PARTI FIÚK

Az alábbi tanulmányban röviden összefoglalom azokat a nehézségeket, amelyekkel munkám során találkoztam, miközben a doktori terepmunkán voltam, s kutattam a szenegáli fiatal férfiak és a külföldi nők kapcsolatát. A terepmunkám során a „strandfiúk” megfigyelés gyakran juttatott kompromittáló helyzetekben, olyanokba, amiket még nem tapasztaltam más kutatásaim során. Leírom a kellemetlen érzéseimet, és azt a bűntudatot is, amit gyakran éreztem a terepmunkám során. Mindez jól érzékeltei azt a lojalitást is, ami magam, a munkám és az informátoraim irányába érzek. Konfliktusba kerültem például néhány szenegáli barátommal, akik helytelenítették a kutatásom módszertanát, és nem kedvelték azokat az embereket, akikkel az időmet töltöttem. Ez a dokumentum a kutatási eredmények rövid összefoglalója és a folyamat vázlatos leírása.

Cap Skirring Dél-Szenegálban van, én a tengerparton fekszem, s összeborzongok, ha egy-egy felhő eltakarja a napot. Lebegek, lecsukom a szemem, s sodródom vissza a lusta nyári álomba. Egyszer csak meghallok egy éneklő hangot, ami nyomban fel is ébreszt ebből a békés sziesztából.
„– Hé, csinos hölgy! Hogy vagy? Ca va les Vacances?” – kérdezi incselkedve az én „felhőm”, aki – lám –, egyszerr csak ismeretlenül megszólít.
Raszta haj, viseltes patchwork nadrág. Egy coteman – azaz tipikus szenegáli „parti-fiú” ajánlgatja nekem máris a szolgáltatásait.
A nemzetközi migrációval foglalkozó tanulmány elkészítése során több nehézséggel is találkoztam. Sokszor éreztem kellemetlensége e kutatás során, mert valóban sok időt töltöttem az úgynevezett tengerpart „rossz fiúk” társaságában, és a szenegáli barátaim szememre is hányták ezt.
Ganja” – az egyik informátorom –, példája azt bizonyítja, hogy mennyire kínos lehet egy interjú egy bizonyos helyzetben, pedig épp az ő viselkedése során kaptam értettem meg a coteman kommunikációs készségeit és használt taktikáit, és különösen azt, hogy mi köze van mindennek a migrációs tervek stratégiáihoz ebben az országban. Ganja volt az egyetlen az informátoraim közül, aki névtelen akart maradni, és úgy döntött, hogy ezt az álnevet választja magának. (Ganja álnevének jelentése: „marihuána”.)
A coteman szó jelentésének vizsgálata során külön kell választani a francia „cote” szót (aminek a jelentése: „oldal”), mert a szó szoros értelmében a fiúk mindig a turisták oldalán vannak. A kifejezés ugyanaz marad az egyes és többes számban (a személyes kommunikáció, Lou de Jong, 2007. június, (lásd: de Jong, 2007) A terepmunkám eredetileg a női nemi dolgozók megismerésére irányult, de amikor rájöttem, hogy az ő esetükben nincs összefüggés a munkájuk, és Szenegál elhagyására irányuló vágy között.
Azon is sokat tűnődtem, hogy egyes emberek miért viselkedtek időnként nagyon hasonló módon. Ki az úgynevezett coteman, aki bolyong a strandokon? Mit csinál, és miben reménykedik a jövőre nézve? Vajon igaz, hogy úgy gondolja, hogy a vízumot szerzhet turistákkal történő barátkozás során, vagy ez csak egy alaptalan pletyka? Saját találkozásaim velük néha valóban kellemetlen volt, néha nyugtalan voltam, máskor meg bizonytalan, mert azok kérdések izgattak, hogy felfedezzem a történetek mögötti törvényszerűséget, és mindez mennyire kapcsolódott a parti fiúk elképzelt jövőbemi Európai életéhez.
Dakar
BEACH-BOYS
A beszélgetések során döbbentem rá, hogy a strand fiúk viselkedése és a migrációs szándékaik közötti kapcsolat nem új, és bár a strandok Gambiában és Szenegálban is, az újabb időkben arról híresek, hogy a fiatal, dreadlocked férfiak tömegével vannak jelen, maga a jelenség nem egyedülálló Nyugat-Afrikában sem. (De Jong, 2007).
Ebronnak hivatkozik tengerparti fiúkra a szomszédos Gambiában, utal a „bumpsters”, fiatal, munkanélküli férfiakra, akik egy speciális „szakmai barát áramkört” alkotva lébecólnak a szállodák körül és a strandokon keresnek maguknak turista-társat. (Ebronnak 2002:176, vö. Brown 1992).
A nyugat-afrikai strandokon (Gambia és Szenegál) ma már szinte mindenütt ismert a coteman-jelenség és a fokozott előfordulása sokak szerint a szex-turizmus irányába mutat, vonatkozik ez férfiakra és nőkre egyaránt. Hasonló a helyzet például a Karib-térség szigetvilágában is.
Cabezas is ír a kubai tengerparti fiúkról, míg mások vitatták a fiatal, strandon szórakozó emberek megcimkézést, akik ténylegesen társaságot és szexuális szolgáltatásokat nyújtanak külföldről érkezett női turisták számára. (Cabezas 2004 : 1002, de Albuquerque 1998, Pruitt és LaFont 1995).
A Karib-térségben a férfiak a „Gigolos”, a partnernők azonban, akik velük szórakoznak „romantika turisták” (Brennan, 2004, Dahles, 1997).
A fiúkról szóló legtöbb vélemény negatív: csak nagyon kevés pozitív reakcióval találkoztam a tengerparti fiúkkal kapcsolatban a világ nyaralóhelyein. A terminológia leírása során is sok a negatív kicsengés ezekben a leírásokban: a trükkök, a szemfényvesztés, a becstelenség és a szexuális promiszkuitás dominálnak. Bár ennek a cikknek a szerzője egyértelművé teszi, hogy nem feltétlenül ért egyet sok coteman tevékenységével, különösen amióta néhányukkal sok időt tudtam eltölteni, mégis megpróbálom megmutatni, hogy annak ellenére, hogy ez a munka nem tekinthető hagyományos „állásnak”, mégis egyik módja a kenyérkeresetnek. Ezek az emberek büszkék arra, ahogy élnek, és idővel én megtanultam, hogy ne rosszindulattal nézzem, hanem tekintsem olyasminek, mint egy játék. Ahelyett, hogy a kutatás keretében a helyüket a „szex-turizmus” paradigmája jellemezné, amellett érvelek, hogy a „kapcsolatfelvétel” (ezt a kifejezést használta számos adatközlőm) a férfiak és a nők, ezek a fiatal, munkanélküli férfiak próbálják feszegetni a szociális hálózatok közötti nemzetközi határokat, abban a reményben, hogy egy szép napon majd ők is képesek lesznek kivándorolni.

