THIMMAKKA TÖRTÉNETE

Egy 101 éves indiai asszony, aki férjével felnevelt több száz banyan fát, „úgy ápolta és gondozta őket, akár a gyermekeket”. Salamarada Thimmakka ma is arról  beszél, hogy ő és férje úgy vigyáztak a fákra, úgy óvták őket, mint saját gyermekeiket, „amíg szép nagyra nőttek és függetlenek lettek.”

Emlékszünk még Martin Bubber: „Én és te” című művére, ahol az „én” az egzisztenciám, a „te” pedig egy fa egzisztenciája; mindig lehet köztünk kommunikáció, ez együttélésünk alapja, szimbiózisunk szépsége.
Salamarada Thimmakka megőrizte azt az archaikus hitet, ami az ember és természet együttélésében gyökerezik, ezért Saalumarada-nak nevezték el, ami annyit jelent: „Fasor”. Az asszony azt állítja, hogy 101 éves, de semmilyen anyakönyvi kivonat, vagy hiteles forrás nem létezik, hiszen az idő értékelése viszonylagos az indiai analfabéta nők és férfiak körében. Thimmakka szegény családból származik, így férjét is úgy választották, egy paraszt és földdel rendelkező családból. Az anyósa utálta, az apósa dominánsan uralkodott fölötte, de ez így van azon indiai nők esetében is, akik hagyományokat betartva mennek férjhez. Az élet nem könnyű egy szegény vidéki indiai nő számára, és ha még gyermeke sem lehet, akkor egyenesen elviselhetetlen, ezért Thimmakkának kezébe kellett venni életét, ahhoz, hogy túléljen.

[youtube_sc url=”http://www.youtube.com/watch?v=yLsePFvGXrQ”]

Azt meséli, hogy takarítónőként reggeltől estig dolgozott, s nagyon nehéz munkát végzett. Egyedüli vigasza a férje volt: Bekal Chikkayya, érzékenyebb családja többi tagjánál, mert dadogott és gátlásos volt, amiért kénytelen volt eltűrni a körülötte levő emberek megaláztatásait. Egy napon – emlékezik vissaz Thimmakka –, arra gondoltak, hogy fákat ültetnek, s úgy vigyáznak rájuk, mintha a saját gyermekeik lennének. Pár évvel később – amikor a férje meghalt –, Thimmakkat arra kényszerítették, hogy egy összedőlt viskóban éljen, a társadalomtól távol, mert özvegy maradt, ami előnytelen és vitatott státusz az indiai konzervatív körökben. Addigra a fái nagyon sokat nőttek. Pár rokona megpróbálta elvenni a kis földjét, mindent megtettek, hogy hozzájussanak, ami végül sikerült is nekik, mindössze egy kis pénzösszeget adtak Thimmakkanak, aki ottmaradt magára, kiszolgáltatottan, egyedül.

Haradanahalli Doddegowda Deve Gowda

Az 1996-os választásokon Haradanahalli Doddegowda Deve Gowda a Karnataka állam politikusa váratlanul India miniszterelnöke lett. Gowda ugyanarról a vidékről származott, ahonnan Thimmakka, ismerte az öregasszony történetét, amit egy helybeli újságíró megírt. Hamarosan a nőt elhívták New Delhibe, hogy átadjanak neki egy nemzeti kitüntetést. Azóta az asszony sok más kitüntetést, és érmet kapott, több kormány köszöntötte, a környezetvédő aktivisták gyakran emlegetik, a kormány pedig egy kis házat adományozott neki. Tizenhét éven keresztül kapta a különféle díjakat, amiket Thimmaka minden alkalommal illedelmesen megköszönt, miközben szerényen élt a kis házában, mert a díjakon kívül nem sok pénzhez jutott, miközben mások meggazdagodtak az ő történetéből, politikai előnyöket kovácsoltak abból maguknak, és igyekeztek minél jobban kihasználni a publicitás hozadékait.

 

Author: Turós Margaréta

„Megkülönböztetni a hallgatást – a fecsegéstől, a mélységet – a felület álságos csillogásától, az állandó nevetséges igyekezetet – a bölcsességtől, a ripacsságot – az igaz szótól, a hazug meséket – a természet és természetesség igaz kisugárzásától, az erőltetett imázst – az önmagából eredő Erőtől, a mindenben résztvevő erőlködését – a kívülállóság benne-lévőségétől… – Azt hiszem, ezt tudja az a Tibeti Láma.” - írja Turós Margaréta, aki Szamosújváron, a kis örmény városban, a francia diákforradalom évében, egy fagyos januári napon született. Iskoláit Kolozsváron végzi, az akkori 3-as számú matematika-fizika, mai Báthory Gimnáziumban. A Bolyai Tudományegyetem kémia-fizika szakának befejezése után Budapesten kezd tanítani. A szegedi József Attila Tudományegyetemen 2003-ig elvégzi a filozófia szakot is, „keresve az élet nagy értelmét”. Diplomamunkáját Emil Cioran pesszimista filozófiájából írja, aki mindmáig szívügye maradt, akár az emigráció és az otthontalanság témái. 2013-ig megszerzi a harmadik egyetemi diplomáját, a miskolci Egyetem Kulturális Antropológia vizuális szakán. Egyórás vizsga-dokumentumfilmjének címe: „Itthontalanság”. Fiatalkora óta rendszeresen fotózik. 2013 óta a PR Herald online lap kulturális antropológia rovatvezetője. 2014-ben az Air France légitársaság országos fotóverseny döntőse, a párizsi Charles de Gaulle repülőteret fotózza. A tanítványaival közös fotókiállítását – „Újpalota: egy pillanatnyi élet” – Szipál Márton nyitotta meg. 2014-ben volt az első önálló, bemutatkozó fotókiállítása – „Színeim története” címmel – a Gozsdu Udvarban. Ezt követően az Izraeli Kulturális Intézetben, a Massolit Galériájában, valamint Indiában, Franciaországban és Kubában is kiállították a fotográfiáit. Öt kontinens 52 országában járt, öt nyelven beszél, „street photographer”-nak vallja magát. tigramave@hotmail.com