Amikor  ageizmusról beszélünk, leggyakrabban az idős emberekkel szembeni előítéletességre gondolunk.  Manapság   minden korosztály diszkriminációjára használják a szót. Előfordul a serdülőkorral, fiatal korral szembeni előítéletesség is, például  infantilizáljuk a gyereket, nem tekintjük partnernek problémák megbeszélésében, „a fiatalok” kategóriával egy sereg nem tetsző jelenséget fogalmazunk meg.   Leggyakrabban mégis az idős emberekre asszociálunk, ha ez a fogalom előkerül.

„Mit akarnak még a nyuggerek, miért panaszkodnak folyton? „Mamika, ne nyúljon az infúzióhoz!” „Na, épp egy ilyen zsúfolt buszra száll fel a banyatankjával!” Ezek a nem éppen kedves megjegyzések naponta hallhatók életünk különböző színterein. Közös bennük, hogy a nem ritkán durva, bántó kifejezésekkel idős embereket bélyegeznek meg a használóik, tudva vagy nem tudva, hogy amit tesznek: ageizmus. Míg a rasszizmus, a szexizmus a közbeszédben gyakori beszédtémák, szinte semmit nem hallunk az ageizmus jelenségéről.

Az ageizmus szó az angol age: kor, életkor kifejezésből származó szakkifejezés, amelyet Robert Neil Butler amerikai pszichiáter és gerontológus használt először 1968-ban.

 Lényege, hogy egy embert hátrányosan különböztetnek meg  kizárólag az életkora alapján. Amikor  ageizmusról beszélünk, leggyakrabban az idős emberekkel szembeni előítéletességre gondolunk. Maga Butler is ebben az értelemben használta.  Manapság   minden korosztály diszkriminációjára használják a szót. Előfordul a serdülőkorral, fiatal korral szembeni előítéletesség is, például  infantilizáljuk a gyereket, nem tekintjük partnernek problémák megbeszélésében, „a fiatalok” kategóriával egy sereg nem tetsző jelenséget fogalmazunk meg.  Leggyakrabban mégis az idős emberekre asszociálunk, ha ez a fogalom előkerül

Hogyan alakul ki az életkor alapú diszkrimináció? Miért létezik?

Az emberre jellemző, hogy kategóriákban gondolkodik.  Ez normális dolog,   segít az információk rendszerezésében, sőt saját identitásunk megtalálásában is. Az embertársainkat is kategóriákba soroljuk. Különösen így van ez, ha negatív érzéseket (düh, harag) akarunk megfogalmazni valakivel szemben (ld. pl. „ez a béna sofőr”, a „buta szőke”stb. egészen a legvulgárisabb kifejezésekig). Ez segít nekünk rendszerezni ismereteinket. Ha viszont a kategóriában való gondolkodás előítéletességet  jelent, amelyet új információkkal nem társítunk, megmerevedik az álláspontunk valakiről, valamiről, akkor ez már minden szempontból ártalmas lesz.  Ebből alakul ki az ageizmus.

A legtöbb ageista megkülönböztetés az időseket éri. Valószínűleg azért, mert ahogy telik az idő, ahogy idősödünk, az változásokat hoz – jókat, rosszakat egyaránt. Ennek alapján olyan előítéletek fogalmazódnak meg, hogy az idősek rugalmatlanok, túl lassúak, a tudásuk elavult, a nézeteik maradiak, nem elég nyitottak az újdonságokra, nem tudnak lépést tartani a technológiai fejlődéssel stb.

Az időskori ageizmus  a legtöbb diszkriminációhoz képest sajátos.  A legtöbb megkülönböztetés  ugyanis olyan kategóriára vonatkozik, amelyről tudható, hogy használójára  soha nem lesz jellemző az életében ( a fehér bőrű az afroamerikairól tudja, hogy nem lesz olyan, a férfi a nőről …) Az időskori az  egyetlen, amely olyan életkorra vonatkozik, amelyról mindenki tudja, hogy ő is eljut abba a korba, vagyis diszkrimináljuk azt a kategóriát,  amellyé mi is válni fogunk.

Kialakulásában szerepe lehet  az intergenerációs kapcsolatok hiányának.  Ma már a generációk nem élnek együtt, fel tud nőni egy nemzedék úgy, hogy alig találkozik idős emberekkel. Ha nincsenek személyes tapasztalatok, könnyebben hisz sztereotip véleményeknek, előítéleteknek.

Felvetődik a kérdés: meg lehet öregedni ma, a mi társadalmunkban méltósággal?

