A lobbizás és érdekérvényesítés fogalma a fejlett gazdaságokban elfogadott kiegészítő szolgáltatás. Ugyanakkor itthon kevés annyira homályos és talán tisztázatlan közéleti fogalom járja át a tömegkommunikációt, időnként lökésszerűen, mint a lobbizás, lobbista, lobbiérdek, érdek, érdekérvényesítés.

 

A sajnálatosan még mindig létező sztereotípiákról, azaz mágikus meggyőző erőről, vastag borítékokról és titkos találkozókról nincs szó, – a lobbizás ugyanis bevett és elismert kommunikációs forma a világ fejlett országaiban. Az alkalmazott kommunikáció keretei között a lobbi ismert, elfogadott és széles körben alkalmazott eszközrendszer, a pr markáns önálló szakterülete, nemzetközi kifejezéssel: public affairs. Ez a kettősség kíséri a lobbi-szakma hazai fejlődését is. A rendszerváltást követő években a piacgazdaság szinte kitermelte, a multinacionális terjeszkedés melléktermékeként pedig importálta a lobbistát, és a lobbiszakmát. Kezdetben főleg a pr cégek, nemzetközi tanácsadó vállalkozások tevékenységében tűnt fel ez a „szolgáltatás”. Idővel, és a módszer eredményességének felismerésével az alkalmazott pr-profil kinőtte magát, és a kilencvenes évek második felében már megjelentek a kizárólagos érdekérvényesítésre szakosodott stratégiai tanácsadó vállalkozások. Az érdekérvényesítő csoportok képviselői, a hivatásos kijárók jobbára maguk is eredendően politikusok, újságírók, kommunikációs szakemberek. Céljuk és feladatuk, hogy megbízóik számára megtegyenek minden etikus és törvényes lépést a hazai törvényalkotói, végrehajtói hatalom befolyásolása érdekében.

KORLÁTOZÁS VAGY ÖNSZABÁLYOZÁS? 

A lobbizás szabályozásának kétféle hagyománya létezik: az észak-amerikai és az európai. Az első esetben a lobbista és a választott, illetve kinevezett tisztségviselők tevékenységét magas szintű jogszabályok sokasága szabályozza, míg a másodikban az általános összeférhetetlenségi és korrupcióellenes szabályozáson kívül jórészt szokások és önkorlátozási nyilatkozatok határozzák meg, mit szabad és mit nem.  A magyar közélet áttekinthetőségének állapota, és a lobbizás közmegítélése alapján az amerikai modell átvétele tűnik célszerűbbnek: egyértelmű, világos, írott szabályok és korlátok. A kérdés csak az, hogy rendelkezésre állnak-e feltételek, illetve feltételezhető-e, hogy belátható határidőn belül ilyen törvénykezési csomag megalkotására sor kerüljön. Valószínűsíthető, hogy Magyarországon a politikai modellből és a kulturális kötődésekből következően a lobbizás az európai hagyományokat fogja követni. Ez persze nem feltétlenül elegendő érvrendszer a törvényalkotók számára. Sokkal inkább fontos szempont, hogy a hazai társadalmi környezet nincs felkészülve a számos érdeket sértő, alapos szabályozásra. Ebben a helyzetben a szakmának az önkorlátozás irányába mutató etikai szabályozás kialakítása tűnik célszerűnek, amelyre a későbbiekben történik utalás. Ez a norma – egyfajta etikai kódexként – határozza meg azokat az elveket és azt a tevékenységi gyakorlatot, amelynek alkalmazása biztosítja, hogy a professzionális lobbizást egyértelműen és áttekinthetően meg lehessen különböztetni a tisztességtelen magatartás minden formájától. A szakmai etikai, magatartási szabályzat célja, hogy kifejezze és kijelölje a lobbitevékenység és viselkedés normáit a szakma művelői számára.

Ugyanakkor a törvényalkotói gondolatmenet – az Orbán-kormány Igazságügyi Minisztériuma vezető munkatársainak megfogalmazásában – az amerikai mintát követte és fogalmazta meg. Tette ezt kizárólag abban az értelemben, ha a törvény hatálya alá tartozó tevékenység a törvényhozás és önkormányzatok irányába történő érdekérvényesítés, valamint a normatív szabályozás keretei közé sorolható lobbitevékenységbe illeszkedik. Így számol a lobbistával, legyen az önálló jogi vagy természetes személy. Ennek értelmében nem lobbizhat az, aki állami szerv, a kormányzat, vagy önkormányzat tagja, vagy azzal jogviszonyban áll, emellett országgyűlési képviselő, köztisztviselő, közalkalmazott. Miután jogállásukat külön törvény szabályozza, működésük, elkötelezettségük nem meríti ki a lobbitevékenység kereteit. A törvénytervezetet a polgári kormány 2001. október 6-án benyújtotta az Országgyűlésnek, de már akkor egyoldalúan módosította a T/5213. számú javaslat címét és így annak tartalmát is: a képviselők „a jogalkotás során történő érdekérvényesítésről” vitázhattak – lobbitörvény helyett…
Az eredeti terv, benyújtott formájában így már nem kerülhet napirendre, bár a „lobbitörvény” megalkotása, – inkább csak ötletként – része volt a megalakult Medgyessy-kormány jogalkotási programjának is. Akkor nem várt a jogalkotó érdemi javaslatot a tervezett 2003. évi alkotmánymódosítás és a jogalkotási törvény átalakítása miatt.

