A KAPITÁNY KÜLDETÉSE

Életünk forgatókönyvét nem mi írjuk, az jóval inkább a véletlen műve, és aki azt mondja nincsenek véletlenek, az gondoljon arra, ha nem lenne véletlen, nem lenne rá szavunk. Ha Mrs. Van Hopper nem lett volna olyan alávalóan és szociálisan zavaró tényező a Rebecca című filmben, fiatal társalkodónőjéből sosem lesz De Vinterné a Manderley-házban. Ha Jefferson Kyle Kidd kapitány (Tom Hanks) nem éppen Wichita Fallsban jár, sosem találkozik Johanna Leonbergerrel (Helena Zengel), és neki is egész másképp alakul az élete. Minden történet négy opcióval variál; nagy emberrel nagy dolgok, nagy emberrel kis dolgok, kis emberrel nagy dolgok, kis emberrel kis dolgok történnek, és mivel a másik ember mindig bizonyos szempontból örök fikció, a lehetőségek végtelen variációja áll rendelkezésre. A kapitány küldetésében (News of The Word, Paul Greengrass, 2020) egy kisemberrel történnek kis dolgok.

Tom Hanks és Helena Zengel

Paul Greengrass (1955) már dolgozott együtt Tom Hanks-szel a Phillips kapitány című filmben, 2013-ban. Mostani közös filmjük A kapitány küldetése 1870-ben játszódik abban a Texasban, amely 1836-ban függetlenedett Mexikótól, és a Konföderáció oldalán harcolt az amerikai polgárháborúban, amit az északi jenkik (unionisták) nyertek 1865-ben. Jefferson Kyle Kidd kapitány a harmadik texasi gyalogezredben szolgált, de a háború végén nem hazafelé vette az irányt, hanem igen eredeti foglalkozást találva magának, gyűjteményes felolvasásokat tart Texas különböző városaiban, ahol a The Times of India-ból, a Dallas Herald-ból, vagy a The Houston Telegraph-ból olvas fel híreket, afféle vadnyugati stand up comedy előadásként. Egy ilyen útja során talál rá a tizenkét év körüli szőke Johannára/Kabócára, akit a bölényvadász kajova indiánok évekkel korábban raboltak el, és a kapitány önmagára rótt feladatként vissza akarja juttatni Castrovillbe, a kislány német származású telepes rokonaihoz. A történet idején, 1870-ben, a síksági indiánok – köztük a kajovák – már rezervátumokban élnek, mert a hosszú évek etnikai tisztogatásai és tömeggyilkosságai, és a bölények telepesek általi kiirtása az indiánok megélhetési forrásának a végét jelentette. Ahogy 1867-ben Richard Dodge ezredes mondta: „Ölj meg annyi bölényt amennyit tudsz. Minden lelőtt bölény egy halott indián”.

A film forgatókönyve Paulette Jiles (1943) texas-i író regénye alapján készült, motivációs háttéranyaga azonban ennél gazdagabb. Olyan történetek tartoznak ide, mint Cynthia Ann Parker (1827) autbiografikus írása, vagy Philipp Meyer (1974) The Son című regénye, mely indiánok által elrabolt gyerekek későbbi életét meséli el, azt, hogy milyen identitásbeli nehézségekkel kell megküzdeniük az eredeti környezetükbe való visszakerüléskor.

Bár A kapitány küldetése a western műfaj konvencióit ígéri, mégsem egészen az, vagy ha mégis, inkább tűnik intelligens westernnek, ahol a zsáner keretein belül a film lényegi értelme egy gyászfeldolgozás pszichológiai folyamata. Kidd kapitány és a kislány ugyanazzal a problémával küzd; nincs feldolgozva az egykori trauma, és mindkettőnek szembe kell nézni a múlttal, hogy továbbléphessenek. A kislány ebben a tekintetben mintha bölcsebb lenne a kapitánynál. Ha a western zsáneréről van szó, azonnal felmerül (műfaji konvenciók miatt) a reprezentáció és nézőpont kérdése: hogy a filmbeli kolonializmus és rasszizmus megjelenik-e benne, azaz hogyan ábrázolja a film e történelmi korszak (amerikai polgárháborút követő évek) aktorainak egymás közötti viszonyát, belelép-e a síksági indián és telepes sztereotipizálásba tartalmilag és képalkotásilag? Nem, nem lép bele. Greengrass elkerül minden csapdát, és ez semmit sem von el a western sajátos filmes kódjából. Nem gyengíti, hogy értelmezési kerete nem a telepes vs. indián vagy a jenki vs. déliek ellenirányú megképzése, mert nem a hagyományos western kulturális jelentését tematizálja egy újabb történettel, hanem dekonstruál egy jellegzetes vadnyugati szubjektumot Jefferson Kyle Kidd kapitány személyében.

