Miről szól az Oscar-díjas Whiplash film? Dobolásról, célokról, és a célokhoz vezető út variációiról. Andrew, a fiatal dobos, felvételt nyer az Egyesült Államok legelismertebb zeneakadémiájára, a Shaffer Konzervatóriumba. A neves tanár, Fletcher felfigyel rá, felveszi saját zenekarába, ahol spártai módszerekkel hozza felszínre a hallgatókban rejlő zenészt. A kérdés ami az egész film alatt a fejünkben visszhangzik: mit szabad egy pedagógusnak (akár szülőnek) megtennie annak érdekében, hogy a növendék a legmagasabb elvárt szintet érje el? Két szemszögből fogjuk körüljárni a témát. Egyrészt a tanár módszereit, hogy egy diákjából sikeres zenészt faragjon; másrészt mire képes a diák, és minek veti alá magát, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsa.
Professzionális egyetem, professzionális tanárok – hangozhat egy jogos vélemény. Mindenkinek volt tanulmányai során olyan tanára, aki kierőszakolta a tiszteletet magának, a Tudomány nevében hatalmas elvárásokat támasztott a tanulók irányába. Dr. Ranschburg Jenő négy nevelői modellt különböztet meg: engedékeny meleg, engedékeny hideg, korlátozó meleg és korlátozó hideg. Az engedékeny meleg típus hagyja a fiatalt kibontakozni, támogatja céljai elérésében. Az ilyen gyerek egy pozitív életszemléletet visz tovább magával az életben, bátorsága, kezdeményezőképessége kiemelkedő. Az engedékeny hideg magatartásforma a rideg kapcsolatok kategóriája. A nevelő közömbös a fiatal sorsa iránt, nem szól bele életébe. Ezen fiatalok esetében gyakran megfigyelhető az antiszociális magatartás, de magas a bűnözők aránya is. A korlátozó meleg típus a túlszerető, széltől is óvó pedagógust testesíti meg. Ez a legtöbb esetben azt váltja ki, hogy a gyerek gyökeresen másképp viselkedik a családban és a baráti társaságban, ahol nincs korlátozva szabadsága. A korlátozó hideg nevelői stílus tökéletesen ráillik főszereplőnk tanárára: Fletcher elviselhetetlen szabályok közé zárja a konzervatórium diákjait.
Vegyük konkrétabban az általunk boncolt film és Dr. Ranschburg Jenő által megfogalmazott utolsó nevelői magatartása közötti összefüggéseket. A tanár és a diák közös tere az egyetem környezete. Ez szabja meg mindennapjaikat, belső szabályzat határozza meg a fennálló jogokat és kötelezettségeket. Andrew egy szorgalmas diák, gyakorlás közben figyel fel rá az iskola legendás tanára, aki meg is hívja saját zenekarába, ami a legnagyobb kitüntetésnek számít. Ez jelenti a film fordulópontját, a bonyodalom innen kezdődik. Őt mint pótdobost vették fel, és ezt mindig éreztetik is vele. Számomra a film legnagyobb ellentmondása a művészet szabad és kreatív jellege és a Fletcher által képviselt kőkemény szabályok közötti kontraszt, ami végigkíséri a történet vonalát. A korlátozó hideg stílus egyik jellemzője, hogy a nevelő hangsúlyozza, hogy ő a legjobbat kívánja kihozni tanítványaiból, amiért ők hálásak kell legyenek. Ez meg is történik a filmben: egy kocsmai zenélés során véletlenül találkozik a két szereplő, és kötetlen környezetben Fletcher kifejti, hogy álláspontja reális: neves jazzenészek is kőkemény munkával alapozták meg hírnevüket, így nem hagyhatja, hogy a keze alá tartozók komolytalanságuk miatt ne legyenek az ország, illetve a világ legjobbjai.
