A FIÚ A FILMBŐL

Norbi… Régóta semmi hír felőle. Merre lehet, mit csinálhat? Nem tudom. Eltűnt a magyar vidék nyomorúság-útvesztőiben…

Norbit évekkel ezelőtt, karácsonykor ismertem meg.  A kertvárosban, ahol lakom, még vidékies szokásként él, hogy ünnep előtt mindenki rendbe teszi a háza előtti utcai zöldsávot. Délelőtt 11 óra tájban kimentem én is, hogy a pázsitra hullott kései faleveleket összetakarítsam. Megállt az út szélén egy biciklis, s odaszólt, megcsinálja ő ezt a munkát egy kis pénzért. Beleegyeztem, volt még némi dolgom a szentestei vacsora előkészítésével.  Mikor leszállt a rozzant kerékpárról, s közelebb jött, mintha az a színész lépett volna elém, aki Szent Ferencet alakította a Napfivér, Holdnővér című Zeffirelli-filmben. Alacsony, vékony termet, barna szem és barna haj, a hajviselete épp olyan, csak a tonzúra hiányzott a feje búbjáról. Rokonszenves, fiatal, barna arcán szinte ugyanaz az alázatosságféle kifejezés, tenyerét ugyan nem nyújtotta alamizsnáért, de egész magatartásából ez sejlett. Látszott, megörült válaszomnak, a feszültség felengedett az arcán.

Munkához látott. Gyorsan és ügyesen dolgozott.  Jó félóra múltán bekopogott, hogy végzett. Kinéztem, rend volt. Tessék annyit adni, amennyit gondolni tetszik, előzte meg a kérdésemet. Pénztárcámban mindig rengeteg fémpénz gyűlik össze, púposra nyomja a kis rekeszt. Tenyerembe borítottam, s átnyújtottam neki. Jó nehéz volt a pénzcsomó. Gondoltam, mégis karácsony jön, ez legalább kétezer forint, de nem sajnáltam most a félórai munkáért. Boldog karácsonyt kívánt, elköszönt, elment.

Az ünnep utáni első hétköznap délelőttjén csengettek. A Szent Ferencre hasonlító fiatalember volt az. Kihívott. A megviselt kerékpár hátuljára egy jókora papírdoboz volt felkötözve.  Ezt azért hoztam, mert nagyon ki tetszett segíteni azzal a pénzzel karácsonykor. Feltöltöttük belőle a villanyórát, s tudtuk nézni az ünnep alatt a tévét. A doboz tele volt szép, nagy, egészséges almával. Nekem hozta. Elképedtem. De hát… szinte dadogtam, miért hozta el otthonról? Biztosan van, aki megegye. Megnyugtatott, hogy ősszel, mikor almaszüreten volt egy gazdánál, a fizetségen felül kapott két láda almát is. Az édesanyjával él, kettejüknek van bőven. Meg aztán…,  azért is… emelte rám meleg barna tekintetét, nem tetszett letegezni… S elmosolyodott, de szinte azonnal szája elé kapta a kezét. Felső fogsorában, fiatal kora ellenére, két foghíj is éktelenkedett. Persze elfogadtam az ajándékot.

Ajánlotta, ha bármi munka akadna a háznál, csak hívjam fel, jön szívesen. Megadta a telefonszámát. Így lett pár évre nálam Norbi kertész, udvari- és segédmunkás. Apránként mindent megtudtam róla. Huszonöt éves, egy város közeli faluban él az anyjával, mióta a szüleik elváltak. Van két idősebb testvére, ők már máshol laknak. Az apja magyar fiú volt, beleszeretett a szép cigánylányba, elvette, megszületett a három gyerek. Norbi a legfiatalabb. Az apjának volt pár hold földje, azt  művelték, nem éltek rosszul. Az apja azonban olyan féltékeny volt az asszonyára, hogy pokollá tette az életét. Tíz éves volt Norbi, amikor elváltak a szülők, s ők elköltöztek a mostani faluba, ahol anyjának rokonai laknak.  Az anyja időről időre kap közmunkát, ennyi a jövedelme. Az apja nem törődik velük, semmi kapcsolatuk nincs.  Norbi elkezdte a mezőgazdasági szakközépiskolát, de a második évben kimaradt.

