BESZÉLGETÉS TÓTH IMRÉVEL

Tóth Imre a WISE Közép-Európa Egyesületének (WISE CEE) elnöke Budapesten. Az 1957-ben Hajdúszoboszlón született – kohómérnökből lett  – régióelnök Szlovákiától Törökországig 12 ország szcientológus vállalkozásainak vezetőivel tart rendszeresen kapcsolatot. Minszkben szerzett diplomáját olyan nehézipari cégeknél hasznosította, mint a Diósgyőri Gépgyár, illetve a Dunaferr Dunai Vasmű, ahol középvezetőként dolgozott. A Dunaferr több különálló kft-re bontásakor az egyik leányvállalat ügyvezető igazgatója lett. A két évtizeddel ezelőtt WISE-elnöknek választott topmenedzser jelenlegi beosztását főállásban látja el. Civilben sportpilóta és repülőoktató.

 – Miként lesz egy beloruszi műszaki egyetemen végzett okleveles kohómérnökből 12 országban tevékenykedő nemzetközi hatókörű civil szervezet elnöke?
Tóth Imre: – Ez egy mindenképpen hosszú életutat takar. 61 éves vagyok, és a dolog úgy kezdődött, hogy már gyermekkoromban felmerültek a „miért?” típusú kérdések – hasonlóan a korban hozzám illő emberekhez. A fiam két-három évesen nagyon gyorsan megtanulta ezt a szót. Szinte mindenre feltette ezt a kérdést, ami kezdetben idegesített, de később magam is úgy gondoltam: néhány kérdésre mégiscsak jó lenne valamiféle választ találni. Az egyetemi tanulmányok után az ember mindig kereste ezeket a válaszokat. Miért van ez így? Miért van az úgy? Így jutottam el oda, ahol most vagyok.
– Melyek voltak a legfontosabb „miértek” az eddigi életében?
T.I.: – Ez egy nagyon jó kérdés! A fiam révén jutottam el az életem nagy kérdéséhez, amit valójában én tettem fel magamnak, amikor ő tíz hónapos volt, és a repülőtéren – ahová kijártunk sport-repülni –, még csak a fűben tudott mászkálni. Ugyanakkor egy televíziós műsorban láttam egy őzgidát, ami két órával a születése után már tudott szaladni, enni stb. Ez szöget ütött a fejembe: miért van úgy, hogy egy tíz hónapos gyerek még csak meg sem közelíti azt az őzgidát? Erre sokáig kerestem a választ. Talán ez volt a legnagyobb „kérdés” annak idején. Az érdemi választ csak jóval később, egy Hubbard könyv elolvasása után tudtam meg.
– Mi a civilszervezetük valódi küldetése?
T.I.: – Először is: a WISE a nevével is jelzi, hogy kapcsolatban van a szcientológiával, hiszen a tagjai nagyrészt ehhez köthetők. Ez a maga nemében egyáltalán nem szokatlan dolog, hiszen szinte minden nagyobb vallási közösség rendelkezik egy-egy üzleti klubbal. Például a Katolikus Munkás Klub megközelítően 400 ezer taggal rendelkezik a világon, de Magyarországon is számos olyan üzleti klub létezik, amelyek kapcsolódnak bizonyos hithez. A WISE egyrészt bölcset jelent, másrészt olyan embereket jelöl, akik valamilyen módon L. Ron Hubbard munkásságához kapcsolódnak. Tulajdonképpen a WISE tagsági szervezet, ahol az a közös az emberekben, hogy ugyanazt a Hubbard által alkotott vezetési módszert használják mindnyájan.
– Említette a Katolikus Egyház szervezetét, és a 400 ezres tagságot. Valójában hányan tartoznak a WISE egyesületéhez?
T.I.: – Az egyesületnek jelenleg 451 aktív tagja van, az idők során pedig körülbelül 850 tagunk volt. Köztük vannak magánemberek és cégvezetők is. Az emberek kicsit tartanak manapság attól, hogy önmagukat megcímkézzék és kiálljanak egy bizonyos hit mellett, így nem lepődöm meg ezen a számon, ami valóban nem nagy, azonban a valóságban sokkal több ember került kapcsolatba ezzel az ismeretanyaggal. Az egyesülethez tartozó tanácsadók hetente 300-600 embert képeznek a saját szolgáltatásaik során. Ez az idők során, azaz az elmúlt 21 évben elérte a 300.000 embert.
– Az emberekben van egyfajta óvatosság, ha a hitük felvállalásáról vagy a vallási közösséggel való nyílt azonosulásról van szó. Még inkább így van ez a Szcientológia Egyház esetében, különösen az utóbbi időkben. Hogyan fogadta például azt, amikor „biznisz-egyháznak” minősítették Önöket?
T.I.: – Nem esett jól, hiszen az egyike vagyok azoknak, akik belelátnak abba, mit is csinálunk. Ezeknek a megjegyzéseknek természetesen semmilyen alapja nincs és csodálkozom azon, hogy magukat felnőttnek valló emberek mennyire felszínes ítélkezésbe bocsátkoznak. Nem akarok a Bibliából ide vonatkozó írásokat idézni, melyek szerint előbb meg kellene nézni ezeket közelről, majd utána ítéletet alkotni.
