AZ EGYSZERI MAGYAR ÍRÓ, DEMETER SZILÁRD ESETE DEMETER SZILÁRDDAL, A NEMZETI KULTÚRA VÉDELMEZŐJÉVEL

Miután Demeter Szilárd PIM főigazgató, akit mostanában a magyar irodalom és kultúra fölött lebegő óvó tekintetként tudok elképzelni (némi Szauron-áthallással) megadta a maga definícióját a „magyar író” nevezetű természeti képződményről (ti.: „az a magyar író, aki magyar olvasónak, magyarul ír művet és azt szeretné, hogy száz év múlva magyarul olvassák ugyanazt a művet, az az én számomra nemzeti kultúrában gondolkodik. Tehát nem exportban”), eszembe is jutott, hogy én biza (székely műszó) már olvastam Demeter-regényt. (Egyet. A jót nem érdemes túlzásba vinni. A rosszat meg végképp.) Talán nem felesleges – gondoltam magamban – elővenni akkori értékelésem, csak hogy lássuk, maga Demeter, az író megfelel-e a Demeter, a bürokrata által felállított magyarságkritériumoknak.

 

Demeter Szilárd – Koszticsák Szilárd felvétele

(Az egyszerűség kedvéért tekintsünk el attól, hogy Demeter nem simán magyar író, hanem – saját bevallása szerint – székely, következésképpen székely író. Ennek azért lehet jelentősége, mert a székelyek – ismét Demeter szavaira hivatkoznék – szervileg különböznek a magyaroktól, hisz nem tudnak se kommunisták, se nácik lenni. Ellentétben ugye a magyarral. Mivel nem tudom, ez a sajátosság mennyiben változtatja meg valakinek az irodalmi képességeit, ezért ebből az egyenletből kihagyom.)

Lássuk. (Némi lábjegyzettel kiegészítve, ami talán orvosolja az elmúlt két év során rátelepedett rozsdát.)

„Nem tagadom, hogy Demeter Szilárd nem a szívem csücske*, de gondoltam, ezt a könyvet muszáj lesz ettől az érzéstől függetlenül értékelni. Úgyhogy lementem lótuszülésbe, ommmm, ommmm, duruzsoltam magamnak, és kiürített elmémben elhelyeztem az „ez akár egy jó regény is lehet” mondatot. És működött! Csak aztán elkezdtem olvasni.

A Kéket kékért Erdély-regény és egyben a romániai forradalom története, a mese szürreális eszközeivel elbeszélve. Főszereplője Egyszemjankó, aki elébb feldarabolja saját apját (amit elég könnyen vesz környezete), majd valami bentlakásos intézetbe kerül – nagyjából ezen a ponton el is lehet engedni a cselekményt, mert nem sok értelme van. Egy Ivan Csonkin-féle zűrzavar az egész, de gyanítom, nem az akart lenni, sokkal inkább amolyan kamaszlátószög-regény a’la Fehér király, csak nem jött össze. (Ha már szóba kerültek az irodalmi előképek: a fülszöveg megemlíti Bodor Ádámot, amiért tartozik neki egy bocsánatkéréssel.)

Van benne jó sok erdélyi klisé (medve, balta, szesz, szekusok), némi ógörög műveltség (aminek egyetlen értelme, hogy az olvasó lássa, Demeter már hallott Platónról), és vannak benne hosszúra nyújtott személyes lábjegyzetek is, amelyek mintha főhajtások lennének a Termelési-regény felé, csak épp Demeternek láthatóan nem sok kedve volt szöszölni velük.

Ami viszont nincs benne – pedig pl. az Ivan Csonkin sava-borsát az adja –, az a humor. Illetve van benne valami, amit Demeter alkalmasint humornak gondol – egyfelől ezek a kuki-kaki vonalon megeresztett „viccek”, amelyeket Orbán János Dénes könyveiben is oly nagyon élvezni szoktunk, és amelyek jelzik, hogy ez az irodalmi iskola – már ami a testi funkciókkal kapcsolatos emóciókat illeti – megragadt a pubertáskorban. Aztán van benne valamiféle szarkasztikusnak szánt „humor” is (például Angela Merkel vendégszereplése a függelékben), de hát arról meg az jut eszembe, hogy Darth Vadernek pont ilyen humora lehetett… de szerencsére volt esze nem erőltetni.


