A hipnózis a legintenzívebb szuggesztiós eljárás. Ma is rendkívüli érdeklődés övezi. S hogy titokzatos, félelmetes jelenségből mára sok beteg ember számára gyógyulást hozó módszer lett, az egy neves magyar tudós munkásságának köszönhető.
A hipnózis a legintenzívebb szuggesztiós eljárás. Mint gyógymód, évezedek óta jelen van az emberiség történetében. Jelei az ókori, egyiptomi forrásoktól kezdve nyomon követhetők. Tudományosan a 18. században irányult rá a figyelem a ’természetes energiaátvitel’ jelenségére, s a következő századokban Európa-szerte egyre több, a hipnózist kutató tudósról van tudomásunk.
Megítélése korántsem volt pozitív az idők során, sőt inkább valamiféle félelemmel tekintettek rá. Az emberek attól tartottak, hogy a hipnotizőr ’beavatkozik a lelkükbe’, ’uralkodhat a tudatukon’ olyasmire ’veszi rá’ őket, amit egyáltalán nem tartanak helyesnek. (A szépirodalomban egyik legismertebb ábrázolása ennek Thomas Mann: Mario és a varázsló című műve.)
A hipnózist ma is rendkívüli érdeklődés övezi, s hogy titokzatos, félelmetes jelenségből mára sok beteg ember számára gyógyulást hozó módszer lett, az egy neves magyar tudós munkásságának köszönhető. Ő dr. Bányai Éva professzor, pszichológus, egyetemi tanár, hipnóziskutató. Ő volt az első női elnöke az Európai Hipnózis Társaságnak, a Nemzetközi Hipnózis Társaságnak, s a Magyar Hipnózis Egyesület örökös elnöke.
Ha tehát a hazai és nemzetközi hipnoterápia eredményeiről beszélünk, megkerülhetetlen, hogy Bányai Éváról, munkásságáról beszéljünk. Egy olyan tudósról, aki nemcsak megújította a pszichológiát, hanem konkrétan is tudott s és tud segíteni számtalan embernek a szuggesztio, a hipnózis alkalmazásával.
Már pályája elején érdeklődéssel fordult a hipnóziskutatás felé. Ekkor még Magyarországon a hipnózis tiltott eljárás. Emiatt itthon nem is nevezték hipnóziskutatásnak a tevékenységet, hanem más tudományos címkével ruházták fel, hogy tanulmányozhassák, hisz a korabeli magyar tudósokat is érdekelte a hipnózisban rejlő lehetőség. Bányai Éva a Pécsi Egyetem élettani tanszékén az orosz tudós, Pavlov kutatásait tanulmányozva jött rá, hogy mégsem igaz, amit az orosz szaktekintély állít, hogy tudniilik a hipnózis valamiféle alvásszerű állapot. Akkoriban ez világszerte elfogadott álláspont volt. A fiatal tudós egy moziélmény hatására rájött, hogy az emberiség történetében évezredek óta használnak hipnózisszerű módosult tudatállapotokat. Ez a felfedezés megerősítette kétkedését a pavlovi állításban. Itthon szó sem lehetett arról, hogy állítását tudományos kísérlettel igazolja. Levelezni kezdett egy, a Stanfordi Egyetemen (Egyesült Államok) dolgozó tudóssal, R. Hildgard professzorral, aki az 1950-es évek óta kutatta a hipnózist, s pár hónapra ki is utazhatott hozzá kutatásokat végezni. Ott alakította ki és igazolta kísérletekkel a magyar tudós az aktív – éber hipnózis elméletét. Ennek lényege – s ezzel megdőlt a pavlovi állítás -, hogy aktivitásfokozással is ki lehet alakítani hipnózist.
A kísérlet lényege a következő: egy kerékpár ergométeren nagy ellenállás mellett kell hajtania a kísérleti alanynak a pedált. Közben pedig nem álmosító, ellazító szuggesztiókat kap, hanem a terapeuta arról ad neki folyamatos visszajelzést, hogy az aktivitás milyen fázisában van: hogy egyre nehezebb a dolga, egyre nehezebb hajtani a pedált. Combizmai egyre jobban feszülnek, egyre jobban felgyorsul a légzése, sebesebben ver a szíve, egyre aktívabb lesz. Bár egyre nehezebb hajtani a pedált, de egyszer csak mintha magától járna a lába és könnyebb lesz a mozgás, s így kerül a kísérleti alany az aktív-éber hipnózis állapotába.