Meg lehet különböztetni az egyház, a hit és a vallás fogalmait?
T.I.: – Bizonyosan, de a WISE – miközben egy nyíltan szcientológiával szimpatizáló szervezet, amit kifejezetten L. Ron Hubbard akarata szerint lett létrehozva – elsősorban azért működik, hogy azok az emberek, akik gazdasági és szervezeti kérdésekben érdekeltek, ne az egyházhoz, hanem egy olyan egyesülethez forduljanak, ahol szakszerű segítséget kapnak. Emiatt ilyen kérdésekben nem foglalnék állást, hiszen a szervezetünk Közép-Európa Egyesületét képviselem, és nem az egyházat.
– Érdekes, amikor úgy fogalmaz, hogy az Önök egyesülete „nyíltan szimpatizál a Szcientológia Egyházzal”. Minek tudja be, hogy a társadalomban jórészt ennek éppen az ellenkezője érvényesül? Minek tulajdonítható az a rengeteg negatív ítélet és sommás vélemény, mellyel nyilván Ön is szembesül a mindennapokban.
T.I.: – Hallok nagyon elszigetelt véleményeket, amit a hétköznapi embereknél viszont nem tapasztaltam. Sokkal sűrűbben hallom azt, hogy „én még nem is hallottam Hubbardról!” De ahol én megfordulok, ott elsősorban olyan vállalkozókkal állunk kapcsolatban, akik valamilyen formában használták ezeket az anyagokat és kipróbálták. Azt mondták, hogy ez nagyszerűen működik. Ennél fogva nagyon sok elégedett emberrel találkoztam, akik nagyon is szimpatizálnak velünk, és látják ezeknek az anyagoknak a valódi értékét.
– Elégedett emberekről beszél. Akkor mégis mi az oka annak, hogy – ahogy említette – valaha 850 emberről beszélhettünk, most pedig csak 450-ről?
T.I: – Ennek több oka is van. A legkézenfekvőbb, hogy akik kapcsolatba kerültek velünk, továbbhaladtak. Nagyon sokan csatlakoznak más szervezetekhez, amelyek hasonlóak a WISE-hoz, de más területen működnek. Mondok egy példát: kapcsolatban voltunk egy emberrel, aki nagyszerűen működtette a cégét, utána pedig eladta. Ma a drogmegelőzési szervezetünk egyik oszlopos tagja. Az évek során nagyon sokan egy másik karriert is befutottak.
– Ha már a karriereknél tartunk: a Heti Válasz egyik összeállításában Önt „a negyedik legbefolyásosabb szcientológiai személyiségnek” kezelik. Mi erről a véleménye?
T.I: – Ez nagyon megtisztelő, de nem igazán tudok mit kezdeni a „befolyásos” szóval.  Nyíregyházán kezdtem el repülni. Esténként, mikor a hangárba tettük a gépeket, elkezdtem osztályozni az embereket aszerint, hogy kik milyen felelősséget tudnak vállalni azért, hogy a dolgok jól menjenek. A mai napig él bennem ez az egyszerű osztályozás: vannak, akik több felelősséget tudnak vállalni. Ezért a „befolyásolás” szót én pozitívan értelmezem. Nekem az számít pozitívnak, ha olyanokat teszek, amitől jó irányba változnak a dolgok. Ha ezt értelmezhetjük így, akkor ezt a kategorizálást elismerésnek veszem a Heti Választól.
– Kiadtak egy olyan könyvet is, mely egyértelműen negatívan állítja be az egyházuk szerepét. Lehet, hogy nem szeretik Önöket?
T.I.: – Valószínűnek tartom, de az az igazság, hogy én nagyon-nagyon egyszerűen gondolkozom ebben a kérdésben. Például: ha szeretném megtudni milyen a krémes, akkor veszek egyet és megkóstolom. Biztosan nem megyek el a zöldségeshez, hogy kikérdezzem, milyen is a krémes? Lehet-e azt enni? Édes? Milyen íze és színe van? Tehát elég lenne a Heti Válasz ezen embereinek – mert nem hiszem, hogy mindenki ilyen náluk –, megnéznie a saját szakmájának Etikai Kódexét. Ha valamiről ír, menjen és nézze meg közelebbről: amire egyébként kötelezve is van.
– Megkeresték hivatalosan a WISE-t a Heti Válasz szerkesztőségétől bármikor az utóbbi években?
T.I: – Nem. Egyébként a Heti Választ – mint lapot –, szeretem, és talán van is ott egy-két ember aki valóban a saját dolgát végzi.

– Kétszer is említette a repülőgépet. Önnek ez olyasmi, mint Hubbardnak a hajó volt?
