ROMANIPE ANDO BARO FORO

Arra a kérdésre szeretnék választ adni, hogy a vidékről Budapestre költözött oláh cigányok kultúrájában milyen változások léptek fel. Mindehhez a kvalitatív kutatást[1] és résztvevő megfigyelés[2] módszerét választottam, aminek során 10 magát oláh cigánynak valló személlyel volt alkalmam beszélni. Jelen cikksorozat témaválasztása már több éve foglalkoztat. Jómagam is oláh cigány vagyok, és habár a fővárosban születtem, erős vidéki kötődésem van.

Kása Béla illusztrációi
Kása Béla illusztrációi

 

Roma identitásomat leginkább Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élem meg. A fővárosban mindezt csak tudatosan tudom megtenni. Érdekelt, hogy a huzamosabb ideig vidéken élő oláh ciányok hogyan tudták megélni kultúrájukat szülőfalujukban, a költözés idején és napjainkban. Hipotézisem szerint a vidéken élő romák számára az anyanyelv ápolása és a kultúra gyakorlása mindennapos, hiszen beleszületnek egy hagyományaihoz ragaszkodó közösségbe.
Akik azonban kikerülnek megszokott környezetükből, szembesülnek más kultúrákkal. Boglár Lajos megfogalmazásával élve, elkezdenek élni a többi kultúra adaptív értékeivel, amellett, hogy őrzik saját hagyományaikat. Úgy gondolom, hog a roma identitás megőrzése akkor lehet sikeres, ha az tudatos. Tudatos a nyelvhasználat, egy közösség kialakítása, az ünnepek megtartása és a szokások megélése a mindennapokban.
Mindezek feltárása érdekében vizsgálni szerettem volna a lakhatási körülményeket, a munkalehetőséget, a nyelv használatát és a párválasztást. Adatközlőimmel való beszélgetés során többen életük meghatározó eseményeként emeltél ki az 1980-as években induló roma kulturális, művészeti és folklórmozgalmat. Ezért én is fogalkozok ezzel a korszakkal, összevetve azzal, hogy ezek az események hogyan hatottak beszélgetőtársaim identitására, akik közül többen a mozgalom aktív résztvevői voltak.
Az elméleti megközelítésemben átfogó képet lehet olvasni a Magyarországon élő cigány csoportok történeti, kulturális és nyelvi helyzetéről. Már ebben a fejezetben fontosnak tartottam, hogy idézzek egyik interjúalanyomtól. Az alábbi módszertani fejezetben kifejtem dolgozatom felépítését, kutatási módszereimet és részletesen bemutatom beszélgetőtársaimat.
025
Módszertan
A kutatás során 10 mélyinterjút készítettem, 6 férfival és 4 nővel. Azért válaszottam a kvalitatív interjú módszerét, mert a kultúra változását szerettem volna feltárni. Az átlag élektkor 36 volt (A legfiatalabb: 28, a legidősebb 63 éves). A legtöbbjük (7 fő) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, 1 fő Békés megyéből, 1 fő Hajdú- Bihar megyéből és 1 fő Bács-Kiskun megyéből költözött Budapestre.
Családi állapotukat tekintve legtöbbjük házastársi kapcsolatban él, illetve ketten elváltak. Házasodási szokásaikat figyelembe véve heten oláh cigány, ketten magyar cigány és egy fő magyar társsal kötötte össze életét. A gyerekek száma 8 esetben egy vagy kettő, 1 esetben négy és 1 hölgynek nincsen gyermeke. A beszélgetésekre a megkérdezettek otthonában vagy munkahelyén került sor, Budapest különböző kerületeiben.
Beszélgetőtársaim nagy részéhez nem mindennapos kapcsolat fűz. Ezt azért tartom hasznosnak, mert könnyen meg tudtam teremteni azt a személyes kontaktust, amiben kényelmesen éreztük magunkat. Nekik köszönhetően a többi interjúalanyomat hólabda[3] módszerrel találtam meg. A kérdések megfogalmazásánál figyeltem arra, hogy beszélgetőtársaim ne próbáljanak számomra megfelelő válaszokat adni. Úgy érzem, ezt sikerült megvalósítanom, köszönhetően a közös anyanyelvnek és nyelvezetnek.
