SZÁMOK, FÁK, ROMÁK

Tegnap ezer fát ültettek Baján. És Szilaspogonyban is százat. Meg nem messze oda a szomszédban, Zabaron. Ez utóbbiak nógrádi falvak. Meg lent Baranyában is ültettek, Bonyhádon, és ki tudja még hol mindenhol, mennyit. Föld Napja volt, nálunk a közösségben még most is zajlik a Föld Hete, sokfelé mozgolódnak az önkéntesek.

Amióta a koronakarantén otthonaikba, lakásaikba szorította a népeket, a 10 millió Fások több mint hétezer fát tettek a földbe. Esetleg nyolcezret, és így összességében, kilenc hónap után közel huszonötezer körül jár az általunk elvégzett ültetések száma. Összeadni is bonyolult most a nagy szétszéledésben. Mégsem a számok fontosak csak. Hanem a képek és videók, amelyek az ültetéseken készültek, és azokon a nagyon sokféle egyforma ember.
A legegyformábbak azok, akiket talán hajlamosak vagyunk magunkhoz képest másfélének látni: a romák.
Létezik a 10 millió Fa szlogenje: 1fő – 1fa. Az országban elsőként egy erdőség közepén, kicsit sem fahiányos környezetben, elszigetelt szegény nógrádi cigányfaluban, a most is aktív Szilaspogonyban teljesítették a normát, még ősszel. 240 fát ültetett akkor 170 lakos, s ezzel a településre vetített fa/fő normát messze meghaladták. A cigányok.

Nagyon büszke vagyok rájuk és kaján öröm van bennem mindazokkal szemben, akik folyton kétkednek a romák önszervező képességében, szorgalmában, tisztességes élet iránti igényében. Különösen büszke vagyok arra a lányra, Pamelára, aki az ottani közösségeket fogja össze. Éleseszű, gyakorlatias, érti a szót az emberekkel. Iskolapéldája annak a roma fiatalnak, akire a közös magyarországi holnapot kellene építeni és nemtudom mire vágyjak jobban, hogy itt maradjon, ebben a gyűlöletipari csúcstermék országban, s csapódjon az ő élete is ide-oda szakadatlanul a méltatlan akadályok között, vagy tanuljon sokat azzal a jó fejével és mihamarabb menjen férjhez külföldre, mint másik kedves barátom Lilla tette Hollandiába, ahol nem cigány többé, csak egy feketehajú asszony, aki Magyarországról érkezett? Lilla cuki újszülöttét már biztos nem fogják külön osztályba tenni ott, és őt sem követi többé a gondolák közé szigorú szemekkel a boltos. Szabad. Megszabadult tőlünk.
Mint egykori kollégám, Giovanni, az Alabárdos étteremből, hol koktélpultos voltam boldogult úrfikoromban, ki jobb és gyorsabb pincér volt mindenkinél, az esti osztáskor neki mégiscsak a ráeső rész fele jutott, a másik felét a fizető fölényes-hamiskás mosollyal csúsztatta a saját zsebébe, és valahogy abban a valóságban ez volt a természetes. Nekünk is, valami ki tudja honnan jött fatális törvény következtében, neki is. Míg el nem ment Giovanni családostul Kanadába, hol akkor még apró kikeményített hófehér csipkében járatott kislánya éppolyan szabad emberré válhatott, mint itthon bárki a magyarok közül.

Egy-egy ilyen ültetési esemény után képek kerülnek ki a közösség oldalaira. Fotók, melyek dokumentálnak, hordozzák a cselekvő emberek büszkeségét, reprezentálnak egy-egy személyt, aktívitás közben mutatják meg a csoportot, amely összefogott. Majdnem mindenhol ugyanez a képi narráció. A végén többnyire egy árva kis újjnyi-vastag fácskát látunk, szalaggal díszítve, rajta a 10 millió Fa felirat, vagy rajzolt logó. Apró ünnep.


Azokat a képeket szeretem a legjobban, amelyeken a fák körül gyerekeket látni, védtelen törékeny csemeték mellé guggoló apróságokat, amint frissen szerzett tudásukkal a lehető legjobban akarnak bánni a fával. Az ország minden sarkából érkeznek ilyenek és mindig öröm. Földet lapátolnak a fácskák gyökerére, apró kannákkal locsolják a tövét. Teremtenek. Nem tudom ilyenkor visszafogni magamban a meghatottságomat és azt a nyilvánvaló, talán közhelyes, de inkább alapvető gondolatot, hogy mi lesz majd ezekből a kisgyerekekből mire a fák nagyra nőnek? Merre járnak majd? Figyelik-e, szívükön viselik-e a fák sorsát? Ilyen egyszerű ez. És megnyugtat, hogy vannak egyszerű, létünk valamennyi szintjét érintő dolgok, mint ez, ami gondosan válogatott szavak, jelzők és fokozások nélkül meséli el az élet lényegét.

A legfrissebb képeken, apró feketehajú cigánygyerekek szorgoskodnak. Ahogy közös mai világunkat ismerem, sorsuk sok tekintetben determinált, behatárolt, beszabályozott. Ha rajtunk (is) múlik, fájdalmas, akár egy átok, szavakká formálni a statisztikát, többnek lesz majd börtön az életközege, mint egyetem. Ahhoz, hogy másként legyen, se a még ezernyi tehetséggel megáldott kisgyerek ne váljon szenvedő felnőtté, se mások személyes kárvallottjai a személytelen és cinikus közönynek, mely az út szélére löki és otthagyja a roma társadalmat, szóval ahhoz most, a gyökereknél kell fontos döntéseket hozni, összefogni együtt nevelkedni, akár a fák. Akár a legnagyobb viharral, szárazsággal szemben is életképes, vegyes fajösszetételű fákból álló, erdő.
Őszről is megmaradt bennem egy kép, büszke kisfiú áll épp akkor ültetett fája mellett, kezében ásó, düllesztett mellkasán 10 millió Fás póló, melyre a feliratot ő rajzolta még az ültetés előtt. Magyar kortársainak más településeken talán nyomtatott póló jutott, mégis az övé a szebb nekem, mert személyes és az ő keze munkája, figyelme van rajta.

