Egy elképzelt dokumentumfilmben egy magyar rendező-operatőr kamerájával felidézi az antropológia filmtörténet három kulcsszereplőjének – Robert Flaherty, Margaret Mead, Jean Rouch kutató-tudósok egykori terepeit, vizsgálati helyszíneik és tudományos módszertanuk bemutatása érdekében. A tervezett film önmagában is antropológiai jellegű, mivel összehasonlításra teremt alkalmat, az akkori és a mostani állapotok között. 

KISTOTAL – este, belső
A magyar filmes egy hónapot tölt az eszkimók között, az egyes családoknak esténként részleteket vetít az aznap felvett filmjeiből. Az eszkimók már nem gúnyolódnak a „A Nagy Magyar Fehér Mester”-en, sőt kezdik ezeket az esti filmezéseket egyre természetesebbnek tartani. Nem zavarja őket a kamera, sőt segédkeznek is a felvételeknél. A rendező által bérelt szálláshely konyhája az eszkimók esti találkozó helye, ahol a kályha-melegben vödörben fő a Szibériából hozott tea és a férfi győri kétszersültet osztogat az aznap esti „mozinézőinek”. Az eszkimó kamaszok gyakorta babrálják a filmrendező diktatofonját, mert izgatja őket, de megijednek, amikor benyomva egy gombot, a saját hangjukat hallják vissza…

TOTÁL – külső, hajnalban
Szortanaq – a film eszkimó főszereplője –, egyik nap azt javasolja a magyar filmesnek, hogy készítsen felvételeket a rozmárvadászatról, életük legfontosabb eseményéről, és evezzenek át a Rozmár-szigetre, ahol nyaranta rengeteg rozmár szokott tanyázni. (Az antropológiai „tükörfilm” – ez a múltat idéző, különös időutazás –, ismét Bergsont igazolja: Az idő visszafordíthatatlan, de egy adott tér reverzibilis lehet…) A 18 tagú vadászcsapatot és az egyszemélyes filmes „stábot” a lelkes és időnként kicsit szentimentálisnak tűnő eszkimók búcsúztatják.

PANORÁMA FELVÉTEL – külső, nappal
Többnapi vándorlás és várakozás után a „vadászok” rábukkannak egy kis csapat rozmárra.
Szortanaq irányítja a rozmárvadászatot.

BELSŐ MONOLÓG (A rendező hangját halljuk a filmben): „– Amikor Szortanaq – ez a rendkívül bátor és határozott férfi –, már majdnem közöttük volt, kinézte magának a leghatalmasabb hímet, gyorsan felemelkedett és teljes erőből kivetette szigonyát. A megsebesített hímállat dühében ordítva hatalmas testét alámerítette és csapdosta a tengert. (Súlya több mint 2000 font.) A hímek üvöltése életük megmentése érdekében, a csapat csatakiáltása, amely átszelte a levegőt, a megsebesített hím párja, amint összeszorított fogakkal beúszott, hogy megmentse a hímet – ez volt a legnagyobb harc, amit valaha láttam. Hosszú ideig döntetlen volt a küzdelem –, az emberek állandóan jöttek hozzám, hogy használjam fegyveremet –, de figyelmem egyetlen tárgya a kamerám statívja volt, s úgy tettem, mintha nem érteném őket. Végül Szortanaq tovább üldözte a zsákmányt a hullámok közé, de a viharzó tenger annyira dobálta, hogy a vízben nem tudta megkaparintani. Legalább húsz percig tartott a küzdelem. Szándékosan mondok húsz percet, mert legalább 1200 láb filmet forgattam le. – Tudtam, hogy mennyire megnehezítem ezzel a vágó munkáját, de nem tehettem másként.”