Ez minden embert megillet, akkor is ha Alzheimer-kórral küszködik, ha vannak más, idős korral járó betegségei. Tartunk az öregedéstől, a haláltól. Ahogy nő a várható élettartam, nő az időskori évek száma, amely a szervezet öregedésének következtében óhatatlanul betegségekkel jár együtt. Kiszolgáltatott lesz az ember, sérülékenyebb. Az időskori szorongás nem a minőségi életet erősíti.

Az ageizmus kialakulásában jelentős hatású, hogyan viszonyul a társadalom az idős emberekhez.

 A gazdasági diszkriminációval lépten-nyomon találkozunk.  Gondoljunk pl. az álláshirdetésekre, amelyekben  nyíltan megfogalmazzák az idősebb korosztályok nemkívánatos voltát. Ebből úgy tűnik, nálunk csak az 50 (vagy még kevesebb)éven aluli munkaerő a jó munkaerő.

A magyar állam kivonja magát az idősek segítésének feladata alól, azt teljes mértékben a családok feladatkörébe helyezi. Ennek viszont  jövedelmi korlátok, a szakszerű idősgondozáshoz való hozzá nem értés  miatt nem lehet megfelelni.

A generációk közötti szolidaritás hiánya  is felelős a jelenségért.

Az idős emberek gyakrabban kerülnek kapcsolatba az egészségüggyel. Az egészségügy bánásmódban  gyakran infantilizálja az idős embereket.  Gondoljunk csak arra, ha bekerül egy környezetében köztiszteletben álló idős ember a kórházba, mindjárt „mamika”, „nénike”, „bácsika” (rosszabbik esetben ezek kicsinyítő képző nélkül) stb. lesz belőle. Az emberi méltóság mindjárt lefoszlik róla, helyesebben ezt lefosztják róla. A hozzátartozóval beszélik meg az állapotát az ő jelenlétében, mintha ott sem volna.

Az idősekkel való bánásmód kultúrafüggő is. Például a japánoknál, illetve általában a keleti társadalmakban kultusza van az időseknek, mert a kollektív kohézió erősebb, s  az antiegista politika is pozitívabb fényben tünteti fel az időseket.

Mindezekből következik: a mi társadalmunkban  missziós cél kell legyen az öregedés tisztelete!

Az időskori ageizmusnak nagyon sok következménye van. Főként Amerikában  – ahol a társadalom elöregedése hasonló mértékű, mint Európában – készültek erről tanulmányok. Idős embereket kérdeztek meg, mi a véleményük az idősödésről.  Követéses vizsgálatokban kimutatták: a pozitív hozzáálással rendelkezők átlagban 7,5 évvel éltek tovább, mint az öregedést negatív folyamatként megélők.

Egy hazai felmérés  azt kutatta: van-e összefüggés  az ageizmus, önageizmus és az öregedés gyorsulása között, s az eredmények határozott összefüggést mutatnak.

Meg kell tanulunk tudatosan élni, tudatosan megöregedni. Tanulmányok igazolják: a közösségben élők hosszabb életkort élnek meg, mint az egyedül élők.

A nemek szerinti idősödést is vizsgálták:  eszerint a nőket hamarabb tekintik időseknek, holott ők tovább élnek (a menopauza hamarabb és viharosabban zajlik le náluk). Az andropauza később következik be és lejtősebben zajlik le.  Ez szexista látásmódra utal.

A kutatások érdekes eredménye még, hogy a nőkre és a tanultakra, valamint a vidéken éklőkre kevésbé jellemző  az ageizmus, s enyhébb a nyugaton élőknél, mint itthon.

Mit tehetünk az ageizmus ellen?

Feladat a gyerekek, ifjabb nemzedékek nevelése, szociális szakemberek, orvosok szemléletmódjának változtatása. Sokat tehet a média: jelentősen befolyásolja kultúránkat, milyen képet fest az idős generációról.

A WHO 2020 óta új szemléletet képvisel az idős kor megközelítésében. A tradicionális medicinával szemben, mely arra fókuszál, mi az idős ember baja, az új szemlélet azt igyekszik felmérni, mik azok a képességek, lehetőségek, amelyekkel az idős ember rendelkezik. Ajánlja: a meglévő képességeket kell fejleszteni kognitív foglalkozásokkal, növelni a neuroplaszticitást, a sztereotíp gondolkodást új dolgokkal kell felváltani, s az idős kor előnyeit előtérbe hozva szorgalmazni a generációk közötti együttműködést.

Mindannyiunknak van tehát feladata, hogy az idős emberekkel szembeni intolerancia enyhüljön. Minél egészségesebb egy társadalom, annál elfogadóbb, annál inkluzívabb.