Igazán nem tudom másképp leírni őt, mint hogy szakasztott mása volt Charlie Chaplinnek. Többször mondtam is neki, de ezt nem szerette. Nagy, tragikus barna szemei voltak. A szeme volt a legfontosabb. Nagyon, nagyon magas homlok, hihetetlenül dús, fekete haj. Alacsony, vékony, 165 cm körüli lehetett. Érzékeny ajkak, kissé lefelé görbülő száj. Nagyon szomorú férfi benyomását keltette, akinek oka is volt erre. Kicsi, fekete bajusz, pont, mint Charlie Chaplinnek.”

Habár Juliet őszintesége felkavaró lehetett, véleményét Khalil – és mások is – teljes mértékben elfogadták.

„Khalil mindig mondta, hogy én voltam az első barátja New Yorkban. Nagyon, nagyon szoros barátok lettünk, és minden könyvét, ‘Az őrült embert’, ‘A hírnököt’, ‘Az ember fiát’, ‘A prófétát’ – kéziratból felolvasva hallottam, és minden könyvét megkaptam.  A dolgozószobájában írta őket az utca másik oldalán, és rendre felhívott, hogy menjek át, és hallgassak meg egy-egy fejezetet.

Szerencsés véletlen

1911-ben, egy évvel azelőtt, hogy Juliettel megismerkedett volna, Khalil elkészítette W.B. Yeats, a költő portréját, amely a későbbi „A Művészet Temploma” nevet viselő sorozatának első rajza lett. A sorozat többek között Claude Debussy, Auguste Rodin, Sarah Bernhardt, Charles Russell, Carl G Jung, és – Julietnek köszönhetően – ‘Abdu’l-Bahá portréját is magában foglalja.
Amellett, hogy mindketten portréfestők és írók voltak, Khalil és Juliet érdeklődése közös volt abban is, hogy egyaránt vonzotta őket az arab és perzsa kultúra, a miszticizmus és spiritualitás, és ezenfelül mindketten hittek a vallások alapvető egységében. Juliet már több, mint tíz éve a bahá’í vallás követője, és az amerikai hívők azon korai csoportjának tagja volt, akik 1909-ben a Szentföldre zarándokoltak, ahol Juliet találkozott ‘Abdu’l-Bahával.
Ahogyan a barátságuk elmélyült Khalillal, lelkesen megosztotta vele, amit tanult és tapasztalt, a költő pedig figyelmesen hallgatta. Elolvasott néhány arab nyelven írt bahá’í szent írást. A bahá’í hit alapítója, Bahá’u’lláh egy perzsa nemesember fia volt, és bár a perzsa volt az anyanyelve, műveinek egy részét arabul nyilatkoztatta ki. Juliet így írt Khalil reagálásáról:

„Elolvasta Bahá’u’lláh néhány arab nyelvű írását, és azt mondta, hogy ez a legfantasztikusabb irodalom, ami valaha is íródott, még új arab szavakat is alkotott, és hogy egyetlen arab nyelvű írás sem ér fel Bahá’u’lláh csodálatos arab nyelvű kifejezésmódjához.”

Véleménye azért is rendkívül figyelemreméltó, mert Gibran arab nyelvű költészetét ilyen jelzőkkel illették az arab sajtóban: „talán a legcsodálatosabb modern arab irodalom”, és „gyönyörű művészi alkotás”. (Lásd: Kahlil Gibran: Man and Poet by Suheil Badi Bushrui and Joe Jenkins, Oxford: Oneworld, 1998).
Sorsszerűnek nevezhető az is, amit Khalil Juliettől tudott meg, hogy Bahá’u’lláh fia, ‘Abdu’l-Bahá hamarosan New Yorkba érkezik észak-amerikai körútja során, hogy meglátogassa az alakuló bahá’í közösségeket, és eljuttassa apja üzenetét a nyugati világhoz. Juliet azon kívánságát, hogy megfesthesse a Mester – ahogyan a bahá’í hívők szólították őt – portréját, már jóváhagyták. Khalil megkérte Juliettet, hogy eszközöljön ki számára is engedélyt ehhez. Így történt, hogy ennek a két nemrégiben megismerkedett barátnak egyaránt készült ‘Abdu’l-Bahá portréja.
Juliet erről így számol be:

„A Mester egy órát adott Khalilnak reggeli 6:30 -tól… Soha nem látta azelőtt a Mestert, ekkor kezdődött barátságuk. Khalil csodálta ‘Abdu’l-Bahá-t. Vele volt, amikor csak lehetett, rendszeresen elment a bostoni házhoz (48 West 10th), hogy láthassa. Gyakran volt a Mesterrel. Homályosan emlékszem minderre, olyan régen volt…”

Barbara Young  “This Man from Lebanon: A Study of Kahlil Gibran” (New York: Knopf, 1945) c. könyvéből jobban megismerhetjük Khalil Gibran személyiségét:

„Későbbi éveiben szívesen mesélt a fiatal korában Párizsban, és New Yorkban töltött időszakról, az első stúdiójáról, amit ‘az én kis kuckóm’-nak nevezett, és az azt követő tágasabb, az épületben magasabban fekvő nagy szobájáról, ahol egy új szabadságot tapasztalt meg, ahol, mint mondta, ‘kitárhattam szárnyaimat’. Ebben a műteremben rajzolta meg ‘Abdu’l-Bahá portréját 1912-ben. A szent ember a reggel hét órát jelölte meg portréja elkészítésének időpontjaként. Amikor erről beszélt, Gibran azt mondta, hogy ‘egész éjjel fent voltam, mert tudtam, hogy ha elalszom, a szemem és kezem méltatlan lesz erre az alkotásra.’ ” (68. o)

Benyomások

Mielőtt megosztanám a szóbanforgó alkotásokat, ejtsünk szót a Cambridge-i Egyetem professzorának, Edward Granville Browne-nak a tollából származó ‘Abdu’l-Bahá portréról. Browne orientalista és történész volt, aki folyékonyan beszélte az arab, perzsa és török nyelveket, és azon kevés nyugati ember egyike volt, aki találkozott a  bahá’í hit alapítójával. Ez 1890-ben történt, Bahá’u’lláh 1892-ben bekövetkező halála előtt két évvel.  Bahá’u’lláh-t a bahá’í hit Perzsiában való elterjedésének megakadályozása céljából 1853-ban bebörtönözték Irakban, ezután Törökországba vitték, majd végül Akkó városába, amely most Izraelben van. Browne professzor látogatásának idejében Bahá’u’lláh-t már kiengedték az akkói börtönből, és házi őrizetben volt. Így Browne professzor Bahá’u’lláh-ról írt portréja történelmi jelentőségű. Akit érdekel, az audio verziót itt meghallgathatja.
https://soundcloud.com/bahai-blog/eg-browne-meeting-bahaullah

Ugyanezen utazása alkalmával Browne professzor találkozott a Mesterrel is, és megajándékozott minket az akkor 46 éves ‘Abdu’l-Bahá-ról írt portréjával is:

„Ritkán találkoztam olyan emberrel, akinek a megjelenése ennyire lenyűgözött volna. Magas, erős testalkatú, szálegyenes férfi fehér turbánnal és fehér ruhában, hosszú, fekete, majdnem a válláig érő hajjal, olyan magas, széles homlokkal, amely rendíthetetlen akarattal párosuló erős intellektusra utal, éles tekintete mint a sólyomé, nagyon markáns, mégis kellemes vonások – ez volt az első benyomásom ‘Abbas Effendiről, a „Mesterről” ahogy őt legtöbbször nevezték… Ékesszóló beszéd,  vitára kész, szemléletes magyarázatok, a zsidók, keresztények, mohamedánok szent könyveinek kiváló ismerete, úgy gondolom aligha volt található ékesszólóbb, felkészültebb, kifinomultabb ember népe között. Ezek a tulajdonságok a fenséges megjelenéssel párosulva arra késztettek, hogy ne csodálkozzam azon a hatáson és megbecsülésen, amely még apja követőinek körén kívül is övezte. Ennek az embernek a nagysága és ereje felől senkinek sem támadhat kétsége, aki látta őt.”

