SAJÁT SZOBA

A metropolita kastélya Lovasdomb legmagasabb pontján áll, sárga színe messziről jelezi előkelőségét és életidegenségét a városlakók felé, de a lejtős, macskaköves út végül belesimul a város szövetébe. A kastély közelében barokk nagytemplom áll, aggastyán papok araszolnak, meg fürge járású ifjú segédlelkészek, diakónusok, és maga a metropolita is feltűnik néha.

Amikor Cseke Juli férje befejezte tanulmányait, leköltöztek Lovasdombra. Cseke Gyula az érseki könyvtár vezetője lett, meg a helyi főiskola óraadó tanára, Juli meg angolt kezdett tanítani egyik középiskolában. Az idős metropolita maga bízta meg Csekét a régi könyvek rendezésével, és megelégedésére szolgált, hogy megtalálta a legalkalmasabb embert. A házaspár a kastély emeleti szobáját foglalta el. Különös szoba volt. Juli szerint állandóan égetettcukor illatot árasztott magából, a hatalmas régi tükör pedig a bejárati ajtóval szemben, csak Cseke Gyulát nagyította kétszeresére, Julit nem.

Csikorgóan hideg volt az első tél, de mire tavasz lett, Juli megismerte a várost. Cseke Gyulának erre nem volt szüksége, ő itt született.

Az a fajta házasság volt, ami lassan mutatja meg igazi arcát. Cseke Gyulát idegesítette, ahogy felesége megszerzi a hagyatékokból kialkudott régi fogasokat, öreg matracokat, vagy aranyszélű teáscsészéket. Idegesítette, hogy Juli az alsóváros minden repkénnyel felfutott kapuján benyit, hogy titkos világot fedezzen föl, hogy ismeretleneket szólít le egy-egy ablakba kitett hirdetés miatt.
Házasságuk elején Cseke keretbe foglalt néhány alapvető szabályt Julinak, melynek legfontosabb eleme a házasélet gyakoriságára vonatkozott, és a kötelezettségekhez tartozott.

Egyik este Juli nem érezte jól magát, nem kívánta a cigarettát sem, és eltolta férje kezét, amikor az ágyékához húzta. Cseke úgy vágta be az üvegajtót, hogy az üvegszilánkok egyike Juli kézfejébe fúródott, ő mégis megkönnyebbült. Belesimult a dolgok elkerülhetetlenségébe, mint a városig kanyarodó hosszú út. Nyolc és fél hónap múlva megszületett a kislányuk.
Cseke alulról kezdte az életet, apját nem ismerte, kőművesnek tanult, de sokkal többet akart, egyetemre ment, idővel diakónus lett belőle. Tanulmányai alatt nyomdai segédmunkából tartotta el magát, ott ismerte meg a főiskolás Julit, aki kezdetben kihívásnak érezte a férfit, bántó szarkazmusát észre sem vette. Minél jobban idegenkedett tőle, annál többször védte meg.

Amikor Cseke lenyomta a kastély padlásának vaspántos ajtaját, alig bírtak bemenni az egymásra hányt poros könyvektől. Odatolt egy széket a parányi ablakhoz, és rágyújtott.

– Nyissunk ablakot a jövőre Miska – mondta a bolond segédkönyvtárosnak, de cinizmusa áthatóbb volt, mint a penészszag. Miska a nadrágját porolta. – Inkább nyomja el a cigarettát főnök, tudhassa, hogy itt nem lehet.

Cseke órákig matatott a könyvek között, dohányzás közben egyre keményebb merevedéssel gondolt Ender Anna tulipánszagú hajára, pelyhes, libabőrös karjára, ami csak a nagyon fiatal nők sajátja. Este elmesélte volna a délutánt, de Juli a kislány színes kacsáit kereste, hogy a fürdővízbe tehesse.
Dér Imre levéltáros szintén a metropolita alkalmazásában állt, gyakran dolgoztak együtt Csekével, és sokszor felejtette magát náluk. Juli rezignáltan figyelte, van valaki, aki kedveli a férjét. Dér családtörténeti kutatásokkal egészítette ki a jövedelmét, és gyakran utazott nyugatra a világútlevelével, és egyre szaporodott a nyugat-német márka a valutaszámláján. Bajorországi emigránsokhoz járt ki legtöbbet, megrendelői köre egyre bővült, még a kitelepített svábok leszármazottai is megkeresték. Az ősfakutatás olyan, mint az ásítás, egyik emberről átragad a másikra, és jól lehet vele keresni. Az esti beszélgetéseknél Dér többször szóba hozott egy eladó alsóvárosi házat, szerinte csak Juliékra vár, de Cseke nem volt lelkes.

