Végre találkozhattam a hazai szcéna egyik kiemelkedő előadójával, Saiiddal (Akkezdet Phiai). A március 15-i slam poetry és rapverseny, a Red Bull Pilvaker – A szavak forradalma – kapcsán beszélgettünk a műfajról, arról, hogy megy a hazai zenészeknek, kortárs költészetről, drogtörvényről és egyéb érdekes dolgok is kiderültek… J

• Miben vagy benne mostanában? Hogy jött a Pilvaker ötlete, ki volt az „eszmei szerző”?

Lassan 13 éve zenélek. DJ-zéssel kezdődött, a mai napig csinálom, persze ezt sokan nem is tudják. Fellépés is megy folyamatosan, rap és slam is, ebből szerencsére egyre több, aminek nagyon örülök. Fontos állomása volt ennek Magyarországon a Pilvaker, ha nem a legfontosabb eddig. A Red Bull-nál találták ki, egy Takács Ákos nevű srác fejéből pattant ki az egész, ők csinálták tavaly a Liszt-remixet, ami sikeres rendezvény volt, de most valami mást akartak összehozni. Egyébként rap-versenynek indult az egész, de aztán valahogy képbe jött a slam is, és végül erősebb is lett ez a vonal. Az elején szkeptikus voltam, hogy multi-cég akar ebbe belefolyni, de mindenki nagyon jó fej volt, felkértek, hogy segítsek a szervezésben. Nyitottak voltak minden ötletünkre, így tudtuk alakítani mi is a dolgokat. Ezek mellett grafikázom, hobbiból. Anno magazint is szerkesztettünk, az utolsó Fontos név alatt futott, közéleti magazin, kultúra, divat, ilyesmi volt a tematika. Most a legaktuálisabb grafikai munkám a Sugarbird bolt fala, ezt a boltot a múlt héten adták át. Így nem csak zenében és verbálisan élhetem ki a kreativitásomat, hanem képileg is.

• Hogy zajlik egy slam-verseny? Hogy lehet bekerülni?

A slam egy fiatal műfaj, csapást, odacsapást, becsapódást jelent. Amerikában ’84-ben indult egy chicago-i klubban, hordó-szónoklatnak egy kocsmában, egy Mark Smith nevű fazon nevéhez kötődik az egész. Azóta már fejlődött és szigorú szabályok alakultak ki. Bekerülni úgy lehet, ha „open-mic” van, azaz szabad mikrofon, ott van az ember a klubban, kocsmában, akárhol és bizonyíthat, előadhatja magát, ha van adott téma, abban, de van, hogy teljesen kötetlen a dolog, és erre általában 3 perc áll a rendelkezésére. Itthon egyelőre inkább meghívásos alapon működik, de a Pilvaker által reméljük bővül majd a kör. Itthon kevesen foglalkoznak még vele komolyan, és figyelnünk kell a színvonalra. 15-20 ember már évek óta nyomja, Pécsett, Győrben egyre nagyobb az érdeklődés. Ez egy orális műfaj, segédeszközt nem lehet használni, igazából zene sincs, bár amit mi csinálunk, az kicsit más, mi inkább zenés versfelolvasó-esteket tartunk, ami nem is konkrétan slam. Színészi játék, a szavakkal való játék van a slamnél előtérben, teljes mértékben az előadás művészetére tevődik a hangsúly. A hatásvadászat nagy fegyver, nem negatív töltettel, cél az emóciók kiváltása, meg kell nevettetni vagy meg kell ríkatni a közönséget.

• Milyen volt a legutóbbi verseny? Hogyan értékeled az előadókat összességében?

A zsűri már 3 héttel a rendezvény időpontja előtt tartott egy válogatást. 110nél is többen neveztek, egy pár ember nem felelt csak meg a kritériumoknak, és mivel már meghallgattuk őket mindenkinek a fejében összeállt egy sorrend, de végül mégsem teljesen úgy alakultak a dolgok, mint ahogyan arra számítottunk, értek meglepetések. A színpadi jelenlét, a tapasztalat sokat nyom a latban. Rap-ben ilyen, középerős mezőnyre számítottam. A slammereket személyesen ismerem, így reméltem, sőt tudtam, hogy ez a rész nagyon erős lesz. Általában 30-70 fős közönség előtt szoktak fellépni, itt pedig már 10 nappal a rendezvény előtt elkeltek a jegyek, ez 700 főt jelent. Nagy publicitást is kapott az esemény jöttek kereskedelmi, és az állami tévéktől is, így főleg odatette magát mindenki. Simon Marcit emelném ki, ő benne van a csapatban, egyébként kortárs költő a srác, általában csendes szokott lenni, de most hihetetlen energia volt benne. Egyébként mindenki nagyon ügyes volt, le a kalappal.

• Mi a helyzet az költői vonallal, írsz a fióknak? Lesz valaha köteted? A többi költő-palánta hogy áll ezzel, lesz egyszer slam-antológia?

Több mint 8 éve írogatok nem rap szövegeket, mindenfélét. Akkor még nem is tudtam a slam-ről, de így utólag látom, hogy olyasmik voltak. Ott nem kritérium a rímelés, de azért beleloptam párat, ezeket ahogy mondod, abszolút a fióknak írtam. 2007-ben volt egy nagyobb szabású slam-rendezvény a Műcsarnokban, kortárs költőket eresztettek össze rapperekkel, akkor még nagyon markánsan elhatárolódott ez a két műfaj. Ez után kezdtem ezzel én is komolyabban foglalkozni. Peti pedig irodalmi közegben nőtt fel, az édesapja Kossuth-díjas író, volt hogy gyerekként annál az asztalnál rohangászott ahol Parti Nagy Lajos és Eszterházy üldögéltek, ez nagyon erős hatás volt, később pedig evidencia, hogy ő verselni fog. Április 11-én jelenik meg az első kötete, ő az úttörő ebben ebből a közegből, így öregbíti a formációnk nevét, ez ismét valaminek a kezdete. Én is ápoltam a gondolatot a fejemben, hogy lesz kötetem, de mostanában letettem róla. Az egész formáiról, kötöttségeiről, „szakmai” dolgokról én nem tanultam semmit. Ezért szerintem támadható lenne és megfoghatatlan, ha nem tudom a szabályokat nem tudnék játszani, tele lenne hibákkal.

• Nekem a régiek közül a „Lé” az egyik kedvenc számom, most erre visszautalva, mi a helyzet, megéri zenélni most Magyarországon? Te megélsz belőle?

Azt kell mondjam, nagyon szerencsések vagyunk, de tettünk is a dolgokért. A Hősök, a DSP, a Punnany szintén kezd nagyon befutni, és a klubtulajdonosoknak is megéri meghívni ilyen előadókat, mert fixen jelen lesz az a pár száz ember. Underground közegben is lehet úgy csinálni, hogy megérje. A mainstreamben elég nagy visszásságok vannak, én azt tapasztalom, hogy azért a mainstream előadók szeretnek panaszkodni, sírni és sokszor erre nincs igazán okuk. Jogdíjakból durva pénzek tudnak befolyni. Tavalyelőtt a ZP-ben a 9. legsikeresebb koncert volt a miénk, előttünk csak mainstream előadók voltak, és utánunk is bőven. Bár például az, hogy mit játszik a rádió, ki mennyit koncertezik nem biztos, hogy ez azt a CD eladásban mérhető hasznot jelenti, amit más mögé lát. 100-200 CD eladása ma már a letöltés világában viszont soknak számít. Bankos Rapmotelje már 3000 példányban elfogyott, nem állnak mögötte promóterek, managerek, média-támogatás, mivel underground, így ez brutális teljesítmény. Igen, mi is megélünk egyébként belőle, köszönjük szépen. Kocsi, ház nincs, de nem halunk éhen.

• Elsősorban kinek szólnak az üzeneteid, az albumok, a szövegek, a versek? Ott a fejedben közszereplőként a társadalmi felelősségvállalás?