BŐSZEKOND
A rendező: „– Ezúttal az egyik nagy problémám éppen az volt, hogy egy elég nagy iglut (eszkimó kunyhót) kellett konstruálnom ahhoz, hogy le lehessen filmezni a belső teret. Az átlagos eszkimó iglu, amely körülbelül tizenkét láb átmérőjű, ehhez túl kicsi. Én egy olyan méretet jelöltem meg, amelynek átmérője huszonöt láb volt, és Szortanaq (akivel időközben kimondottan baráti viszonyba kerültem) hozzálátott – a másod-unokatestvéreivel –, élete legnagyobb iglujának megépítéséhez. Két napig dolgoztak, még az asszonyok és a gyerekek segítettek nekik. Ezután jött a nehezebbik rész: helyet kellett vágni öt jégtáblába ablaknak, anélkül, hogy az épület meggyengüljön. Alig kezdték el, amikor az épület darabokban a földre omlott. „– Sebaj” – mondta Szortanaq: „– Legközelebb meg tudom csinálni”. Még két napig dolgoztak, de ismét ugyanolyan eredménnyel: mihelyt a jég-ablakokat kezdték behelyezni, a szerkezet a földre omlott. Ez nagy tréfa volt és oldalukat fogva nevettek szerencsétlenségükön. Ismét Szortanaq kezdett neki a „big aggie igloo” építésének, de ekkor a gyerekek és az asszonyok szánon hurcolták hordóban a vizet a vízgödörből és jegelték a falat, amilyen gyorsan csak tudták. Végül befejeződött az iglu építése és olyan megelégedetten szemlélték, mint a gyerekek a ház építését. A jégablakon átjövő fény nem bizonyult megfelelőnek, és amikor végül a belső tér filmezésére került sor, a kamera fölött levő boltozatnak csaknem a felét el kellett távolítani, s Szortanaq és családja úgy tért aludni és úgy kelt fel, hogy a kinti hideg áramlott befelé a kunyhóba.”

SAMOA
(Helyi ünnepen fiatal lányok táncolnak.)

PREMIER PLÁN
Kifestett arcok, mosolyok.
Gyermekek ülnek a földön.
Tapsolnak.

KISTOTÁL
A magyar rendező odamegy egy öregasszonyhoz, és megkérdezi: – Régebben is ilyenek voltak a táncok?
Öreg nő: – Nem ilyenek. A ruhákat mi készitettük. Csak mi ismertük a táncainkat. Ma már idegeneket tanítanak így táncolni, más virágok, élettelen szoknyák.

A rendező: – Hallott Margaret Mead-ről?
Öreg nő: – Nem. Ki volt ő?
– Egy antropológusnő. Kutatta a táncaikat, a nőket, a nők érzéseit, a szerelmüket, a szamoai lelket.
Öreg nő: – Mit tudott meg?
– Azt, hogy itt szabadok és boldogak a fiatal nők, nem mint az amerikai szorongó fiatalok.
Öreg nő: – Okos nő lehetett…
– Nagyon okos volt.
Öreg nő: – Volt férje?
– Három is.
Nevetés.
Öreg nő: – Akkor tényleg okos volt. Itt halt meg?
– Nem. Amerikában. Ott tanitott az egyetemen. Bátor nő volt.
Öreg nő: – Igazi szamoai.
– Azt mondják, rávette a nőket, hogy mit mondjanak. Egy Freeman nevű férfi ezt állította.
Öreg nő: – Nem kell őket rávenni fiatalember. Tudják azok maguktól.
A tánc rögzítése.
Női arcok, magabiztosak, nevetősek.

PÁPUA ÚJ GUINEA
(Hajkészítési rituálé felidézése a huli törzsnél)

KISTOTÁLOK
A férfiak sapkaszerű teknőt készítenek a levágott hajukból, amit a fejükre tesznek.
Mások az íjvesszőket készítik.
Egy csoport ülve az íjvesszőket élezi, mások állva hajjal dolgoznak.
Távolabb a nők ásnak, és közben a gyermekeik az ölükben vannak.
A filmrenező odamegy egy asszonyhoz: – Itt ti ásssátok a földet?
Nő: – Mi dolgozzuk a földet. Ez anyáink földje.
– Nálunk is így mondják: anyaföld. A férfiak mit csinálnak?
A másik nő, nevetve: – Harcolnak értünk és a disznókért.
– Mead, egy amerikai nő itt volt régen és azt írta, hogy vannak törzsek, a tsambulik, ahol a férfiak cicomázkodnak, a nők harcolnak.
Első nő: – Nálunk nem. A huliknál a nők dolgoznak, a férfiak harcolnak. Hát diszítkeznek ők is persze. De ez az életünk, a díszeink, a földünk, a dísznóink, az őseink emléke és szelleme.
A rendező átad egy gyöngyöt a nőnek, aki nagyon boldognak látszik.
Arc.
Bőszekond.

AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK
(Columbia University)

 – Ismeri Margaret Mead-et?
Rövid, barnahajú, fiatal lány: – Igen, nagyjából.
– Tudna mondani egy-két könyvet, amit ő írt?
Lány: – Nem, azt nem.
– Azt esetleg tudja, hogy merre járt, hol forgatott?
Lány: – Valami szigeten. Antropológus volt.
– Itt, Amerikában?
Lány: – Igen. Valahol itt…
– Pontosan itt, ahol most vagyunk.
Lány: – Na, igen. Zavartan nevet.
– Köszönöm.

Másik lány. Hosszú fekete hajú, középmagas.szemüveges.
– Hallott Margaret Mead-ről?
Lány. – Persze. Ki ne hallott volna?
– Tudna esetleg egy könyvet…
Lány: – „Coming of Age”, „Sex and Temperamant in three primitives societys…”
– Tudja merre forgatott?
Lány: – Samoa, Papua Új Guinea, Columbia University.
– Mit kedvel benne?
Lány: – Mindent. Egy igazi bátor nő. Feminista. Kiállt a nők igazságáért. Leleplezte a fals képeket egy hazug társadalomban. Volt mersze úgy élni, ahogy akart. Olyan identitást, amilyent akart. Legyőzte az előítéleteket, a hazugságokat, a képmutatásokat, és még az orvostudománnyal is dacolt, lett gyermeke. Egy antropológus. Megvalósította, amit más álmodni sem mert. Mint Ruth Benedict. Ők igazi nők voltak.
– Köszönöm.
A rendező bemegy Mead szobájába, filmezi az íróasztalt, aztán a könyvtárat.  Mead könyvei.
Egyetemisták olvasnak.
Margaret Mead etüd, képek, zene.

Cote d’ Ivoire Niamey
(Repülőtér)

TOTÁL PLÁN
A magyar filmrendező leszáll a repülőgépről.
KISTOTÁL
A férfi egyedül viszi a kamerát, körülötte fekete emberek.
Megérkezés egy helyi családhoz.
Fehérre meszelt ház, kicsit düledezik.

KISTOTÁL
A ház bejárata előtt nyolc fekete kisgyermek nevetgél, nézik „a fehér embert”.
Arcok, nevetgélés.

PREMIER PLÁNOK (Egymásra vágva)
A férfi köszön, kezet fog.
Fekete arcok, hófehér fogak.

BŐSZEKOND
A filmrendező: – Magyar filmes vagyok, azért jöttem, hogy megkérdezzem: – Hallottak Jean Rouch-ról? Francia filmes volt, itt filmezett Oumaru Gandaval.

Egy fekete férfi: – Nem, nem hallottunk a franciáról. De Gandaról igen. Meghalt. Nagy ember volt. Filmes ember Róla nevezték el a Le Centre Culturel Oumarou GANDA-t. Gyermekkatona volt, mint annyi más afrikai. Aztán híres lett, játszott filmekben…

KISTOTÁL
– Ismerik a Moi, un noir-t?
Egy fekete nő: – Igen, láttuk. Oumaru játszik benne.
– Rouch rendezte. Jean Rouch. Sok afrikai filmje van.
Másik fekete férfi: – Ő miért nem jött?
– Meghalt egy balesetben…
Szomorú arcok.
A gyermekek nevetgélnek.

PREMIER PLÁNOK
Másik fekete nő: – Mint Oumaru…
– Hogyan látják az országot? Jobb, mint az ötvenes években? Itt sok vér folyt azóta…
Fekete férfiak felváltva: – Itt sosincs béke. Az, hogy Guel, Bedie vagy Gbagbo, mindegy… mindegyik úgy végzi és a gyermekeink halnak. Csak a táj marad olyan, amilyen apáink idejében…
– Köszönöm a beszélgetést. Itt hagyom Rouch filmjét ajándékba.
Gyermekek nevetnek.
A két nő betessékeli a férfit a házba, megkínálják cous-coussal.
Esznek és nevetgélnek.
Ugyanolyan jól érzik magukat, mint ahogyan Oumaru mesél a „Moi, un noir”-ban, azokról a jó időkről, a gyermekkor nevetgéléseiről…

MALI
(A filmrendező Homboriban utazik egy dzsippel. Mindenhol katonák.)

