GYERMEKLÉLEK

A gyermek néma daccal ült tovább a helyén. Miért nem akarja az anyja megérteni, hogy ő nem tud most elmenni, nem akar odamenni… Nem bánja, kiabáljon vele, veszekedjen, sőt meg is verheti, amit még soha nem tett, ő akkor sem fog az iskolába elmenni!

 

Indulnod kell, ha nem akarsz elkésni – szólt ki az asszony a fürdőszobából, ahol éppen a mosógépbe rakta be a mosnivalót. Halkan szólt a rádió, mint minden reggel, de most egyikük sem figyelt oda rá.

A kislány a konyhaasztal mellett ült, jobbjával rákönyökölve támasztotta a fejét. Nem szólt semmit, nem nézett az anyjára, nem mozdult. Az anyja bosszús mozdulattal zárta be a mosógép ajtaját, ahogy elindította a masinát, abban is ingerültség tükröződött. Napok óta feszültség volt kettőjük között. Hát hiába magyarázta el a helyzetüket a gyereknek, nem akarja elfogadni?

A kislány konokul összepréselt ajkakkal nézett maga elé. Nem baj, késsen el, ő arra is kész, hogy akár el sem megy az iskolába. Az lenne a legjobb: többet nem kerülni a lányok szeme elé. A tanító néni a héten már mindennap felolvasta azok nevét, akik még nem fizették be a kirándulás költségét. Tegnap már csak az ő neve hangzott el. Látni kellett volna, hogy nézett össze Anett, a régi barátnője egy másik lánnyal, akivel újabban sülve-főve együtt vannak, aztán meg mindketten rá. El is pirult, s valami olyasmit motyogott, hogy most már igazán nem felejtem el…

 Pedig nem felejtette el… Naponta szóba hozta anyjának a dolgot, aki eleinte még magyarázni próbálta a helyzetet,  szűkszavúan és zavartan,  utóbb már  ingerülten annyit vetett csak oda neki: mondtam, hogy nincs rá pénz. S mindketten tudják, hogy a  mai az utolsó nap, amikor be kell vinni a háromezer forintot. Ennyibe kerül a harmadikosok osztálykirándulása a buszköltséggel és a múzeumi belépőkkel.

A gyermeket meghökkentette, amikor először újságolta anyjának, hogy kirándulni mennek, s az anyja azt mondta rá: sajnálom, erre most nem jut. De hát csak háromezer forint… Csak? – húzta fel az asszony kérdőn a szemöldökét, mit tudod te, mit jelent az most nekünk.  Annyi sincs most, vált az anyja hangja élesebbé, s magyarázni kezdte, milyen nehéz helyzetbe kerültek azzal, hogy be kellett zárni az éttermet, ahol az asszony pincérként dolgozott. Azóta nincs munkája, csak a legszükségesebbekre futja.

Tapasztalta azt a gyermek, hogy valami megváltozott. Amikor tavaszodott, meleggé vált a téli csizma, s kiderült, az ősszel hordott cipője kicsi már, a kínaiban vettek  tavaszi cipőt. Korábban legfeljebb a tornacipője származott onnan. Anett, mikor együtt voltak a lányok szünetben, jó hangosan meg is  kérdezte: új cipőd van, kínai, s vihogtak hozzá. Az első igazi napsütéses napon meg elkiáltotta magát, ki jön fagyizni, s ő nem ment velük, mert az utóbbi időben nem kap már zsebpénzt sem, ami nem is baj, lemond ő arról is, de a kirándulás… Borzasztóan szeretett busszal utazni, kimozdulni az unalomig ismert lakótelepről.  Anyjával ketten éltek, nyaranta a városi strandra jártak ki csak, így eddigi életében az osztálykirándulás maradt a világlátás egyetlen lehetőségének. A tanító néni néhány fényképen be is mutatta, hová utaznak, mit fognak látni. Mindenki megy, csak ő nem. Az nem lehet…

Ma az iskolában mindenki előtt ki kellene jelentenie, hogy ő nem megy az osztállyal. A tanító néni biztosan megkérdezi, vagy ha nem ő, valamelyik kotnyeles gyerek, miért nem. S akkor neki meg kellene mondani, hogy azért, mert nincs rá pénzük. Biztosan tudja, hogy Anették megjegyzéseket tennének erre, szinte hallotta, hogy  gúnyolódna  rajta az éles nyelvű lány… S még majdnem barátnők lettek… Igaz, akkor még ő sem a kínaiban vett holmikat hordta… Egyszer felhívta magukhoz, Anett  fürkészve nézett körül a szobájában, fitymálva pillantott a holmijaira, játékaira. Azután kezdett mással barátkozni.

