AZ ALKOTÁS: ÁLDOZAT

Ritka eset, hogy aki megnyit egy kiállítást, bár a világ átlátszó rendjében egyszerűen fiatal művészettörténésznek tűnik, és rendesen is van öltözve, semmi extra, de amint átveszi a szót a kiállítóhely kurátorától, átlényegül, s a hölgyet háta mögé állítva belekarol hátulról, mintha „sót vegyenek”-et akarna vele játszani, majd lassan elkezdi olvasni a tárlat megnyitó szövegét, s eközben a hölggyel együtt lassan-lassan körbefordul. Így érve a szöveg végére már csak a hölgyet látjuk, szemben közönségével, aki ekkorra maga is műtárggyá változott a varázsló-művészettörténész igézésének hatására…, aki viszont performansza végén az elmélet emberéből gyakorló művésszé lényegült. Ő alkotása anyagául e különös pillanatokra a galériást vette…

„Barázda” – Gyurics Balázs festménye

Íme az igéző megnyitóbeszéd, ami szinte maga is alkotás: „Kedves Vendégeink! E szobrok, képek közt egy a közös, a címben jegyzett készülési helyük, vagy ihlető forrásuk. Mást sem formálhat e kiállítás társasága, mint Szilágyi Márta kurátori portréját, illetve egyéni kiállítását, ha galeristának lenni művészet. Ez a portré így szól most: „Úgy akarok meghalni, hogy nem akartam semmit sem tenni. Azt akartam tenni, hogy úgy halhassak meg, hogy mindent megtettem, amit korlátaim belül megtehettem. Rám nézel, és nem látsz engem, rokonszenveseimet látod, és őket sem, mert azért rokonszenvesek, mert nem ők látszanak. Ha szomjukat csillapító forrásuk lehettem, öröm az; egymás iránti szomjúságukat oltó forrásuk lehettem, öröm az; egymás iránti szomjúságukat oltó forrás, ahol midőn isznak, egyre inkább kisül: egymás iránti szomjúságuk nem a másságukat mélyítendő igyekezetből fakad. Amiben magukra ismernek, és nem rokonszenves az, úgy az egymással szembeszegülve emésztette föl önmagát, s ha rokonszenves, akkor csakis örül magának, mert egy, de nincs egyedül már. Ha ez lehetek, úgy életemet megszerettem.”

Megérintett ez a nagyon egyszerű mozdulatsor, ami a galéria kurátorát is meglepte kicsit, és a szöveg, ami már-már szinte költői alkotás: érzelmekkel és tudással mélyen átitatott látásmód nyelvi tükre. Paksi Endre Lehel szenvedélyesen érti és szereti a művészetet, és ezeket az alkotókat, és ami szintén nem gyakori, ki is tudja mutatni, szavakba tudja önteni ezt az értelmes szeretetet.

A kicsi helyen összegyűlt közönség tetszésének azonnal jelét is adta, majd koccintanak. Mindenki ismer szinte mindenkit. A képekre, különösen a kisebb méretűekre a téglafal rusztikus, vörös felülete és a malter szürkéje nem hat jól, kellett volna valami világos felület a képek alá, ami elhatárolja és ki is emeli a műalkotást a jól ismert pestipince-miliőtől, ha már a szauna-meleg amúgy is 10 percre korlátozza a műélvezet fiziológiásan elviselhető maximális hosszát.

Az alkotók az óbaroki Namaste Házban évekkel már ezelőtt barátokká lettek, és szemmel láthatóan nagyon jól érzik magukat egymással, nekem is jólesik ismét találkozni ezekkel a fiatalokkal, Rabóczky Judit régi ismerőseként üdvözöl, és átadja meghívóját az Amadeus Művészeti Alapítványhoz, ahol dolgozik többekkel együtt. Megbeszéljük, hogy nemsoká ott folytatjuk a múltkori beszélgetésünket.

Végre bepótolom a korábban elmaradt beszélgetésemet Gyurics Balázzsal. Utánanéztem, s növekvő érdeklődéssel olvastam a róla, kiállításairól írt tudósításokat, még egy filmecskét is találtam a youtube-on. (Keresd meg!) Olajjal fest, akarom mondani az olajfesték a fő eleme és állomása annak a folyamatnak, amelynek eredménye a Gyurics-kép.

A fő elem mellett még segítségei is vannak, pl. egy őselem, a tűz. De amit igazán szeret, az a kémia, savval marat festett felületeket, s amint látom éles eszközökkel is kedve szerint szánt, vág, kapar és hasít bele a képlékeny felületbe, különös érzeteket keltve a nézőben. Szemben állok a „Telep” című képpel, s azt veszem észre, hogy dőlök bele, ugyanis vonz. Nem értem, mi kelti ezt a hatást. Aztán vagy háromszor visszatérek a kép elé, mint egy hívő a kedves szent ikonjához: titok van benne, éppúgy, mint abban. Csatorna, közvetítő az éghez. Persze ez a „Telep” először egy mélységes mély erdőn visz keresztül, ezt az utat túl is kell élni, a zöldek és a vörösek komplementer feszültsége nem sok jót sejtet. Az erők sok-sok felszín egymás utáni síkjaiban feszülnek a képen, mint egy függönysor, s hívnak: haladj át, dolgozz meg érte, mondja a festő. Teljesen hiteles a közlése, úgy érzem. És amit Gyurics mond erről, az is az.

