Mohsen Makhmalbaf – a nemzetközileg elismert iráni filmrendező -,  a nagyközönség számára elérhetővé tette „A kertész” (The Gardener) című díjnyertes filmjét. Díjnyertes alkotás a vallás erejét kutatja. Az izraeli Bahá’í kertekben és Jeruzsálemben forgatott produkció a vallás lényegének kutatása egy apa és fia közötti beszélgetés keretében.

A két főszereplő a két generáció különböző véleményét képviseli.
Az apa számára – akit Makhmalbaf maga alakít – a vallásnak alapvető szerepe van.
Miközben erejét rossz célokra is használták, Makhmalbaf szerint béke, megbocsátás és szeretet céljára is használták és használhatjuk újra.
A fiú – akit Makhmalbaf saját fia, Maysam alakít – úgy érvel, hogy minden vallás végül elnyomáshoz és erőszakhoz vezet.
Ezt követi a téma alapos kidolgozása.
A film, melynek premierje Koreában, a Busan Nemzetközi Filmfesztiválon volt, elnyerte a Bejrúti Nemzetközi Filmfesztivál legjobb dokumentumfilm díját 2012-ben.
A film nagy médianyilvánosságot kapott világszerte.
A New York Times szerint „bensőséges, érvelésekre alapuló vizsgálat a vallásos hit felé”.
A népszerű indiai lap – The Hindu – a békét és megértést kereső szokatlan filmről így fogalmaz: „egyszerre racionális, intelligens, poétikus és mindenek felett magas fokon civilizált”.
Makhmalbaf több mint 50 díjat kapott a több mint 20 filmjéért és 15-nél több filmfesztivál zsűrijében szerepelt.
A 2012-ben készült film eddig csak fesztiválokon és válogatott vetítéseken volt megnézhető.
A perzsa és angol nyelvű film megnézhető a következő linken, angol, francia, perzsa vagy spanyol felirattal, ITT: