MAGYAR NARANCS 30!

Magyar Narancs anno - fotó: Bojár Iván András

Ma harminc éve jött ki a Magyar Narancs első száma. Történelemformáló vágyak, remények buzogtak benne. Bennünk. És hatalmas igazságérzet.

Pár hónappal követtük csak Nagy Imre és mártírtársai temetését, a berlini fal még állt, Romániában Ceausescu ágált mocskos rendszere élén, recsegve, ropogva morzsolódott itt mellettünk a szomszédban, de még fújtatott a hatalmas világbirodalom, a Szovjetunió. Lassan akkora léptékű történelmi idő pergett le azóta, amennyi Nagy Imréék kivégzése és rehabilitálása között. A családom tagjairól ezidő alatt a kommunista titkosok által gyűjtött jelentéseket mégiscsak most, külön kérésre, hosszas várakozást követve, erősen kitakart sorokkal a napokban vehettem kezembe. Nem így gondoltuk. Nyilvánvaló, valami nagyon el lett cseszve itt.

Magyar Narancs anno - fotó: Bojár Iván András
Magyar Narancs anno – fotó: Bojár Iván András

MÁIG ÉL 

Ma harminc éve, hogy kézbe vettük forradalmian üde újságunk első nyomdából jött példányait. Illata itt az orromban ma is. Lap volt, igazi volt. Avantgárd külső, Fe Lugossy Laca grafikáival, és addig nem ismert hang. Menthetetlenül megváltozott valami – ezt az érzést húzta magával. Múltunk nagy pillanata akkor. És meglepő mennyire kis pillanat ez a mai. Egy rissz-rossz savanyú bort sem nyitunk, nem húzódunk össze egy reánk szabott olcsó kocsma alulvilágított sarkában, nemhogy pezsgő pukkanna, konferencia vagy bankett ünnepelné csillárfényes teremben, hogy a rendszerváltás lapja máig él. Vagy akár a tegnapi nap miatt, hogy valami azért csak pislákol a lelkekben ma is a régi tűzből. Akikkel akkor ezt a lapot kezdtük, épp a minap tekerték ki a Civil Rádió nyakát.

SOROS SORS 

A Magyar Narancs a Fidesz lapja volt. Alapítói: Bojár Iván András, Bozóki András, Hegedűs István, Lovas Zoltán, Nagy Gábor, Novák Zsófia, Vágvölgyi B. András, Víg Mónika. Felelős kiadója: Kövér László – ez szerepel az impresszumon. Ahogy a párt, ez is a Soros Alapítvány pénzén keletkezett, jószerével mint szinte minden, pártok, lapok és intézetek, amik a rendszerváltás idején csíráztak, – függetlenül a szervezet eszmei, ideológiai hátterétől. Nem csoda, hogy manapság akkora apparátus, oly sok jólfizetett áramvonalasagyú okoska dolgozik a múlt tényeinek meghamisításán természetes élőhelyükön, a terror házában. Amikor pénz érkezett végre Sorostól a Fidesz választmányához, abból valami csekélyke, éppenhogyelég leesett nekünk is, mi pedig a lappal nagy hatásfokon terjesztettük a fiatal és akkor még tényleg demokratikus szervezet baloldali radikális és liberális szellemiségét.

fotó: Bojár Iván András
Magyar Narancs anno – fotó: Bojár Iván András

Szinte gyerekek voltunk. Személy szerint huszonöt éves. Fertőzetlen nyers hangon ordítottunk bele a tétova, addigi helyét és szerepét veszített sajtóba. Új nyelvet, megfrissült újságírást hoztunk, melyből később a Tilos Rádió, az Index, de még a Pesti Srácok kényszeredetten informális újságírói stílusa is származik. Nagyképűségnek tűnhet ez a kijelentés, de aki irodalomtörténeti módszerekkel nyálazza végig a bennünket megelőző évtizedek magyar újságjait, azokban papundekli ízű, szürke-öltönyös mondatokkal találkozik, összecsapott bokájú hivatalos nyelvezettel. Ezt robbantottuk fel. Ha ennek a harminc évnek van a Magyar Narancshoz köthető sajtótörténeti tette, mindenekelőtt ez az.