Irányító kérdésekkel dolgoztam, hiszen tudtam, hogy mire szeretnék választ kapni, de meg kellett adnom a beszélgetés fő irányát. Ezért a fontosabb témaköröket előre meghatároztam magamnak. Körülbelül 50 perces interjúkat szerettem volna készíteni. Azonban néhányszor több órás hanganyagok is készültek. Az interjúkészítés kereteinek betartása mellett, nekem, mint oláh cigánylánynak, több a kultúránkban íratlan szabályt is szem előtt kellett tartanom. Erre jó példa, amikor elmentem egy interjúalany otthonába, addig nem kezdődhetett el a munka, amíg nem ettem és nem ittam. Ezzel megtartva a patyivot[4], azaz az irántuk érzett tiszteletem kimutatását. Legtöbbször interjúvázlatom szerint haladtam, de ha egy idősebb (oláh) cigány férfi beszél, nem illik félbeszakítnai, hiába tér el a tárgytól, meg kell várni amíg teljesen kifejti gondolatát. Majdnem ilyen szigorúan áll fenn ugyanez a helyzet egy idősebb (oláh) cigány nő esetében. A sorrendben a következő a velem egykorú vagy fiatalabb (oláh) cigányfiú, majd következik a velem egykorú vagy fiatalabb (oláh) cigánylány. Mindezek után az idősebb nem cigány férfiak és nők, majd a velem egykorú fiúk és lányok jönnek sorban.
Konklúzióként elmondhatom, hogy egy nem roma válaszadónál valószínűleg hamarabb közbevágnék, ha interjúhelyzetben eltérne a beszélgetés tárgyától. Ez adott okot az olykor három órás interjúkra.
Beszélgetőtársaim számára fontos érzelmi helyzet volt az, amikor néhány számukra bensőséges információt (pl. párválasztás) anyanyelvükön, azaz romani nyelven osztottak meg velem, majd témát váltva magyarul folytatták a beszélgetést. A nyelvváltásra reagálva én is anyanyelvemen válaszoltam, jelezve, hogy fogadtam és megerősítem a nyelvünk adta bensőséges érzelmi viszonyt, amely összeköt minket.
Az elméleti megközelítésben megpróbálok átfogó képet adni, a magyarországi cigányság történeti, kulturális és nyelvi helyzetéről. Ezt követően vizsgálom a munkalehetőségeket, a lakhatást, a párválasztást, a nyelv használatát, a kulturális mozgalmakat, az első roma intézményeket, majd a roma folklór folyamatát. Minden fejezetben igyekszem a témára jellemző szakirodalmat összevetni interjúalanyaim idézetével, majd ezekre reflektálva én is elemzem az adott témakört.
A most következő fejezetben az elméleti megközelítésről lehet részletesen olvasni.
026
Elméleti megközelítés
A cigányság
nem homogén társadalom, hiszen nyelvükben, történelmükben, hagyományaikban eltérő csoportokat lehet megkülönböztetni. (Prónai 2002:12)
A romani nyelvet beszélő csoportok önmeghatározásukat tekintve a fajta (néhány tanulmányban törzsi megnevezést használnak), ezen belül tovább szűkítve az önmeghatározást nemzetségi identitással rendelkeznek, amely kulturális sokszínűséget, gazdagságot eredményez. Ezzel szemben a nem cigány társadalom számára a cigányság jellemzően homogén csoportot alkot. Ahogy Leonardo Piasere tanulmányában olvashatjuk a cigányok egyszerre két világban élnek, a sajátjukéban és a többségi társadalméban. „Csakis azért lehetséges a cigány közösségek fennmaradása az őket körülvevő nem-cigány, többségi társadalmakban, mert képesek két különböző világban egyszerre létezni.”[5] Intejúalanyaim ezzel akkor szembesültek élesen, amikor hosszabb időre elváltak saját közösségüktől, leginkább a munka vagy a tanulás miatt. Ezt bizonyítja interjúalanyom következő idézete is, melyben elmondja, hogy gimnáziumi éveit egy szülőfalujától több km-re levő városban töltötte.
