A DROGMEGELŐZÉS: „TÖRŐDÉS, ODAFIGYELÉS, REÁLIS CÉL ÉS KITARTÁS”.

Németh Gergő – a magyarországi Drogmentes Világért Alapítvány jelenlegi vezetője –, fiatal évei ellenére a legváltozatosabb szakmákban és munkakörökben kipróbálta magát. Nehéz fizikai munkát végezve dolgozott raktárosként és gyakran kockáztatta a testi épségét, amikor kaszkadőr volt. A grafikusi munka nem áll távol a tördelő-szerkesztői feladatoktól, így aztán mindkettőt kipróbálta, mielőtt a céltudatosságát kezdte hasznosítani marketingigazgatóként. Mindezt a legkülönfélébb vállalatoknál és szervezeteknél. A Drogmentes Magyarországért Maraton csapatkapitánya eleinte egyszerű önkéntesként kezdte a kábítószerek elleni küzdelmet a felvilágosítást folytató közösségben, ahol egyre aktívabb és népszerűbb lett, ötletei és energiái révén gyorsan haladt előre a ranglétrán, végül megválasztották az alapítvány vezetőjének. Ugyanilyen változatos a viszonya a különféle sportágakhoz is. Az atlétikát a dzsúdóval váltotta fel, de időközben két éven át jégkorongozott is. Jelmondata: „Nem kell, hogy tökéletesek legyünk ahhoz, hogy azt tegyük, ami helyes.” arról tanúskodik, hogy számára a következetesen betartott etikai elvek fontosabbak, mint a pusztán anyagelvű megfontolások.

– Ez a különleges útkeresés és változatosság így fog folytatódni egész életében, vagy már megtalálta a helyét?
Németh Gergő
: – Én ezt nem „útkeresésnek” tekintem. Sokan ülnek a babérjaikon azon töprengve, hogy vajon mi lehet a céljuk. Én ezt soha nem komplikáltam túl. Egyszerűen csak mindig belefogtam abba, ami igazán érdekelt. Azt gondolom, hogy jó, ha van az embernek életcélja, de csak akkor, ha az folyamatosan tettekre sarkalja. Ha az embernek nincs nagybetűs életcélja, akkor is jó, ha mindig kitalál magának valamit, még akkor is, ha az csak egy kérészéletű tevékenység. Minden korábbi tevékenységemben a kalandot és a kihívást kerestem.
Amikor például kaszkadőr voltam, nem tudtam elképzelni, hogy lehet-e bármi izgalmasabb ennél? Majd elkezdtem drogmegelőzéssel foglalkozni, és rájöttem, hogy lehet.
Az az igazság, hogy nem mindenkinek érdeke, hogy a fiatalok drogmentesen nőjenek fel. Az elmúlt 9 évben nagyságrendileg 20.000 gyereknek tartottam drogmegelőző előadást és sokukkal beszélgettem. Többszáz tanárral, rendőrrel és ezernél is több szülővel beszéltem a témáról. Még drogdílerekkel is!
A drogprobléma valós, és olyan mértékben része sokak életének, hogy azon változtatnunk kell.
Az előadások után, vagy amikor egy diák elolvassa valamelyik „Az igazság a drogokról” füzetet, akkor látom a gyerekek arcán a változást, különösen akkor, amikor fogadalmat tesznek, hogy drogok nélkül akarnak élni. Több diák, még hónapokkal az előadás után is ír levelet nekünk, hogy „legyünk rájuk nagyon büszkék, mert már más évfolyamtársaiknak is elmondták, hogy milyen veszélyes a drogfogyasztás, és ők is eldöntötték, hogy nem akarnak soha drogozni.”
Vagy a „fagyis lány”, aki büszkén mondja, hogy 8 éve volt előadáson, és a mai napig őrzi otthon a drogmentes eskü szövegét, hogy egyszer majd a saját kislányának mutathassa meg, hogy bizony „Anya ezt fogadta meg”. Ilyenkor az ember érzi, hogy bizony volt értelme a dolognak.
És ezek után azt olvasni valami külföldi lobbistától, hogy „a drogmegelőzés veszélyesebb, mint maga a drogfogyasztás” teljesen megdöbbentett. Először azt hittem, hogy bolond szegény, vagy viccelődik. De látszólag komolyan gondolta. Ez adott némi képet arról, hogy bizony a drogokkal kapcsolatban jó néhányan nem valós tényeket mondanak el, hanem inkább propagandát, amivel manipulálni próbálják az embereket.
Így találtam meg a következő kalandomat, mert bizony sok mindent felfedezett már, feltalált vagy megteremtett az ember. De egy biztonságos, összetartó, egészséges társadalom sajnos nincs a listán. Ehhez hozzájárulni, ezt megteremteni bizony nagyobb vállalkozás, mint azt a múltban a legtöbben remélni merték.