Huszonöt éves voltam. Az ezt megelőző nyolcvanas éveket látszatléttel, kibekkelve töltöttem, ahogy apámék nemzedékén láttam – kicsinyes alkut kötve a sorssal, a hellyel, ahol élünk, liftekben elsuttogott, tenyérberöhögős politikai viccekkel, ki-sem-kell-mondanunk összenézéssel is mindenki-mindent-ért hangulattal. Utáltam ezt. Utáltam a sok bornírt hájfejű komenistát, emilyen sok egykorvolt fidesz-alapító ismerősöm, szerzőtársam lett az évtizedek során. Harminc éve nézem hogy éppoly romlottak, rossz ízlésű beszűkült fajankók lettek, legfeljebb mohón harácsolóbbak, mint akik és ami ellen együtt lázadtunk akkor, ami ellen együtt kezdtünk el kitalálni egy új hazát.

Haza nem lett, csak kölcsönösen keresztbe kompromittált bűnszervezet, régi haverjaim maffiacsaládja, akkor még meg sem született gyerekekre íratott milliárdok, nemzeti offshore.

Magyar Narancs anno - fotó: Bojár Iván András
Magyar Narancs anno – fotó: Bojár Iván András

TEKERGŐ ÉLETUTAK 

Kölyök voltam és a legnagyobbakkal írtam egy papírra. Fejtő, Konrád, Faludy, és még sokan a magyar szellemtörténet Parnasszusáról. Az irodalom, filozófia, szociológia, jog és közgazdaság-tudomány elmúlt évtizedeinek meghatározó, mára történelmi hímporral lepett nevei vették körül az enyémet – tőlük tanultam írni, látni összefüggéseket, tartást, nagylevegővel létezést.

A Magyar Narancs, pontosan tudom, nemcsak nekem a publikus életem alapja. Mi alapítók után több újabb nemzedék is innen indult, innen rajzott szét aztán a sajtó, a politika, a művészeti élet, vagy az egyetemi szféra felé. Volt aki korán halt, mint a lap gründolását kezdeményező Víg Mónika, kinek én is köszönhetem, hogy már a start előtt ott lehettem. Néhányan az egyetemi világban viszonylag biztos egzisztenciára leltek. Lettek nagy éhenhalóművészeink, stílusos és jellegzetes kelet-európai tönkremenőink, volt akit bársonyszékig vezetett az innen induló út, s vannak jómódú havifixes, kisebb-nagyobb fideszmutyikba ma is beengedett opportunistáink is számosan.

HB2U!

Élet. Ez történik velünk, semmi különös. A Magyar Narancs című háromkötetes nagyregény lapjain sorsok és eszmék forognak, hemperegnek sárban, s kapnak időnként kegyelmes égi megvilágítást. Számomra a Magyar Narancs és résztvevőinek, hősi és súlytalan köznapi sorsa akkor is értelmező keret, ha 1994 februárja óta egy sor írásom nem jelent meg ott. E szilencium is negyedszázados immár. Viszont boldogít a tudat, hogy a jelek szerint alapítani, na azt aztán nagyon tudhatok. Ez és a másik általam életre hívott lapom, az Octogon is huszonegy éve él, működik, ha manapság elcsámpult kiskorrupt üzenetekkel is, de pislákol. A Narancs pozíciója stabilabb maradt, nem szívta fel a NER, mint fehér porcsíkot az Adrián ringó bérjacht asztaláról. Nem radikális már, rosszul is állna középkorú úrnak, de a szellem és a gondolkodás szabadságának szűkülő terű szigete. Maradjon is így. További boldog és hasznos éveket neki!

