Ha a „rokonság” kifejezést használjuk a mindennapi értelemben, egy gráf ábrázolása ugrik be nekünk, egy fa, melynek ágai újabb kis gallyaknak adnak életet: a családfa. Vajon honnan származhat ez a fa-ábrázolás, milyen régi asszociáció lehet… Hol vannak már azok a természeti népek, ahol az ember és a természet elválaszthatatlan szimbiózisban éltek. Milyen nosztalgiával szemléljük a „régieket” akiknek a rokonság volt életük központi része, ahol a kapcsolatok olyan erősek voltak, hogy elképzelhetetlen volt ezek nélkül élni, ma, amikor azt sem tudjuk hol él testvérünk, unokatestvéreinket évek óta nem láttuk, aligha ismerjük őket, és ősapáink már nem is érdekelnek. De mi is ez a „rokonsági rendszer”?

A „kinship sistem” kifejezés a „Notes and Queries” című angol antropológiai gyűjteményes kiadványban fogalmazódott meg (1951), azoknak a társadalmi szokásoknak az egésze, amelyet az egymással rokonsági viszonyban álló személyek viselkedéséből tudunk elvonatkoztatni.  A rokonság egy viselkedési rendszer. Radcliffe Brown a „Study of Kinship Sistemben” azt írja, a rokonsági rendszer komplex egység, vagy szervezett egész, amelyben függőségi viszony van, de a rendszerek tanulmányozásában össze kell hasonlítani azokat, jellemzőikre figyelnünk kell és az összehasonlítás révén egy általános szintre hozni. Ugyanez a szerző a „Structure and Functionban” rámutat arra, hogy a rokonsági rendszerben az egyik személy a másikkal összekötő kapcsolatok rendszere, és egy közösségen belül két személy viselkedése ilyen, a szokás által többé-kevésbé szigorúan szabályozott viszonyon alapul. De izolálhatunk az egész társadalmon belül egy ilyen rendszert oly módon, hogy a rendszeren belül is elemeket egymástól függőnek vesszük, miközben nem vesszük függőnek azokat a külső elemektől?

Nuer törzsi élet – 1930-as években

Dumont szerint a társadalmat a saját belső oppozíciók által strukturált egységnek foghatjuk fel. Gellner bírálni próbálta a rokonsági kapcsolatok társadalmi természetét és a biológiai aspektust hangsúlyozta, de mára már megváltozott az antropológusok véleménye, a kép sokkal komplexebb és érzékenyebb. Radcliffe Brown a rokonsági terminológiák használatát javasolta, amelyek a rokonok megszólítására vagy megnevezésére szolgálnak és a viselkedés és az attitűdök jelentik a rokonsági rendszer valóságát. Kroeber rámutat arra, hogy az egész világon fontos megfelelések vannak a rokonsági rendszer és a társadalmi gyakorlatok között. De ezek az attitűdök és szokások sokkal fontosabbak a közeli, mint a távoli rokonok között. Radcliffe Brown írja a „Structures and Functions”-ban: „Az elemi családon belül létező három kapcsolat alkotja azt,amit első rendű kapcsolatnak nevezünk A másodrendű kapcsolatok két elemi család egy közös tagja által teremtett kapcsolatok, a harmadrendű kapcsolatok: az apa fivérének a fia, az anya fivérének a felesége stb.” A legfőbb rokonsági strukturális alapelv a leszármazás. Két személy akkor rokona egymásnak, ha a két alábbi kapcsolat közül egy fennáll: vagy az egyik származik a másiktól vagy mindketten egy közös őstől származnak. A descent a szülő és gyermek közti társadalmi, nem pedig a biológiai kapcsolatra utal vissza. A rokonság tehát a leszármazáson alapul, egy rokonsági rendszer jellegét az a mód határozza meg, ahogy a leszármazást elismerik és számon tartják.