Annyira egyszerű dolog ez a faültetés. Minden faxni nélkül, patakvíz tisztasággal láttatja a dolgokat annak, amik. Az alkotó tettet, szándékot, a közösség képességét és azt is, amiről egy másik aktuális hír beszél világosan: Kecskemét főterén másfél héttel ezelőtt valaki szétdobálta a karókat a novemberben elültetett 10 kajszibarack fácskából álló díszliget körül és négy fát derékbatört. Megroppantott csemetaszárak, födreomló még ki nem levelesedett fakoronák. Akár egy tornádó, felszínretörő frusztrált oktalan gyűlölet pusztított a hajdan a kajszitól naggyá és módossá lett település díszkertjében. Tényleges kár és szimbolikus sérelem egyszerre.

Nincs tanulság. Megerősödő meggyőződés van csak. Hogy ültetni jó és fontos. Amit majdani daliás karrierjében kiteljesít a most elültetett fa, az Élet lesz. Aki részt vesz ebben, jó ügyet szolgál, jó oldalon áll. Aki ezzel szembeszegül, ő az embereknek rosszat akaró ártó erő követe. És tökéletesen mindegy, hogy a bőrének milyen árnyalata van.

Author: Bojár Iván András

BOJÁR IVÁN ANDRÁS (Budapest 1964) művészettörténész, művészeti szakíró, kurátor, közel kétezer cikk, interjú, esszé, tanulmány, novella, memoár és néhány kötet szerzője, vagy szerkesztője. 1989–1994: A Magyar Narancs című lap alapító szerkesztője, 1990–91 során főszerkesztője; 1989–1999: szerteágazó tevékenység az elektronikus média kulturális, művészeti és építészeti műsoraiban. Magyar Televízió: Mezítláb, Kultúrember, Mélyvíz, Múzsa, Kézirat, Repeta, Lyoni omnibusz, Hello Magyarország, Záróra, Publikum c. műsorokban munkatárs, szerkesztő, műsorvezető; 1992–2000: a Café Bábel című társadalomtudományi folyóirat szerkesztője; 1992–1997: óraadó, majd adjunktus a Színház- és Filmművészeti Egyetem Film Tanszakán; 1998–2016: az OCTOGON architecture&design folyóirat alapítója és főszerkesztője; 1999-ben létrehozza az OCTOGON Építészetkritikai Műhelyt (OÉM) ; 2003-ban az általa főszerkesztett OCTOGON Pulitzer-emlékdíjban részesült; 2004-ben munkásságáért a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetéssel díjazzák; 2004-ben megalapítja a Szeretem Budapestet Mozgalmat; 2005-ben a Budapest2010 Európa Kulturális Fővárosa projekt igazgatója; 2006–2009: az OCTOGONart Galéria megalapítója és működtetője; 2007–2009 között az OCTOGONart Galériával párhuzamosan működteti a Körzőgyár nevű kiállítóhelyet; 2006–2011: Budapest Főváros Közgyűlésének városarculati tanácsnoka, képviselő, majd főpolgármesteri főtanácsadó; 2009–2010: Rádió Café: Építő kritika – a kiskanáltól a villákig című beszélgetőműsor szerkesztője és műsorvezetője; 2013-tól kezdve művészeti írói tevékenysége mindinkább a fotó felé fordul. Cikkeket,tanulmányokat publikál, előadásokat tart fotótémában; 2015-től tevékenysége a szépirodalomra fókuszál, novellákat, irodalmi esszéket, visszaemlékezéseket ír; 2018–2019: az Építészfórum internetes újság főszerkesztője; 2019 júliusában létrehozza a 10 millió Fa környezetvédelmi szervezetet, aminek a vezetője. Számos könyv szerzője. Emellett kiállításokat rendezett a Bartók 32 Galériában, a Műcsarnokban, a Balassi Intézet külföldi helyszínein (Bécs, Párizs, Berlin etc.), a Deák Erika Galériában, a FUGA-ban, az ENSZ székházában Bécsben, valamint közel száz (köztük fotó-) kiállítást az OCTOGONart Galériában és a Körzőgyárban, valamint művészeti vásárokon. Legutóbb, 2016 áprilisában a Mai Manó Házban rendezett kiállítást Hauer Lajos fotográfus számára. 2018-ban édesapja, Bojár Iván életművét mutatta be a 2B Galériában, és Budapest Bizarre címmel csoportos tárlatot rendezett a B111 Loftban. DÍJAI: 1996: Suvenir-díj; 1997: Tell Vilmos-díj, MTV Képzőművészeti Szerkesztőség; 1998: Magyar Lajos-díj, Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MUOSZ); 1999: Ezüst szög-díj. * FŐBB MŰVEI: • Új magyar építészet (kiáll. kat.), 1998 • Preisich Gábor (monográfia), • Építészek-Vallomások, Budapest, 1999 • Virág Csaba (monográfia), • 100 ház Budapesten a kilencvenes években, Budapest • Kortárs magyar építészet, Budapest. * Káli Nagy Könyv (2018)

Vélemény, hozzászólás?