„Előbb a dombot nézzük a képen, azután a képet a dombokon.” – így szól egy középkori kínai közmondás. A kép mögötti kép. Amit látunk, és ami onnan a mélyből jön kifele, hullámzik, hömpölyög felénk – az láthatatlan. A szubjektum szeme, az alkotó szeme és a mi szemünk. Rétegek mögötti valóságok, képzeletek, látásmódok, intuíciók, empíriák, megélések, találkozások és elszakadások. Az igazság szeletének megannyi értelmezése, a lét opál fátylán keresztül. (A szerző fotókiállítása 2014. szeptember 15-én nyílik az Izraeli Kulturális Intézetben, 1061 Budapest, Paulay Ede utca 1.)
„First we are watching the hill on the picture and then the picture on the hill.” – According to a Chinese medieval proverb. The picture behind the photo. What we see and what comes up from it, waves and rolls – is invisible. Subjective eyes, the eyes of the artist and our eyes. Realities behind layers, imaginations, visions, insights, empiricism, endowments, meetings and break away. Part of truth with many way of explanation through the opal veil of existence.
AZ Ő SZEMÉBEN (Amman, Jordany – 2010)
Kelet-Ammanban ült a földön, szebb volt, mint bármelyik kirakatbaban a pazar gyönggyel kivarrt, aranyszállal hímzett ruhában. Ült és evett abban a kis égő piros ruhájában, kócos hajjal, nem nézett sem hátra, a jelentéktelen múltba, sem előre, az ismeretlen jövőbe. A pillanat gyermeke, egy darab pitával – a ronggyal bekötött kezében. Az emberiség összes tragédiája és öröme benne van ebben a csodálkozó szemben, itt, Kelet-Amman szegénynegyedében. Margaret Mead antropológusnő szerint a Samoa-i fiatal lányok boldogak voltak, a szegénység nem volt akadálya a felhőtlenségüknek. Az élet minden pillanata egy ajándék, minden megélt pillanatért hálát adtak, nem bánták a múltat és nem gondoltak a jövőre. Ez volt a pillanatgyermek titka. IN HER EYES (Amman, Jordany – 2010) She was sitting on the ground in East-Amman, she was prettier than any manikin, in her dress embroidered with pearls and gold thread. She sat and ate in her burning red dress with messy hair, she did not look back in the meaningless past, she did not look for to the unknown future. The child of the moment with a piece of pita in her cloth tied hand. All the tragedies and happiness of humanity are in this wondering eyes, here in the slum of East-Amman. According to Margaret Mead anropologist girls from Samoa were happy they did not care about the poverty. All the moments in life are gifts they gave thanks for all the lived moments and they did not mind the past and did not think of the future. This was the secret of the moment’s child.
EGY MÁSFÉLE FÁTYOL (Jerusalem, Israel – 2010)
A fátyol, a kendő, a burka, a hidjab vagy a csador története nagyon régre vezet vissza. A civilizáció kezdetén a nők istennőként kezelték, ám a városiasodás során a hatalmak az erős vezetők kezeiben koncentrálódtak, az államok megjelenésével az istennők szerepét átvette egy, a királyhoz hasonló, férfi isten. A patriarchális családot az állam legitimálta és az asszonyok szexualitása a férfi kontrollja alá esett, az apa és a férj rendelkezett a hölgyek élete felett. A női test a férfi tulajdona lett, és így meg kellett különböztetni a prostituáltat a tiszteletben tartott nőtől: a szexuális tisztaság egy becses, és piacképes értéket képviselt. Ezzel a különbségtétellel egy időben jelent meg az asszonyok fejének takarása, kendővel vagy fátyollal, jelezvén, hogy a női test valakinek a tulajdonában áll. A fátyol más civilizációkban létezett: az egyiptomi fáraóknál, az ógörög társadalmakban, valamint az iszlámot megelőző monoteista vallásokban is, tehát a judaizmusban és a kereszténységben. A nő megigazítja a kendőt, ami csak az arcát, hosszú és karcsú nyakát hagyja szabadon, de a sál alatti gondolatokat talán semmi sem tudja elrejteni… ANOTHER VEIL (Jerusalem, Israel – 2010) A story of a veil, a tucker, a hidjab or a chador started a long time ago. In the beginning of civilization women were treated as Goddesses but in the time of urbanization powers concentrated in the hands of strong leaders, with the appearance of states man god, similar as a king, took the role of goddess. The patriarchal family was legitimized by the state, women’s sexuality fell under the control of the man the father and the husband had the ladies over their lifetime. The female body became the property of the man and they had to make a different between prostitutes from respected: the sexual purity represent a precious and marketable value. In the time of making different between women appeared the cover of women head indicating that her body is the property of someone. There was veil in other civilization already: in Egypt by Pharaohs, in Ancient Greek societies, and also pre-monotheistic religions of Islam, Judaism and therefore Christianity. The woman adjusts her veil what leaves only her face and long neck free, but thoughts and problems under the scarf perhaps nothing can hide those …
ÚTON (New York, USA – 2014)
A Central Parkban táncolt minden egyes nap azért a pár dollárért, a szokásos előadások közül ő volt az egyik. Térde már begyulladt a sok ugrálástól, de ha a fiúk vele vannak, a csapat újra és újra végigcsinálja. Fontos a taps, nagyon fontos a siker. Ő ezért él és a gyermekéért, hiszen a kicsi a mindene. Mit tett ebben az életben? Élt, nevettetett, boldog volt, félrenézett, ha leniggerezték és felnevelte gyermekét – ezt mondja majd ugyanolyan derűvel, mint amilyennel élt, ha megkérdezik utolsó órájában. Az ősök ezt hagyták rá: „légy hajthatatlan és ne feledd, az Úr melletted van, akkor is, ha vernek!” Így megmenekülni csak ő tudott, mert az ég vele volt.