A továbbiakban megpróbálom Evans Pritchard: „A nuerek” című művének ismertetését, egyfelől Dumont: „Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe” című könyv , Pritchard eredeti  könyve illetve azon cikkek és tanulmányok során, amelyek a nuerek leszármazási rendszerét, társadalmi helyzetüket, vallásukat és életmódjukat tanulmányozzák. Pritchard könyve, a politikai rendszerek és az egyvonalú leszármazási csoportok elméletétének megalapozását jelenti az angolszász antropológiában, és művében jelentősen elmélyíti Brown társadalmi struktúra fogalmát. Evans Pritchard terepmunkáját a nuereknél végezte, 1930 ban, akik nyitott szavannákban éltek a Nilus két partján, akkortájt 200 000 lélek élt ott. Kulturálisan a dinkákhoz hasonlítanak, akikkel a niloták mellék elágazását alkotják és Észak-Afrika területén laknak. Fizikailag, öltözetükben, szokásaikban, teljesen a dinkákra ütnek, ugyanazt a nyelvet beszélik származásuk közös lehet, bár erre nincsenek pontos elágazási bizonyítékok. Pritchard nyelvi nehézségekbe ütközött, hiszen az arab tudását nem hasznosíthatta, tolmács pedig nem volt, kísérő is jóval később lett. Amikor megértette valamennyire a nyelvet, egy nuer megkérdezte:
„– Te ki vagy?
Megmondom, ha bejössz a sátramba. – válaszolta Pritchard. – Pritchard vagyok. – mondta.
De mi az apád neve?
– Pritchard.
– Nem, az apád neve nem lehet a te neved! – méltatlankodott a nuer.  De, ez a leszármazási ágam neve, és a tied?
– Miért akarod megtudni? Elviszed magaddal a te hazádba?
– Nem akarom vinni sehova. Ha a törzsetekben élek, akkor tudnom kell.
– Lou, ez a név.
– De ez a törzs neve, nem a leszármazás. Mi a leszármazás nevetek?
– Miért akarod megtudni?
– Nem akarom.
– Akkor miért kérded? Adj egy szivart!”
Ez a beszélgetés nagyon releváns a kulturális különbségek leírására és bár van benne egy adag humor, leírja a nuerek távolságát, a másságot, a kommunikáció bizalmatlanságát. A nuerek életében fontos szerepet foglal el a csorda. A tehenek teje létfontosságú, és a gyermekek ezzel nőnek fel. A fejés és pasztörizálás kidolgozott, időhöz kötött és sajtot is készítettek a tejből. Pritchard nagy pontossággal leírja a procedúrákat, megfigyelte a nuerek a tehén minden részét kihasználják, tejét isszák, de még a szarvából is csészét készítenek, a vizeletével mosták arcukat, legfőképpen fejés után. A gyermekek is a tehenekkel játszanak, körberajzolják körülöttük a homokot és feldíszítik őket. De a csorda sokszor a törzsi harcok célpontja is volt, a dinkák és nuerek közti harcoké. Pritchard megfigyelte, hogy ellopni egy másik törzs marháit, dicséretes ténynek számított a törzsön belül.  Egy nuer mondta neki: „– Megbízhatsz egy nuerben, rá hagyhatod a pénzed évekig és elmehetsz, amikor visszajössz, meglesz, na de egyetlen marhával azért más a helyzet!”
Sok emberéletet követelt meg a csordákért folytatott küzdelmek tömkelege. De a nuer-dinka harcoknak nem csak a csorda volt az oka, hanem sokkal komplexebb kérdés, a politikai rendszer is közrejátszott. A föld nem épp termékeny, de a nuerek azt hiszik, hogy ez a mennyország a Földön, meg vannak győződve róla, hogy ez a legjobb hely. A termékenység, a fű növekedése függ a víz mennyiségtől, amely részben az esőzésekből adódik, részben a Nuerföldet átszelő folyókból. Áprilisban megkezdődnek az esőzések, melyek májusig tartanak. A július, augusztus jóval kedvezőbb, meleg van, de reggel és este hűvös, novemberben már bőséges esők következnek. A táj jellemzői: Lapos föld, agyagos talaj, ritka erdők elvétve esőzéskor magas fű nő, széles folyók szelik át. A föld alkalmasabb a tenyésztésre, mint a földművelésre. A nuerek vándorolnak a csordákkal, évszaktól függően. De a vándorlásban mindig figyelnek, hova éri meg vándorolni, nem mennek pl. dinka földre, ha az nem éri meg nekik.