– Az ember elégedjen meg azzal, ami van. Tizenhat éves koromig a sufniban, zöldséges ládákat toltam össze, hogy lefekhessek. Kiverekedtem magam a szarból, tanultam, visszajöttem, nekem ennyi elég. Julinak őserdő kéne, de én csak egy bonsai vagyok.

– Mindenkinek kell a saját, érthető, ha egy nő másképp van ezzel – mondta Dér. – Engem innen visznek a sírba Imre – mondta mosolyogva Juli, amikor kikísérte a férfit.
Hamarosan Húsvét lett, de a tavasz még tél volt, a kastély arborétumában a hóvirágok fehér rongyszőnyegként borították a kemény földet. A metropolita bekopogott a szolgálati szobába, áldott ünnepeket kívánt, és egyenként áldotta meg őket. Juli soha sem ápolt félzsidóságát ekkor érezte legerősebben.

Két férfi kereste ekkoriban Herr Csekét a kastély portáján. Legyalogolt velük a macskaköves úton, kivitte őket a Márvány-tóhoz, Dér hétvégi házába. Dér vitte a szót, saját főzésű szilvapálinkával kínálta az idegeneket, Cseke meg összehúzott szemmel figyelt egész este. Amikor hazaért, Juli kérdésére annyit mondott, Boldogok a lelki szegények, és lezárta a témát.

Dér és Cseke az öt jó állapotban talált gótbetűs, lovasdombi kódexből kettőt minden feltűnés nélkül migrált át a határon. Passaunál várta őket a két német, átadták, majd tovább utaztak Észak-Bajorországba. Dér Imrét régóta ismerték a határőrök Fertőrákos mindkét oldalán. Nem akadékoskodtak, kiválóan beszélt németül, mindig volt nála hazai édes-nemes paprika, és egy hamisított engedély, amit az érsek maga írt alá, csak nem tudott róla. Szépen gyűlt a márka, meg az álmatlan éjszakák száma, de Csekét nem csak ez nyomasztotta. Éjszakánként szótlanul feküdtek egymás mellett Julival, nem tudta mit mondjon.

Gátlás nélkül szeretkezett a főiskolai könyvtárban, hol a szőnyegen, hol nekitámasztva Ender Annát a falnak. Túl jó volt, hogy lemondjon róla. Anna angol szakos volt, akárcsak Juli annak idején, és Virginia Wolfból írta a szakdolgozatát. Céltudatosnak, pimasznak mutatta magát, ami nem volt elég radikális, az untatta. Minden héten egyszer övék volt a délután.

– Woolf fantasztikus dolgokat ír a nőkről – mondta egyik délután. A füstöt lassan eregetve beszélt. – Helyet kérnek a nap alatt, saját szobát, ahol kedvükre kísérletezhetnek. – Fogadjunk, hogy nem volt gyereke, különben nem tudott volna ilyen hülyeségeket írni. – Hát, ez az – mondta Anna. – Nekem nem lesz, én nem leszek rabszolga. – Elég, ha az enyém vagy. Hiába lett újra merevedése, már nem volt idő. Hazafelé az járt a fejében, hogy Anna róka, Juli meg sündisznó. Szerette volna, ha fordítva van.
Aznap este Juli filmet akart nézni, hamarabb tette le a kislányt, elmosogatott, kitett egy pakli cigarettát maga mellé. Éppen csak elkezdődött a film, amikor Gyula megérkezett, és mire a vacsorát is elétette, a filmnek vége lett. Gyula odatelepedett a kanapéra Juli mellé.