T.I: – Igen. Mint átlagos kohómérnök sok mindent megtanultam: hogyan kell sokat inni, hogyan kell csajozni és még számos efféle dolgot. Mivel külföldön tanultam, bizonyos diplomáciai érzék is ki kellett, hogy alakuljon, hiszen Magyarországot képviseltem Minszkben, ahol tanultam. Átlagos mérnöknek éreztem magam. Bebizonyosodott, hogy valójában szinte semmire sem használható ez a tudás, mint ahogyan szerintem ma megszerzett tudások sem használhatók azonnal a gyakorlatban. Ez a repülés esetében ennek pontosan az ellentéte. Ha repülök, nem végezhetek félmunkát, nem tudhatok félig valamit. Különösen oktatóként: nem elég csak beszélni róla, nem elég csak félig tudni, hanem a tanítvány tudjon pontosan, precízen leszállni, mert különben ott hal meg a másik a szemem előtt. Ezt a munkámat is hasonlóan végzem: nekünk meg kell tanítanunk az embereket, különben semmit sem csináltunk jól.
Hány országban van jelen a WISE Közép-Európa Egyesülete?
T.I.: – Jelenleg 12 ország az én felelősségi területem: Lengyelországtól egészen Törökországig, mintegy 180 millió embert érintve. Képtelen lennék mindent magam csinálni, ezért a WISE tanácsadóknak vagy előadóknak biztosítja a jogokat, hogy szolgáltassák ezt a tudásanyagot. Szinte mindegyik országban van olyan tanácsadónk, aki ott helyben működik, és mindennap segít és szolgáltat az embereknek valamilyen formában.
– Milyen jellegű szolgáltatások ezek?
T.I.: – A vállalkozók nagy része az iránt érdeklődik, hogyan tudná javítani a cége marketingjét, hogyan tudná növelni az eladásokat, hogyan szerezhetne több időt és mostanában hogyan vegyen fel jó embereket, akik hatékonyak, hogyan tudja a pénzügyeit jobban kezelni? Ezek a legfőbb témák.
– Mérik is az eredményességüket?
T.I.: – A legtöbb esetben igen. Ezeknek az előadásoknak az a célja, hogy valamilyen kézzel fogható tudásanyagot adjon, amit akár már egy órával később is fel tud használni. Ennek a legkézzelfoghatóbb mérése az, ha egy hónap vagy egy hét múlva az ember azt mondja, hogy működik. A vezető ne az érzései, hanem a statisztikák alapján hozza meg a döntését: ez biztosítja, hogy megnézhessük, egy adott képzés után milyen irányba fordulnak az eredmények.

– Akik részt vesznek ezeken a kurzusokon, jól ismerik a tanulást segítő eszközeiket. Miket vesznek igénybe az eredmények elérése érdekében?
T.I.: – Nekem azért a szívem csücske ez a téma, mert én magam is egyetemet végeztem. Már a harmadik nyelvet tanultam, amikor 39 évesen rájöttem, hogy gyakorlatilag nem tudok tanulni. Természetesen ez nem azt jelent, hogy sohasem tudtam és nem tudtam megtanulni semmit – azt jelentette, hogy körülbelül 2-szer 3-szor annyi időmbe telt, hogy valamit megtanuljak. A tanulásnak számos akadálya van. Ezeket az embernek fel kell tudnia ismerni önmagán, és ha jól kezelem, akkor gyorsan tudok haladni. Ha akarok és tudok, akkor napi 9 órát tanulok. A legtöbb ember, – főleg, amikor a munkanélküliségről beszélünk – azon ragad le, hogy egy olyan szakmát ismer, amire valójában nincs igény. Hogy lehet akkor boldogulni? Meg kell tanulni egy másikat, ami életmentő is lehet, ha valaki tényleg megtanul tanulni.
– Mennyi idő alatt lehet egy felnőtt vállalatvezetőt megtanítani hatékonyan tanulni?
T.I: – Ez egy érdekes kérdés, mert magát a tanulási technikát elsajátítani 2-3 nap. A begyakorlás kb. egy hét, de a tanulásnak számos olyan akadálya van, ami ezt egy kicsit hosszabbá teszi. Van olyan ember, aki ezt 10 év alatt se tudja elsajátítani: amivel itt szembe ütközünk az az, hogy ha én tudok valamit és azt mondom magamnak, hogy „én ezt tudom”, akkor mi a nyavalyának tanulnék én ezen a területen? Tehát a tanulás legnagyobb akadályává az növi ki magát, amikor az ember azt gondolja, hogy „én mindent tudok”. Ennek helytelenségét kell először az emberben megértetni, hogy képes legyen új anyagot tanulni. Ez azért is nagyon fontos, mert ha valaha fel akarjuk emelni ezt az országot, akkor a gyakorlati képzéshez kell elsőnek nyúlni. És ez nagyon-nagyon elérhető közelségben van!

– A menedzsment-ismereti területek közül mi számít prioritásnak az oktatásuk során?
T.I.: – Azt gondolom – a repülésből fakadóan –, hogy ha van egy nagy repülőgép, aminek van 85.000 alkatrésze, a 85.000-ből bármelyik képes katasztrófát okozni. Ugyanígy egy képzett vezető kiképzése is sok olyan területet igényel, melyekben nagyon jó gyakorlatot kell szerezni, de a legfontosabb – és ami a leginkább hiányzik –, hogy az emberek „kezelésére” kell a legnagyobb figyelmet fordítani. A gépekről viszonylag egyszerűen le lehet írni, hogyan kell ki és bekapcsolni, de mit lehet kezdeni a munkatársakkal? Talán ez az a terület, amiről a legtöbbet kell tanulnia az átlag vezetőnek.
Ön „kiképzésről” beszél. Nem hangzik ez egy túl katonásan?
T.I: – Lehet, de én inkább arra utaltam volna ezzel a szóval, hogy a kiképzés valamilyen végeredménnyel zárul. Amikorra „kiképeztünk” valakit, akkorra ténylegesen ismeri és meg is tudja csinálni az adott feladatot.
– A fegyelem mennyire feltétele ennek a szisztémának? A határidők betartása és a teljesítménykényszerre való törekvés?
T.I: – Szerintem semmi különleges funkciója nincs, de természetesen minden eredményes munkához kell a fegyelmes hozzáállás. Ugyanannyit nevetek, mint más, ugyanannyi szabadidőm van, mint bárkinek.
– Nem fejeztük be az előbbi gondolatkört: milyen menedzsment-ismereteket tekint prioritásnak?
T.I.: – A legfontosabb az, hogy hogyan kezeljük az embereket, hogyan motiváljuk őket és hogyan segítsünk olyan emberi problémákban, melyek végső soron a termelés akadályai. Ha egy ember veszekszik a családjában, vagy a családban van egy alkoholista és nem tudnak vele mit csinálni, akkor naivitás lenne azt feltételezni, hogy úgy jön be a munkahelyére, hogy teljes erőbedobással fogja a munkáját végezni és a legjavát fogja nyújtani. A gondok rányomják bélyegüket a termelésére, a munkájára. Egy vezetőnek létszükséglet, hogy egy ilyen helyzetben gyorsan tudjon segíteni az emberének, ami által az felszabadulhat a lelki teher alól, és tud a munkájára koncentrálni. Ez egy hétköznapi probléma látom, amiből rengeteg van.
– Milyen motiválási eszközöket alkalmaznak?
T.I.: – Itt vagyunk egy országban, ahol ha 9.7 millió ember egy irányba húzná a szekeret – ismerve a magyar emberek mentalitását és képességeit –, akkor valószínűleg a csillagok között járnánk. A legfontosabb az, hogy egy cél érdekében tudják azt a szekeret irányba állítani és ez ne erővel, hanem a saját jól felfogott döntésük alapján történjen.
– „Egy a tábor, egy a zászló”, csak gazdasági alapokra helyezve?
T.I.: – Igen, és egy kis nosztalgia is van benne: tudjuk, hogy vannak bizonyos emberek, akiket csak „szuronyokkal” lehet munkára ösztönözni.
– Nem idealizmus ez 2018-ban, a jelenlegi Magyarországon?
T.I: – Valóban annak hangzik, de én hozzászoktam ehhez a repülőtéren, látva, mit lehet csinálni egy repülőgéppel. Én mindig felnéztem az idősekre és nagy tisztelettel voltam az idősek iránt. Ők számomra a tapasztalt embert jelentették sok lerepült órával. Ez az emberben tiszteletet ébreszt, és láttam, hogy milyen mesterré lehet ezáltal válni. Ez alapján nem látom lehetetlennek kezelni az ország jelenlegi helyzetét. Nem vagyok benne biztos, hogy holnapra meg lehet csinálni, de nagyon pozitívan állok ehhez a kérdéshez.
Különösen ma az emberek egyik része elégedetlen, mert nem az ő emberét választotta meg a többi ember. Ezen most túl kell jutnunk és ha én lennék az ország vezetője, akkor ezt kérdezném, hogy mit kellene máshogy csinálnunk, hogy ne csak a mi választóink, hanem az ország nagyobb része elégedett legyen velünk. Ehhez nagyon szükséges lenne a valódi kétirányú kommunikáció és sokkal több magyarázat, hogy egy törvény, egy rendelet, egy kormány elképzelés hogyan javít az emberek életén, és ha nem javít, vagy egy szűk csoportnak kedvez, akkor azt helyre kellene állítani, visszavonni stb.


– A saját képzési gyakorlatukat adaptálva milyen javaslatot vagy ötletet adna a most megalakult új kormánynak?
T.I.: – A kérdést inkább úgy kéne feltenni, hogy vajon bármelyik miniszter vagy államtitkár szeretne-e tőlünk ilyen tanácsot? Valószínűleg kap eleget, és dilemmában lehet, melyiket fogadja el és melyiket ne. Zelk Zoltán jut eszembe, aki feküdt a halálos ágyán, és valaki tanácsot adott neki, hogyan legyen öngyilkos. Azt válaszolta: „öngyilkossági ügyekben attól fogadok el tanácsot, akinek már egyszer sikerült.” Én is csak olyantól fogadnék el tanácsot, aki bizonyította, hogy a megoldási javaslata életképes és sikeresen alkalmazza.