Khalil Gibran grafikája a 68 éves ‘Abdu’l-Baháról

Különösen figyelemre méltó, ahogy Khalil Gibran a Mester szemét ábrázolja. Bár ez nagyon ritka a perzsák között, mind ‘Abdu’l-Bahá, mind pedig lánytestvérének a szeme kék volt.
Alább láthatjuk a portrérészlet fekete-fehér fotóját, és annak színes változatát, melyet e cikk írója készített.

Suheil Bushrui professor a Kahlil Gibran: Man and Poet, (Oxford Press) c. könyvében mélyebb betekintést enged Gibran és Mary Elizabeth Haskel levelezésébe.

Miközben Gibran izgatottan várta, hogy Juliet el tudja-e intézni, hogy lerajzolhassa ‘Abdu’l-Bahá-t,  így írt Mary-nek: „Muszáj lerajzolnom ‘Abdu’l-Bahá-t. A portréja annyira fontos a sorozatom számára, mint Rodin-é.” Mary megnyugtatta: „Le fogod őt rajzolni – meg fogja érteni sorozatod jelentőségét és téged is, és a portré ugyanakkora örömet fog jelenteni Neki, mint neked.”
Gibran háromszor találkozott és beszélt ‘Abdu’l-Bahá-val, mielőtt lerajzolhatta. Még tolmácsolt is sok látogatónak, akik azért sereglettek oda, hogy láthassák Mesterüket. Gibran így beszélt Róla: „Nagyon nagy ember. A lénye teljes. Szavai a lelkéből erednek. És Istenem, micsoda arca van – milyen gyönyörű arca – olyan hiteles, olyan szeretni való!”
Végül létrejött a várva-várt találkozó, április 19-én reggel 7.30-kor. A korai időpont ellenére Gibran biztos volt abban, hogy képes lesz „egy nagyszerű portrét készíteni róla”. A művész nagyon rosszul aludt éjjel, a levegőben ott vibrált a Titanic rettenetes tragédiája. A White Star Line társaság óceánjáró hajója az április 14-ről 15-ére virradó éjszakán süllyedt el Új-Fundland partjainál. 1513 ember veszett oda.
8 órakor fogott munkához. Egy óra múlva a teremben lévő 25 ember lelkesen rázta meg a kezét.  Azt mondták: „Ön látja a Mester lelkét!” ‘Abdu’l-Bahá ezekkel az arab szavakkal fordult Gibranhoz: „Akiknek munkáját a Szentlélek vezérli, jól dolgoznak. Allah ereje lakozik Önben.” – majd Mohamedet idézte: „A próféták és a költők Isten világosságával látnak”. Gibran úgy érezte, hogy Abdu’l-Bahá mosolyában „Szíria, Arábia és Perzsia misztériumát látja”.

Juliet szerint ‘Abdu’l-Bahá nagy hatással volt ezt követően Khalil Gibran munkásságára.

„Mindig odaadta nekem a könyveit. A Próféta a legnagyszerűbb alkotása. Nem hiszem, hogy lenne bármi kapcsolat ‘Abdu’l- Bahá és A Próféta között. Viszont azt mondta nekem, hogy amikor „Az ember fia” c. kötetét írta, végig ‘Abdu’l- Bahá-ra gondolt, és hogy ír egy másik könyvet majd, melynek középpontjában ‘Abdu’l-Bahá fog állni, és ebben minden kortársát megszólaltatja. Meghalt, mielőtt megírhatta volna. Kifejezetten azt mondta nekem, hogy Az ember fiát ‘Abdu’l-Bahá ihlette.”
„ Szegény Khalil! A történet vége nagyon szomorú. Távol voltam, és amikor visszatértem, Ő már nagyon beteg volt. Azt kérte, látogassam meg minden nap. Ágyban feküdt. Ezek voltak az utolsó napjai. Mindent el akart mondani, amíg volt ereje, az egész élettörténetét…”

