ERŐS EMBEREK

Folyamatosan fáradtnak, kedvetlennek érzem magam. Szomszédomban öreg nénje, kétrét hajolva száraz, kemény, rögös földjét puhítja. Gerince egyenes, törzse csípőből hajlik, orra a rögöt veri szinte; meleg van, nem baj, nem áll meg, nem pihen. Néha vízzel telt palackot emel ki a mélyen földbe ásott szűk veremből, kortyol belőle, majd visszarejti a hűvösbe. Nem lehet otthon, a házban tartani, mondja Shellának az öregasszony lánya, kell neki a megszokott dolga, a földje, földjének termése, mindennapjának betevő falatja. „– Erős asszony.” – teszi hozza, én pedig arra gondolok, hogy az „erős” jelzőnek „az én törzsemben” is hasonló a jelentése.
000

Hangosan köszönök neki, ő csípőből felemeli törzsét, kicsit hunyorog, lelkesen integet. Intek én is, a házba megyek; a nappali hűvös és sötét, ez most jólesik. Néhány napja egér döglött a szobám sarkában tátongó szűk lyukba, iszonyú bűze van, más megoldást nem találunk, a lyukat becementezzük. Kopognak az ajtón, egy termetes asszony érkezik, nehezen jár, térde alig hajlik. Egy nagy tyúkot hoz, fejjel lefelé, lábánál fogva lógatja. Tolmács nincs, Denis nem érti a törzsi nyelvet, az asszony pedig nem beszél egyebet. Mutatja, hogy a tyúkot nekem hozta, a kukoricát meg a tyúknak, és már nyomná is kezembe a rémült állatot. Intem, hogy ne tegye, soha életemben még élő tyúkot nem fogtam a kezemben, hívom Denist, hogy segítsen megoldani a helyzetet. Kollégám a tyúk egyik lábát zsineggel körbekötözi, a zsineget a nappali ablakának rácsához erősíti. Az asszonyt hellyel kínálom, inti, hogy nem marad, indulna is rögvest, ha térde fájdalma engedné. Eszembe jut a maradék gyógyszerem, tyúkot fájdalomcsillapító kenőcsre cserélek. Utóbb kiderül, hogy az ajándékot azért kaptam, mert mindkettőnknek azonos a törzsi nevünk (Imbi Nghe), és ez számára megtisztelő. Tisztelete jeléül és bizonyítékaként áldozta fel a nagydarab, kövér szárnyast. Épp jó lesz közös búcsúebédnek, és ha Denis segít a főzésben, meghívom az egész csapatot. Valéry összeírja a paprikás csirke ebédhez szükséges kellékeket, rizs, Maggi zöldségkocka, paradicsom és csípős apró paprika, só, és egyéb nem is szükséges. A búcsúebéd napja lehet a következő keresztény vasárnap, a délig tartó reggeli mise után mindjárt.
Denis vasárnap nem megy templomba, otthon marad, hogy a külső tűzhelyen mindent időben elkészítsen. Amíg a tyúk nyakát elvágja, bemegyek a házba, a forró vizes kopasztás következik, majd Denis a tyúkot apró részeire bontja, a darabokat a nagy üstbe, főni rakja. Erőtlen, fáradt vagyok, biztos a látvány viselt meg, gondolom, bemegyek ismét, és erős teát készítek. Jó lenne Denisnek segíteni, van rizs, és kaptunk krumplit, édes gyökeret, de a nyamvadt állapotomhoz enyhe hányinger is társul, erőm sem marad, lefekszem, és másnap reggelig alszom. Mint álomkép villan fel bennem a közös ebéd látványa, mindenki itt van, az asszony, aki a tyúkot hozta, itt van ő is, a hely szokása szerint Polycarp hívta meg; az ebéd finom, mindenkinek ízlik, Denis valóban remekelt.
001
Másnap reggel nehezen szedem össze magam, akkor már szokatlan és feltűnő a hosszas anergia, a hosszú alvás utáni kedvetlen, erőtlen állapot. A malária gyanúja beigazolódik, még nagyon kezdeti, lázmentes a stádiuma. Fura helyzetben vagyok: Kamerunban önmagam malária-fertőzését kezelem. Te vagy a doki –, mosolyog Archile, és a hangjában bujkáló enyhe ugratást jogosnak érzem.
Az utolsó egy-két nap hamar telik: a Fon, bár dolgai elszólítják Esuból, búcsúszertartást szervez, a népéért tett munkámat akarja ezzel értékelni, megköszönni. A palota előtti téren gyűlünk össze. Polycarp sürgölődik, Godwin és Archile érkezik, Pa Mathias már rég ott van. Shella távol marad, Denis a kórházban ügyeletes.
004
