KOMMUNIKÁLÓ KULTÚRA

A hazai kulturális intézmények (befogadó intézmény, társulattal rendelkező kőszínház, társulat, múzeum stb.) igazán széles spektrumáról kiválasztottak online reprezentációját elemezve mutatom be azokat a közös pontokat, melyeket kutatásom során kapok. Olyan attribútumokat kívánok bemutatni, melyek valamennyi intézmény Facebook-kommunikációjában fellelhetők. Írásom során bemutatom, hogy az első hálózatos elven működő kommunikációs eszköztől hogyan jutott el a tudomány az internetig, s az egyszerű weboldalaktól a web-kettőig, majd a Facebook egyeduralmáig.

Claude Elwood Shannon és Warren Weaver által felvázolt klasszikus kommunikációs modelltől egyre távolodó közegben az adó és a vevő megszokott szerepköre nehezen megállapítható a kommunikációs aktusok idején, hiszen bárki lehet tartalomgenerátor, megszűnni látszanak a megszokott szerepek. Ebben a közegben kell az intézményeknek markáns, egyedi hangon kommunikálni, melyet felerősít egy karakerisztikus online kivetülés.

Kutatásom során öt intézmény: a Trafó Kortárs Művészetek Háza, a Vígszínház, a Szegedi Kortárs Balett, a Brüsszeli Magyar Nagykövetség Kulturális Szolgálata és a Ludwig Múzeum Facebookon megfigyelhető kommunikációját vizsgáltam. A legnépszerűbb közösségi felületen fellelhető attribútumok alapján kísérletet tettem arra, hogy olyan mintázatot keressek, amely a legtöbb intézménynél fellelhető, valamint olyan elemeket, melyek az intézményeknél kimutathatóan nagy számban vannak jelen, identifikációs jelentőséggel bírnak. Ezeket a közzétett posztok és bemutatkozó szövegek tartalomelemzésével kutattam fel.

A kutatás végén kapott eredmények egyértelműen kimutatták, hogy az intézetek mindegyike öndefiníciós problémákkal küzd. Fontos számukra, hogy megfogalmazzák magukat, miért dolgoznak, mik a céljaik. A megalkotott bemutatkozó szövegek alapján az is kiderül, hogy munkájukat misszióként kezelik. Az intézetek Facebook kommunikációjába még nem integrálódtak teljesen az olyan újítások, mint a személyek tagelése vagy a helymeghatározás, de egyértelműen kimutatható, hogy a kommunikáció szöveghangsúlyos. Ez azt jelenti, hogy kis százalékban tettek közzé olyan posztot, melyek nem tartalmaztak szöveget. Ugyanakkor az is meghatározó, hogy azok vizuális és szöveges alkotóelemei szinte minden esetben együtt jártak. A posztok szövegében sok esetben tűntek fel megosztott linkek is.
A Facebook-posztokat továbbvizsgálva arra jutottam, hogy a posztokban kimutatható, hogy azok nyelve, nyelvezete egyértelműen identifikációs erővel bír. A vizuális elemeket vizsgálva is arra jutottam, hogy az egyes képek gyakori előfordulása is domináns. Azok a képek, amelyeken az intézmény mindennapi élete figyelhető meg, vagy amelyeken művészek láthatók kétségtelenül hangsúlyosak az intézmények online reprezentációjában.
Azt a célt tűztem ki, hogy a hazai kulturális intézmények igazán széles spektrumáról kiválasztottak online reprezentációját elemezve kíséreljem meg a közös pontok felkutatását. Olyan elemeket kívánok az itt közreadott sorozatban megvizsgálni, melyek minden intézmény Facebook-kommunikációjában fellelhetők. Ezek elemző szempontú bemutatásával próbálom megtalálni azokat a pontokat, melyek egymástól térben és időben eltérő módon, eltérő forrásból működő, a kulturális élet más és más szegmensét bemutató intézmények Facebookon megfigyelhető kommunikációjában közösek.

A médiakonvergencia és infokommunikáció korában, mikor az online jelenlét elengedhetetlen ahhoz, hogy egy személy, egy szervezet, egy cég vagy – jelen esetben – egy kulturális intézet látható legyen. Az online kommunikációs térben összefonódni látszanak a szereplők: nem tudni, ki az adó, ki a vevő. A kommunikációs szerepek felcserélődésének és váltakozásának köszönhetően igen zajossá vált a tér, melyben a kommunikáció zajlik. Korunk participatív kommunikációs világában a jobb hallhatóság érdekében minden szereplőnek létre kell hoznia saját, markáns online reprezentációját, amely nem eredeztethető senki mástól, ugyanakkor része egy rendszernek, amelyet a kulturális intézményi szinten aktív szereplők alakítanak.
Amennyiben a szereplő egy magánszemély – mondhatni – könnyű dolga van, hiszen önálló individuumként senki nem szabja meg számára, hogy mit tehet, és mit nem saját avatárja kialakításakor. (Ez alól kivételt képeznek a kiskorúak, akiknek a cyber térben való jelenléte erősen szabályzott jogilag mind a szolgáltató, mind nagykorú gondviselője által). Azonban, a kulturális intézeteknek egy Facebook oldal létrehozásakor le kell fektetniük, hogy melyek lesznek azok az elemek, amelyek az online tér zajánál hangosabban fogják a közlendő információkat a többi résztvevő felé közvetíteni.
Azt gondolom, ez sok esetben tudatos döntés kérdése, esetenként egy folyamatában kialakuló és később habitussá szilárduló tevékenység, megszokás, amely a szervezet identitását alakítja.

A kulturális szféra szereplői, akik valamilyen intézményi háttérrel rendelkeznek, speciális körét alkotják az online kommunikációs tér résztvevőinek, mivel az üzenet, amit közvetítenek nagyon bonyolult és törékeny, egy szűk réteget szólít meg, azonban azt még szélesebbhez kellene eljuttatniuk. Ebből kifolyólag azt gondolom, számukra fontos, hogy megtalálják azt a hangot, amelyen szólni kívánnak. Magyarországon több ezer kultúraközvetítéssel foglalkozó intézetről beszélhetünk, akik minden nap megpróbálják tenni a dolgukat, és ezáltal minél több ember figyelmét felkelteni.
Azért a Facebookot választottam, mint vizsgálati ’helyszínt’, mert az itt lévő felületek nagyon gyorsan változnak, felhasználóinak száma exponenciálisan növekszik világszerte. Napról napra változik a megjelenése, mellyel minden felhasználónak lépést kell tartania, meg kell(ene) értenie az eseteges újításokat.
Nem elég, hogy a sok felhasználó nagy mennyiségű zajt kelt, mellyel meg kell küzdeni a hallhatóság érdekében, de még a fejlesztések nyomon követése is nehezíti az intézmények dolgát a reprezentációjuk kialakításában.
Mindezek a tényezők miatt – melyek lenyűgözővé teszik számomra a közösségi platformon való jelenlétet –, tartom izgalmasnak azt a munkát, amely azért folyik egy-egy page szerkesztésekor, hogy olyan tartalmakat találjanak, amelyek az érdekes és arculathű módon kialakított reprezentáció metszetében helyezkednek el. Mert ez igenis fontos, nem lehet csak úgy ad hoc közzé tenni tartalmakat (képeket, szövegeket), mivel azoknak mind illeszkedniük kell a szervezet közvetítendő identitásába.
(Folytatjuk. A Szerk.)

Author: Sas Gergő

A Design Terminal kommunikációs menedzsere Kapcsolat a szerzővel: gergosas@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?