Az emberek különböző mértékben fogékonyak a hipnózisra. Megfigyelések szerint hipnábilitás szerint három csoportba sorolhatók. Ha standard módszerrel hoznak létre hipnózist, akkor az emberiség 10 százaléka erősen fogékony, 10 százaléka egyáltalán nem fogékony, a maradék 80 százalék pedig közepesen fogékony. Még aki erősen fogékony, az sem úgy kerül hipnózisba, hogy parancsokat hajt végre. A hipnotizált személy a terapeutától visszajelzést kap arról, amit érez, s ennek a visszajelzésnek az lesz a következménye, hogy teljesen beszűkül a figyelme arra, amire a hipnotizőr felhívja. Bevett eljárás, hogy a terapeuta a légzésre szűkíti be a figyelmet. A légzést ugyanis egyrészt automatikusan végezzük, de tudjuk kontrolláltan is szabályozni. Amikor a hipnotizőr az indukció során azt mondja a hipnotizáltnak, „most figyeljen a légzésére, ahogy így ellazul, a légzése elmélyül”, akkor annak figyelme homlokteréből kikerül az a rengeteg külső inger, ami éri az embert. Figyelme beszűkül a légzésre, s azokra az érzésekre, amikre a hipnotizőr hívja fel a figyelmét, tehát a hipnotizőr szavaira és a saját belső állapotára figyel. (Nem mindenki tud azonban módosult tudatállapotba kerülni, vannak nulla hipnábilitású emberek is.)
Bányai Éva dolgozta ki az interakciós paradigma elméletét is, mely szerint nem csak a hipnotizáltat, hanem a hipnotizőrt is vizsgálva, az élettani paramétereket mérve mindkét résztvevőnél megállapítható, hogy egymásra hangolódik a két személy. Ennek műszerekkel is mérhető jelei vannak: a hipnotizőrnél is ugyanazok az élettani jelenségek figyelhetők meg, mint a hipnotizáltnál. Ezt nevezi a tudós interakciós szinkronitásnak. (Meg kell jegyezni, hogy ez nem minden esetben jön létre.)
A professzor asszony nevéhez fűződik az aktív-éber hipnózis alkalmazása szomatikus betegségek leküzdésének elősegítésére. Erre, mint lehetőségre, a saját betegsége során figyelt fel. Rákbetegséget diagnosztizáltak nála, melynek gyógyítására kemoterápiát, sugárterápiát, majd újra kemoterápiát alkalmaztak az orvosai. Ennek mellékhatásai rendkívül megterhelték az ő és betegtársai szervezetét, s míg a többi beteg ezek miatt a kellemetlen mellékhatások miatt kénytelen volt abbahagyni a gyógyszeres terápiát, ő önszuggesztióval ki tudta védeni a mellékhatásokat. Ezek után – saját tapasztalataiból általánosítva – rákbetegek gyógyításával kezdett foglalkozni, s ezt a mai napig folytatja.
Kísérletekkel igazolta a hipnózis kemoterápiás kezelés alatti gyógyító hatását: a természetes ölősejtek aktivitása szignifikánsan jobb volt a pozitív szuggesztióval kezelt betegek esetében. Kijelenthető: olyan biológiai folyamatokat lehet szuggesztióval – pszichológiai módszerrel – befolyásolni, amelyek segítik a test gyógyulását.
Bányai Éva professzor asszonynak a hipnoterápiában elért eredményei sokat segítenek a különböző szorongásos kórképek, fóbiák orvoslásában, de ő maga elsősorban a pszichoszomatikus betegek gyógyításában alkalmazza, tehát akiknek testi betegségük van. Meggyőződése, hogy a testi betegségeket befolyásolni lehet lelki gyógymódokkal, mert véleménye szerint lelkileg betegítik meg a legtöbb embert. Ez tetten érhető a betegek anamnéziséből. A hipnózis nagy előnye az egyéb pszichoterápiákkal szemben, hogy nagyon erősen tud hatni a testi folyamatokra, mert egy nagyon intenzív személyközi kapcsolatot alakít ki nagyon rövid idő alatt a hipnotizőr és a hipnotizált ember között.