A szakértő vezetőkben hiszek, akik meg tudják mutatni a kompetenciájukat. Minden javaslatról és törvényről meg kellene tudni válaszolni, hogy „Hogyan javította az ország működését, hogyan javította az emberek életét?” Ha ezen elbukik egy törvény, vagy ötlet, akkor félre kell tenni. Erre a legjobb példa az Adatvédelmi törvény. Eddig is volt módja egy sértettnek a jogaiért kiállni. Én nem látom, hogy ez hogyan javítja az emberek életét, de azt látom, hogy mennyi ember (nem termelő munkát végezve) foglalkozik ezzel, milyen terheket ró a vállalkozókra és milyen hihetetlen jogokat biztosít egy hivatalnak, amelyik az embereket, vállalkozásokat hivatott szolgálni, mint ez egész állami apparátus.
– Mondjon erre egy meggyőző, szemléletes példát!
T.I.: – Inkább az a gondom melyiket mondjam el.
– A legegyszerűbbet! 
T.I: – Volt egy emberünk, akinek problémát okozott befizetni minden hónapban a járulékokat. Ez a vállalkozó megkeresett minket, azzal, mit tegyen most: nem szerette volna megszegni a hatályos törvényeket, viszont nem nagyon tudja befizetni. Először az volt a gondolatunk, hogy egyszerűen fizesse be és kész, de látszott, hogy ettől csődbe jutna. Úgyhogy több lépéses megoldást választottunk, aminek az első lépése az volt, hogy az összes munkatársát kiképezte. Először is nyitott egy kis tantermet, ahol a saját munkatársait képezte. Először arra, hogyan kell tanulni, ez kb. 2-3 nap. Nem erőltette rájuk, voltak, akik csak később végezték el. Én a takarítónővel beszéltem, ő volt az utolsó. Viszont nagyon boldog volt, hogy így már tud segíteni az unokáinak. Emberünk kb. 8 hónap alatt eljutott oda, hogy olyan mértékben sikerült a bevételeit növelni, hogy egyszerűen megszűnt a fizetési probléma. Úgy gondolom, hogy ezt minden vállalkozásnál meg lehetne csinálni. Ha személyre szabott tanulást kérünk az embereinktől, nem kényszerítünk rájuk semmit, viszont megköveteljük tőlük azt, hogy amit tanultak, azt a gyakorlatban is alkalmazzák.
– Lengyelországtól Törökországig terjed az a régió, amire rálátása van. Hol a legnagyobb mértékű az oktatásra fordított nemzetgazdasági arány a költségvetésből? Hol működik legjobban a fenti kisvállalati szisztéma?
T.I: – Egyáltalán nem koncentrálunk arra, hogy az állam által biztosított alapokat használjuk, mert nincsenek jó tapasztalataink ezzel kapcsolatban. Ezért megpróbáljuk inkább megtalálni azt a pontot, ahol az ügyvezető rászánja magát, hogy képezze az embereit. A legaktívabb ebben a pillanatban Szlovákia és Csehország.
– Magyarországon legalább 16 olyan felsőoktatási tanszék van, ahol gazdasági képzés folyik. Hol tanítják a WISE módszereit a hazai egyetemeken és főiskolákon?
T.I: – Jelenleg Budapesten ez a Hubbard College of Administration, a los angeles-i központú iskolahálózat. Ezen kívül két nagyvárosban van megnyitás alatt egy-egy ilyen jellegű iskola. Nyitott vagyok minden együttműködésre az oktatás területén, és el tudom képzelni, hogy más egyetemek és főiskolák is rászánják magukat. Hozzáteszem, hogy ezzel nemcsak én vagyok így, hanem maga az élet is kényszeríti az egyetemeket, főiskolákat, hogy gondolkodjanak abban, a végzett növendékeik miként állhatják meg a helyüket. Ez az a hely, ahol már nem nagyon lehet mellébeszélni, ott valaki vagy megállja a helyét, vagy pedig változtatni kell a tananyagon és a metodikán – olyat kell csinálni, amely valóban piacképes lesz. Azt hiszem, a legtöbb ilyen korú fiatal ma már igényli azt, hogy működőképes tudást kapjon a kezébe.
– Ön 21 éve van ezen a területen. Mennyire érzékelhető, hogy expanzió megy végre, hogy újabb meg újabb college-ok nyílnak? Mennyire erőteljes az Önök növekedése?
T.I.: – Nem látványos, de nem is ez a célunk. A WISE-tagok számánál többet elárul ha azt nézzük meg, hogy hány embert képzünk, hiszen van olyan hét, amikor 600 ember van a tanfolyamainkon, előadásainkon. Az elmúlt 21 évet tekintve, azokban az országokban, ahol jelen vagyunk, ez több mint 300.000 embert jelent. Ezek a szakemberek a maguk helyén, posztján más emberekre is pozitív hatással vannak. Ezért nem becsülném le ennek a jelentőségét: azt mondom, büszkék lehetünk rá. Amiben javítanunk kellene, az az, hogy ismertté tegyük.

– Az amerikai gondolkodási és üzleti modellt próbálják terjeszteni Közép-Kelet Európában?
