GYAKORNOKKÉNT A NEMZETIBEN

Sose hittem, hogy egyszer még nosztalgiát fogok érezni a mindannyiunk által ismert és gyakorta viták kereszttüzében álló budapesti Nemzeti Színház iránt, akárhányszor egy a Dunát átszelő villamosból rátekintek, de az életem mégis úgy alakult, hogy ebben az épületben is már egy újabb kedves volt-munkahelyemet látom. A tavaszi Madách Nemzetközi Színházi Találkozó a Nemzeti rendezésében nagyon sok munkával és felfordulással járt, ennek szervezésébe csatlakozhattam be egy pár hét erejéig, bepillantást nyerve a patinás intézmény mindennapjaiba.

nsz

Szokatlan helyszínt jelentett számomra már a kezdeti megbeszéléshez választott Színészbüfé is. Az állásinterjúk mégiscsak úgy élnek az ember fejében, hogy egy irodában leülünk, feszengünk (de azt is inkább elfojtjuk), és próbáljuk a lehető legjobb első benyomást kipréselni magunkról, kicsit felszépítjük szakmai profizmusunkat, mindezt a halálkomoly másik féllel szemben. Ehhez képest kedélyesebb kávéházi miliő várt, ebédelő színészekkel, sms-ek és telefonos egyeztetések forgatagával. Az önéletrajzom másolatával és a ráérésemmel kellett csak készülnöm: nem köteleztek rá, hogy sulit vagy bármi más fontos teendőt miattuk hanyagoljak, ők csak plusz segítséget vártak el tőlem mint kommunikációs gyakornoktól, akkor, amikor csak belefért a hetembe. Előző hétvégén már egy elő-feladatot megkaptak a jelentkezők: arról a bizonyos színházi találkozóról egy promo-cikket kértek, mellé egy vázlatos kommunikációs kampánytervet, valamint egy esszét arról, miért is lehet fontos a színház a ma emberének. De túl nagy szakmai precizitásra itt se volt szükség, csak annyira, amennyi egy ezt tanuló egyetemistától kitelik; inkább a személyekre és a hozzáállásra voltak kíváncsiak. Miután mindegyiket időre megcsináltam és elküldtem nekik, úgy látták, hogy megbízhatnak bennem, és következő héten már rendszeresen bejárhattam is.
A rendezvényig még több hét, talán másfél hónap is lehetett hátra, de addig is akadtak bőven elvégzendő feladatok és lebonyolítandó egyeztetések. Még a fesztivál-tematikán kívül is: fel kellett például tornásztatni a Facebook-oldalukat, gyakoribb post-okra volt szükség, több témában, ehhez kellett bedobálnom az ötleteimet és véleményeimet a közösbe, a rossz ötletről lebeszélni, a jót megtartani, és ha valamihez szükség volt adatbázisra, azt megcsinálni, majd a „posztolgatásba” bele is fogni, egyszóval a Nemzeti Facebook-ját, valamint az eseményét is, felpörgetni. Aztán ahogy maga a találkozó közeledett, nagyon sok mindent kellett megbeszélni, főleg a tolmácsokkal. Vendégül érkeztek előadásaikkal ugyanis oroszok, bolgárok, törökök, norvégok, de hogy szokatlanabbakat mondjak, irakiak és grúzok is; ezekhez a társulatokhoz egy-egy tolmácsot le kellett szervezni, és olykor hívogatni őket, ha valami közbe jött. Például, ami az egyik legizgalmasabb volt nekem mint nyelvek iránt érdeklődőnek, az előadásokat megelőző „Kedves nézőink, kapcsolják ki a mobiltelefonjaikat, blablabla” mindegyik nyelven felvettük, amelyik egy-egy darabhoz tartozott, és este a közönségnek már azon az egy aktuális nyelven játszottuk le. Ha meg nem értük el éppen a tolmácsot, egy-egy külföldi társulatbéli vagy egy házon belüli színésszel vettük fel: így láthattam például Tompos Kátyát is a hangstúdióban franciául beszélni – aki, ami pedig az egyik legviccesebb emlékem, pár nappal korábban a büfében valami orosz színésznek nézett, és oroszul szólított meg.
Pár hétig tartott gyakornokoskodásom, és már régen nem vagyok ott; minden esetre még hosszú ideig a fejemben fog élni, hogy mi mindenből áll egy irodai intézményi kommunikációs munka, mennyi mindenkivel szemben kell pontosan és időre szabottan készenlétben lenni, és azt is, hogy egy-egy post-nak vagy belső levélnek mekkora súlya lehet, akár jó, akár rossz következménnyel. Ebből az időszakból főleg ilyen tapasztalatokat hoztam magammal, a színházból, ami épp az a fajta intézmény szokott lenni, legyen az szeretett vagy nem szeretett, hogy onnan kilépve mindig új gondolatokkal távozik az ember.

Author: Gellérfi Bence

1991-ben született Szegeden, a BME Kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatója. Egyik szakdolgozatában a Szigetfesztivált, másikban a budapesti idegennyelvi kultúrintézeteket vizsgálta. Saját blogjának címe: http://soraim.blog.hu

Vélemény, hozzászólás?