Az Európai Bizottság szervezésében rendezett Európai Fejlesztési Napok az egyik legjelentősebb arra hivatott fórum, hogy összekapcsolja a közösségfejlesztés különféle kezdeményezésit tapasztalataik és ötleteik megosztására. Az ez évi fórum a „Nők és leánygyermekek a fenntartható növekedés élvonalában” témakörét bebarangolva szerveződött.

Nyolcezer ember gyűlt össze június első hetében egy nagy jelentőséggel bíró találkozón, aminek tematikáját a „Nők és leánygyermekek a fenntartható növekedés élvonalában” gondolatkör adta. Az esemény az Európai Bizottság szervezésében évente megrendezésre kerülő Európai Fejlesztési Napok rendezvénysorozat keretében kapott helyet június 5 és 7 között Brüsszelben. A megannyi résztvevő között civil szervezetetek és vallási közösségek is felsorakoztak, de jelen voltak kormányfők, királyi családok tagjai és az Európai Unió hivatalos képviselő is.

A nők helyzetének javulását nem lehet leegyszerűsíteni a férfiakkal egyenrangú helyzet elérésére a jelenlegi társadalmi viszonyok között, vagy térnyerésre tevékenyen a meglévő társadalmi struktúrák keretei között” – mondta a Bahá’í Nemzetközi Közösség (BIC) szóvivője, Rachel Bayani a BIC brüsszeli hivatala szervezésében megrendezett egyik szekcióülés nyitóbeszédében a rendezvénysorozat első napján.

Rachel Bayani – a Nemzetközi Bahá’í Közösség (BIC) szóvivője

Új struktúrákra és kapcsolódási módokra van szükségünk, amelyeket a nők és a férfiak együttesen fogalmaznak meg és formálnak, tényleges választ adva az egyre inkább globalizálódó és kölcsönkapcsolatok sokaságában létező társadalom valós szükségleteire” – folytatta.
A június 5-i tanácskozás során a résztvevők a leánygyermekek oktatására összpontosítottak, ami olyan kérdéskör, amelyre a BIC már évtizedek óta igyekszik felhívni a figyelmet, és amelynek kulcsfontossága Bahá’u’lláh tanításában gyökerezik. 

Heidi Hautala – az Európai Parlament alelnöke

Heidi Hautala – az Európai Parlament alelnöke – szintén felszólalt a BIC rendezvényén, hangsúlyozta a lánygyermekek oktatásáról való gondoskodás biztosításának rendkívüli jelentőségét legyen szó akár társadalmi, akár gazdasági fejlesztési erőfeszítésekről.
Az ülésen bemutatták a „Kegyelem Áldása” című díjnyertes filmet, amelynek témája szintén a lánygyermekek iskoláztatása.
A konferencia zárónapja a témák széles körét ölelte fel kapcsolódva a nők társadalmi és gazdasági fejlődés kontextusában kibontakozó erőteljesebb szerepéhez és jogérvényesítéséhez.