Archive for: ENSZ

IRÁN SÚLYOS EMBERJOGI SÉRTÉSSOROZATA A BAHA’IOK ELLEN

Kampányt indított a Nemzetközi Bahá’í Közösség a közelmúltban, hogy felhívja az emberek figyelmét az Iránban élő bahá’í-ok helyzetére és megemlékezzen a hét bahá’í vezető letartóztatásának és bebörtönzésének hetedik évfordulójáról. A világ számos pontján egyszerű falusi közösségektől kormányzati kamarákig, különböző egyének és csoportot adtak hangot tiltakozásuknak és szólították fel az iráni kormányt, hogy tartsa tiszteletben az […]

Tovább »

 
 

CIGÁNY EXODUS

Míg 1993-ban a német rendőrség megakadályozott egy kisebb roma csoportot abban, hogy egy volt koncentrációs tábor helyén az áldozatok tiszteletére kegyeleti ünnepséget tartson, addig 1994-ben a Német Parlament már elismerte a roma holocaust bűneit és bocsánatot kért a roma néptől. 1994. májusában tartották Spanyolországban az „I. Európai Közösségi Roma Találkozót”. Szintén 1994. májusában rendezték a […]

Tovább »

 
 

A BOLDOGSÁG NEMZETKÖZI NAPJA

A Boldogság Nemzetközi Napját eredetileg az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) vezette be. Ban Ki-moon – az ENSZ főtitkára – azzal a mottóval indította útjára az első boldogságnapot, hogy „amikor egy közös jóért teszünk, mi magunk is gazdagodunk.” Nagy filozófusok, vallási vezetők, írók, gondolkodók és művészek tették fel ezt a kérdést az emberi történelem évszázadai során. […]

Tovább »

 
 

ROUHANI IRÁNI ELNÖK ENSZ BESZÉDE

Az iráni elnök Hassan Rouhani 2014. szeptember 25-ei ENSZ-hez intézett beszédében sem foglalkozott számos alapvető emberi jogi kérdéssel, többek közt azokkal az okokkal sem, hogy miért üldözik még mindig igazságtalanul a bahá’íokat Iránban. „Egy évvel ezelőtt, Rouhani elnök hivatalba állításakor, számos ígéretet tett az emberi jogi helyzet előremozdítását illetően, ezek közt volt egy fogadalom is, […]

Tovább »

 
 

AZ IRÁNI BAHÁ’Í KÖZÖSSÉG ZAKLATÁSA

Három magas-szintű ENSZ emberi jogi szakértő szólította fel Iránt, hogy függessze fel a folyamatos pusztítást a történelmi bahá’í temetőben Shiraz városában, mivel ezek az intézkedések „elfogadhatatlanul” sértik a vallásszabadsági jogokat. Egy közös sajtóközleményben Heiner Bielefeldt, a vallások szabad gyakorlása képviseletében, Ahmed Shaheed az Iráni emberi jogok képviseletében, és Rita Izsak, az ENSZ független szakértőjeként a kisebbség […]

Tovább »

 
 

FOLYTATÓDIK A SIRÁZI TEMETŐROMBOLÁS

Az Iráni Forradalmi Gárda újra dolgozik a történelmi bahá’í temető feldúlásán Sirázban több hónapos szünet után, melyet nemzetközi nyomásra és az iráni lakosság felháborodása miatt tartottak. Jelentések szerint a 950 bahá’í sír közül a Gárda 30-50-ből távolította el az emberi maradványokat és helyezte egy nyitott csatornába, hogy helyet adjon az új kulturális- és sportlétesítménynek. Júniusban […]

Tovább »