A PILLANGÓSZÁRNY REBBENÉSE

Bojár Iván András: Szent-György hegy felé

Beálltam a ház elé. Még a kormány mögött átgondoltam, akkor most hogy is lesz. Kékeszürke takaró terítette be a szőlősorokat. Vékony csíkban izzott a horizont. Kiszálltam, s a bejárat előtt alsógatyára vetkőztem a hét fokos estében. Meztelenül rohantam át a tél hidegét őrző házon, melyben hónapok óta nem jártam, hátra a szekrényhez, ahol melegítőgatyát, pólót találtam, és egy nyári felöltőt. A kizárólag Pest levegőjével, mással nem érintkező összes ruhám, a teraszon maradt. Hat nap budapesti önkéntes karantén után, mint egy disszidens, úgy érkeztem ide. Szent György-hegyen vagyok.

Reggel simogató napfény, rügyező gyümölcsfák, nyitnikékező madárének. A sok ücsörgéstől, belül nesztelen dohogó feszültségtől kiugrott vérnyomásom negyven egységet esett reggelre. Azóta is itt ülök. Kútból merem a vízet, hordom a fát. Élet. Újra itthon vagyok, ahogy sokszor már az elmúlt évek egyéb időszakaiban. Van mobil, internet, de egyedül. Garfield a hegy kóbormacskája is elszokott tőlünk, ő sem látogat. Valaki főzhetne teát. Vagy főzhetnék neki én, de a következő hetek most enélkül telnek.

Bojár Iván András
Bojár Iván András

Vallástörténeti köteteket rendezgetek nagyapám könyvszekrényében, ahol az ő idejében, negyven év előtt is, liturgiai meg vallástörténeti kötetek sorakoztak. Most a katolikus és ortodox keresztény iratok mellett buddhista és talmudista könyvek. Korán. Meg a reformáció nagy hitszónokainak szövegei vetekednek egymással. Mennyi igazság? Mennyi harc és vér? – voltaképp szimbolikus értékekért. Aztán meg azok nevében, a hatalom nevű koncon. Az egykori budai görögkatolikus parochus nagyapám nemrég kikért III/III-as dossziéját csúsztatom most az ungvári diplomája, felszentelési emléklapja mellé. Kiegészítem az életét 42 évvel a halála után olyan információkkal, melyek, anélkül, hogy valaha tudhadta volna, titkos fortélyos félelemben igazgatták élete szálait. Karakán ember volt. Melegszívű. “Szakál János” ügynök, vagyis az 1957. július 20-án Ózdon “papi vonalra” beszervezett Szaplonczay György “társadalmi megbízott” 1965. október 6-i jelentésében a vatikáni zsinati zarándoklat előkészületeivel kapcsolatosan írja: “Olyan, hogy így békepapok mennek csak, azért nem hangzott el, mert ott volt Sztankay András, aki állandóan politizál és minden megnyilatkozása a legélesebben elítéli a mai rendszert.” Nyugodt vagyok. Felőle mindeképp. S mivel magamra ismerek a habitusban, felőlem is. Történelmi idők voltak.

Ma történelmi időket élünk.

Milyen messzi már a kommunizmus utcai közvilágítás nélküli szürke műbőr rendőrkabátos, szimfóniafüst szagú valósága?! Hol vannak a régi bűnök? Soha ki nem egyenlített számlák, miknek hiányait egy nemzedék a csontjaiba verve, sejtjeibe itatva vitte a sírba rég.

Bojár Iván András: Esti kép
Bojár Iván András: Esti kép

Nagyapám családja, anyám és az öccse hét hetet töltöttek ’44 karácsonyától Budapest felszabadulásáig egy Fő utcai pincében Budán. “Egész fej vöröshagymát ettünk minden nap” – ugrik be anyám kislánykori emléke, – “a férfiaknak a sötétben kivörösödött a szakálluk, meg az asszonyok haja”, – látom magam előtt, ahogy egykori foteljében előrehajolva csillogó szemmel mesél.

Most megint blokád van, megint történelem, egyelőre önkéntes karantén. Nem értem, hogyan miért nincs egy hete már kijárási tilalom Magyarországon, miért kullog a kormány az események után? Minden adat rendelkezésre áll. A modellek. Jól látszik, hogy szegény-szegény olaszok milyen csúnyán elcseszték. Mi is befordultunk az ő zsákutcájukba. Az a drága jókedvű nép tegnap katonai konvojjal Bergamóból szállította el a város nagymamáit és nagypapáit. Koporsóban mindet. Soha az a bájos város nem lesz már ugyanaz, mint eddig.

Bojár Iván András: Ferenc pápa sétát tesz a vesztegzár alatt lévő kiürült Rómában
Ferenc pápa sétát tesz a vesztegzár alatt lévő kiürült Rómában – Fotó: AFP

Ez az egész víruskérdés természetesen rengeteg irracionális motívumot hordoz. Elmúlt heteink másról sem szóltak, mint a jelenségnek a beözönlő információk nyomába szaporázó újra és újrakeretezéséről. Az “áhhh, ez csak egy influenzá”-tól a “mindmeghalunkig”. Egy azonban egészen bizonyos. Nagyon másként mentünk volna neki, mármint mi, a világ populációja, a 2020 januárjában elszabaduló vírussal folytatandó meccsnek, ha nem előzte volna meg Greta Thunberg 2018 augusztusa óta zajló nagy menetelése. Más, felkészületlenebb tudatállapotban fogadta volna a világ ezt a koronás szélhámost, ha miatta nem kezdünk el nagyon sokan más fejjel gondolkozni a Glóbuszról. Ahhoz, hogy értsük miért és miben élünk, fontos hátralépni egyet. Ezt teszem: akár az egykori római leszerelt katonák, kik a Balaton fölötti dombokon találták meg időskori nyugalmukat, én is ebből a távolságból nézek most a vírus ügyre, figyelem viszonyát a felmelegedés gondjával. Nem áll össze a kép.