”De ugye én kollégista voltam, kikerültem a közösségből. Hétfőtől péntekig csak magyarok közt voltam. A magyar kultúrát, mint olyan abszolút elsajátítottam, ami ugye elég más, mint az oláh cigány történet. De nagyon helyesen, már akkoriban éreztem, hogy hol van az a határ… Erre kimondottan odafigyeltem”. (E. Gusztáv)
Fredrik Barth azt hangsúlyozza, hogy az etnicitást nem egy adott csoport vagy személy tulajdonságai alapján lehet megérteni, hanem az etnikumok közti kapcsolatok, határok és társadalmi folyamatok által.[6] Erről a bizonyos határ kialakításáról beszél válaszadóm is, hogy viszonylag fiatalon vált interkulturális személlyé.
Magyarországon négy nagyobb cigány közösség él, anyanyelvüket tekintve a következő csoportokat különböztetjük meg: magyar cigány, oláh cigány, beás és szinti/szintó. A magyar cigányok többsége már nem beszéli a romani nyelvet és kultúrájukat tekintve is egy erősen asszimilált csoportként tartják számon őket például azok az oláh cigányok, akik megőrizték anyanyelvüket és hagyományaikat. Itt kívánom megjegyezni, hogy egyetértek Marcel Courthiade nyelvésszel, akinek állítása szerint az oláh cigány megnevezés nem létezik a romani nyelvben, ez egy olyan szóalkotás, amelynek máig nincs meg a tudományos alapú magyarázata. „Anyanyelvükön az oláh cigányok magukat rom-nak mondják”.[7] A témában publikálók egymástól átvéve használták a kifejezést, anélkül, hogy tisztázták volna eredetét, jelentését.
Angus Fraser megjegyzése szerint, amelyet idézek: „Magyarországon számos olyan csoport létezik, mely bár nem az oláh cigány dialektust beszéli, magát mégis romának tartja és nevezi”[8].
Majd a lábjegyzetben így folytatja: „A magyar fordításban ezért kevésbé alkalmazzuk a „rom” megjelölést, helyette inkább „oláh cigányt” írunk.”[9]
Lakatos Szilvia, aki maga is cigány származású és beszéli a romani nyelv lovári változatát a Dél-Dunántúlon jellemző etnicitásról a következőt írja PHD dolgozatában: „Az oláh cigányokat a Dél-Dunántúlon kolompároknak nevezik, és az önmeghatározásukban is ezt az elnevezést használják, hiszen itt az oláh cigány kifejezés inkább a beásokat jelöli[10].
A belső meghatározás fontosságát valamint a fentebb idézet zavaros, pontatlan meghatározások miatt érdemes Corurthiade érvelését figyelembe venni, mely szerint „Az oláh cigány meghatározást jobb lenne kerülni, mert használata, amely nem korlátozódik Magyarországra, hanem fellelhető Szlovákiában és Bulgáriában is, országonként eltérő, és sehol sem nyugszik tudományos alapokon.(…) Az oláh cigány fogalomnak még Magyarországtól délre is eltérő a jelentése a fentebb jelzettnél, mert ott kifejezetten a beás cigányokat jelöli, akiknek a nyelve a román erősen magyarosodott formája.”[11] Annak ellenére, hogy nem értek egyet a megjelöléssel, a dolgozatban használni fogom a könnyebb érthetőség, és a cigány csoportok beazonosítása miatt.
A beás cigányok az óromán nyelvet beszélik, ezért önmeghatározásuk tekintetében beásnak, ezen belül a nyelvjárásuk megoszlása szerint vannak akik argyelánnak, muncsánnak és ticsánnak tartják magukat. Mindemellett alkalmazkodtak a nem cigányok által kivülről jött cigány megnevezéshez, amelyet a magyar nyelv használata során magukra nézve használnak. A legkisebb lélekszámban megmaradt hazai cigány csoportot a szintik/szintók alkotják, akiknek a romani anyanyelvük erősen keveredett a német nyelvvel.
A szinto fokozatosan germanizálódva elvesztette romani jellegét. Felsorolásom egyben tükrözi a csoportok létszámát is, a legtöbbtől a legkevesebb felé haladva.
Antropológiai kutatások bizonyítják, hogy ahol a csoportok egymáshoz kulturálisan közel helyezkednek el, éppen ott jelenik meg az etnicitás, vagyis jellemző a különbözőség vágya. Ez az elhatárolódás egyszerre igaz a nagyobb roma közösségek (oláh cigány, magyar cigány, beás, szinti) és az általam vizsgált oláhcigányokon belüli kisebb csoportok (belső megnevezés szerint fajta) között.
