SVÁJCI UTAZÁS

Genf külvárosában, a Route de Saint-Julien 135. szám alatt, egy tisztes polgári környéken (az éjszakánként kivilágított Rolex-számlapos órájú Commune de Plan-les-Ouates és a Bötime de la Vielle Ecole közelében) üzemel immár időtlen idők óta a Hotel des Horlogers, a maga szerénynek látszó, kétszintes épületében.

Jean Henry Dunant

A szállodát eredetileg egy Franciaországból, a fenyegető bitófák elől menekülő hugenotta család alapította. Kevesen tudják (és a tulajdonosok sem szoktak erről mesélni), hogy az International Red Cross létrejötte előtt, 1864-ben, Henri Dunant is több éjszakát töltött a földszinti, „10 óra 50 perc” fantázianevet viselő szobában, a hitvesével, aki férje minden tervének hű támogatója volt.

A modern idők időmérő fővárosának számító Genf e szerény vendéglátó intézménye sok más híres embernek is szálláshelye volt, de ezek a vendégéjszakák ugyanilyen diszkrét homályban maradtak, mint a Vöröskereszt születésének előzményei.

Anne Louise Germaine de Staal

Anne Louise Germaine de Staёl az emeleti szobák egyikében írta például a „Delphine”-t, megsejtve, hogy fensőbbrendű nők szabadságvágya sok tisztes genfi nyárspolgár ízlését bőszen horzsolni fogja majd…

De azt még e felvilágosult, lázító szellemű kalandor-író-utazó nagyasszony sem gondolta, hogy a Horlogersben papírra vetett sorstörténetek miatt Bonaparte Napóleon egész Franciaország területéről kitiltja majd.

A kolozsvári születésű Végh Sándor hegedűjátékát is megcsodálhatták délutánonként e szálloda lakói, ahogy a parányi kertre nyitott ablakon át, a mester az esti fellépései előtt gyakorolt.

A tetőtérből nyíló padlásfeljáró is különös titkot rejtett, amit a Le Temps egyik oknyomozó újságíró-riportere derített ki, s tárt olvasói elé a Samedi Culturel egyik bombasztikusnak szánt vezércikkében.

Egy hét és fél méter átmérőjű, laminált üvegből készült, acél-berakásos, lézeres szolár-óra makettje van felállítva a Hotel des Horlogers lapos tetőteraszán, ahol éjszakánként 189 csillag fényét optikai szálak erősítik fel, mintha egy kozmikus délibábot látnának a szálló vendégei.

A recepciónál, a fotocellás ajtó előtt egy bernáthegyi kutya fekszik, nyakában az elmaradhatatlan rumoshordócskával, vastag, dupla rétegű bundája miatt gyakorta izzadtan, lihegve, kilógó nyelvvel pihen.

Évekig az Aletsch Gleccser Fiesch Eggiskom szakaszán mentette a beroppant hó alól a macsó-hajlamú, vakmerő brókereket, és a síelést épp elkezdő póruljárt háziasszonyokat.

A Horlogers szobáinak falait manapság Paul Klee és Alberto Giacomelli alkotásai díszítik.

A szobai trezorok (a Hunyad-megyében született, de svájci állampolgárrá váló) Kemény Zoltán kezemunkáját dicsérik.

Jean Tinguely és bűbájosan polgárpukkasztó, ifjú felesége – Niki de Saint-Phalle – tervezték az ablakokat takaró, csíkos függönyöket, és a levélmappa tokot.

Niki de Saint-Phalle

Az expresszionizmust idéző fogmosópoharakat pedig Ferdinand Hodler álmodta meg, a művészetkedvelő szállodatulajdonos felkérése alapján.

Mindez persze csak röpke múltidézés, és szellemtörténeti tanulmányrajz, annak bevezetéseképp, amit most szeretnék elmesélni a Hotel des Horlogers idegeket irritáló, igazi rejtélyéről.

A drámasorozat egy különös, ismeretlen eredetű jódlizással kezdődött.

Azon a napon váratlanul megfordult a szélirány, a Dufourspitze csúcsáról jeges vihar támadt és söpört végig az országon.

A Genfi-tó víze is felhorzsolódott, s a 140 méter magasba felcsapott, másodpercenként ötszáz litert szétporlasztó vízoszlop is meredeken megdőlt a part irányába, s Genf összes énekesmadara az óváros boltíves kapualjai alá húzódott, biztos menedékbe.

A hegyi szanatóriumokban behajtották a spalettákat, az ország legtöbb síparadicsomában megállították a felvonókat, a bankokban átmenetileg szünetelt a számlaforgalom.

Einsiedelnben elmaradt a „Zarándokok Éjszakája”.

Liechteinstein Filatériai Minisztere lemondta hivatalosra tervezett látogatását, és óránként bekérte a törpeállam parányi nemzetbiztonsági vezetőjének országkockázati jelentését.

A davosi Világgazdasági Csúcstalálkozó résztvevői úgy döntöttek, hogy az éhezés globális felszámolását célzó négynapos konferenciájuk várhat még egy kicsit, hiszen jelenleg „csak” 19.000 gyerek hal meg naponta – később majd könnyedén elhárítható, pitiáner okok miatt.

Dufourspitze

A Horlogersben eközben a titokzatos jódlizás tovább folytatódott.