– Mi a vezérlőelv, ami a mostani munkája során a legerősebben motiválja Önt?
NG
: – Gyakran mondom az önkénteseinknek, és munkatársaimnak, hogy összefogást kell teremtenünk.
Ahogy járom a világot azt látom, hogy bizony ez talán a leginkább hiányzó dolog. Az emberek magányosak. Egyedül érzi magát a portás, a munkás és a cégvezető is. A művészekről nem is beszélve!
Az ember nem tud mindenkit megmenteni, de ha csak egy közös nevezőt találunk, amiben összefoghatunk, akkor már tettünk valamit. És bizony a gyerekek megmentése, hogy ne hajtsák önkéntesen fejüket a drogok bitója alá, egy olyan ügy, ami még van, akinek számít. Valójában sokaknak. Csak idén (2018 első félévében) 1.300 emberrel dolgoztunk együtt. Tanárokkal, rendőrökkel, polgárőrökkel, szülőkel, politikusokkal, újságírókkal, művészekkel, és még sorolhatnám.
Így közösen 300.000 embert sikerült felvilágosítanunk a drogok veszélyeivel kapcsolatban személyesen, vagy „Az igazság a drogokról” füzetsorozat segítségével.
Engem motivál, ha az emberek összefognak, és együtt érnek el valamit. Egyetlen ember egymagában is sokat elérhet, de egy jó csapat bármit.
A gyerekek hoznak döntést a drogokkal kapcsolatban akkor is, ha hamisak, és akkor is, ha igazak az adataik a kábítószerekre vonatkozóan. Ha együtt elérjük, hogy igaz adataik legyenek, akkor sokkal több esélyük lesz „NEM”-et mondani a drogokra.

– Azt olvastam, hogy vannak csecsemők, akik már eleve kábítószer-függőként jönnek a világra, még ha ez a jelenség meglehetősen ritka is. Miként lehetséges ez?
NG:
– Sajnos létező jelenség. Olyannyira hatással van a magzatra az édesanya életmódja, hogy ennek köszönhetően Coloradóban, már most 3-4 évvel a legalizálás után tragédiákról számolnak be a kórházak.
A napi/heti rendszerességgel marihuánát fogyasztó édesanyák gyermekei az átlagnál sokkal nagyobb százalékban születnek autizmussal. Nagyon sok autista, és agysorvadásos gyermek született az utóbbi időben, és kimutathatóan az édesanya kannabisz-használata tehető érte felelőssé.
Azt szokták mondani a kismamák, hogy „most kettő helyett eszek”. És ez bizony nem csak analógia. Táplálja, vagy éppen mérgezi a magzatot, amit az anya fogyaszt. Így születhetnek heroin-, vagy gyógyszerfüggő babák, akik maradandó fájdalmakkal, és erős ásványianyag-hiánnyal jönnek a világra. Sajnos létező jelenségről van szó.

– Nem túlzó idealizmus az Önök munkája, amit az alapítványuk névválasztása – „Drogmentes Világért” is tükröz?
NG:
– Mi ezt a célt nem 4-5 év alatt tervezzük elérni. Teréz Anya azt mondta, „Ha mindenki tisztára seperné a maga portáját, az egész világ tiszta lenne”. Sajnos a világnak csak egy kis százaléka végzi ezt a seprést. Így sokkal több munka jut egyetlen emberre. Sajnos nem gyakori manapság, hogy valaki kitart az elvei mellett. Sokkal divatosabb lett a gyors meggazdagodás, és kevés munka eszméje. Én abban hiszek, hogy az ember több ennél, és nap, mint nap látom is a bizonyítékait ennek, amikor életeket változtatunk meg a drogmegelőző akcióinkkal.
Ha az lenne a nevünk, hogy „Majdnem drogmentes világ” vagy „Csak 30%-ban drogos Magyarország”, akkor elég hervasztó lenne. Hiszen, ha célt érnénk, még mindig egy olyan világban élnénk, ami messze nem lenne biztonságos, vagy jól élhető. A Világ az elmúlt 100 évben egy kicsit cinikusabb hely lett. Emiatt azt gondolom, hogy aki egy kicsit is éber, ebben a henyélést éltető világban, annak mernie kell nagy álmokat kijelenteni, és mindent megtenni azért, hogy azokat megvalósítsa. A világnak nincsen szüksége drogokra. Az emberek boldogok akarnak lenni, és meg akarják oldani a problémáikat. Amikor valaki kudarcot vall, akkor nyúl a drogokhoz. Egy idő után pedig próbál úgy tenni – védekezésképpen –, mintha a régi értékei, és azok a dolgok, amik korábban fontosak voltak neki, már nem számítanának az életében. És ez egy keserű pirula, de igaz.
Lehet, hogy idealisztikus kijelenteni, hogy „egy drogmentes világért dolgozunk”, de ezzel kapcsolatban engem nem érdekelnek a kételkedők. Annak idején még cikkek is jelentek meg arról, hogy „az emberi test képtelen 10 másodpercnél kevesebb idő alatt teljesíteni a 100 méteres sprintet”. Vagy, hogy „a dongó felépítése lehetetlenné teszi, hogy repülni tudjon”. És lehet, hogy vannak érvek az ellen, hogy nem lehet a világ drogmentes. De hétről-hétre, hónapról-hónapra egyre több eredmény és bizonyíték van a mi oldalunkon.