KI A COTEMAN, ÉS MIT CSINÁL?
Coteman könnyen felismerhető, a nem hivatalos, laza „egyenruhájáról”, amely megkülönbözteti őt a körülöttük előforduló többi embertől. Általában raszta. Amikor megkérdeztem egy souvenir-árust, aki interjút is adott nekem, hogy miért ennyire népszerű a fiatalok férfiak körében ez a frizura, azt válaszolta: „– Ha fehér barátnőt akar, rasztának kell lennie”. (Nyilvánvaló kapcsolat van a vallási gyökerű Baay-kultúrával. A beach-fiú tréfásan „baay faux”-ra hivatkozik, azok egyes elemeinek elfogadást vallásos testvériség részként – mint a raszta-jellegzetességet – elfogadja, de ez nem vonatkozik minden elemre.) A Coteman rendkívül sportos fizikumú, a napi edzései a strandbemutatókon szinte nyilvános performanszok. A hosszú haj mögött sálat, vagy bandannast viselnek, melyek jellegzetesen raszta-színűek, az ékszereiket gyöngyök és kagylók díszítik, ezeket nyakban és a csuklókon hordják. Erősen koptatott hosszú, bő patchwork-nadrág, vagy ruha nyomtatott afrikai textil elő kifejezetten az idegenforgalmi piacon, amely jellemző motívumai djembes vagy táncszámok élénk színű batikolt háttérrel. Mások ruhát, hogy a nyugati stílusú, mint a farmer és a designer márkanév pólók és oktatók, melyeket gyakran ajándékba a turisták így Szenegálban.
Amikor Schoß (1996) megfigyelte a tengerparti fiúk munkáját Malindin, azt állapította meg, hogy a helyi kenyaiak márkás holmikban járnak, de nem viselnek összehangolt ruhákat, míg a szenegáli „strand-fiú konfekció” egységesebb stílusú, megfelelő ruhákat válogatnak maguknak.
Ez nem lényeges különbség, szerintem, a szenegáli part-fiú olyan ruhákat visel, mellyel kifejezni akarja a jövőbeni törekvéseit és demonstrálni próbálja – talán önmaga előtt is –, a felfelé irányuló társadalmi törekvését, de a legfontosabb cél az öltözködéssel, hogy vonzóak legyenek a „nyugatiak” előtt.
Nyilvánvaló, hogy van eltérés között a ruhákat viselő coteman a Casamance, de azt nem állítom, hogy minden férfiruha ugyanúgy ugyanezen okból, de van egy általános stílus, amely elfogadott, és bizonyos módon a mely stílusok megmozgatnak és át, és ez az, ami fontos (lásd: a de Albuquerque 1998:51).
Coteman főképp szállodákban és éttermekben kínálja a szolgáltatásait, gyakran idegenvezetőnek ajánlkozva a turisták számára. Állandóan „lesben állnak”, várakoznak ezekre a helyzetekre, máskor meg feltűnő módon beszélgetésbe elegyednek az idegenekkel, miközben fel-alá sétálgatnak a tengerparton. Kirándulásokat szerveznek, műtárgyakkal kereskednek, segédkeznek a helyi szórakoztató programok – koncertek, dobolások –, megszervezésében, szinte kulturális közvetítőként segítik a régióba látogatókat. Részét képezi az informális gazdaságnak, bár van egyfajta vetélkedés képzett, regisztrált idegenvezetők és köztük, az előbbiek közül sokan elítélik őket. A szókincsük is érdekes, főképp, hogy egymás közt „coteman”-nak nevezik magukat, de soha sem használják ezt a kifejezést a turisták előtt. Ehelyett úgy említik magukat, mint idegenvezetők, dobosok, zenészek, vállalkozók és „antik kereskedők”, kerülve a megbélyegzés lehetőségét, mivel tudatában vannak annak, hogy a „coteman” szónak negatív kicsengése van.
Mivel ez a munka nem hivatalos, és kemény verseny is folyik a művelői közöttük, ahhoz, hogy ügyfeleket vonzzanak, kitartás kell, időnként meg rámenősség. Sok női és férfi turista is panaszkodott, hogy kellemetlen volt számukra a felajánlkozás, annak ellenére, hogy a coteman azt állítja, hogy ő csak a megélhetés miatt ilyen, és, hogy ez a munka valójában ártalmatlan játék.