Bojár Iván András: Szent-György hegy
Bojár Iván András: a Szent-György hegy lábánál

Évente 140-150 ezer gyerek hal meg kanyaróvírusos járványfertőzés következtében a világon, most pedig szinte a hírre, hogy van ez a koronás jelenség, azonnal felfordult a világ. Nem tudok másra gondolni: pillangóhatás. Tőzsdék zártak be, világcégek rendültek meg, államok és lakosságaik jelentős hányada csúszott szinte rögtön a lét peremére. Az emberiségre relatíve csekély veszélyességű vírus a sarkából fordítja ki azt a megrengethetetlennek hitt gazdasági és politikai szisztémát, amiben éltünk. S amiről azt hitték sokan, ez minden világok legjobbika. Ha valami, akkor nem a vírus kelt bennem szorongást, hanem a tudat, hogy ez a hihetetlenül differenciált rendszer milyen elképesztően sebezhető. Viszont vigasztal a remény, hogy a pillangóhatásban, mely sohasem magában áll, de kiteljesedését a feltárulás pillanatáig rejtett öszefüggések működésbe lépésének köszönheti, benne van mindazoknak a gondolkozása, energiája, vágya is, akik várták és várják, hogy megváltozzon, jobbá váljon a világ. Akár radikálisan. Részben a mai, s itt Magyarországon még előttünk álló szenvedések fájdalma is erről a változásról szól, ez a fájdalomhurrikán kap most föl sorsokat, életeket, közösségeket és teszi próbára őket.

Mózes, Buddha, Krisztus, Mohamed, Kálvin, Luther. Mind jobbat, igazabbat akartak és változásokat hoztak. Mind leváltották az előttük lévő régi világot.

Author: Bojár Iván András

BOJÁR IVÁN ANDRÁS (Budapest 1964) művészettörténész, művészeti szakíró, kurátor, közel kétezer cikk, interjú, esszé, tanulmány, novella, memoár és néhány kötet szerzője, vagy szerkesztője. 1989–1994: A Magyar Narancs című lap alapító szerkesztője, 1990–91 során főszerkesztője; 1989–1999: szerteágazó tevékenység az elektronikus média kulturális, művészeti és építészeti műsoraiban. Magyar Televízió: Mezítláb, Kultúrember, Mélyvíz, Múzsa, Kézirat, Repeta, Lyoni omnibusz, Hello Magyarország, Záróra, Publikum c. műsorokban munkatárs, szerkesztő, műsorvezető; 1992–2000: a Café Bábel című társadalomtudományi folyóirat szerkesztője; 1992–1997: óraadó, majd adjunktus a Színház- és Filmművészeti Egyetem Film Tanszakán; 1998–2016: az OCTOGON architecture&design folyóirat alapítója és főszerkesztője; 1999-ben létrehozza az OCTOGON Építészetkritikai Műhelyt (OÉM) ; 2003-ban az általa főszerkesztett OCTOGON Pulitzer-emlékdíjban részesült; 2004-ben munkásságáért a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetéssel díjazzák; 2004-ben megalapítja a Szeretem Budapestet Mozgalmat; 2005-ben a Budapest2010 Európa Kulturális Fővárosa projekt igazgatója; 2006–2009: az OCTOGONart Galéria megalapítója és működtetője; 2007–2009 között az OCTOGONart Galériával párhuzamosan működteti a Körzőgyár nevű kiállítóhelyet; 2006–2011: Budapest Főváros Közgyűlésének városarculati tanácsnoka, képviselő, majd főpolgármesteri főtanácsadó; 2009–2010: Rádió Café: Építő kritika – a kiskanáltól a villákig című beszélgetőműsor szerkesztője és műsorvezetője; 2013-tól kezdve művészeti írói tevékenysége mindinkább a fotó felé fordul. Cikkeket,tanulmányokat publikál, előadásokat tart fotótémában; 2015-től tevékenysége a szépirodalomra fókuszál, novellákat, irodalmi esszéket, visszaemlékezéseket ír; 2018–2019: az Építészfórum internetes újság főszerkesztője; 2019 júliusában létrehozza a 10 millió Fa környezetvédelmi szervezetet, aminek a vezetője. Számos könyv szerzője. Emellett kiállításokat rendezett a Bartók 32 Galériában, a Műcsarnokban, a Balassi Intézet külföldi helyszínein (Bécs, Párizs, Berlin etc.), a Deák Erika Galériában, a FUGA-ban, az ENSZ székházában Bécsben, valamint közel száz (köztük fotó-) kiállítást az OCTOGONart Galériában és a Körzőgyárban, valamint művészeti vásárokon. Legutóbb, 2016 áprilisában a Mai Manó Házban rendezett kiállítást Hauer Lajos fotográfus számára. 2018-ban édesapja, Bojár Iván életművét mutatta be a 2B Galériában, és Budapest Bizarre címmel csoportos tárlatot rendezett a B111 Loftban. DÍJAI: 1996: Suvenir-díj; 1997: Tell Vilmos-díj, MTV Képzőművészeti Szerkesztőség; 1998: Magyar Lajos-díj, Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MUOSZ); 1999: Ezüst szög-díj. * FŐBB MŰVEI: • Új magyar építészet (kiáll. kat.), 1998 • Preisich Gábor (monográfia), • Építészek-Vallomások, Budapest, 1999 • Virág Csaba (monográfia), • 100 ház Budapesten a kilencvenes években, Budapest • Kortárs magyar építészet, Budapest. * Káli Nagy Könyv (2018)

Vélemény, hozzászólás?