A Vének Tanácsának tagjai körbeülnek, jelenlétük megtisztelő, kegyes ajándék. A köszöntő beszéd után az ajándékom, a queen-mothers, az anyakirálynők tánca következik. Anyakirálynő lehet az, aki királyi családba születik, de titkos társaság tagjaként is beavatást nyerhet, akár saját kérésre is, ha eleget tesz a feltételeknek és befizeti a tagsági díjat (ennivaló és bor formájában, természetesen). A feltételek hasonlóak a titkosnak nevezett társaságba való felvétel/beavatás feltételeihez: a beavatott legyen Esu szülöttje, a királyi ház vagy női titkos társaság tagja, szüljön gyereket és legyen saját háztartása, azaz családi és közösségi szerepének tegyen eleget. A tánc ritmusát lábammal dobolom, tetszik nagyon, amikor Matilda, a társaság vezetője, az én ruhámat hozza. Kapok saját calabash-t is és bokacsörgőt, és mint a Ke-fab tagja, Esu befogadottja felvételt nyerek az anyakirálynők soraiba. A tánclépéseket együtt tanuljuk, együtt táncoljuk és mutatjuk be Esu népének. Ajándékba gyönyörű, észak-nyugat kameruni viseletet kapok.
003
Együtt ballagunk haza: Polycarp, Pa Mathias, Godwin, Archile és én. Búcsúajándékként rengeteg mogyorót kaptam, most elosztom, jut belőle mindenkinek, és marad nekem is, épp elég. Denis is itthon van, óriási türelemmel vadbanán csipszet sütöget, nekem szánja útravalóul. Godwin búcsúzik, jön még holnap reggel is, inti, Archile marad a kórház dolgait megbeszélni. A könyvelésről szóló füzetet átadom, a gyógyszerbeszerzést még egyszer megbeszéljük, köszönöm a közös munkát, ő is, hasonlóképp.
A közeli kisbolt tulajdonosa a flaskámmal érkezik. A magammal hozott, gyomorfertőtlenítőként használt Unicum megmaradt felét pálmaborra cseréltem, most azt hozza. Tojást rendszerint nála vásároltam, tenyerébe zárta, átkukucskált rajta, és ha átlátott, vihettem, ehettem, ha nem, akkor kidobta, mint használhatatlan, romlott árut. Az ő boltjába szívesebben jártam, mint abba a másikba, ahol azt kérdezte a boltos: milyen tojást kér? Csak vontam a vállam, a tojás, az tojás, nekem mindegy, de ő egyre csak azt ismételte, hogy jó-jó, de milyent? Azt nem tudtam, hogy abban a boltban lehet főtt tojást is vásárolni.
A flaskát teletöltötte, mondja a boltos, de vigyázzak, és a bort igyam meg a napokban, mert ha nem, akkor szétfeszítheti a flaskát! Bólogatok, rendben, már csak ez hiányozna, egy repülőgépen szétdurranó flaska.
A csomagolás nem vesz sok időt igénybe, félzsáknyi ruhám hamar összeszedem. Víz már két napja nincs, tisztálkodás elmarad, majd Limbében pótolom. Két napot hagytunk a Dualába utazásra, Bamendán át, Limbében éjszakázva. Godwin érkezik, kezébe nyomom a felszívott kinint, déltől majd tablettával folytatom. Collins bögréjét, tányérját, evőeszközét, törölközőjét, szappant, kakaóport és kockacukrot, mindent, ami itt maradt és övé lehet, egy nagy szatyorba rakom, Godwinra bízom, Collinsnak küldöm. A pálmaboros flaskát kollégámnak ajándékozom, köszönök mindent, még egy kézfogás és ölelés, indulhatunk. Az ajtóban George, a madman áll, egy helyben toporog. Búcsúzom tőle is, most elmegyek, mondom. George úgy tesz, mintha nem értené, nem mehetsz el, válaszolja, néhányszor megismétli, majd elrohan. Legyen gondod a banánra, nézek Godwinra, nem fog többet a kórházba jönni, mondja kollégám, mint aki biztos a dolgában.
A piactér mellett autót keresünk, ketten három helyre fizetünk be, ez hat embert (öt utast és a sofőrt) jelent, néhány perc és indulhatunk, fél év után elhagyom Esut. Collins bukkan fel mellettem, szinte a semmiből sündörög elő; nem számítottam rá, búcsúzkodni sem nagyon akartam tőle, utolsó találkozásunkkor megbeszéltük, hogy ősszel visszamegy Yaoundéba. Collins mellém jön, sír, könnyeit kabátja zsebébe törli: give my own gift, doctor!, mondja. Magamhoz ölelem, és ez az első érzelmi megnyilvánulás, amit most, utolsó pillanatban, Collins irányában megengedek magamnak; ezt sem túl sokáig, csak néhány pillanatig. A focilabdát, amit Polycarptól akartam küldeni neki, most a kezébe nyomom: ez a tiéd, Collins, rúghatod rongyosra!, és ősztől segítek visszamenni Yaoundéba. Rendben van? Bólint, hogy igen. Még álldogál kicsit, sír, majd sarkon fordul és elballag. Jól teszi, mert könnyek nélkül nem úszom meg, én sem.