T.I.: – Valóban ért ilyen vád minket korábban is. Én vidéki, egyszerű emberek gyereke vagyok, ezt soha nem titkoltam, tanyán nőttem fel, anyukámmal, testvéremmel és apukámmal a mai viszonylatban nehéz körülmények között éltünk, de nagyon sokat nevettünk. Gyerekkorunkban ötször annyit nevettünk, mint mostanában. Ha mi el akarunk terjeszteni egy olyan tudásanyagot, amitől az emberek ügyesebbek lesznek – ami magával hozza, hogy én is ügyesebb leszek –, akkor többet fogok nevetni.  Én vállalom ezt. Szeretnénk ha az ügyvezetőknek, az ország vezetőinek több örömérzete lenne, és sokkal többet mosolyognánk, ami őszinte. Nem csak egy műmosollyal, hanem a valóban jól végzett munka eredményeként. Ez már nem amerikai modell, hanem az ország valódi felemelkedését jelentené. Ehhez leginkább arra lenne szükség, hogy a valódi TERMELŐ emberek aránya megnövekedjen. Ma még mindig nagyon sok nem termelő ember jut egy igazi termelő emberre. Ez konzerválja az ország helyzetét. Az igazán termelő emberek elmennek külföldre dolgozni.
– Nem maradt ki ebből a logikai sorból egy fontos lépcső? Ha ügyesebbek vagyunk a vállalkozásban, akkor ügyesebben keresünk sokkal többet. Ha ügyesebben keresünk sokkal többet, akkor könnyebb sokkal többet mosolyogni, mint gyerekkorunkban…
T.I.: – Igen, lehet, hogy nem ezt mondtam, de így értettem. Hozzá kell tennünk, hogy ez nem utópia! Naponta látok olyan sikeres alkalmazást, ahol az emberek látják ezt a lehetőséget. Ha valóban megtanulom azt, hogyan kell csinálni, akkor az nem csak több eredményt hoz, hanem több sikerélményt is. Nyilván, a több sikerélménnyel jó anyagi helyzetet is el tudok érni. Ez a célja a munkánknak.
Térjünk vissza az említett vállalkozói példára, ahol „még a takarítónő is örült, hogy az unokáinak tud mit tanítani”. A vállalkozónak azt javasolták, ne hitelt vegyen föl – ami a legnagyobb veszélyhelyzet –, hanem egy másik módszert ajánlottak neki. Mi a helyzet most vele? Tud róla konkrétumot? Túlélte?
T.I.: – Igen, tudunk róla és túlélte. Ma már jól működik. Ha veszünk egy búzaszemet vagy kukoricaszemet, – amit egyszer a Fedex nagyon sok embernek kiküldött – és nem egy megfelelő talajba tesszük, hanem csak úgy leejtjük az aszfaltra, akkor valószínűleg nem fog virágozni és kihajtani.
Azt nem szabad az asztal alá söpörnünk, hogy ma Magyarország nem egy vállalkozóbarát környezet. Történtek bizonyos lépések, melyek próbálnak ezen javítani, de még mindig nagyon messze állunk attól, hogy a vállalkozót mindennapos örömök érjék. Ehhez képest ez az említett példa nagyszerű eredmény: az, hogy létezik, hogy túlélte a legnagyobb válságokat, sőt még képes volt egy minimális növekedésre is.
Elmondása szerint enélkül a Hubbard menedzsment-technológia nélkül ő ma már nem lenne vállalkozó.
– A WISE mennyire törekszik a teljes átláthatóságra, annak érdekében, hogy a nagyvilág – a média közvetítésével – minél többet tudjon meg Önökről?
T.I.: – Természetesen törekszünk rá, ez a beszélgetés is annak fényében zajlik, hogy minél több emberrel tudjuk megismertetni ezeket az eszközöket. Ha odamegyünk egy kőműveshez, akkor a kőműves fel tudja mutatni a kezében a saját eszközeit. Ha odamegyünk egy ügyvezető-igazgatóhoz, és azt kérdezzük, mik az alapvető ügyvezetői eszközei, akkor valószínűleg széttárja a kezét és azt mondja: „nem tudom, talán a tollam?” Ez az egyik üzenetem számukra: léteznek kifejezetten ügyvezetőknek szóló eszközök és mindegyiket meg lehet tanulni, mindegyikben lehet tapasztalatot szerezni és ugyanolyan sikereket lehet vele elérni.
– Mi a magyarázata annak, hogy – leszámítva a bulvármédia harsány, hatásvadász, botrányízű tudósításait – szinte alig lehet Önökről a médiában hallani, holott 15.000 újságíró működik Magyarországon?
T.I.: – Jó kérdés, ezen javítanunk kell, mi nyitottak voltunk. Az előítéletek – amikről akármennyire is nem veszünk tudomást – talán léteznek ma Magyarországon. Megakadályozzák, hogy ezek a jó hírek napvilágra kerüljenek. Nem nagyon ismerek olyan médiát, amelyik széles körben vevő lenne a jó hírekre. Ez az egyik legnagyobb problémánk: a sajtó ma – leszámítva néhány területet és a média néhány képviselőjét – a rossz hírekre van berendezkedve. A jó híreknek nincsen hírértékük.
