A történet úgy kezdődik: volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer hét cigányfiú. Csakhogy nem volt, hanem vannak, nem is olyan messze innen, pár száz kilométerre, Codruţ Bolocan, Ionuţ Iordache, David Bolocan, Liviu Marin, Lali Bolocan, Viorel Oprea és még egy David Bolocan, a 3000 lakost számláló Racoasa falu roma fiataljai, 16-19 évesek, elhatározták, hogy segítenek a falu idős emberein. A könyvtárba mentek, amikor úgy döntöttek, hogy az öregasszonynak ásnak egy utat a nagy hóban, hogy tudjon közlekedni szegény. Kértek a polgármestertől lapátokat és húsz háztartás öregeinek megtették ugyanezt a meglepetést.

Hét cigány

Codrut kezdte el az akciót, aki tizenhét éves, nyolc általánosa van, mert bár felvették a szomszédos Focsani városba tanulni szakiskolába, nem tudták fizetni sem a tandíjat, sem a kollégiumot.
Tenyésztenek otthon egy disznót, így van mit enniük egy ideig.
Ionut Iordache-nak csak hat osztálya van, de nagyon szeretne tanulni, mert anélkül semmit sem tud elérni az életben. Most részt vesz egy „Második esély programon”.
Amikor meglátta a 82 éves öregasszonyt, aki vizet sem tudott vinni magának, eldöntötte, hogy segít neki, vittek neki vizet, fát vágtak és aztán a fiuk elmentek a többi öreghez, egész télen vágják a fát és segítenek ahol, és ahogyan tudnak.
Az öregek el is sírták magukat, mert nem számítottak rá, hogy ezek a cigány fiuk gondoskodnak róluk, amikor olyan ritka, hogy bárki is figyeljen az ő problémáikra.
Ghita Vadoiu, a falu könyvtárosa elmondta, hogy ezek a fiuk elkeseredett, szegény gyermekek, akik könyvtárba járnak. Ő mindig is hangoztatta, hogy az öregeink, saját meséikkel, történéseikkel azok a tartóoszlopok, amik köré építjük az életünket, nélkülük nem léteznénk. Ha őket tiszteljük, ezáltal magunkat tiszteljük.
A cigányfiúk megértették és másnap már eldöntötték, hogy ők segíteni fognak nekik.
Így indultak el egyedül, hogy jót tegyenek, ahol lehet. A faluban 500 roma lakik, akiknek nincsen keresetük, kisebb nagyobb munkákból élnek.
A fiúk önkéntesen segítenek az összes öregnek.
Eddig a történet. Ahogy olvasom, nem hagy nyugodni a gondolat, hogy nálunk a médiában miért oly ritka az ilyen pozitív, precedens értékű hír, mert azt nehezen hiszem, hogy bármelyik népcsoport ne tenne valami jót is, csak a sok rablást, árulást, bűnözést… Nehezen hiszem, hogy ott, ahol elkeseredés van, az emberek nem segítik egymást. Ha pedig így lenne, ez nem számit hírértékűnek?
Miért is jó, ha van ilyen? Talán, mert ha egyetlenegy előítéletet is megkérdőjelez, akkor volt értelme. Ugye tudjuk, hogy az éremnek két oldala van és emlékszünk még a római jog „Hallgatassék meg a másik fél is kijelentésére!” , de van esélye?
Legyen! Hét cigánygyerek elindul segíteni, akár egy mesében, de a mesék mi másból táplálkoznak, ha nem az élet történeteiből? Így advent idején kellene találni nekünk is egy mesét, hátha szebb lenne tőle a világ és pár ember, akit meg se tanultunk szeretni, egy nagyon kicsit, de meghatódna a kéznyújtástól. Így Advent idején…