Engem, becsukván a könyvet, leginkább az nyűgöz le, hogy csak ebben az évben legalább három klasszis regény született, ami témájában Erdélyhez köthető**. Szóval a verseny óriási. És akkor jön Demeter, az átalvetőjében az üveg cujka meg a zakuszka mellett egy újabb erdélyi kézirat, és valamiért úgy gondolja, hogy ezt érdemes lesz kiadatni. Mert ez a kézirat megérdemli, hogy könyvvé váljon. Hm… igen? Miért is? Mindenesetre ilyenkor jó, ha az embernek van egy haverja a kiadók között.”

Milyen következtetésekre juthatunk mindebből? Egyfelől arra, hogy akkor még Demeter rá volt szorulva egy haveri kiadóra, most már nem. De ez egy mellékszál. Lényegesebb kérdés, hogy

  • Szánhatta-e exportra művét a szerző?

Nos, ha szánta, ha nem, minőségileg nem tűnik exportképes terméknek. Ugyanakkor ez nem bizonyít semmit, ettől még az író őszintén hihette, hogy ez a könyv fogja fenekestül felborítani a német, bolgár, jemeni, stb. könyvpiacot. Szóval ez egy zsákutca. Nézzük inkább a következő kérdést, hátha úgy egzaktabb válaszokra bukkanunk.

  • Kire gondolt a szerző az írás során? Ugye nem külföldiekre?

Az irodalommal egyidős a kérdés, mire is gondol a szerző. Egy meghatározott részünk nyilván a pénzre. (De reméljük, legalább magyar pénzre, az – legyünk megengedőek – határeset.) Sajnos nehéz rájönni, hány százalékuk ilyen materialista, mert ha megkérdezik tőlük, nyilván sokkal misztikusabb válaszokkal jönnek elő. A műben kell keresni tehát a rejtély nyitját. Mire gondolt Demeter, mikor művét írta? Itt van egy idézet, talán eligazít minket: „…hát, bementem a bálba, verekedés után nézem ezt a lányt, hogy néz-e, hát néz, no, odamegyek, kérdem, ejszen szeretsz, ühüm, mondja. Kapom, kiviszem a csűrbe, kezdem matatni, s egyszer nézem, hát szopik. Na, mondom, te leszel a feleségem.” Világos. Demeter a szerelemre gondolt írás közben. Ez igen megható. Ráadásul mivel a citátum szereplője rendes székely lány (következésképpen se nem kommunista, se nem náci), a kritériumoknak megfelel. A gyanú árnyéka sem férhet hozzá. Kétségkívül kijelenthetjük, hogy Demeter önnön kritériumai szerint magyar író.

Hogy ezen kívül még jó író is legyen… nos, ne legyünk telhetetlenek. A citrom is narancs, ha magyar.

* Már akkor se. Hát na. Pedig mit tudtam én akkor.
** Gerlóczy Mártontól a Mikecs Anna: Altató-ra, Tompa Andrea Omertájára és Vida Gábor Egy dadogás története c. könyvére gondolok.

Author: Járvás Péter

1998-ban érettségizett Nagykőrösön, majd felsőfokú tanulmányait az ELTE TFK magyar-művelődésszervező szakán kezdte, de nem végezte. Könyvesbolti szakmai pályafutása Budapesten, egy Múzeum körúti üzletben kezdődött, később Magyarország piacvezető könyvkereskedelmi cégéhez került, ahol immár 9 éve van állományában. Egy szép, kies hűvösvölgyi könyvesbolt vezetőjeként munkaidejének minden percét könyvek között tölti. Hat éve folyamatosan ír online könyves recenziókat, dinamikusan bővülő karakterszámmal. 2015 óta a Merítés-díj zsűrijének állandó tagja. További írásai: Kuszma