– Az Inter-Press magazinban Magyarország egyik legnagyobb tudósa többször is megemlítette  Önöket…
T.I.: – Nagyon tetszett. Dr. Lukács Béla érdekes módon pont beletalált a közepébe. Az általa említett könyvet Ron Hubbard az élete vége felé, 1981-ben írta. Ez a kétkötetes mű kiváló gyakorlati tanácsokat ad azoknak, akik ilyen jellegű dolgokkal foglalkoznak.

– Mit tart Ön a legsúlyosabb globális problémának?
T.I.: – A jelenlegi „kilátástalan” helyzet szerintem nem kilátástalan. Az utóbbi hónapokban általunk készített kutatási eredmények azt mutatták, hogy bizakodóbbak a nagyobb cégek ügyvezetői. Azonban ezek a gondok ma az emberek jövőbe vetett hitét kérdőjelezik meg, és ebből következik a többi társadalmi probléma. Ha az ember nem látja a jövőképét, elmegy külföldre dolgozni. Ha nem látja a jövőképét, és még fiatal, akkor valószínűleg nem vállal gyereket. Ha idős és közel van a nyugdíjhoz, akkor nagyon óvatos azzal kapcsolatban, mikor mondjon igazat, mert az kényelmetlen helyzetbe hozhatja a nyugdíját illetően stb. A legelső, amit az embernek tennie kéne, az az, hogy a jövőbe vetett hitét visszaadjuk. Ha az emberek elkezdenek hinni és a kezükbe tudják venni a sorsukat, akkor a magyar emberek nagyon sok mindenre képesek lehetnek. Hozzáteszem – ez itt a reklám helye –, ha olyan eszközöket és olyan adatokat kapnak, melyekkel már nem követik el a múltbéli hibákat, a viszonylag nem távoli jövőben jelentős javulást tudok elképzelni.
– Mi segítheti az emberek pozitív világképének megerősítését?
T.I.: – Ez egy olyan kérdés, amit ha 50 embernek feltennénk, 50-féle választ kapnánk rá. Amit mondok, a saját véleményem és ennek megvan a háttere. 1980-ban, amikor először láttam növendéket saját magam előtt, akkor elgondolkoztam: oké, hogy nézem ezt az embert, aki itt ül a repülőgépen és bízik abban, hogy helyesen csinálja a dolgát. Kénytelen voltam megérteni, hogy az összes eszköz, ami a kezemben van, mindössze az, hogyan kommunikálunk. Az, hogy én mit mondok, hogyan értem meg, amit mond és egyáltalán: milyen lesz a kettőnk kapcsolata. Amikor ezt teljesen megértettem, abban a pillanatban tudtam neki segíteni. Tudta, hogy hová kell fordulnia, ha problémája van. Ekkorra kialakult egy nagyon jó emberi viszony közöttünk és így viszonylag hamar ki lehetett képezni. Valószínűleg Magyarországon is ugyanezt kellene csinálnunk országos szinten. Látok erre kezdeményezést, de látok gőgös megnyilvánulásokat is. Utóbbiak nyilván nem segítik azt, hogy társadami egyetértés szülessen. Nem szeretnék ezzel senkit sem megbántani, de ha mindnyájan törekednénk arra, hogy megértsük a másik ember nézőpontját és valóban elfogadunk olyan alapelveket, melyek jót tesznek az emberekkel, az biztosan eredményt hoz. Nagyon felháborítónak tartom azt, ha kísérleti nyúlnak érzem magam. Bármennyire is szükséges törvényeket alkotni, ha esetleg valami nincs kipróbálva az életben, az nagyon sok kockázatot rejt magában. Ha helyreállítjuk az emberek közti jó viszonyt és a kétirányú kommunikációt, valamint hozzáadjuk a megfelelő mennyiségű tiszteletet, akkor ez a társadalom elindulhat egy sokkal sikeresebb irányba.

– Szerveztek egy országos kampányt, melynek során Hubbard életművét 1057 magyarországi könyvtárba eljuttatták. Hogyan fogadták a könyvtárvezetők ezt? Volt, aki visszautasította, vagy nem engedte elhelyezni a szabadpolcokon?