Anyja most ágyazott éppen,  hallatszott, ahogy az ágyneműt paskolgatja, bentről kiáltott ki neki: na kislányom, akkor most már tényleg állj fel, s indulj az iskolába! Nem akarom itt nézni a világfájdalmas arcodat!

A gyermek néma daccal ült tovább a helyén. Miért nem akarja az anyja megérteni, hogy ő nem tud most elmenni, nem akar odamenni… Nem bánja, kiabáljon vele, veszekedjen, sőt meg is verheti, amit még soha nem tett, ő akkor sem fog az iskolába elmenni! Próbálta már neki elmagyarázni, miért nem lettek barátnők Anett – tel, azt is elmondta, hogy egykori barátnője ellene fordította a többi lányt is, csak Anettet majmolják valamennyien. Tudja, mit mondana erre most is az anyja: ne törődj velük, fogalmuk sincs, hogy élünk mi, milyen gondjaink vannak, de nem lehet nem törődni velük, hisz naponta közöttük van, Anett az új telefonjával százszámra csinálja a fotókat a lányokkal, de őt sohasem hívják, hogy álljon oda közéjük…

Most az asszony bejött a konyhába, dúlt arca vörös volt. Szó nélkül odalépett a kislányhoz, egyik karjánál fogva felhúzta az asztaltól, s a bejárati ajtón át gyengén meglökve a lépcsőházba taszította. A táskája már ki volt készítve a korlát mellé.

A gyerek azonnal leült a lépcsőre. Nem nézett hátra, de hallotta az ajtó csukódását, s a kulcs fordulását a zárban. Ahogy összekuporodva ült, térdére húzta a pulóverét, majdnem a bokájáig. Szinte belekuckózott, a meleg, ölelő közeg jólesett most neki. Az utóbbi napokban szokott rá erre is, az anyja mindig rászólt, ha látta, teljesen kinyújtod azt a pulóvert, hogy fog kinézni, mondta, de ő most nem sajnálta azt „a kínai vacakot”, ahogy magában hívta. Csak átkarolta a lábát, térdére hajtotta a fejét. Maga sem értette ez a nagy elszánást, sem azt, honnan hozzá a kitartása.

Pár perc múltán hallott némi motoszkálást az ajtó körül, biztosan az anyja kukucskált ki, hogy ott van-e még. Majd kis idő múlva csattant a zár, szinte kivágódott az ajtó, s valami odaesett a kislány mellé. A kis pénztárcája volt, amit jó ideje már nem is használt. Hátrakapta a fejét, anyja vörös arccal, sírva állt az ajtónyílásban, s rekedtes, elgyötört hangon kiáltotta oda neki: eredj, vidd hát, menj…

 

 

Author: Molnár Zsóka

Sátoraljaújhelyen nevelkedett, s büszkeséggel töltötte el, ami tanulmányai során tudomására jutott, hogy ez az a vidék, ahol a legszebben beszélik a magyar nyelvet. A nyelvészet mindig érdeklődése középpontjában állt, ezért is jelentkezett érettségi után magyar szakra. A Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerezett magyar-történelem szakos tanári oklevelet. Ezt követően előbb Sátoraljaújhelyen tanított, majd a Nyíregyházi Egyetem (korábban Főiskola) Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium magyar szakos szakvezető tanára lett nyugdíjba vonulásáig. Prózát ír immár 30 éve. Írásai a Szabolcs-Szatmári Szemlében, különböző antológiákban jelentek meg, gyermekkötetét az Anonymus Kiadó adta ki. Múlhatatlan érdeklődéssel fordul az emberi sorsok felé, különösen érdekli a gyermekek és a nők helyzete.

Vélemény, hozzászólás?