ON THE ROAD (New York, USA – 2014)
He was dancing in Central Park every day for that few dollars he was one of the regular performances. His knee was inflamed because of that many jumping but when the guys were with him the team does it again and again and again. Claps are very important the success is important to. He is living for this and for his child the little one is his everything. What did he do in this life? He lived, laughed he was happy, he looked away when somebody said „what’s up nigga” and he brought up his kid – he will say it in his last hour with that serenity, with what he used to live. The ancient left it to him: „be unrelenting and don’t forget God is always with you even if they beat you!” Only he could make an escape like this because Lord was with him.
AZ ÜNNEP SZÍNEI (Kandy, Sri Lanka – 2013)
Srí Lankán, Kandy-ban, a tó partján fényképezkedett ez a pár. Tudták, hogy gyönyörűek, szívesen álltak a kamera elé, hiszen ez volt életük pillanata a legboldogabb színeikkel. Még nem tudják, amit a mi írónk tudott: „Férfi és nő hogyan is érthetnék meg egymást, hisz mind a kettő mást akar – a férfi a nőt, a nő a férfit…” – írja Karinthy Frigyes. THE HOLIDAY COLOURS (Kandy, Sri Lanka – 2013)
In Kandy Sri Lanka this couple was being photographed by the lake. They knew they are beautiful they liked standing in front of the camera because this was the moment of their life’s with the happiest colors. They don’t know it yet what our author knew: „How can understand each other man and woman if they always want something else – the man wants woman, woman wants man…” – said Frigyes Karinthy.
A NAPFÉNY SZÍNEI (Kandy, Sri Lanka – 2013) Érdekes, hogy Európa elkezdett egy konzervatív vonalat követni. Pár éve még minden kisgyermek szürkébe, barnába öltözött, aztán lett kék. Most jöttek rá, hogy a gyermeknek nem feltétlenül a felnőtt jó ízléséhez kell azonosulnia. Valahogy eltűntek a színek az európai öltözködési kultúrából – a sokszínű vagy erőteljes, harsány vagy giccses. A keleti kultúrák soha nem éreztek így. Hatalmas sávokat kell leírnunk, hogy visszatérhessünk a színekhez. Gyermekkorunkban még minden tarka, aztán leegyszerűsödik, és felszínre bukkan a jó ízlés, nem szeretjük a harsányságot. De ha meglátunk egy indiai nőn egy szárit, kicsit irigykedünk. Gondolatban, mi nők, beöltözünk. Persze nem merünk nyilvánosan, mert az bohóckodás. Sokáig azt hittem, hogy Stewe McCurry képeiben a kompozíciók fognak meg, aztán rájöttem, hogy a színek. Kelet nem fél a tarkától és jól érzi magát benne. Mi csak színekben gondolkodunk, amíg ők csak színekben éreznek.