T.I.: – A visszajelzések alapján kb. 900 könyvtárvezető szívesen fogadta (azok közül, melyeket telefonon felhívtak és informáltak). Hogy mi van a különbözettel, nem tudom, de magam is találkoztam olyannal, hogy ezt valamilyen alapelvre hivatkozva nem fogadták el. Úgy gondolom, az embereknek bármely vidéken és bármely könyvtárban joga van megtudni – pro és kontra –, hogy miről ír L. Ron Hubbard. Ez a könyvsorozat születésének századik évfordulójára készült, ez tartalmazza mindazokat a gondolatokat, amiket életében sikeresen alkalmazott is. Nekem a repülőtéren rengeteg ismerősöm volt, és egy részük mindig piszkálódott velem a Hubbarddal kapcsolatom miatt. De amikor megmutattam nekik azt a könyvet, amiben Hubbardnak a pilóta-jogosítványa, a repülős képe, és azok a cikkek voltak, amiket a ’30-as években írt, akkor érdekes módon azonnal enyhült ez a hozzáállás. Az emberek megértették, hogy egy profiról van szó, aki abban az időben olyan repülőkkel repült, amikre ma már nem is engednének felülni bennünket. Ugyanez történt azzal a dán fotográfussal is, aki elolvasta Hubbard fényképezésről szóló könyvét (Fénnyel írás). Ő már hitte, hogy semmit nem fog ezen a területen tanulni, mégis nagyszerű dolgokat tudott meg a könyvből. Nekem is az a személyes tapasztalatom, hogy L. Ron Hubbard számos területen nagyszerűt alkotott az életében. Ez a könyvsorozat, ami 16 könyvből áll, remekül bemutatja ezeket az eredményeket.
– 16 kötet – 1057 könyvtár számára, a teljes sorozat. Mennyibe került ez a kezdeményezés? Mekkora összeget költöttek arra, hogy a kötetek eljussanak az összes magyarországi könyvtárba?
T.I.: – 1 sorozat 150.000 Ft volt. 900-zal megszorozva nagyon sok millió forint. Nem ez volt az első ilyen adományozási akciója a WISE-tagoknak. Ennek célja egyrészt az volt, hogy ajándékként tiszteletünket fejezzük ki L. Ron Hubbard iránt: valamikor azt szerette volna, hogy írásai jelen legyenek a könyvtárakban. Másrészt: lehetőséget biztosítani az embereknek – akik legfeljebb a televízióból értesülnek valamilyen fél információból –, hogy a kezükbe vegyenek egy ilyen könyvet és önmaguk mérjék le, ez most hasznos számukra vagy nem. Nekem 81 éves az édesanyám, aki elolvasta a kertészeti kísérleteiről szóló könyvét és azt mondta: ez egy nagyon jó könyv és a benne leírtakat alkalmazni fogja  a saját kis kertjében. Azaz szerintem ez egy nagyon jó akció, amivel mindenki jól járt.

– A repülős hasonlatai, és 12 ország tanácsadóinak irányítása nyomán Ön berepülő vagy oktatópilótának tartja inkább magát?
T.I.: – Inkább oktatónak tartom magam. Nyilván ennek vannak hétköznapi kockázatai, úgy, mint a berepülő pilótáknál, de amikor helyesen alkalmazunk valamit, akkor én ezt nem tapasztaltam. Amikor valamit nem tudok és ennek ellenére megpróbálom, úgy rákerülök a vékony jégre, ami természetesen kockázatos, főleg oktatóként. Azt vallottam mindig, hogy csak azt vagyok hajlandó oktatni, amit jól tudok csinálni. Ez az egyesület 21 éve létezik, mindig fizetőképes volt és soha egy állami forintot nem kapott. Mindig abból éltünk, hogy segítettünk valakiknek, akik cserébe befizették a tagdíjukat vagy támogatták a munkánkat. Nagyon sok anyagot sikerült lefordítani, elérhetővé tenni a magyar embereknek.
– Milyen tanácsot tud adni a pályájuk elején álló, friss diplomás fiataloknak?
T.I.: – A javaslatom az – 61 évesen én is mindennap tanulok valami újat – hogy mindenféle képzési formában vegyenek részt. Ez lehet olvasás, vagy bármi, aminek forrása megbízható anyag és javítja a helyzetét: anyagi, egyéb elismertséget hoz és  előre tud vele jutni. Változik a világ, tehát már modern dolgokat is meg kell tanulni, úgyhogy ez a legfőbb javaslatom. Ebben továbbra is bárkinek, bármikor szívesen segítek.

Author: Varga Mihály

Stratégiai kommunikációs tanácsadó, a PR Herald – az első magyar public relations szakfolyóirat – alapító-főszerkesztője. 1983-ban kezdi pályafutását a Magyar Televízió Szegedi Stúdiójában, mint szerkesztő-rendező, majd ’85-től filmgyártásvezetőként dolgozik Budapesten. 1987-től a Magyar Tudományos Akadémia Kutatófilm-stúdiójánál produkciós menedzser. A rendszerváltás idején (illegális körülmények között) külpolitikai tudósításokat szervez, külföldi televíziós társaságoknak szállít dokumentumfilmeket és híranyagokat, a „Keleti Tömb” utolsó szocialista országainak végnapjairól. Több száz publicisztika, rádió- és lapinterjú szerzője és szerkesztője. Olyan szervezetek és vállalatok pr-tevékenységét segítette/segíti, mint az ORTT, a Magyar Államkincstár, a Szerencsejáték Zrt., a Nemzeti Szakképzési Intézet, a Magyar Villamos Művek Rt., a Levegő Munkacsoport, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségi Közalapítványa és a Workania. A pályájuk elején álló tehetséges emberek megszállott támogatója. Kapcsolat: varga.mihaly@prherald.hu

Vélemény, hozzászólás?