– Milyen büdös volt ma az érsek szája. A szoba közepén is éreztem. Téged keresett – mondta Juli, és rágyújtott. Cseke az érsekről szeretett volna a legkevésbé beszélgetni. – Én meg azt érzem, hogy meg akarom dugni a feleségem. Összegabalyodtak a kanapén. – Ne csináld – kacagott Juli, de ez csak olaj volt a tűzre, a férfi tovább csiklandozta. Juli visítva fetrengett. – Hagyd abba – Juli még nevetett, de már nem jókedvében. Rúgkapált, belevájta körmét a férfi karjába, de az nem hagyta abba. Beleharapott a kézébe, úgy szorította, mint egy vadállat a zsákmányt, de nem bírta megtartani, a férfi a hajánál fogva hátrahúzta. Kiszabadult, és minden erejével ütni kezdte a férfit.

– Mit csinálsz, felébred a gyerek, te állat – zihált a férfi. Juli taknya-nyála egybe folyt. – Te nem vagy normális, te elmebeteg vagy – mondta a férfi.
Juli hajnalig a puha, kézzel szövött gyapjúszőnyegen feküdt mozdulatlanul. Akik gyalog járnak, olyanok, mint a mesehősök, előbb vagy utóbb történik velük valami. Eltévednek egy labirintusban, mégis megszentelve érzik magukat, mert vannak helyek, melyek megváltoztatják az ember életét. Ezek a sorok jártak a fejében. Két hónapos terhes volt, és nem akarta megtartani a gyereket.
Másnap nem beszéltek egymással. Dér pár napra magával vitte Csekét Németországba. Cseke csak a kislányától és Annától búcsúzott. Három palimpszeszt kódexet vittek a szászországi Göttingenbe. A helyzet mindkét férfiből a legrosszabbat hozta ki, a fiatal Cseke nyers érzéketlensége az atyáskodó Dérrel szemben valójában a bűntudatból táplálkozott, ugyanakkor életében először volt fontos valakinek, aki az apja lehetne.

– El kell mondanod Julinak. Cseke nem válaszolt. – Némán mentek fel a magánegyetem hosszú lépcsőjén, benyitottak az idegen szagú csarnokba, hogy odaadjanak valamit, ami sosem volt az övék.
Másnap kora hajnalban indultak haza, de Passaunál nem tudtak átkelni a határon. Dér nem tudta, mi történik. Minden második autóból keletnémet zászló lengett, az osztrák oldal tele volt NDK-s turistákkal. A Trabantokban fegyelmezett kutyák, és gyerekek ültek, a felnőttek hangosan énekeltek.

– Állítólag a magyarok átengedték az NDK-sokat osztrákba. Most mennek nyugatra – mondta Csekének. Egyikük sem érezte a helyzet súlyát, csak a kényelmetlen, nyomasztó gondokat. Egyetlen szó nélkül utaztak a magyar határig. Párás, meleg, kora őszi nap volt, alig várták, hogy Fertőrákosnál kiszálljanak a kocsiból. Mindenki határnyitásról, nagykövetségről beszélt, de a szavak nem értek el hozzájuk. Nem érdekelte őket a szabadság tapintatlan kiáradása, nem érdekelte őket mások élete. Dér Imre elővett egy pakli cigarettát.

– Abba kéne hagyni a dohányzást – nézett maga elé Cseke. – Hát igen – mondta Dér minden meggyőződés nélkül.
Szótlanul ebédeltek meg Sopronban a lovasdombi érsek pénzén. Este hat óra felé értek fel a kastélyhoz. Ilyen tájban már nem volt forgalom, most mégis minden autó szembe ment velük. Dér Imre látta meg először a fehér mentőautót a kastély kertjében, mélyen a fenyőfák alatt, aztán a két rendőrautót. Teljes szívével kívánta, hogy a metropolita miatt legyen minden. A legközelebbi emberhez futott, akit meglátott. Az új kertész még csak négy napja dolgozott az érsekségen, ezért készségesen válaszolt.

– A könyvtárosné kiugrott az ablakon, és meghalt.
Ekkor szólalt meg a nagytemplom harangja, és a városlakók elkezdtek szállingózni a hatórási misére.

 

 

 

 

Author: Nagy Mari Anna

Elbeszélései, könyv-recenziói és filmkritikái 2017 óta jelennek meg rendszeresen.

Vélemény, hozzászólás?