A gyakran fellépő agresszió ellen a tanuló is agresszióval válaszolna, de ezt nem teheti meg az egyetem korlátain belül. Az ifjú dobos mikor már nem bírja tovább, más eszközökhöz nyúl: édesapja segítségével névtelenül bepereli a tanárt embertelen módszerei miatt. Ennek következtében az egyetemtől elkerült tanár magánúton építi tovább művét. A fent említett kocsmai beszélgetés során a már megenyhült felek között ismét a kooperáció lehetősége merül fel, mivel Andrew hivatalos lesz a tanár magánzenekarába. Mint később kiderül, nem vált báránnyá a farkas, ez csak egy újabb visszavágó az elkezdett történetben. A filmet egy koncert zárja, ahol a fiatal dobos számára teljesen ismeretlen dalba kezd a zenekar, ő pedig az Egyesült Államok legnevesebb zsűrije előtt teszi nevetségessé magát. Erre válaszul spontán dobszólóval vág vissza volt tanárának.
A film végkifejlete nem ismert a néző számára, ami a lehető legtökéletesebben fejezi ki a korlátozó hideg nevelés megoldhatatlan jellegét. Ki maradt nyertes? Ki maradt szégyenben a koncert végén? Hogy ítélte meg a zsűri a kezdeti tehetetlenséget, később meg az öntörvényűen kierőszakolt dobszólót? Ilyen kilátástalanul ellenproduktív a nevelési stílus a való életben is.
A történet egy síkon játszódik, de nem elhanyagolható a néző fejében lejátszódó párhuzamos, szubjektív, empátiával teli vonal sem. Andrew, a szenvedő alany mindenét feláldozza, hogy az ország legjobb zenekarában kitűnően teljesítsen. Eleinte az újdonság izgalmával veti magát a feladatba, rengeteget gyakorol. Azonban a kezdeti pozitív visszajelzések drasztikusan megváltoznak tanára részéről, és a szadizmus eszközeivel próbálja kihozni a diákból a legjobbat. Ilyen például mikor több százszor újrakezdeti a dobossal a zeneművet, mert nem tökéletes a tempó. Más esetben egy székkel hajítja meg, próbára téve a fiatal figyelmét játék közben. Andrew a film elején megismert lányt kirekeszti életéből az embertelenül sok gyakorlásra hivatkozva. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy később lemond az áhított hírnévről a főszereplő. A korlátozó hideg nevelésben részesült gyerekek felnőttként sem heverik ki a tapasztaltakat – írja Ranschburg. Hajlamosak a szélsőséges viselkedésre. A dobos félretesz mindent ami akadályozza a sikerben: párkapcsolatot, barátokat, sőt, az édesapja is értetlenül áll a fiával történő átalakulás előtt. Lelki egyensúlyukat is nehezen találják. Láthatjuk a filmben, hogy szellemi harmóniáját csak az egyetem környezetéből kilépve találja meg a főszereplő.
A saját történetből merített filmmel Damien Chazelle rendező és forgatókönyvíró egy olyan zenés filmet akart alkotni, amely egy thrillerre emlékezteti a nézőt. Ennek eszköze a profi világítás, a kameramozgások, meg a véresre gyakorolt kezek látványa is. Habár a folyamatos napi gyakorlás során sokkal jobb dobossá vált, a mai napig vannak rémálmai – nyilatkozza a fiatal rendező. Az ő kérdése ugyanaz, akár a nézőben megfogalmazodó probléma: igen, Andrew teljesítménye egyre jobb lesz, de megéri-e?
Bibliográfia:
Dr. Ranschburg Jenő: Családi kör, Saxum Kiadó, 2012.
Bujdosó Bori: A gyermekeimet sosem engedném egy ilyen fickó közelébe
( http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20150211-vagy-munkad-van-vagy-eleted-j-k-simmons-interju-whiplash.html )
Bujdosó Bori: Én azért nem voltam ekkora seggfej (http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20150209-meg-mindig-vannak-remalmaim-damien-chazelle-interju-whiplash-j-k-simmons-miles-teller.html )