A szerző fotográfiája
A szerző fotográfiája

Esu-Wum-Bamenda: megszokott útvonal, megszokott zötykölődés, az elindulunk és majd megérkezünk időtlensége.
Bamendában kiderül, hogy Biya elnök látogatása miatt Limbé irányába lezárták a közúti forgalmat, irányt változtatunk és egész napos utazás után, valamikor késő este Dualába érkezünk.
Polycarp barátja vár ránk, taxiba ülünk. Nedves, párás meleg van, a bőröm ragad a poros, homokos verejtéktől. Utolsó nap Polycarp barátjának vendégei vagyunk, többen lakunk egy kis szobában; a szoba, másik négy másikkal, egy U alakú szűk udvarra nyílik. Dualában még lenne néhány elintézendő dolgom, a reggeli tisztálkodáshoz kimegyek a közös udvarra. Egyszerre több szempár kandikál ki a szomszédos ablakokból, a mosakodást rövidre fogom. Az udvar sarkában levő, tisztának nem mondható latrinának nincs ajtója, félméternyire tőle, a vele szemben levő szobában egy kisfiú mosogat. Egy kartonlapot kapok, hogy ajtóként használjam, és a tanácsot, hogy szóljak a kissrácnak, amíg a dolgomat elvégzem, csukja be a konyhaajtót. Nem annyira fontos, majd a városban, valamelyik étteremben, legyintek; szűk órán át keressük a olyan helyet, ahol a tulaj egy függönnyel takart szűk folyosón levő vödörre mutat: itt csak pisilni lehet. Délre megszokom a helyet és a hangulatot, rázódom bele a spagettis omlett ízébe, az ajándékbolt vásári hangulatába, lendülök bele az hosszas alkudozásokba, a lassú internetbe. A gépem indulása előtt két órával már a reptéren vagyok, búcsúzom, mindent köszönök, indulok. Alig hiszem el, hogy ismétlődik a két évvel ezelőtti történet, ismét lejárt a vízumom, ismét nem vettem észre, ismét gond van a kilépéssel. Ismét magyarázom a bizonyítványom, papírt is mutatok arról, hogy a maláriafertőzés miatt késtem két napot, de hiába: Kamerunt csak akkor hagyhatom el, ha a vízumot Yaoundéban meghosszabbíttatom, szól a verdiktum.
Nem hiszek a fülemnek, az egyenruhás után szólok:
– Hol? Yaoundéban??
Igen, Yaoundéban.
– Mikor? Hétvége van.
– Majd hétfőn.
Az világos, hogy most bármilyen hosszan érvelhetek, annak nem lesz semmi haszna.
– Hajlandó vagyok itt helyben fizetni – szólalok meg ismét.
Mennyit? – néz rám.
– Harminc euróm maradt – hazudom.
Nem elég – csóválja a fejét.
– Ötvennél nincs több – és remélem, hogy elhiszi.
Int, hogy rendben, a pénzt átadom, ő intézkedik, én megnyugszom.
(A „Boszorkányok, sámánok, varázslók – Esuföld, Kamerun” című, közelmúltban megjelent könyv egyik szemelvénye. A Szerk.)

Author: Turóczi Ildikó

Egyetemi tanulmányait 1985-ben végezte a temesvári Orvosi Egyetemen. 1990-ben általános orvoslásból szakvizsgázik Marosvásárhelyt, utána általános orvosként, majd családorvosként dolgozik; ezen a területen szerez főorvosi minősítést. Akupunktúrát Bukarestben, addiktológiát Budapesten tanul. Pszichoterápiás képzését (pszichodráma) Romániában kezdi, majd Budapesten egészíti ki. 2011-től szabadúszó orvos, 2011-ben önkéntesként dolgozik Kamerunban, ahova visszatér két évvel később, ugyancsak önkéntesként. Betegellátó intézményt alapít. Megjelent kötetei: 2010: Buen Camino – Jó utat! - a Spanyolországban tett spirituális zarándoklat élménykönyve, magánkiadásban, majd a pécsi Publikon Kiadó által megjelentetve 2013-ban; 2011: Álomcsapda - esszék, elmélkedések, naplótöredékek (magánkiadás); 2012: Változó idők Kamerunban (Fehér gyógyítóként a hegyi királyságban), Publikon Kiadó, Pécs; 2015: Boszorkányok, sámánok, varázslók (Esuföld, Kamerun), Publikon Kiadó; 2019: Varázslatok, járványok, missziók (IDR Publikon Kiadó). Elérhetősége: ituroczi@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?