A gyakorlatban cerhar (sátoros), lovar (lókereskedő) és csurar (késes) cigányokkal készítettem interjút. Azért választottam ezt a közösséget, mert rájuk hatottak legkevésbé az asszimilációs törekvések, ezáltal itt figyelhető meg leginkább a saját kutúrához és anyanyelvhez való lojalitás.
Annak érdekében, hogy a cigány közösségek asszimilálódjanak, nagyban hozzájárultak Mária Terézia és fia – II. József – cigány rendeletei. Ezek hozzájárultak a roma öntudat, megvetettség érzéséhez, és negativ hatással voltak mind az egyén, mind a közösség életére, beleértve a vallást, a házasságot, a gyermeknevelést, a viseletet, stb.
027

A rendeletek alapján átfogó képet kaphatunk arról, hogy hogyan vélekedett a többségi társadalom a cigányokról a felvilágosodás idején. A cigányságot egy olyan kisebbségnek tartották, amelynek minden tagja kerüli a munkát, kóborol és tolvajlásból él. Ezért meg kell őket nevelni, olyan módszerekkel, amelyek az egyént ahhoz segítik hozzá, hogy teljesen elveszítse roma identitását és asszimilálódjon a többségi társadalomba.
„1761. december 10: a Helytartótanács elrendelte, hogy a „cigány” népnevet el kell törölni és az azt használókat a jövőben meg kell büntetni;
1763. február 28: a Helytartótanács előírta, hogy „ama korábban cigánynak nevezett népség” öltözetében is alkalmazkodjék a környezetéhez.
Eltörölte továbbá a vajdaság intézményét és minden cigányt a falusi bírák alá rendelt; végül eltiltotta a lótartást.
A gyerekeket el kell venni a szüleiktől és ki kell adni a parasztokhoz, akik a vármegyétől
napi három krajcárt kapnak egy-egy gyerekért, amíg azok nem képesek dolgozni.”[12]
A cigányokkal foglalkozó kutatók és a társadalomtudósok többsége számára, ahogy a 18. században nem volt egyértelmű, úgy a 21. században, napjainkban sem az, hogy kiket lehet cigánynak tekinteni. Azokat, akik magukat annak vallják, vagy akiket a környezete annak tart?
Itt kívánok röviden hivatkozni a magyarországi cigányok egyik legfontosabb dokumentumára: A Magyar Királyi Statisztikai Hivatal közreműködésével 1893-ban elkészült az első „cigányösszeírás”. A felmérésben a cigányok meghatározásához az antropológiai jelleget vették figyelembe, elsősorban a bőr színét. Hermann Antal nevéhez kötődik az antropológiai meghatározás, aki a következőket mondta: „A magyarországi cigányság meghatározottsága egyebek mellett rasszantropológiai jellegű; a cigányoknak nevezett rasszösszetétele bár korántsem homogén, de az esetek többségében a mindennapi érintkezés során szabad szemmel is felfoghatóan eltér a nem cigány környezet (…) rasszjellegétől”[13]
Az 1971-es Kemény István által vezetett országos szociológiai kutatás már más nézőpont szerint végzi az összeírást. „ Úgy döntöttünk, hogy kutatásunk során azt tekintjük cigánynak, akit a nem cigány környezete annak tart”. [14]
Szegő László a cigány anyanyelvű cigányokat nevezi csak cigányoknak mondván, hogy „a népcsoport teszi ki a magyarországi cigányság többségét, mintegy 80-90 %- át.”[15]
Véleményem szerint az önmeghatározás lenne a legmegfelelőbb a hovatartozás meghatározásában.
A tudományos vagy azt a látszatot keltő meghatározásokkal, definíciókkal úgy gondolom, hogy egy ideig elidőzhet még a tudományos közélet azon része, akiknek ez érdekében áll. A cigány népnév meghatározásban több évszázada ellentmondásokban gazdag helyzetet kormányzati szinten lehetett volna már tisztázni, annak érdekében, hogy a kutatás alanyaira, vagyis a cigányokra nézve ne jelentsen ez a helyzet kiszolgáltatottságot és megaláztatást. Ezzel szemben a cigányokat sújtó állami rendeletek, rendőri-, egészségügyi intézkedések, foglalkoztatási és oktatási diszkriminációk során a cigányok egyértelműen beazonosíthatók az ügyükben eljáró többség számára.