NEM KORRUPCIÓ

Az etikai alapú önszabályozás alkalmazása a lobbistának, és ügyfelének egyaránt érdeke, mert garanciát nyújt a megbízónak, hogy az általa választott szakember vagy szakcég megfelel a vele szemben támasztott etikai követelményeknek, és biztosítékot jelent a közélet kinevezett és megválasztott képviselőinek, hogy a velük kapcsolatba lépő lobbista szakmailag és erkölcsileg feddhetetlen.
Az önkorlátozás azonban komoly gyakorlati kérdésekkel párosulhat, hiszen a politikai tanácsadással, lobbizással foglakozó személyeknek meg kell bizonyosodni arról, hogy megbízóik által, vagy nevükben tett kijelentések mind a megbízók, mind a hivatalos szervek felé becsületesek és helytállóak. Abban az esetben, ha kizárólag megbízóik tesznek vagy fogalmaznak meg előterjesztést, a lobbisták kötelessége minden lehetséges erőfeszítést megtenni annak érdekében, hogy tanácsadással biztosítsák e kijelentések becsületességét.

Az etikai normák szerint a politikai döntéshozók, a kormányzat intézményei, a hatóságok és más hivatalos szervek felé tett írásos és szóbeli előterjesztések esetében a tanácsadóknak ismertetniük kell a megbízójuk azonosításához szükséges alapinformációkat (cégnév, személynév), kivéve, ha azok szokványos üzleti titok tárgyát képezik. Szinte magától értetődő, hogy az érdekérvényesítő szakembereknek minden lehetséges módon meg kell felelniük megbízóik követelményeinek, azzal a megkötéssel, hogy kötelesek tájékoztatni megbízójukat, ha a kitűzött célok esetleg törvénybe ütközőek, etikátlanok vagy a szakmai gyakorlattal ellentétesek, és kötelesek továbbá visszautasítani a megbízó nevében való eljárást, amennyiben ilyen módon való eljárásra szólítják fel őket. A korrupció és az átláthatóság kérdései mindig felmerülnek a lobbiszakma megítélésekor, ezért fontos leszögezni, hogy az önkorlátozásnak megfelelően szórakoztatási céloktól és jelképes árumintáktól, kis értékű ajándéktárgyaktól eltekintve nem ajánlhatnak, nem adhatnak  semmilyen pénzügyi vagy más előnyt biztosító ösztönzőt a velük kapcsolatban álló döntéshozóknak. Ide kell érteni a parlamenti képviselőket, alkalmazottaikat, a közalkalmazottakat, a közszolgálati jogviszonyban lévő, vagy nevükben fellépő személyeket is. Röviden fogalmazva a lobbista nem adhat, és nem fogadhat el semmilyen ösztönzőt, amely bármilyen módon megvesztegetésként, avagy szívességkérés nyomatékosításaként értelmezhető.

Fontos gyakorlati kérdés, hogy a Nemzetközi Lobbisták Egyesülete (amely bejegyzett szakmai szervezet az üzleti lobbizás oldaláról) a „kis értékű” tárgy bruttó forgalmi értékét maximum 50 ezer forintban határozza meg.

A korrupció egyetlen ellenszere a nyilvánosság – állítja minden szakmai lobbista, és különbséget kell tenni a lobbista és az érdekegyeztető között, és a kettőt az alkalmazott eszközök különböztetik meg. Az érdekegyeztetés tudomány és művészet egyszerre, mert meg kell tanulni kommunikálni, meghatározni azt a stratégiát, amellyel a cél elérhető, érvekkel meggyőzni a másikat a cél közérdekű voltáról, alternatívákkal elősegíteni a helyes döntést. A magyarországi viszonyokra az is jellemző, hogy a lobbizás terepe nemcsak a nagypolitika, hanem az önkormányzati és a helyi közösségek szintje is.

