Tibenszky Móni Lisa nem éppen a miniportrét szerkesztő újságírók álma: hosszú, barokkos – ámde érdekes – körmondatai, kiváló szóképei és szavai mögött megbúvó értékes bölcsességei, üzenetei, nem hagyják megfelelően működni annak a bizonyos cenzornak az „ollóját”. A Shortcut Communications ügyfélkapcsolati igazgatója „gerilla gardeningről”, kisgyereke EFOTT-os babapancsolójáról, munkamániájáról és nem szakmai küldetéséről mesél.  

A szakember a PR Herald gondozásában (2012. március 29-én) megjelent, „A hazai pr-szakma arcképcsarnoka (2012)” című digitális kiadvány számára nyilatkozott.

– Valóban környezettudatos, vagy csak megbízója miatt vállalta néhány éve az illegális virágültetést?
– Igen az vagyok, tudatosan figyelek arra a mintára, amit két tündéri gyerekemnek mutatok. A Hegyalja Fesztivál ifjúsági kommunikációjában évek óta részt veszünk, és az egyik nagy ötlet és visszhangot kiváltó akció a „gerilla gardening” felhívás közzététele és a program megvalósítása volt. A kampányt a környezettudatosság jegyében hirdettük meg, egy kis csínytevéssel megfűszerezve, zéróCO2 néven. A feladat az illegális növényültetés, virágosítás volt, engedély nélküli szépítés. Boldogan vettem részt benne és örültem, hogy több felsőoktatási ügyfelem is, összeszervezve diákjait, kötélnek állt. Soha nem felejtem azt a közel negyvenfokos tavaszi napot, amikor petúniákat ültettünk a tatabányai buszpályaudvar kopár mezsgyéjére, de megérte, mert a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának hallgatói dobogósok lettek az akcióban… Sajnálom, hogy nem lehettem ott, amikor ugyanezen ügy kapcsán az Irigy Hónaljmirigy ültetett muskátlikat a Margit híd kandelábereibe… Igen szép megjelenésszámot produkáltunk vele, főként a közösségi médiában.

– Gyerekei mellett is munkamániás maradt? Azt nyilatkozta ugyanis korábban, hogy első szülése előtt az utolsó pillanatig dolgozott.
– Igen, nagyon szeretem a munkám, immár hét éve a Shortcut ügyfélkörét ápolom, alapvetően oktatási és ifjúsági területen dolgozunk. Legismertebb médiafelületünk a saját kiadású edupress.hu, mint az egyetlen magyar oktatási hírügynökségi felület, de dolgozunk felsőoktatási intézmények beiskolázásán ugyanúgy, mint ahogy telekommunikációs vagy banki megbízók ifjúsági kampányain.
Konferenciák, timetable, és közben egyszer csak az ember anyuka lesz. Természetes, egészséges terhességgel, többszörös vitalitással még az utolsó héten is, amikor épp a március 15-i állami ünnepségek alvállalkozóiként a műsorvéglegesítés utáni nap reggelén küldtem egy kör e-mailt: „holnaptól 1-2 hétig nem vagyok, elmentem szülni…” Másnap délelőtt már a kezemben tarthattam kisfiamat és kezdtem rájönni, hogy ez nem csak egy apró változás az életemben. Napról-napra jobban szembesültem ezzel, és bár harmonikus családi körülményeim voltak, depresszióba estem, amiből az idő és a munka tudott kihozni. Hiszen ott megvannak a klisék, a követhető lépések… És idővel megtanultam anyuka lenni. Visszagondolva, nem is értem, hogy lehetett e nélkül léteznem.
Soma fiam nem egész öt hónapos volt, amikor a Zamárdiban tartott EFOTT-nak voltam a sajtófőnöke, és bizony imádtam. Leköltöztünk családostul, ügynökségestül, és két szoptatás között egy-egy sajtótájékoztatót tartottam, vagy éjfél magasságában a babakenguruban alvó kisbabámmal nagyinterjút készítettünk a backstage-ben. És utána szinte minden nyáron fesztiválkommunikációs projektjeink voltak, nem tudom, hogy van-e olyan két éves kiskölyök, akinek külön felfújható babapancsolója van az Edupresszó-sajtóbázis közepén, átlagosan napi 30-40 barátságos sajtós kollégával.

– Ne mondja nekem, hogy ennyi munka és két kisgyereke mellett pihenni is tud!
– De bizony tudok! Az ember nem tagadhatja meg önmagát, bár kevesebb idő jut a hobbira – lovaglásra, úszásra, edzésekre – vagy a hajnalokba nyúló baráti borozgatásokra, mint régebben. Nagyon szeretem a keleti kultúrát, jártam Marokkóban, Jordániában, imádom a zenéjüket, a fűszereiket. A világzene-népzene határán táncolva legalább ennyire magával ragad egy Nikola Parov vagy egy Boban Malkovich szám is. Tulajdonképpen azt hiszem, hogy egy Kusturica filmben érezném otthon magam, amiben azért van szünet a két epizód között.

– Mi a Felelős Szülők Iskolájának küldetése, melyet ön alapított?
– Segítséget nyújtani az anyává és apává válásban, a család létrejöttének pillanatától. Nekem ez hiányzott anno, így mára ez lett a misszióm. Az iskolát azért hoztam létre, hogy megköszönjem és a bevételből anyagilag is támogatni tudjam a Honvéd Kórházban működő Koraszülött Alapítványt. Hálámat fejezzem ki az összes munkatársnak, hogy életben tartotta és minden károsodás nélkül megmentette a második fiamat, aki egy szerencsétlen vércsoport összeférhetetlenség miatt két hetet töltött gondos ápolásuk alatt. Náluk emberibb „ember-orvosokkal” soha nem találkoztam. Köszönet érte!
Az International Business Schoolban működő Felelős Szülők Iskolájában szervezett programok egy kérdést feszegetnek: hogyan neveljünk boldog gyerekeket? Előadások, konferenciák, beszélgetések szakmájukban elismert és közismert pszichológusokkal, pedagógusokkal, orvosokkal, akik a néha elbizonytalanodott szülőket támogatják, segítik anyukává, apukává, felelős szülővé válni. Erre soha nem lehet eléggé felkészülni, de készülni igen.

– Kedvenc idézete, hogy nagyon jól haladunk, csak rossz irányba. Ez csak a Facebooknak szóló jópofa mondat, vagy tényleg így gondolja?
– Ez egy kedves barátom elszólása volt, de tetszett. Egyébként pedig azt gondolom, hogy aki megy és halad, az hibázik, de ezerszer jobb lendületesen előre menni, mint toporogni. Persze érdemes meg-megállni, és figyelni az útjelző táblákra, a szélirányra.

A fenti interjú szerepel A hazai pr-szakma arcképcsarnoka (2012) című kiadványban.

Ha még több prominens pr-személyiségről szeretne olvasni, rendelje meg a PR Herald kiadásában megjelent, digitális portrékötetet!