Bojár Iván András - fotó: origo.hu
Bojár Iván András – fotó: origo.hu

Author: Bojár Iván András

BOJÁR IVÁN ANDRÁS (Budapest 1964) művészettörténész, művészeti szakíró, kurátor, közel kétezer cikk, interjú, esszé, tanulmány, novella, memoár és néhány kötet szerzője, vagy szerkesztője. 1989–1994: A Magyar Narancs című lap alapító szerkesztője, 1990–91 során főszerkesztője; 1989–1999: szerteágazó tevékenység az elektronikus média kulturális, művészeti és építészeti műsoraiban. Magyar Televízió: Mezítláb, Kultúrember, Mélyvíz, Múzsa, Kézirat, Repeta, Lyoni omnibusz, Hello Magyarország, Záróra, Publikum c. műsorokban munkatárs, szerkesztő, műsorvezető; 1992–2000: a Café Bábel című társadalomtudományi folyóirat szerkesztője; 1992–1997: óraadó, majd adjunktus a Színház- és Filmművészeti Egyetem Film Tanszakán; 1998–2016: az OCTOGON architecture&design folyóirat alapítója és főszerkesztője; 1999-ben létrehozza az OCTOGON Építészetkritikai Műhelyt (OÉM) ; 2003-ban az általa főszerkesztett OCTOGON Pulitzer-emlékdíjban részesült; 2004-ben munkásságáért a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetéssel díjazzák; 2004-ben megalapítja a Szeretem Budapestet Mozgalmat; 2005-ben a Budapest2010 Európa Kulturális Fővárosa projekt igazgatója; 2006–2009: az OCTOGONart Galéria megalapítója és működtetője; 2007–2009 között az OCTOGONart Galériával párhuzamosan működteti a Körzőgyár nevű kiállítóhelyet; 2006–2011: Budapest Főváros Közgyűlésének városarculati tanácsnoka, képviselő, majd főpolgármesteri főtanácsadó; 2009–2010: Rádió Café: Építő kritika – a kiskanáltól a villákig című beszélgetőműsor szerkesztője és műsorvezetője; 2013-tól kezdve művészeti írói tevékenysége mindinkább a fotó felé fordul. Cikkeket,tanulmányokat publikál, előadásokat tart fotótémában; 2015-től tevékenysége a szépirodalomra fókuszál, novellákat, irodalmi esszéket, visszaemlékezéseket ír; 2018–2019: az Építészfórum internetes újság főszerkesztője; 2019 júliusában létrehozza a 10 millió Fa környezetvédelmi szervezetet, aminek a vezetője. Számos könyv szerzője. Emellett kiállításokat rendezett a Bartók 32 Galériában, a Műcsarnokban, a Balassi Intézet külföldi helyszínein (Bécs, Párizs, Berlin etc.), a Deák Erika Galériában, a FUGA-ban, az ENSZ székházában Bécsben, valamint közel száz (köztük fotó-) kiállítást az OCTOGONart Galériában és a Körzőgyárban, valamint művészeti vásárokon. Legutóbb, 2016 áprilisában a Mai Manó Házban rendezett kiállítást Hauer Lajos fotográfus számára. 2018-ban édesapja, Bojár Iván életművét mutatta be a 2B Galériában, és Budapest Bizarre címmel csoportos tárlatot rendezett a B111 Loftban. DÍJAI: 1996: Suvenir-díj; 1997: Tell Vilmos-díj, MTV Képzőművészeti Szerkesztőség; 1998: Magyar Lajos-díj, Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MUOSZ); 1999: Ezüst szög-díj. * FŐBB MŰVEI: • Új magyar építészet (kiáll. kat.), 1998 • Preisich Gábor (monográfia), • Építészek-Vallomások, Budapest, 1999 • Virág Csaba (monográfia), • 100 ház Budapesten a kilencvenes években, Budapest • Kortárs magyar építészet, Budapest. * Káli Nagy Könyv (2018)