ESZKÖZTÁR ÉS MUNKAMÓDSZER 

Mint minden alkalmazott kommunikációs szakterületnek, a lobbizásnak is sajátos ismeretrendszere, eszköztára van. Ezek elsősorban a klasszikus public relations technikák alapján kialakult munkamódszerek. A lobbista fő munkaeszköze az információ, hiszen munkája során folyamatosan kommunikál, megadott üzeneteket juttat célba és fogad be, azaz tevékeny és aktív szereplője a kommunikációs folyamatoknak. A lobbizás stratégiája a következő elemekből épül fel: az alapinformációk beszerezése, a célok megfogalmazása, a hálózat kiépítése, a célcsoport-térkép elkészítése, a végrehajtás (annak folyamatos korrekciója), a hatáselemzés, és a folyamat végső értékelése.

AZ INFORMÁCIÓ SZEREPE 

Alapvető igény és a megbízó-tanácsadó együttműködés alapfeltétele, hogy a lobbista minden olyan információval rendelkezzen, amely az adott témakörben releváns, hírértékű vagy más szempontból fontos. Az eredményes érdekérvényesítés kulcsa a megfelelő felkészülés és felkészítés. Ez a közhelyszerű megállapítás annyira igaz, hogy a profi lobbista munkaidejének talán legnagyobb részét kitevő tevékenység maga a tanulás, az ügyféllel, a termékkel, szolgáltatással kapcsolatos ismeretszerzés. Az információszerzés nyilvános adatbázisok használatával történik, ezek közül kiemelt fontosságú a sajtóarchívum, a különféle online források, a cégjegyzék, a szakmai szervezetek regiszterei vagy adott esetben akár a telefonkönyv. A lobbista nem nyomozó, így információszerzéshez operatív eszközöket nem használhat, olyan esetre azonban van példa, hogy az eredményes munka érdekében a tanácsadó magánnyomozó iroda segítségét is igényelte. Gazdasági ügyekben, versenyeztetési eljárásokban gyakori technika a konkurenciafigyelés, azaz a versenytárs lehetséges mozgásterének, reakciójának modellezése.

A lobbista kulcsszava a meggyőzés. Ehhez azonban – szakszóval élve – „információs testközelbe” kell jutni, azaz módot kell találni a hiteles és hatékony üzenet célba juttatására. Az újságírókkal való együttélés szakmai kényszerből adódik ugyan, de minden érdekelt fél céljait szolgálja. A lobbiszakma-sajtó szimbiózisa és átjárhatósága ismert és elfogadott a világ minden országában.

A meggyőzés más eszközeinek alkalmazása a megbízás jellegétől, tartalmától függ. A lobbiszakma eszközrendszere ilyen módon rendkívül széles lehet: társadalmi célú reklámkampány alkalmazásától, nemzetközi referenciák, tanúsítások beszerzésén át a döntéshozók számára létesített termékbemutató, szakmai út, üzemlátogatás megszervezéséig terjedhet. A végrehajtás eszközterve lényegében túlmutat a lobbista munkáján, lényeges szerepet a stratégia kialakításában, a kreatív ötletek pontos végrehajtásában és a folyamatok kommunikálásában játszik. A lobbiszakmában való sikeres szereplés nem elsősorban csapatmunka, azonban képzett munkatársakra, kommunikációs és szervezőkészséggel megáldott szakemberekre a legtöbb lobbicégnél komoly igény mutatkozik.

KELL-E NEKÜNK LOBBITÖRVÉNY?

Magyarországon a rendszerváltozás után logikusnak tűnt, hogy a lobbizás berobbanjon a politikai életbe. A lobbi-szervezetek számára kitágult a tér, hiszen 1989. után új törvények százait alkották a Parlamentben, de akkor a szakma még gyermekcipőben járt. Az Országgyűlés az 1996-ban „Országos érdek-képviseleti és társadalmi szervezetek listája” címen összeállított egy, a köznyelvben ún. lobbi-listát, amely most már mintegy hatszáz szervezetet, intézményt és testületet tartalmaz. A listán szereplő szervezetek napi kapcsolatot tarthatnak az Országgyűlés irodáján keresztül a minisztériumokkal, a parlamenti bizottságokkal, figyelemmel kísérhetik, milyen jogszabályok vannak készülőben, melyek érintik az ő területüket is. A parlamenti bizottságok maguk is meghívhatják nyilvános üléseikre a listán szereplő csoportokat, és kikérhetik véleményüket törvénytervezetek kapcsán. A rendszerváltás óta számos esetben – rendszerint különböző visszásságok kapcsán – felmerült a lobbitörvény megalkotásának szükségessége. Hol egyes újságírók, hol különböző politikusok foglaltak állást egy ilyen – jobbára teljesen meghatározatlan – törvény megalkotásának szükségessége mellett egy-egy eseti ügy kapcsán.