Azóta alkalmi munkákból él. Mindent megcsinál, ás, kapál, gyümölcsöt szed, füvet nyír, kinek mire kell éppen munkás. Egy özvegy, idős asszonynál egy hatalmas szőnyeget kellett kitisztítani. Azt is elvállalta. Az asszony megkérdezte, nem akarja-e a sok könyvet, ami már neki úgysem kell, elvinni. Azt se bánja, ha eltüzeli. Norbi elvitte a szép sorozatokat, egy nagy ládában elrakta otthon a fáskamrába. Jó szerencséje a következő hétvégén a bolhapiacra vezette, ahol két jókora asztalon rengeteg könyvet árult két férfi. Norbi megszólította őket, hogy neki is van jópár könyve, nem vennék-e meg tőle. Megvették. Biztatták, szóljon máskor is, ha kap könyvet. Azóta, ha dolgozik valahol, mindig megkérdi, nincs-e a háznál könyv, ami már nem kell senkinek. Néha egészen szép pénzt kap egy-egy példányért a két piaci könyvárustól.

Mikor jön a gyümölcsszezon, nyár elején, Norbi napszámosnak állt. Epret, meggyet, cseresznyét, mikor mit kellett betakarítani, ment szorgalmasan. Nyáron a paradicsomszedést várta. Az gyilkos egy munka! A tűző napon guggolva-térdelve haladni a sorokban, s szedni az érett szemeket. Mikor megmondta, mennyit fizetnek kilójáért, elkerekedett a szemem. Megalázóan keveset, pár forintot. Mennyit kell naponta leszedni ahhoz, hogy ezzel keressen is az ember? Mennyi keserves kínlódással keresi meg azt a csekélyke pénzt? Nem is megy oda más, csak a Norbi-féle emberek, családostul beállnak egy-egy sorba, s gyerünk! Ha egy-egy diák megjelenik néha, hogy nyári munkával keressen egy kis pénzt, el is tűnik egykettőre. Két napnál tovább még egyet se láttam tovább dolgozni ott, mesélte Norbi. Nem bírják…

Aztán jön a feldolgozás, a konzervgyár  szippantja fel az alkalmi munkásokat. Három műszakban folyik olyankor a munka. Norbi arról is tudna mesélni. De megy, nem tehet mást. Ott se fizetnek sokat, de kell a pénz, tetszik látni, a fogamat akarom megcsináltatni, arra gyűjtök. Barátnőm sincs, hogy merjek így a lányokhoz menni, kapja mindig a szája elé a kezét, mikor elmosolyodik…

Így telnek el évek, Norbi ugyanúgy eljár dolgozni, semmi nem változik az életében. Illetve mégis, van egy jó nyaruk az anyjával, akit felvesznek egy szezonra konyhai kisegítőnek a közeli gyógyfürdő egyik előkelő szállodájába. Keveset fizetnek, de hazavihetik a megmaradt ételeket. Norbi eldicsekszik, milyen finomságokat esznek, kár, hogy ezekből nem lehet eltenni szűkösebb napokra. Mikor vége a fürdőszezonnak, minden úgy folytatódik, mint azelőtt. Néha napokig nem lehet elérni telefonon. Utóbb kiderül, azért, mert nem volt pénze feltölteni a telefonkártyáját. És persze a nagy terv, a fogai megcsináltatása is elmarad…

Aztán egyszer azzal a tervvel jön Norbi, hogy kimegy Angliába. Egy ismerőse hívta, gondolkodott, s úgy döntött, megpróbálja. Nyelvtudása nincs, szakmája sincs, hiába ügyes, gyors kezű, szorgalmas. Félek, mi fog ebből kisülni.

Egy hónap múlva, késő ősszel  újra itthon van. Erre kerekezik a roncsforma kerékpárján. Kérdésemre elmondja, nem boldogult kinn. Lakni sem volt hol, az utcán aludt. Inkább hazajött. Csak az a kár, teszi hozzá, hogy az itthoni, őszi gyümölcsszedésről így lemaradt. Valamennyit azzal is keresett volna. Az arcán árnyékok, szája sarkában keserű ránc.

Akkor láttam utoljára. Itt a tavasz, még nem jelentkezett. Többször is hívtam. Telefonja kicsöng, de nem veszi fel senki.

 

Author: Molnár Zsóka

Sátoraljaújhelyen nevelkedett, s büszkeséggel töltötte el, ami tanulmányai során tudomására jutott, hogy ez az a vidék, ahol a legszebben beszélik a magyar nyelvet. A nyelvészet mindig érdeklődése középpontjában állt, ezért is jelentkezett érettségi után magyar szakra. A Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerezett magyar-történelem szakos tanári oklevelet. Ezt követően előbb Sátoraljaújhelyen tanított, majd a Nyíregyházi Egyetem (korábban Főiskola) Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium magyar szakos szakvezető tanára lett nyugdíjba vonulásáig. Prózát ír immár 30 éve. Írásai a Szabolcs-Szatmári Szemlében, különböző antológiákban jelentek meg, gyermekkötetét az Anonymus Kiadó adta ki. Múlhatatlan érdeklődéssel fordul az emberi sorsok felé, különösen érdekli a gyermekek és a nők helyzete.

Vélemény, hozzászólás?