Amikor rapszöveget írok, akkor leginkább a magamnak való megfelelés dominál, emellett a Petinek való megfelelés, ami ugyanennyire fontos. Egyáltalán nem közönségorientált, nem akarok senkihez konkrétan szólni, inkább globális szinten próbálkozok. Sokszor az egyik sor ide szól, másik sor oda szól, ha van egy téma, úgy operálok, hogy akkor bárki elkaphasson egy-egy rímet. Egy embert ha megfog a stílus, a szövegvilág, bármi,  akkor lehet, hogy már a több mindenre fogékonnyá válik ezáltal. Így át lehet vinni érzéseket, eszméket, lehet gondolatokat közvetíteni. Úgy tűnik, ez működik is, elég vegyes a hallgatóságunk, tehát a hyperspaces srácoktól és lányoktól kezdve akár punkok és rockerek, mindenkinek megtetszhet. Sőt volt olyan visszajelzés is, hogy adott illető kifejezettem utálta a rapzenét, a magyar rapet még inkább, de ezt meghallgatta, és mondta, hogy ebben van valami. Ilyeneket mindig jó hallani és a műfajnak is jót tesz. Sajnos az átlag Ganxstát tekinti rapnek, így a rap műfaj mostohagyerekként van kezelve a mai napig. Vannak az ezzel azonosított előadó arcok, akik megölik a nyelvet, ők a legnagyobb nézettségű és hallgatottságú előadók a „szakmában”, pedig nem ezt jelenti a rap ma, ettől én kivagyok. Jó üzleti dolog abszolút, de nem szabad a nyelvvel így bánni, az embereket hülyének nézve. Itt verbalitásról van szó, és a magyar nyelv szeretetéről, társadalmi osztálytól, korosztálytól, nemtől függetlenül, ez a jó benne.

• Mit szólsz az új drogtörvényhez?

Újabb szigorítások, úgy érzem, visszamegyünk oda, ami anno az utolsó Viktor-korszak alatt volt, ami Európa legkeményebb drogpolitikájának volt titulálva. A szigor és ez az oligarchás hozzáállás nem hiszem, hogy sokáig működhet, és hogy jót tesz. Emlékszem arra, hogy régen lépten-nyomon megállítottak, mert „gyanús alak” vagyok, és biztos, hogy van nálam valami, ami ráadásul nem is igaz, mivel nagyon régóta nem élek ilyesmikkel. A gyanúsítgatás azért egy undorító hozzáállás, mert nem kell teljesen idiótának nézni az embereket, ami a rendőrségnél működik, az egy „drogelosztó”. Képmutatás a „társadalom biztonsága érdekében” olyan fiatal kölköket terrorizálni, akik könnyű drogokat használnak, amiket ráadásul sok országban nem is taszítottak illegalitásba, hanem ezeket alternatív gyógyászatban alkalmazzák. Az, hogy amit beszedtek szétdobják aztán meló után elnyomják… Egyébként én keménydrog-ellenes vagyok, bár tapasztalat híján, de láttam emiatt életeket tönkremenni. A tiltás helyett a prevenciót találom helyes útnak. Nonszensz, hogy rablókkal, gyilkosokkal, pederasztákkal, pedofilokkal egyenértékű büntetést kaphat az, akinél mondjuk egy spangli van. Ez egy rohadt nagy biznisz, az hogy itt szigor van az egy csúnya képmutatás a kormánytól, amit persze az emberek többsége elhisz. A piripócsi nagyinak is ez van a fejében, és aggódik – csak nehogy drogos legyen az unokám…

• Hogyan értékeled, amit eddig letettél? Elismernek?

Szeretném azt gondolni, hogy ez a pályámnak még csak a legeleje. Az elismerés az megvan, és nagyon jól is esik, bizonyos keretek között. Nem azért kezdtünk el zenélni a Petivel, hogy elismerjenek, hogy megélhetés legyen belőle, hogy XY azt mondja, hogy na gyerekek ez nagyon kemény. Abszolút a zene és a szöveg szeretete indított el. De most, hogy volt ez a Pilvaker és a Petinek a kötete két hét múlva megjelenik, ez sikerként könyvelhető el. De még nagyon sok mindenbe, sok új dologba szeretnénk belefogni. Minden album más, a következő is más lesz, még sok minden olyan dolog van bennünk is, amit szeretnénk elmondani, megmutatni. Szeretnénk meglepetést okozni önmagunknak, és ez által akkor valószínűleg a közönség is meg fog lepődni. Az elismerés ellenpólusaként, ha az embert már sokan hallgatják, jönnek azok, akik már dacból „csakazértse” és kritikával élnek. Kevés építő jellegű negatív kritikát hallottunk. Ezek vannak, már bármibe kezdünk ez mindig jelen lesz, de több a pozitív visszhang. Bár van olyan is, aki elfogult, annyira megszerette azt, amit csinálunk, hogy kvázi, ha banális hülyeségeket csinálnánk, az is tetszene neki. Ami büszkeséggel tölt el, az az, ha visszagondolok a múltra és tudom, hogy mi már az elején ott voltunk.