THE COLOURS OF SUNSHINE (Kandy, Sri Lanka – 2013)
It’s interesting how Europe started to take a conservative way. A few years ago children wear grey and brown clothes and after blue. They just realized that the child doesn’t necessarily have to be identified by the adult’s good taste. Somehow colors are gone from the European dress culture – a diverse and powerful, strident or mushy. Cultures from the East never felt the same. Huge bands shall be written to return to the colors. In our childhood everything is colorful and than everything get more simple and good taste come up and we don’t like the shrill. If we see an Indian woman in a sari we envy a little. In our head, we women, dress up. Of course we don’t dare publicly because it’s like clowning. For a long time I thought it was going to Stewe McCurry picture of the composition, and then I realized that color. For a long time I thought that the composition of Stewe McCurry picture grabs me and then I realized that color. East is not afraid of colors and it feels good in colors. We are thinking in colors but they are feeling in colors.
VISSZATÉRÉS (Paris, France – 2014) Színésznő lett, hiába mondta az anyja, hogy boldogtalan lesz, hiába ordított az apja, hogy az nem tisztességes asszonynak való élet. Dolgozott éjszakánként egy bárban, eltűrte a férfiak heccelését, nem ő tehetett róla, hogy szépnek tartották. Ő soha nem látta magát szépnek, még a gettó gyermekei közt sem, ahol azt mondták, hogy ő a fogtündér. Olyan nagy elismerés lett volna? De azt tudta, ha megnő, egyszer majd fellép egy kivilágított színpadra és akkor végre kibújhat a mostani átkozott önmagából. Férjhez ment egy francia rendezőhöz, akit abban a bárban ismert meg és kiment vele Párizsba. Elvégezte a Színművészeti Egyetemet majd elváltak. Soha nem részletezte az okát. Csak a színpad maradt neki, annak a kisszínháznak a stúdiószínpadja, ahol különlegességnek számított. Ahogy elhaladt aznap az Eiffel torony mögött, eszébe jutott az a nap, amikor sokan játszottak a kis ház udvarán: „Te vagy a fogó!”– kiáltották, de ő nem mozdult. Kizárták a játékból és ő csak nézte őket magányosan. Ugyanilyen kitaszított maradt itt is, ebben a furcsa társadalomban, ugyanúgy csak állt mozdulatlanul, amikor a többiek siettek és futkároztak össze-vissza. Szívott egy nagyot a friss levegőből, kihúzta magát és mosolyogva továbbment.
COMING BACK (Paris, France – 2014)
She became an actress, her mother said that she will be unhappy without a vail, her father shouted that this is not fair to the woman life without a vail. She worked at night in a bar, she tolerated the poking mans, she could not help it that they thought she is beautiful. She never saw herself as beautiful, even among the children of the ghetto either; where they said that she was the tooth fairy. It would be so nice recognition? But she knew when she grow up once she will perform in a lighted stage and than finally she can shirk out from today’s blasted herself. She married a French director, they meet in that bar where she used to work and she went with him to Paris. She graduated in Performing Arts University and than they got divorced. She never talked about the details. Stage was only left for her that studio stage of the small theater where she was a specialty. When the sun went down behind the Eiffel tower than that day crossed her mind when they were playing on the little house’s garden. „Catch me if you can! ”–they shouted but she did not move. So they excluded her from the game and she just watched them playing she was lonely. She stayed outcast here in this strange society on t he same way she just stayed still when the others were hurrying and running back and forth. She took a big deep breath drew herself and walked away with a smile on her face.
SZIMBIÓZIS (Kahawa, Sri Lanka 2013) A kéz megérintette a sövényt és ez a pillanat ottmaradt örökké… Miért ez a szimbiózis? Olyan organikusan olvadt bele, mintha mindig is oda tartozott volna, akár faágakkal körülvett zöld lombok, akár a neuronok az agyban vagy az ember első érintése. Akár az utolsóé…
SYMBIOSIS (Kahawa, Sri Lanka 2013)
One hand touched the hedge and this moment left there forever… Why is this symbiosis? The way it melts into was so organic like it always belonged there, just like tree branches surrounded by green foliage, like neurons in brain or the first touch of the first human. Just like the last…
HELYSZÍN ÉS IDŐPONT:
„Színeim története” – Turós Margaréta fotókiállítása
2014. szeptember 15. és október 10. között, az Izraeli Kulturális Intézetben
1061 Budapest, Paulay Ede utca 1. (Mala Zisser Épület).
Nyitva minden nap 10.00 és 18.00 óra között.
A tárlat megnyitója: 2014. szeptember 15. (hétfő) 18 óra
Megnyitja: Dr. Daróczi Anikó, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Német és Holland Nyelvű Kultúrák intézetvezetője
Közreműködnek: Barvich Iván, Burns Katalin és Forgách András
Az esemény Facebook eventje:
https://www.facebook.com/events/322407077933455/
A szerző további fotográfiái itt láthatók:
http://tigramave.tumblr.com/