A mezőgazdaságuk szegényes, a gazdaság vegyes. A nuerek bár halásznak, nem tekintik magukat víz népeknek, mint a shilluk, akik vízilovakat vadásznak és sokat halásznak.
Egy nuer legenda azt állítja, hogy a halak a régi időkben láthatóak voltak az emberi szemnek, de Isten láthatatlanná tette őket. Több állat van Nuerföldön: bölények, elefántok, zebrák, ám a nuerek kiölték az utolsó zebrát a bőr miatt, rágcsálók, krokodilok, a Nílus mentén oroszlánok. A nuerek nem vadásznak a kacsákra vagy más madarakra, mert szégyenletesnek tartják egy felnőtt embernek rájuk vadászni, de egy szegényebb nuer vagy egy gyermek ehet a húsukból. Nagyon ügyes vadászok, csak egyetlen törzsnek van egy fegyvere, ami Etiópiából jutott oda,  vadászatuk hatékonysága  gyorsaságuknak, bátorságuknak köszönhető, amivel elfogják a vadakat. Nem sok növény terem meg, dohány is csak háromféle van. A dohányt pipákban szívják. A nuerek babot esznek zabkásával, halakat, gyümölcsöket, tejet isznak és sört. A száraz évszakban leülnek és megosztják az ételüket, mindent megosztanak maguk közt. Nem léteznek kimondott foglalkozások, megosztják maguk közt a feladatokat. Az ökológiai év két részből áll, egy márciustól szeptemberig (tot), és egy szeptembertől márciusig (mai). E két periódus az esőzések szerint alakul. A nuereknél is megvan a 12 hónap, de más időközökben, mint nálunk. Minden történést a Holdhoz kötnek, egy házasságot is úgy írnak le, hogy teliholdkor vagy holdtöltekor történik. A Holdat, amikor elrejtőzik, és a Földről nem látszik, csak a csorda és Annouk látják. A nuerek politikai rendszere csak úgy érthető meg, ha a dinkákat figyelembe vesszük. A dinkák a nuerek ellenségei. Van egy mítoszuk, mint Ézsaiás és Jákob mítosza, ahol a dinkák és a nuerek Isten fiai voltak és Isten ígért egy öreg tehenet a dinkáknak, egy fiatal borjút a nuereknek. Éjjel, amikor sötét volt, a dinkák elmentek Istenhez és a nuerek hangját utánozván, elkérték a fiatal borjút. Isten odaadta nekik, de amikor másnap rájött, elátkozta a dinkák csordáit az idők végezetéig. Ez a történet megmagyarázza a dinkák és nuerek társadalmát, a nuerek békésen őrzik a csordákat, a dinkák lopással szerzik meg őket. A legenda vége: „– És attól a naptól a dinkák rablásból éltek, a nuerek pedig háborúban.” A fogalmak relativitása érdekesen megjelenik és egy olyan példát használ, mit mondana egy angol Németországban, hogy angliai, de Londonban már hogy oxfordi, stb. Ugyanez áll fent a nuereknél is, akik ha egy kívülálló megkérdi őket hova valók, azt mondják  egy ciengek Nathról, azaz Nuerföldről, de ha a törzsében kérdezik,  akkor megnevezi a falut. Pritchard szerint a családon kívül három rendszert különített el: rokonsági rendszer, ágazati rendszer és politikai rendszer. Az első kettő közötti különbség,  a mar( vér rokonság)  és a a buth (csoportok közötti férfiági rokonság) megkülönböztetése.  A politikai struktúra egy territoriális rendszeren belül olyan embercsoportok egymás közötti kapcsolatairól van szó, akik térben pontosan lehatárolt területeken élnek , és akik tudatában vannak identitásuknak. A nuerek természeti népek és a természet fontos szerepet tölt be életmódjukban. Vannak törzseik, melyek nevekkel bírnak, akik az évszakoktól függően különböző táborokban élnek. Nincsenek politikai szerveik, sem állandó politikai hatalom, nincs államuk, úgymond anarchia uralkodik, de ez az anarchia egy rendezett anarchia. Pritchard tanulmányozta ezt az anarchiát és azt tapasztalta, hogy e furcsa rend kettős jelleggel rendelkezik: Egyrészt a törzsek szegmentált jellegében