TE IS ITT VAGY?

Régen az emberek félelemmel vegyes csodálattal, már-már világvége hangulatban tekintettek fel az égre napfogyatkozás idején – érthető ez olyan korokban, mikor magyarázat nélkül maradt legfontosabb égitestünk „eltűnése”. Mára a csodálat maradt, a figyelem pedig akkor is kijár, amikor „csak” részleges fogyatkozásról van szó. Jóllehet csillagászatilag az esemény másodpercre pontosan előrejelezhető, az, hogy 2015. március 20-án (pénteken) délelőtt valóban látunk-e itthonról is valamit, a jóval bizonytalanabb meteorológiára tartozik.

Utóbbival volt némi gond 1999. augusztus 11-én, a teljes napfogyatkozás idején: gyerekként nem igazán voltam megelégedve a felhőzet aznapi mennyiségével. Kicsit bosszantó volt annak tudatában, hogy 2081-ben lesz a következő, melyet itthonról is lehet majd látni. Péntek délelőtt azonban én is kapok még egy lehetőséget – ahhoz, hogy lássuk, mennyire lesz kegyes az időjárás hozzánk, először is néhány alapadatot közlünk.
A napfogyatkozás során a Hold 58,4%-ban takarja el a Napot a maximum idején, Budapesten pénteken 10:48:33-kor (az ország területén néhány perces eltérések lesznek; teljes napfogyatkozás az Atlanti-óceán térségében lesz). Maga a jelenség 09:39:22-től 11:59:47-ig szórakoztatja a nagyérdeműt, tehát a vége harangszóval zárul és pont el tudunk menni ebédelni. Az időjárás feladata tehát az, hogy ebben az időintervallumban a felhőket lehetőleg likvidálja a körzetünkből.
A cikk írása idején (hétfőn este) anticiklon alakítja időjárásunkat, a felhőzet felszakadozik, derült éjszaka várható. Hajnalra +3 °C köré hűl le a levegő, a szél mérséklődik. Holnap és szerdán napközben folytatódik a kora tavaszi idő, felhőzet és csapadék nélkül. A K-i, ÉK-i szél időnként megélénkül, a napi maximumok +10-+12 °C körül alakulnak. Megkérdezhetné az olvasó, hogy de egyébként ez most kit érdekel, amikor a napfogyatkozás pénteken lesz?
Az ok az előzmények minél pontosabb feltérképezésének szükségessége ahhoz, hogy minél biztosabbat mondhassunk péntek délelőttjének időjárására vonatkozóan.
Csütörtökön ugyanis az addig jellemző K-i, ÉK-i szél megfordul, É-ira vált, ami gyenge hidegfrontot vetít előre – bár úgy tűnik, aznap érezteti majd legerősebben hatását, a front felhőzetéből marad még péntekre is. (Zárójeles megjegyzés: erősebb, már csapadékkal is járó hidegfront szombat éjjel érheti el hazánkat.)
Tekintettel arra, hogy a csütörtöki front némi felhősödéssel is jár, érdemes pontosabban megnézni, mit vetítenek előre a középtávú előrejelzések. Ehhez több modell számítását is igyekszem alapul venni, elsősorban a felhőzet mennyiségére koncentrálva.
A meteorológia megkülönböztet alacsony-, közép- és magasszintű felhőzetet, ezek közül minket az első két szinten lévőek zavarnának legjobban. A borultság mértéke egy adott helyszín felett sajnos a nehezebben előrejelezhető paraméterek közé tartozik. Nagyban függ ugyanis a gyorsan és folyamatosan változó széliránytól és -sebességtől, ráadásul a magasban akár ellentétes irányú (és általában erősebb) szél is fújhat, mint a felszín közelében. emellett figyelembe kell venni a páratartalmat (pontosabban: a légkör vízgőztartalmát), a légnyomást és a környező területek időjárását is, különös tekintettel a frontok mozgására.

Felhok
Alacsony-, közép- és magasszintű felhők (vilaglex.hu)

Az aktuális időjárási helyzet
Szerdára virradó éjszaka tőlünk északra egy igen nagy kiterjedésű és magas légnyomású központtal rendelkező anticiklon található, ennek a peremén van Magyarország. Ez nekünk jó hír, ez okozza a mostani tavaszias időt. Bár tőlünk K-re és DNy-ra is található egy-egy ciklon, de ezek viszonylag gyengék, egyedül a szél érezteti hatását áramlási rendszerükbe kerülve. Az előrejelzések szerint pénteken még az anticiklon hatása alatt fogunk állni, de ez a hatás gyengébb lesz, ami sajnos kedvez a felhőképződésnek. Viszont mivel ez a felhőzet nem fronthoz kapcsolódik, az nem lesz összefüggő, hanem helyben kialakuló gomolyfelhők (Cu, Cumulus) képződhetnek. Ez a folyamat várhatóan épp délelőtt indul meg, a hőmérséklet emelkedésével párhuzamosan.

Konkrét előrejelzések a felhőzetre vonatkozóan 
Figyelmünket elsősorban az alacsony- és középszintű felhőzetre összpontosítjuk, mivel a már csak jeget tartalmazó magasszintűek kevésbé zavarják a megfigyelést.

A svájci Meteoblue Astronomy Seeing előrejelzése szerint csütörtökön éjjel borult lesz az ég az alacsony szinten, ez azonban pénteken reggel felszakadozik, és már egyik szintben sem vár felhőzetet. A SkippySky.com térképei is derült égképet vetítenek péntek délelőttre. A fentebb jelzett gomolyfelhők lokálisak és kis kiterjedésűek, ezek előrejelzésekhez pedig az általában használt időjárási modellek kis felbontásúak.
Tőlünk északra, Lengyelország térségben korántsem ilyen jó a helyzet, ott összefüggő felhőzet alakul ki, amely szombaton elér minket is.
Konklúzió 
Két nappal a napfogyatkozás előtt a hétfő esti előrejelzések nem sokat változtak, megerősítették az akkori állításokat. Ennek tükrében az észlelés várhatóan nem, vagy kevésbé lesz zavart, az említett gomolyfelhő-képződést elsősorban az ország középső területeire várják az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársai, amely a későbbiekben fokozódik.

Összességében a pénteki részleges napfogyatkozás észleléséhez az időjárási körülmények kedvezőek lesznek.
Felhívjuk a figyelmet, hogy még felhősebb idő esetén sem nézzünk közvetlenül a Napba, mert az akár visszafordíthatatlan károsodást is okozhat szemünkben!

 

Author: Weisz Dávid

Tájékoztatás, értelmezés, tanítás - ez a három tevékenység a tudomány által elért eredményeknek a megszokottól kissé eltérő módon történő kommunikálására vonatkozik. Az aktuális tudományos hírek hátterének ismertetésére törekszem. Kapcsolat a szerzővel: weisz.david@prherald.hu