IULIA MOTOC

Létezik egy nő nem messze tőlünk, egy bátor, különleges, erős, nagyon okos és szép nő, egy élő legenda. Iulia Motoc, a Románia Alkotmánybíróságának (Constitutional Court of Romania) bírónője, az Egyesült Nemzetek Emberjogi Szervezetének (United Nations, Human Rights Committee) brüsszeli alelnöke, tanult Provencben irodalmat, doktorált filozófiából és habilitált jogtudományokból, Brusszelben lakik és tanítani jár haza, a bukaresti Jogi Egyetemre (Political Science Faculty, University of Bucharest és Judge).

Professor Universitar Dr. Iulia Motoc

Iulia Motoc talán egyik levitatottabb román személyiség, akinek nagy nemzetközi hírneve van. Nem félt szembeszállni a bukaresti Jogi Egyetem vezetőségével, nem fél kimondani soha semmit, aakor is diplomatikus és bájos, amikor a legnyersebb véleményét fejti ki.

Mindennap posztol egy netes oldalon és általában válaszol a neki íróknak. Gyönyörű képeket tesz fel magáról, hol Indiában tündököl arany szőkeségével és kirívó magasságával a mosolygó, apró indiaiak közt, hol román diplomata férje oldalán látható bájos kisgyermekük társaságában.

Néha a Guggenheim Múzeumban kószál, máskor egy toscanai kertben sétál, de mindig Brigitte Bardot-os eleganciával és gyönyörű, tündérien lebegő ruhákban.

Genf, 2009

Könyveiben megmarad önmagának. Az Egyesült Európa demokráciájáról szóló könyvét a nemrég kiadott “Les doctrines internationalistes durant les années du communisme réel en Europe/ International doctrines during the years of real communism in Europe“. Az internacionalista doktrinák a valódi kommunizmus éveiben, Európában) követte (2012).

Ebben a könyvében, a következő kérdéseket fejtegeti:

Mi volt az internacionalisták viszonya a kommunista rezsimhez, és kik voltak ők: társtettesek vagy kritikusok? Mi volt az utópiájuk és az illúziójuk? Megőrizhető valami is az ő kritikai véleményükből és a létező jog mítosztalanításából, valamint a nemzetközi jog különös megítéléséből? Különböző volt az ő attitűdjük és gondolkodásmódjuk Keleten és Nyugaton? Ezekre a kérdésekre próbál válaszolni a könyv szerzője, a valódi kommunizmus időszakát figyelembe véve, 1917-től milyen kötödéseket alakítottak a marxista doktrínákkal. A kommunizmus egészen addig ideológiai mozgalom maradt Kelet-Európában, amíg be nem épült a hatalomba abban a formájában, amit ma már valódi kommunizmusnak nevezünk. Az internacionalista hagyományok két aspektusa tanulmányozható –, írja Iulia.

Míg Nyugaton – tiltakozó ideológia és emancipációs mozgalom, addig Keleten – a valódi kommunizmus kifordítása. Nyugaton, mint a hatalom által irányított külső politika ellenálló mozgalma, keleten, mint az internacionalista jog tradíciója, amely a kommunista hatalomhoz kötödik. Iulia könyve behatolást nyújt egy olyan ingoványos terepre, mely még ma is kevvéssé ismert, s ez az internacionlista jogi gondolkodás története.

Mit lehetne írni egy ilyen nőről? Azt, hogy szereti Giacomettit, hogy New Yorkban azonnal találkozott Philip Roth-tal, vagy Párizsban első útja a Pompidou Központhoz vezetett?

Milyen lehet egy olyan nő, aki egész világokat mozgat, miközben gyermeket nevel, álmokat sző és bejárja a Földet, harcol az emberi jogokért?