FAHRT
A dzsipp megáll egy ház előtt, a férfi leszáll. Az udvaron emberek gyülnek össze. Egy körülmetélési rituálé közepébe csöppen. Mindenki mosolyog, három gyermek meztelenül a kör közepén. Mintha mi sem változott volna Rouch óta. A filmkes nézi a rituálét, majd odamegy egy öreghez és megkérdi:
– Emlékszik egy franciára, aki itt filmezett egy ilyen ceremóniát?
Öreg:– Igen. Rég. Zsán volt a neve. Ő filmezte a songhaj germekek körülmetését. Kedves ember volt. Adott a gyermekeknek csokoládét.
– Nem zavarta kamera?
– Ismertük Zsánt, itt élt sok időt. Olyan volt, mintha közülünk lenne. Mindig viccelödött. Itt is halt meg, ezen a földön és itt nyugszik. Akkor este elütötte az autó Tahouaban, Birni N’Konni közelében. Azt akarta, hogy elhamvasszák és porait szórják szét ezen a földön, de nem így lett. Becsukták a koporsóba, mint ahogy fehér emberhez illik. De a szelleme ma is velünk van.
– Mondja, nem fáj ezeknek a fiúknak ez a vágás?
Öreg:– Ez a fájdalom az apáink és az apáik fájdalma, átváltozik a gyermekeink örömébe, hogy továbbél bennük földünk szelleme.
– Most háborús helyzet van. Lesz itt béke?
Az Öreg: – Nem miénk a háború. A háború kinntről jön.
A magyar kezet fog az öreggel és filmezi a kegyetlen rituálét, az éles fával, kövel végzett körümetélést.

PREMIER PLÁNOK
Gyermekarcok, elrejtett könnyek, összeszorított ajkak, de a szemekben a csillogás.

NIGÉRIA
(Niamey mellett Tyogou. Egy táncoló női csoport filmezése)

TOTÁL
Lábak.

BŐSZEKOND
Arcok

PREMIER PLÁN
Archív betét: 30 sec. Idézés Jean Rouch filmjéből. Sigui (1968) no. 2: „Les danseurs de Tyogou” (The Dancers of Tyogou) Produced by CNRS/CFE. With Germaine Dieterlen. 26 minutes.
Filmetüd nigériai tájakból.

Zene: Dely Dávid kolumbiai jazz-zenész afrikai zenéje.

PÁRIZS
(A magyar filmes ezúttal egy francia egyetemistával beszélget.)

– Ismered Jean Rouch filmjeit?
Diák: – Persze, ki ne ismerné? Nagyon szép filmek. Ő a „cinema verite” atyja. Kreatív és jó megfigyelő. Út a dokumentumfilm és a fikció között. Nem lehet unni a filmjeit.
– Melyik a kedvenced?
Diák: – Sok van. Talán a Moi, un noir, de a hombori megszállott táncosnő is, vagy a dogonok táncai. De lehet, mégis a La pyramide humain, mert az rólunk, egyetemistákról is szól, az előitéletekről.
De mondhatnám a Chronice d’une ete-t.Mindegyik jó, Talán a régebbieket kedvelem jobban.A portréfilmjei  az újabbak.De a régiek nagyon szépek, a maguk értékeivel.
– Van olyan dolog, ami felkavar Rouch-sal kapcsolatban?
Diák: – Igen, van. Az, hogy két őrült feltette a Youtube-ra az interjúját, amikor már nagyon öreg és félrebeszél. Micsoda világ… Ez az ember letett valamit az asztalra, nem kellene így bánni az emlékével.
– Milyen szakra jársz?
Diák: – Műszaki Egyetem, biomérnök leszek.
– Érdekes… és ismered Rouch-t.
Diák: – Nahát! Ő is mérnökként ment ki Afrikába!
– Köszönöm a beszélgetést!
Mindketten mosolyognak.
Jean Rouch retrospektív, zenés etüd.

FINÁLÉ
(Budapest, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér)

Budapesti repülőtér.
Sok nyelven beszélő, sokszínű és mosolyú emberek.
Van, aki jön, van aki megy.
Valahova.
A magyar filmes vállára veszi a kamerát és távolodik.
Totál plán.
Felszáll egy repülőgép, és eltűnik az égen.
NAGYTOTÁL.