(A cikksorozatunk következő részében a szerző részletesebben is rávilágít a vidéken és a fővárosban adódó munkalehetőségek különbségeire. A költözés egyik fő okáról – amelyről adatközlői is beszélnek – ott lehet olvasni. A Szerk.)
028

[1] „A kvalitatív módszer olyan elemzést jelent, amelyekkel a társadalomtudományi kutatásból nyert anyagokat számszerűvé alakítás nélkül elemezzük. Ez a megközelítés időrendben megelőzi a kvantitatív elemzést.” (Babbie, Earl: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata, Balassi Kiadó, Budapest,2001, 413. o.)
[2] „A részt vevő megfigyelő, a kutató ténylegesen csatlakozik a vizsgált cselekményekhez, és belülről figyeli meg a jelenségeket.”(Babbie, Earl: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata, Balassi Kiadó, Budapest,2001,10.o)
[3] „A hólabda módszernél a kutató adatokat gyűjt a megcélzott populációba tartozó néhány személyről, akiket meg tud találni, majd megkéri őket, hogy adják meg más, általuk ismert, a populációba tartozó személyek elérhetőségét:”(Babbie, Earl: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata, Balassi Kiadó, Budapest, 2001, 206. o.)
[4] Szuhay Péter: Cigány Néprajzi Tanulmányok-Távolodó világaink, Magyar Néprajzi Társaság, Budapest 2013, 178. o. “(…) hogyan nem szabad viselkedni” tilalmát rögzítik, s nyomatékosan felhívják a figyelmet a tisztességes viselkedésre és a tisztelet fontosságára. Mert ezt így mondják, hogy megadják a tiszteletet “o chacho rom patyiv del sakones, patyiv des, patyiv xutyiles, ame chache rom sam.” Vagyis: “Az igazi cigány tiszteletet ad mindenkinek, tiszteletet adsz, tiszteletet kapsz, mi igazi cigányok vagyunk.”
[5] Boglár Lajos: A tükör két oldala, Nyitott Könyvműhely Kiadó, Budapest, 2005, 188.o.
[6] Barth, Fredrik, Ethnic Groups and Boundaries: The Social Organization of Culture Difference,Scandinavian University Press,Oslo,1969
[7] Stewart Michael: Igaz beszéd, avagy miért énekelnek az oláh cigányok, in: Tanulmányok a cigányság társadalmi helyzete és kultúrája köréből, BTF-IFA-MKM Budapest1998, 295, 305. o.
[8] Fraser, Angus: A cigányok, Osiris Kiadó, Budapest, 1996, 207. o.
[9] Fraser, Angus: A cigányok, Osiris Kiadó, Budapest, 1996, 207. o.
[10] Lakatos Szilvia: A romani nyelv közösségi használatának és közoktatási helyzetének vizsgálata Magyarországon Doktori (PhD) értekezés 2012, 26.o. http://www.nevtudphd.pte.hu/files/tiny_mce/Vedesek/2012/lakatos_szilvia_disszertacio_vegleges_2012.pdf Utolsó megtekintés ideje: 2015. 03. 30.
[11] Courthiade, Marcel: A rromani nyelv: http://epa.oszk.hu/00000/00011/00022/pdf/9812.pdf, 8.o. Utolsó megtekintés ideje: 2015.04.10.
[12] Mária Terézia cigánypolitikája: http://publikacio.uni-miskolc.hu/data/ME-PUB-40810/M%E1ria%20Ter%E9zia%20cig%E1nypolitik%E1ja.pdf, 2-7.o. Utolsó megtekintés ideje: 2015. 03. 30.
[13]Glatz Ferenc: A cigányok Magyarországon, 1999)
[14] Kemény István: A magyarországi cigányság helyzete:www.sulinet.hu/…/007_A_magyarorszagi_ciganysag_helyzete.htm) Utolsó megtekintés: 2015. 04. 02.
[15] Glatz Ferenc: A cigányok Magyarországon, 1999)

Author: Vajda Melinda

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Társadalomtudományi Kar végzős hallgatója. Diplomamunkájának címe: „Változások az első generációs budapesti oláh cigányok kultúrájában” (Romanipe ando baro foro). Kapcsolat a szerzővel: vajda.melinda92@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?