Nem hiányoznak a durva támadások sem: kapott hideget, meleget, megtalálták a megkövesedett régi rendszer emberei, akik „örültnek” bélyegezték, a múltjában kurkásztak és hamisan megrágalmazták. De Iulia ugyanúgy nevet a képeken, elvarázsol egy világot, amikor sudár alakjával, lebegő szőke hajával, földig érő taft és muszlin ruháival méltóságosan végigmegy az ENSZ Palotában vagy a brüsszeli folyosókon, a velencei macskaköveken vagy nézi a tengert és hallgat. Ha hallanánk a gondolatait… de ott senki sem hallja, csak a csend.

Egy kutatásom alkalmával, amikor romániai értelmiségiek képeit gyűjtöttem össze és mutattam meg a jelenleg magyarországon élő középkorú erdélyi magyar emigráns értelmiségi nők fókuszcsoportjában (úgy, hogy nem tudták kik vannak a képeken, csak annyit, hogy lehetnek románok vagy magyarok, vagy más kelet európai országokból valók), Iulia-ról a következőt mondták:

„– Szerintem otthoni, romániai… az a gesztus, a mozdulat, ahogy a gyermekét fogja, minden, amit képvisel, ő egy romániai nő lehet.”

Amikor ezeket a véleményeket elküldtem Iulia-nak, ő azonnal válaszolt:

„– Ez tényleg érdekes, köszönöm.”
Mire én mélyen elgondolkodtam, vajon hol lehet ő igazán otthon?
S végül rájöttem, hogy mindenhol.
Ott, ahol lenni kell.
Ő egy igazi, született kozmopolita.
Saját-maga pr-ese, a fáradhatatlan, kedves, okos nő, aki tud önmaga lenni, és aki mindenkinek válaszol egy-egy mosollyal, vagy egy szóval.

Pedig nem könnyű ma sem nőnek lenni. Vagy igen?

Author: Turós Margaréta

„Megkülönböztetni a hallgatást – a fecsegéstől, a mélységet – a felület álságos csillogásától, az állandó nevetséges igyekezetet – a bölcsességtől, a ripacsságot – az igaz szótól, a hazug meséket – a természet és természetesség igaz kisugárzásától, az erőltetett imázst – az önmagából eredő Erőtől, a mindenben résztvevő erőlködését – a kívülállóság benne-lévőségétől… – Azt hiszem, ezt tudja az a Tibeti Láma.” - írja Turós Margaréta, aki Szamosújváron, a kis örmény városban, a francia diákforradalom évében, egy fagyos januári napon született. Iskoláit Kolozsváron végzi, az akkori 3-as számú matematika-fizika, mai Báthory Gimnáziumban. A Bolyai Tudományegyetem kémia-fizika szakának befejezése után Budapesten kezd tanítani. A szegedi József Attila Tudományegyetemen 2003-ig elvégzi a filozófia szakot is, „keresve az élet nagy értelmét”. Diplomamunkáját Emil Cioran pesszimista filozófiájából írja, aki mindmáig szívügye maradt, akár az emigráció és az otthontalanság témái. 2013-ig megszerzi a harmadik egyetemi diplomáját, a miskolci Egyetem Kulturális Antropológia vizuális szakán. Egyórás vizsga-dokumentumfilmjének címe: „Itthontalanság”. Fiatalkora óta rendszeresen fotózik. 2013 óta a PR Herald online lap kulturális antropológia rovatvezetője. 2014-ben az Air France légitársaság országos fotóverseny döntőse, a párizsi Charles de Gaulle repülőteret fotózza. A tanítványaival közös fotókiállítását – „Újpalota: egy pillanatnyi élet” – Szipál Márton nyitotta meg. 2014-ben volt az első önálló, bemutatkozó fotókiállítása – „Színeim története” címmel – a Gozsdu Udvarban. Ezt követően az Izraeli Kulturális Intézetben, a Massolit Galériájában, valamint Indiában, Franciaországban és Kubában is kiállították a fotográfiáit. Öt kontinens 52 országában járt, öt nyelven beszél, „street photographer”-nak vallja magát. tigramave@hotmail.com