– Mi az Ön drogszakmai véleménye a tevékenységükkel kapcsolatban időnként megfogalmazott kritikákról?
NG:
– Drogmegelőzésben valódi „szakértők” érdemi kritikájával még nem találkoztam. 
Ha kaptunk is kritikát, akkor az vagy egy drogokat pártoló lobbistától, vagy valamely együttműködőnket igaztalanul támadó, keserű kritikustól jött. Olyan ember, akinek legalább megközelítőleg lenne annyi tapasztalata, mint nekünk, vagy minimum személyesen belenézett a drogmegelőző tevékenységünkbe, még nem fogalmazott meg komolyan vehető kritikát felénk. Akinek van kimerítő drogmegelőző tapasztalata, és átlátja a tevékenységünket, az inkább hálás a munkánkért.
A kritikákat – ha tágabb körben nézzük –, leginkább a drogmegelőzés fő képviselőjének célozzák. Ha lenne olyan alapítvány, aki civil szférában több eredményt ér el, mint mi, akkor ők lennének a céltáblái a bugyuta megjegyzéseknek.
Washingtonban például a legalizálást megelőzően több éven keresztül több százezer dollárt költöttek arra, hogy bemocskoljanak egy mindössze néhány tízezer dolláros költségvetésű drogmegelőző alapítványt, mert őket látták fenyegetésnek a droglegalizáció véghezvitelében. Hasonló volt a helyzet Coloradóban is.
Itt üzleti érdekekről van szó. Pont a több billiós forgalmat bonyolító drogiparnak ne lenne pénze megfizetni lobbistákat, hogy besározzák azt, aki gáncsot vethet nekik?
Így jönnek létre az olyan átlátszó hazugságok, mint hogy a „drogmegelőzés veszélyesebb, mint maga a droghasználat.” Ami Amerikában is bután hangzott először. De ha egy hazugságot elégszer elmondasz, akkor az emberek elkezdik elhinni. Ehhez hasonló az is, hogy „a marihuána orvosság”, ami ebben az általánosító leegyszerűsítésben nyilvánvalóan nem igaz. De annyiszor hangzott el, hogy jelenleg a kórházakban az orvosoknak azzal kell megküzdeniük az USA-ban, hogy amikor a tesztek alapján a páciensnek bizonyíthatóan a marihuánafogyasztás okozza a testi problémáit, akkor a beteg egész egyszerűen nem hisz az orvosnak, hiszen a „marihuána nem lehet káros” – gondolja ő.
Az az ember, aki magát drogszakértőnek vallja, de a gyakorlat azt mutatja, hogy csak a kábítószerek és a droghasználat elfogadtatásán dolgozik, az a szememben kókler.
Én láttam tizenéves drogfüggőket. Beszélgettem 9 éves árvával, aki nem látta már a reményt. Vagy gazdag kölykökkel, akiknek megvan a pénzük bármit megvenni. Láttam a buta önigazolást, hogy „a drogok nem is veszélyesek”, majd a megbánást, hogy „még sem volt ez jó ötlet”.
Nekem ne mondja senki, hogy „együtt kell élnünk a drogokkal”! Leginkább a drogokkal nem kellene együtt élnünk. Egy kicsit jobban kell törődnünk egymással. Törődésből, odafigyelésből, célokból, és kitartásból kell több. De biztos nem drogokból.
És amikor valaki a tevékenységünket kritizálja, akkor nem csinál mást, mint a drogdílerek malmára hajtja a gyerekeket. Jobb esetben butaságból, rosszabb esetben szánt szándékkal.
– Mi kell ahhoz, hogy a hazai rendőrkapitányságok vezetői is felismerjék az Önök munkájának jelentőségét, és hasonló támogatást nyújtsanak, mint egyes dél-amerikai államok magas rangú rendőrtisztjei?
NG:
– Azt gondolom, hogy nem szervek, hanem tenni akaró emberek hoznak változást a világba. Nem hiszem, hogy bárki ne ismerné fel a munkánk jelentőségét. Az más kérdés, hogy Kolumbiával vagy Venezuelával összevetve: ott elég nagy volt a probléma, hogy keressék a hatékony megoldást. Míg itthon egyelőre politikai mezőnyben divatosabb beszélni a problémáról, mint megelőzni azokat.
Mivel mi megoldást akarunk, és a gyerekeket biztonságban tudni, ezért nem várunk a politikusokra. Annyi időnk nincs.
De félreértés ne essék: jelenleg is vannak olyan rendőrök, és magyar politikusok, akik sokat tesznek a gyermekek oktatásáért, és biztonságáért.