Én még soha nem alkalmaztam idegenvezetőt, de tudom, hogy Szenegálban sok ember számára mégis hasznos, valódi szolgáltatást nyújtanak. Néhány turista inkább kísérteti magát a helyi piacon, vagy éttermekben, és szívesen fizet ezért, biztosítja magát egy bizonyos fokú védelemmel az országban tartózkodása idejére.
Coteman anyagi jutalmat kap cserébe a szolgáltatásaiért: étkezés, közlekedés, cigaretta, italok, de a legtöbben azt állítják, hogy a potenciális hosszú távú előnyei ennek a munkának: az európai kapcsolatok megszerzése, ami gyakran fontosabb számukra, mint a kicsi, de közvetlen anyagi nyereség begyűjtése az ügyfelektől.
Dakari tengerpart
A TEREPMUNKA TANULSÁGAI
Meg kellett tanulnom, hogy elkerülni a szemkontaktust az emberekkel, és úgy alkalmaznom a testbeszédet, hogy se túl elutasító, se bizalmaskodó ne legyen. Cap Skirring kis tengerparti, falusi üdülőhely, ahol a pletykák gyorsan terjednek, időnként elérnek a közeli Ziguinchorig, vagy a szomszédos Karabane szigetig is. Cap Skirring számomra elszigetelt hely volt, ahol más normák és értékek érvényesültek, mint Szenegál más településein, miközben a helynek sokféle kapcsolata volt Szenegál és Európa más városaival is. Naponta érkeztek repülőjáratok Franciaországból, főképp a nyári idegenforgalmi szezonban. Egy közelmúltban elkészült aszfaltozott út köti össze Cap Skirringet és Ziguinchort (a fővárosban a Casamance régió) és az állandó beáramló turisták magukkal hozzák az új divatokat, az anyagi javakat, a modern eszméket és a migrációs törekvéseket is felerősíteni látszanak. A beszélgetéseim Ganjával súlyos súrlódásokat okozott az egyik közeli (férfi) barátommal Aziz-zal, s végül az egész ügy fokozatosan tönkre tette a barátságunkat. Aziz több éve a barátom, és sok időt töltöttem korábban vele és a családjával, már három évvel korábban is meglátogattam Szenegál. Mérhetetlenül tiszteltem őt és a családját is, akik segítettek enyhíteni az integrációs folyamat szenegáli időszakát. Aziz és családja Cap Skirring-ben dolgozott, egy kis campingben, és amennyire csak lehetséges elhatárolta magát a strandkultúrától, a dohányzástól, romantikától, és a dobolásoktól, hogy elkerülje a jó hírnevének a sérülését és a pletykákat. Aziznak nagyon nem tetszett a kutatásom témája, és különösen nem helyeselte az én akkori életmódomat, találkozóimat. Nem értette, hogy miért kellett sok időt töltenem coteman-nel a strandokon és esténként. Bírálta a flip-flop és a maláji szoknya-választásomat is. Figyelmeztetett, hogy ne töltsek ennyi időt a „rossz fiúk”-kal, és azt mondta nekem, hogy hagyjuk őket magukra, mert sérülhet az ő jó hírneve, és másképp fogják a nők is megítélni. Annak ellenére, hogy tiltakozott, én érdekes történeteket akartam hallani. A kutató férfiak általában nem törődnek a rossz hírnévvel, ezért én is elnyomtam magamban ezeket a kételyeket.
Úgy éreztem, választásra vagyok kényszerítve két különböző normarendszerű embercsoport – Aziz, a családja, a barátaim és a támogatóim –, és a cotemanok között, akikről én soha nem gondoltam, hogy a közeli barátaimmá váltak volna, de ők is és a környezetük is nélkülözhetetlenek voltak a munkámhoz.

Author: Emilie Venables

University of Edinburgh

Vélemény, hozzászólás?