Amint Rabóczky és Fock a hegesztő berendezést használja szívesen alkotó eszközként, úgy Gyurics a kémiát szereti, és alkalmazza, nagyon tudatosan. Sőt: analóg módon. Képein mindaz a vegyi folyamat tükröződik, ami az emberi testben is zajlik, a hormonok és más molekulák által kiváltott hatások. Szép ez az analógia, hiteles. Hol van a szintézis? Ó, hát persze, hogy ebben leljük fel azt, amitől már Gyurist művésznek fogjuk mondani. A kép visszaadja gondolatát, ettől műalkotássá változik, kihívja a nézőben is ezt az eredeti szándékot, és megengedi, hogy a néző a magáéval is hozzájáruljon az alkotó folyamathoz. Van őneki nagy elődje is a magyar festők közt, azonban megegyezünk, megtartom magamnak, s örül neki, nem mintha nem lenne öröm az arcán, amikor kimondom a formák és színek e nagy mesélőjének nevét.

Tisztelem szerénységét.

Gyurics a tűzzel hagy nyomokat az olajképén: meggyújtja. Emlékszünk még a kémiaórákra? Ezt gyors égésnek nevezzük. Voltaképp minden tárgyban zajlik az oxigénmolekulák beépülése a részecskék közé, azaz a lassú égés. Ez zajlik az élőlényekben is. Azzal, hogy meggyújtja képét, sokfélét tesz egyszerre a művész: időgépbe teszi, meggyorsítva a lassú égést és percek alatt érve el azt, amit az idő évszázadok alatt végezne el. Meggyújtja azért is, hogy fájjon neki az elmúlás, hogy lássa, milyen a pusztulás. Aztán el is oltja persze, hogy csak az égésnyomok maradjanak a képen, s ne váljon az egész pernyévé. Különös máglya-mágia ez: hogyan éljük túl az idő túlélhetetlen múlását, s lássuk képünket, milyen lesz ezer év múlva… meg épp azt, igézve-idézve, hogy még akkor meglesz. Mi ez, ha nem a halhatatlanság izzó vágya ebben a fiatal lélekben? S olyan jó ezt tanúként kísérni, s megírni.

Gyurics Balázs ábrahámi gesztusa ez: a tűzgyújtással mintegy az egészen elégő áldozatra tesz kísérletet, de valamely erő lefogja kezét, eloltja a tüzet, s ezzel megmenti kedves gyermekét, a képet az időnek, s benne nekünk és a reménybeli utókornak. S még ez a kedves és tehetséges fiatalember mondja azt, hogy képein az anyag kémiája tükröződik…! Ó, hát persze, az is. Meg a művészetnek az a legmélyebben szakrális gesztusa, ami már nem is művészet, hanem a hit szent cselekménye.

Nehezen hiszi el az ember, hogy így, ezen a színvonalon jöjjön össze egy csapat fiatal művész, mint ebben a táborban. Szuharevszki Mihály fekete-fehér-piros-arany színekig lebontott valóság-sűrítményei egy szeretett és vágyott világ szikrázó képeinek egymásba tolulásáról üzennek letisztult nyelven. Gubacsi Gábor „Haza, csúzli” c. képén a pirosló örvényébe bele kellene nyúlni, hogy kihúzzuk a süllyedni készülő alakot, de nem merünk, mert félünk: elragad. Nehezen engedi el a tekintetet a kép, hangsúlyosan és harsányan ordít tűrhetetlen létünk abszurditásáról, míg másik képén (Táj némi bauxit beütéssel) a könyörgés érzete asszociálódik e sorok írójának. Verebics Katalin óvilági torzait és szörny-szülötteit már a szent Udzsat-szem sem menti meg – halott istenek szeme nem lát itt semmit, nem ment meg semmitől. Babos minuciózus pontosságú rajzát órákig lehet böngészni, és élvezni fantáziáját, a kedves és mesés Gross Arnoldra gondolunk.

Szinte kínálja magát a gondolat, hogy jó lenne, ha e fiatalok ebben a kis, alkalminak indult közösségben valamiként együtt maradnának, akárcsak, ha lazán is. Szemmel láthatóan jól hatott egymásra a többiek közelsége, inspiráló volt egymásra hatásuk. S bár Paksi megnyitójában úgy mondta, hogy csak az alkotások születési helye a közös, ebből mégis az a gondolat indul meg bennem: akik egy helyen születnek, azok testvérek, bármilyen pályát fussanak is be.

Lenne egy Namaste-kör…

Itt tudod olvasni Gyurics Balázs blogbejegyzéseit:
http://alkotasutja.blogspot.com/

Author: Szolláth Mihály

A PR Herald főmunkatársa (1955, Kecskemét – Pécs – Budapest) 0036 30 511 10 10

Vélemény, hozzászólás?