– Amióta Ön irányítja és motiválja az Alapítvány magját jelentő lelkes csapatot, mi volt a legnagyobb szakmai sikerük a kábítószerek elleni küzdelem során?
Németh Gergő
: – Nem tudnék egyet kiemelni. De ami legközelebb áll a szívemhez az az volt, amikor bementem egy iskolába, és ahol a jól megtermett igazgató elém lépett és megölelt. Mint kiderült: 3 évvel korábban elkezdték használni az „Igazság a drogokról” című Oktatói Tantervet, és akkoriban a középiskolás gyerekek nagy százaléka a szünetekben nem cigarettázni, hanem marihuánát szívni ment le az udvarra.
Elkezdték vetíteni a dokumentumfilmet, amiben egykori drogosok beszélnek tapasztalataikról. Egy másik órán elolvastatták a diákokkal az Igazság a marihuánáról füzetet. Az elején a gyerekek inkább kikacagták a „próbálkozását” a tanároknak. De a tanári kar nem adta fel, és folytatták. Néhány hét elteltével az egyik órán a diákok elkezdtek megnyílni, és elmesélték személyes tapasztalataikat. Így végre először őszintén beszéltek egymással a tanárok és a diákok. Kiderült, hogy azok a problémák, amik a dokumentumfilmben elhangzottak, már néhány tanuló életében is megjelentek, és belátták, hogy mindennek nem lesz jó a vége.
Három év alatt annyi minden változott, hogy amikor esetleg bejön egy új diák, aki drogfogyasztó, azt már a többi osztálytársa sarkalja arra, hogy abba kellene hagynia. Így maga a közösség vált olyanná, hogy egymást segítik, és már csak néhány diák van, aki használ bármiféle tudatmódosító szert.
Ez a kedves igazgató pedig ott ált előttem, és részben lelkesen, részben pedig elérzékenyülve rázta a kezem, hogy megköszönje a segítségünket ebben.

Nagyon megérintett.

Author: Varga Mihály

Stratégiai kommunikációs tanácsadó, a PR Herald – az első magyar public relations szakfolyóirat – alapító-főszerkesztője. 1983-ban kezdi pályafutását a Magyar Televízió Szegedi Stúdiójában, mint szerkesztő-rendező, majd ’85-től filmgyártásvezetőként dolgozik Budapesten. 1987-től a Magyar Tudományos Akadémia Kutatófilm-stúdiójánál produkciós menedzser. A rendszerváltás idején (illegális körülmények között) külpolitikai tudósításokat szervez, külföldi televíziós társaságoknak szállít dokumentumfilmeket és híranyagokat, a „Keleti Tömb” utolsó szocialista országainak végnapjairól. Több száz publicisztika, rádió- és lapinterjú szerzője és szerkesztője. Olyan szervezetek és vállalatok pr-tevékenységét segítette/segíti, mint az ORTT, a Magyar Államkincstár, a Szerencsejáték Zrt., a Nemzeti Szakképzési Intézet, a Magyar Villamos Művek Rt., a Levegő Munkacsoport, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségi Közalapítványa és a Workania. A pályájuk elején álló tehetséges emberek megszállott támogatója. Kapcsolat: varga.mihaly@prherald.hu

Vélemény, hozzászólás?