Murmeltier, a 27 éves gyönyőrű, hosszú, feketehajú lány, és a nála majd’ negyven évvel idősebb, a private banking szakmában a mai napig aktív Klausen Hüek már a harmadik éjszakát töltötték együtt Niederwaldeni Cézar Ritz leszármazottainak tulajdonába került kis genfi szállodában.

A fiatal lány, és a számára megkérdőjelezhetetlen anyagi biztonságot jelentő bankár a negyedik nap reggelén az alagsorban megterített svédasztalnál váratlanul heves szóváltásba keveredtek egymással, miután a „Kis Mormota” (ahogy korábban két éven át a férfi becézte őt) egy ügyetlen mozdulattal a hófehér abroszra öntötte a Mousse au Chokolate-ot.

A veszekedés később a szobában is folytatódott: Klausen egészen addig elment, hogy a kezébe keveredett Carther de Lune (Eau de Toilette) egész tartalmát a fiatal lány kabátjára fújta.

Klausen Hüek egy órán belül elhagyta a Hotel des Horlogers falait, de a lány számláját – ezúttal – nem fizette ki.

A jódlizás nem szűnt meg, sőt, még idegesítőbben szólt, mint amikor az autóriasztó hangja betölti az egész utcát, s a kocsi tulajdonosa nem akar előkerülni.

Klara Lutz a lánya diplomaosztójára érkezett a városba, s barátnője tanácsára szállt meg a patinás szállodában. Miután kicsomagolt, négy és fél órán keresztül tétlenül, ölbevetett kézzel ült a biedermaier asztalka előtt, már a harmadik csésze Nescafé Goldot szürcsölgette, egyre megbántottabban, mert a lánya, Francesca nem csak durván késett, de még csak nem is telefonált. Az idős hölgy már minden hajlítását ismerte az imeretlen jódli énekesnek.

Klara végül nem várta meg, hogy a lánya megérkezzen és mentegetőzve a nyakába ugorjon.

18.00 órakor rendezte a számlát, kijelentkezett, majd üzenet nélkül távozott, az első SBB-vonattal hazautazott Baselba.

Frederich Piccard egy magyar extrémsportolóval találkozott a szálló halljában, hogy megbeszéljék annak a tervezett Guiness Record kísérletnek a részleteit, melyet március 20-ra időzítettek, 15 évvel később ugyanarra a napra, amikor Frederich apja egyfolytában, megszakítás nélkül 46.759 km-t tett meg egy hőlégbalonnal.

A svájci és a magyar fiú órákon át vitatkoztak, miközben látták távozni a dühödt Klausert, és a szomorú Klarát, hallgatták e szünet nélkül trillázó, ismeretlen genfi énekest, álláspontjaik nem jutottak közelebb egymáshoz.

Végül felálltak, kezet ráztak, ki-ki fizette a bárpultnál a saját fogyasztását, és mindkét fiúban keserű szájíz maradt a mai megbeszélés után.

Friedrich felment a szobájába, a minibárból elővett egy 2010-es évjáratú, vörös Gamay Republique palackot majd rövid gondolkodás után elküldte ezt az e-mailt, amiben lemondta a magyar sportolóval tervezett, közös világcsúcs-kísérletet.

A Horlogers-rejtély úgy látszik soha nem fog véget érni. ennek ez áldozata lettem én is, a Route ala Sainta Julien-en lévő genfi szállodában.

Hotel des Horlogers

Az én történetem elmesélhetetlen, mert tulajdonképpen a mai napig tart. A részleteit valószínűleg életem végéig újra, meg újra fel fogom idézni, boncolgatom majd a történéseket, az elhangzott párbeszédet, látni fogom a lepedők gyűrűdéseit a hatalmas francia ágyon.
A kert fényeire és a szálloda előtti országút hajnali forgalmára is emlékezni fogok.
A svédasztal sajtocskáinak ementálija egybemosódik majd az egésznapos esővel.
Én aznap éjszaka már nem hallhattam a jódli giccses, bús trilláit, és torokhangjait.
Tudtam, hogy soha többé nem teszem be a lábam Genfbe, „az élhető városok legjobbikába”.

Author: Varga Mihály

Stratégiai kommunikációs tanácsadó, a PR Herald – az első magyar public relations szakfolyóirat – alapító-főszerkesztője. 1983-ban kezdi pályafutását a Magyar Televízió Szegedi Stúdiójában, mint szerkesztő-rendező, majd ’85-től filmgyártásvezetőként dolgozik Budapesten. 1987-től a Magyar Tudományos Akadémia Kutatófilm-stúdiójánál produkciós menedzser. A rendszerváltás idején (illegális körülmények között) külpolitikai tudósításokat szervez, külföldi televíziós társaságoknak szállít dokumentumfilmeket és híranyagokat, a „Keleti Tömb” utolsó szocialista országainak végnapjairól. Több száz publicisztika, rádió- és lapinterjú szerzője és szerkesztője. Olyan szervezetek és vállalatok pr-tevékenységét segítette/segíti, mint az ORTT, a Magyar Államkincstár, a Szerencsejáték Zrt., a Nemzeti Szakképzési Intézet, a Magyar Villamos Művek Rt., a Levegő Munkacsoport, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségi Közalapítványa és a Workania. A pályájuk elején álló tehetséges emberek megszállott támogatója. Kapcsolat: varga.mihaly@prherald.hu

Vélemény, hozzászólás?