A szabályozásról szóló elképzelések jogalkotási csúcspontját az említett 2001-es törvényjavaslat jelentette, amelyben a lobbi-törvényt a korrupcióellenes kormányzati intézkedési csomagterv részeként képzelték el a törvényalkotók, ezzel újfent egyenlőségjelet téve a közvélemény és a politika számára is a korrupció és a lobbi közé. A tervezettel kapcsolatosan csak az kérdéses, vajon fűződik-e érdeke a jogalkotási folyamat szereplőinek ahhoz, hogy átláthatóvá váljanak a lobbi erővonalak? Egy képviseleti demokráciában a társadalom tagjainak természetes igénye az átláthatóság számonkérése, csakúgy, mint hogy érdekeit, és az ezzel kapcsolatosan rendelkezésére álló érveit, adatait továbbíthassa a döntéshozóknak. Ebből következően a törvényi szabályozásnak inkább arra kellene irányulnia, hogy elősegítse a szakma céljainak megvalósulását. Fontos érv, hogy az euroatlanti törekvéseinkben az egységes Európa jogrendjével harmonizáljon a hazai törvénykezés. Márpedig törvényi szintű lobbi-szabályozás csak az USA-ban és Kanadában ismert.

A LOBBINAK KELL A PR – DE NEM MINDENÁRON

A hazai lobbisták fő célkitűzése, hogy tevékenységük alatt tisztességes érdekkijárást, érdekképviseletet értsen mindenki. Lobbistának pedig azt az érdekképviselőt tekintsék, aki megbízás alapján – bár a megbízó kilétének transzparenciája nagyon lényeges elem –, igaz kifinomult, ám csakis szakmai, és elfogadott módszertani rendszereket alkalmazva ér el eredményeket. A korrekt, és szakmailag elfogadott lobbitevékenység célja a törvény- és döntéshozók hiteles tájékoztatása és meggyőzése, ami természetesen nem jelenti, és nem jelentheti a képviselők lefizetését, vagy megvesztegetését. Nem jelentheti még akkor sem, ha korábbi politikai rendszerek öröksége miatt gyakran még ma is ez az általános nézet.

A mielőbbi jogi szabályozás ugyanakkor presztízst adna a szakmának, miközben garantálná, hogy a lobbizás a mindenkori törvény- és döntéshozói munka fontos előkészítője, és szakmai háttere lehessen. Az 2001. áprilisában elkezdődött szélesebb körű szakmai egyeztetések nyomán benyújtott törvényjavaslat fő hiányossága az, hogy leginkább arról szól, hogyan kellene szabályozni a lobbisták tevékenységét. A javaslat túlzott adminisztrációt erőltetett a szakmára, miközben nem tisztázza, hogy milyen eszközöket alkalmazhatnak érdekkijárás során a szereplők. Ugyanígy kevés említést tesz a másik oldal (a jogalkotók, a kormány, a parlamenti bizottságok és önkormányzatok munkatársai), szerepéről és felelősségéről.

A lobbiérdekek képviselői ma főként a civilszervezetek, szakszervezetek, szövetségek, kamarák, szakmai körök, gazdasági szervezetek, valamint a lobbi-cégek, amelyek közé az ügyvédi irodák is beleértendők. Ugyanakkor a lobbitevékenység számos más cég profiljának is részét alkotja. Ide sorolandók a pr, a reklám, vagy integrált marketing kommunikációs ügynökségek, és a kifejezetten lobbitevékenységre alakult cégek is. Ennek ellenére, Magyarországon sem a lobbitevékenységnek, sem más pr tevékenységnek nincs önszabályozó szakmai kritériuma, vagy minimum követelményrendszere.

A lobbi ma már önálló szakma, amely az Európai Uniós csatlakozással, illetve az azt megelőző, az EU értékekről szóló kampányokkal, felvilágosító tevékenységgel, egyre nagyobb jelentőségre és fontosságra tesz szert, mégis, általános elfogadottsága egyelőre még várat magára. A törvényi szabályozás híján egyre nagyobb szerep jut a szakmai szerveződésekre, amelyek közül a „Nemzetközi Lobbisták” elnevezésű civil kezdeményezés saját etikai kódex összeállítására is vállalkozott. Ezen etikai dokumentum meghatározza azokat az elveket és azt a tevékenységi gyakorlatot, amelynek alkalmazása biztosítja, hogy a professzionális lobbizást egyértelműen és áttekinthetően meg lehessen különböztetni a tisztességtelen magatartás minden formájától. Ez a szakmaetikai, magatartási szabályzat célja, hogy kifejezze és kijelölje a szakmai tevékenységnek és viselkedésnek normáit mind tagjai, mind a szakmát művelők számára.

*

(A cikk eredeti megjelenésének dátuma: 2015. 07. 04.)