Juliet Thompson portréja
Juliet Thompson rajza ‘Abdu’l-Baháról

Részlet Earl Redman “‘Abdu’l-Bahá in Their Midst” c. könyvéből (138-139. oldal):

„ Június elsején Juliet Thompson elment a Mesterhez, hogy elkezdje  portréjának elkészítését. Amikor megérkezett, a Mester ezt a kérdést tette fel neki: „Fél óra alatt le tud festeni engem?” „Fél óra alatt, Uram? – hebegtem megdöbbenten. „Még soha nem készültem el egy portréval két hétnél rövidebb idő alatt.” „Akkor adok Önnek másfél órát. Ne pazarolja az időmet, Juliet.” Azt mondta, június elsején reggel 7.30-kor jöjjek.”
„Pánikba estem. Az előszobában várt rám, egy kis alagsori helyiségben, ahol a fény – nem volt sok – délről jött. Tehát minden szempontból hátrányban éreztem magam. Mindig állva festek, de itt muszáj volt leülnöm, annyira közel az ablakhoz (hogy a Mester és köztem a lehető legnagyobb távolság legyen), hogy nem is tudtam hátradőlni.  Nem volt fény. Nem volt tér. Ráadásul egy életnagyságú portréhoz szükséges vásznat hoztam.”
A Mester egy sötét sarokban ült, fekete ruhája egybeolvadt a háttérrel. Újra úgy láttam Őt, mint Isten képmását. Megrettentem. Hogyan festhetném meg Isten képmását?
„Azt szeretném, ha Isten iránti alázatomat festené meg.” – mondta.
„Ó Uram!” kiáltottam. „ Csak a Szentlélek képes erre,  emberi kéz soha! Imádkozzon értem, különben elveszek. Könyörgöm, segítsen!”
„Imádkozni fogok” – felelte – „és ha kizárólag Isten dicsőségére fog alkotni, megkapja az ihletet.”
És akkor csodálatos dolog történt. Minden félelmem semmivé foszlott, és úgy éreztem, mintha Valaki Más nézne az én szemeimmel, vezetné a kezem. Annak a páratlan arcnak az összes pontját, felületét olyannyira világosan láttam, hogy a kezem nem tudta elég gyorsan követni, nem tudott lépést tartani a látásom tisztaságával. Extázisban festettem, olyan szabadon, ahogyan sohasem történt korábban. A fél óra leteltével a portré alapja tökéletes volt.

Sajnálatos módon Juliet Thomson eredeti portréja elveszett, nekünk csak egy fekete-fehér másolata maradt meg. Úgy gondolom, Juliet teljesítette a Mester kérését. Megfestette ‘Abdu’l-Bahá Isten iránti alázatos szolgálatát, Khalil Gibran pedig feltárta belső világának szépségét.

Képek forrása

Khalil Gibran és Juliet fotói több oldalon megtalálhatók, szerzői jogok nem ismertek.
A Nyugati 10. utca eredeti fotója a Google maps-ről származik, grafikai effektek: @roused

Irodalmi források

Professor Bushrui on Khalil Gibran 
Juliet Thompson on Khalil Gibran
Pen-portraits by Professor Browne
Bahá’í Background Information

Az eredeti angol nyelvű cikk ITT  érhető el.

Author: Róbert Katalin

A magyar-francia tagozaton végzett középiskolai tanulmányok után a PSZF rendszerszervezői szakán szerzett diplomát. 2017-től több internetes kulturális magazin, folyóirat létrehozásában, működtetésében vett részt, és számos cikke jelent meg.

Vélemény, hozzászólás?