Mind Kidd kapitány, mind Johanna valamilyen módon különböznek a többiektől, és ezt a másságot Greengrass sem nem használja ki, sem nem bünteti, elkerüli mind a pozitív, mind a negatív imázsteremtés csapdáját, ami végső soron durva esszencializmushoz vezetne. Sikerült ennek a korábban a déliek oldalán harcoló, középkorú, fehér férfinek a karakterét úgy megalkotni, hogy nem domináns sem a feketékhez, sem az indiánokhoz való viszonya, a konfliktusok sem itt keletkeznek, csupán önmagával és még néhány saját fajtája-béli csirkefogóval ütközik. A film paradox módon a western zsáner ellenében dolgozik, amennyiben narratíváját egy strukturális hiány szervezi; sem a feketék, sem az indiánok nem jelennek meg hangsúlyosan, nem tárgyiasítja őket a kamera tekintete, nem lesznek az érzékelés szánni való, vagy passzív tárgyai,  ugyanakkor nem is azonosulunk velük. Greengrass elkerüli az éppen akkor folyó rabszolga felszabadítás kiélezett bemutatását is, és csak jelzés szinten van utalás a fehér telepes rasszizmusra, vagy a kajovák ellehetetlenítését célzó bölényirtásra is. Ugyanakkor a leigázottak nyelve megjelenik a filmben, Johanna/Kabóca kajova nyelven kommunikál, és ebben a helyzetben a kapitány által beszélt angol, és a kajova reprezentációs szintje azonos lesz.

A kamera működési elve, a vizuális jelenségértelem a tartalmi részekre játszik rá, erősen individualizálja mind a kapitány, mind pedig a kislány alakját. Noha a kamera inkább a kapitány tekintetével lát, és a kislány inkább csak elszenvedi mások tekintetét, az ő mimikája, és rezdülései is hangsúlyosak, mert a szerep verbálisan kevés lehetőséget nyújt. Egyszer lesz a kislány tekintete domináns, amikor hazatévednek a lány eredeti otthonába. A western jellegzetes madártávlati perspektívája az új-mexikói Santa Fé (forgatási helyszín) lenyűgöző félsivatagi exteriőrje, nem véletlenül az a Dariusz Wolski a film operatőre, aki a 2021-es Oscar-díj jelöltje.

James Newton Howard polifon hangzású zenéjében nagyzenekari mű keveredik a tradicionális vadnyugati bendzsó stílussal. A 2021-es Oscar-díj egyik jelöltje lett ő is, a legjobb eredeti zene kategóriában.

Tom Hanks a történelmi traumákat elviselni kénytelen kisember figuráját kelti életre, természetesen remekül. A humánum minden történelmi korban jelen van, és Greengrass nagy érdeme, hogy nem akar róla több bőrt lehúzni annál, mint amennyit lehet, hagyja élni a figurát. Helena Zengelt a Kontroll nélkül (2019) című filmből ismerheti a közönség, ahol egy súlyosan magatartászavaros kislányt formált meg elképesztő hitelességgel. Jelenlétét a filmben hitetlenkedve néztük, és a privát életéből vett filmkockákat látva inkább hisszük, hogy nem az a valódi élete, hanem a filmbeli. A kapitány küldetésében erre az imázsra játszottak rá kissé következetlenül, a hisztérikus jelenetek néha logikátlanul csapnak át nyugalmi helyzetbe, és a néző nem érti, miért. Zengel arca azonban annyira kifejező a film során, hogy ezt a rendezői következetlenséget vagy átgondolatlanságot simán elnézzük neki.

10/7

A film Bechdel-tesztje negatív.

*
Engedélyezett másodközlés. Eredeti forrás: Litera−Túra Művészeti Magazin
*

 

Author: Nagy Mari Anna

Elbeszélései, könyv-recenziói és filmkritikái 2017 óta jelennek meg rendszeresen.

Vélemény, hozzászólás?