rejlik, másrészt a klánokban és ágazatokban amelyek a territoriális egységek csontvázát képezik. A törzsben törzsi szekciók vannak, első, másod és harmadrendű alosztályok, ezt gráfként kell elképzelni, az elsőrendűekből ágaznak a másodrendűek, ezekből a harmadrendűek. Másfelől az ágazati rendszerben vannak főágazatok, amelyek alágazatokra és legalacsonyabb rendű ágazatokra osztódtak. Tehát egy törzsben egy klán van, az elsőrendű törzsi szekcióban pedig egy legmagasabb rendű ágazat. A klán szó a nuereknél lefordíthatatlan az angol nyelvre-írja Pritchard. Még ha a törzsnek és a klánnak különbözőek is a nevei, az alosztályok szintjén a megfelelő territoriális szekciót a domináns patrilineáris csoportról nevezték el. A klánok szintjén a patrilineáris kizárólagosságot megtöri az exogámia törvénye, mindene gyes házasság a különböző klánok közt megélt kapcsolat. A csordáknak történelmi, szimbolikus, vallásos és gazdasági jelentőségük van. A csordák a menyasszonyválság sajátos fontosságú kellékei, a férj leszármazott rokonsága átadja a feleség rokonságának és ez a csere annak a jele, hogy a gyermek a férj leszármazási ágának a része lesz. De van az itteni házasságnak egy olyan fordulata, ahol a férfi halála után örökbe fogadhat gyermeket, ha képes a csordát megszerezni és átadni az örökösnek. Ebben a körforgásban, a csorda átkerülhet a feleség patrilinearításába, ha ő már nem megy férjhez. A lineage rendszer a nuereknél igen összetett és Pritchard a rokonságra próbált fókuszálni, ami a leszármazást illeti. Pritchard úgy mutatja be a nem agnátikus és mitikus rokonságot, Dumont szerint, mint az agnátikus és territoriális csoportok közötti viszony eszközeit, a csoportoknak nagy jelentőséget tulajdonít, egy klán őseit nem tekinti különösebben mitikusnak. Denac isten két felesége Nyagun és Nyamor nem a lou és a rengyan törzs ágazatainak ősei, hanem egyiknek két lou és két rengyan ága van, a másiknak egy lou.  A mítoszok a domináns klánok és törzsek közt építenek fel kapcsolatokat, és végül Nuerföld egyetlen rokonsági struktúrába áll össze. Amikor a cieng szót elemezzük – írja Pritchard – figyelembe kell vennünk, hogy a politikai értékek relatívak és a politikai rendszer egyensúly a két ellentétes tendencia között:egyesülés és szétszakadás, a csoportok azon törekvése, hogy fragmetálódjanak, és, hogy az azonos rend szegmensei kombinálódjanak a törzsekben. A nuer nép harcos és önérzetes nép. Ha valamely törzsből valaki megsérti, vagy akár saját törzséből sértés éri (például a másik marhája lelegelte az ő füvét, elloptak egy ékszernek minősülő tárgyat, stb.) azonnal kihívja párbajra a másik felet. Csak akkor gondolkodik el ezen, ha a másik kora sokkal eltér az ő korától, de már a fiatal fiukat arra tanítják, hogy egy nuernek mindig harcolni kell mindenért. A leopárd-bőr törzsfőnök ihat az áldozat véréből és elvágja saját ereit, felmutatja a törzsnek. Ezek a rituálék a sajátos törvényhozás legitimizációi. Ha egy áldozatért vérdíját fizetnek, pl. egy marhát, a kinsmen úgy adja át, hogy ez a törzsfőnök általi tisztelet jele, és nem valamiféle elégtétel megfizetése. A vérdíjak mindig függnek a társadalmi és politikai státusztól. Más vérdíjat kell fizetni egy nuerért, egy dinkáért, aki a nuerek foglyaként él, egy arisztokrata nuerért. Vannak konvenciók a különböző büntetésekre, vérdíjakra, de nincs egy egységes autoritás, aki ezeket levezetné, szabályozná. A törvénynek inkább civil jogi értelmezése van, egy morális kötelezettség és nem egy törvényes procedúra és nem is létezik a jogi intézmények rendszere.

A nuereknek van egyéni tartásuk, önérzetük és igazságérzetük. Az igazság, cuong fogalma igen erős náluk. Ezek az átfúrt orrú, fekete, mosolygós különleges emberek évszázadok óta együtt élnek a csordákkal a csillagos ég alatt, védik a saját igazságukat, az őseik igazságát ott azon a földön, ahol annyi vér folyt és annyi álom menekült a Nílus vízébe. 1930 óta, amikor Pritchard megfigyelte a nuer törzseket, már sok idő eltelt, de a problémák maradtak ugyanazok, a nuerek ma is harcolnak a jogaikért és a csordákért. 2006-ban a nuer törzs volt a legellenállóbb afrikai törzs. A Nuer Fehér Hadsereg, fiatalokból álló felfegyverkezett katonák megtagadták fegyverletételt, ezért a SPLA katonái elkobozták tőlük a csordáikat és tönkretették a gazdaságukat. Bár 2006-ban a Fehér Hadsereget feloszlatták, mégis megalakult egy másik szervezet, s ez Fehér Hadsereg néven a murle törzzsel harcolt. Íme, egy 2011. májusi hír: „A harcok Dél-Szudánnak az etiópiai határhoz közeli részén robbantak ki azután, hogy a nuer törzs állítólag behatolt a murle törzs területére, és elhajtott onnan több mint 100 ezer szarvasmarhát” – közölte Akot Maze területi rendőrfőnök. „A támadások során legalább 68-an vesztették életüket, de Maze szerint ennél még jóval magasabb is lehet a halálos áldozatok tényleges száma. A torzsalkodás miatt több mint ötezren, főleg gyermekek és nők hagyták el lakhelyüket. A két törzs tagjai rendszeres harcot vívnak egymással a szarvasmarhákért és a vízért.” A szudáni harcok miatt nagyon sok nuer emigrált Etiópiába, Kenyába, valamint az Amerikai Egyesült Államokba.

David Egger csodálatos könyve: „Az elveszett fiúk”, pontosan ezt a témát dolgozza fel, ahol egy dél-szudáni fekete emigráns elmeséli az írónak az egész gyermekkorát és a több ezer gyermek menekülését Etiópiába, a Szavannán keresztül, azt a viszontagságos futást, több ezer kilométeren keresztül, az éhezést, a megaláztatást, a gyermekhalálokat, csak azért, hogy szabadok és boldogok lehessenek.

Bibliográfia:

Evans Pritchard: The Nuer: A Description of the Modes of Livelihood and Political Institutions of a Nilotic People

Dumont: Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe

Young, John (June 2007). “The White Army: An Introduction and Overview”

David Egger: Az elveszett fiúk.