Amikor először megjelent magyarul már akkor (épp tíz évvel ezelőtt, 2005-ben) felfigyeltem Hunter S. Thompson önéletrajzi ihletésű könyvére a Rumnapló-ra. Rögvest el is olvastam és örömmel konstatáltam Hunter jobban ír részegen, mint betépve. Gondoljunk csak a „Félelem és reszketés Las Vegasban” című munkájára, ahol skizo fíloszként őgyeleg a sivatagban acid-mámorban csapkodva egy nagy Cadillac-ben a denevéreket!

Maga a könyv pazar olvasmány volt mindenkinek csak ajánlani tudom, pláne, hogy most a film miatt újra kiadták. Kicsit romlott a kinézete, mert a borítón Deppre váltották a rumozgató Huntert, így a kiscsajok biztosan örülnek majd, bár nem egy lányregény az biztos. Azt már megszokhattuk, hogy Johnny Depp bármit eljátszik, amit elé tesznek. Többé-kevésbé még jól is csinálja a dolgot, de a mostani alakítása nem több mint rutinná merevedett bankszámlahizlaló akció.
Összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy a Doktor (Hunter S. Thompson) és ő valaha még barátok is voltak…
Ez pedig egy életrajzi (kevésbé fiktív, még hihető is talán) regény kapcsán a karakter megformálásában csak is csont nélküli előnynek kéne, hogy számítson. De nem számít. Amber Heard sem villant valami nagyot Chenault szerepében. Hozza a tipikusan bárgyú amerikai turistalányt hovatovább izgalmak nélkül.
A regényben legalább van valami életteli izgalom a karakterében, sőt kulcsszereplő.
Ebben a moziban sajnos éppen, hogy megvillanthatja magát és inkább tűnik pótcselekvésnek, mintsem valós főszereplőnek.
Hozzá kell tennem a „The Joneses” című majdnem B, majdnem moziban (magyarul: „Eladó a családom” címen forgalmazták) simán lemossa a vászonról az „anyukáját” alakító Demi Moore-t. De csak mert rajta tényleg látszik, hogy fiatal.
Visszatérve a cselekményre.
Kapásból kihagyták az alkotók azt, ami a leglényegesebb. A megérkezés fontos és zűrös momentuma helyett in medias res kapunk egy hányásában tocsogó delíriumos disznót, aki azon bassza fel magát, hogy nem is igazán értjük miért, csak felkapja a vizet és szétbarmolja a szállodai szobáját. Az egész San Juan-i történet tök cikire sikeredett, az egyik legfontosabb karaktert sikerült kihagynia az alkotóknak a filmből Chenault valódi pasiját. A cselekmény  a moziban  végigülve inkább kínos, mint önfeledt, hiszen a karakterhézagos megformálás mellett a teljes cselekményt felhígították. Mondhatni teljesen zavarossá tették, hatásvadász módon egy delíriumos, drogos álomjelenetet is belepasszíroztak. Érthetetlen.
A regényt komolyan lehet venni, és még jókat is lehet röhögni rajta. Ezzel szemben a filmen csak sírni lehet. Ha akad benne poéngyanús pillanat, hát az is csak erőltetett menet. Hunter S. Thompson utolsó megjelent könyvében már találni utalás a megfilmesítésre, de igazából már ott is kitűnik, hogy nem igazán izgatta magát a dolgon. Nem vett részt a forgatókönyv írásában sem. Sajnos meg sem élte a film elkészültét.
Összefoglalva: aki még nem olvasott semmit a Doktortól az gyorsan kezdjen neki, és addig ne is nézzen semmilyen a nevével fémjelzett mozit, mert így csúnyán kiábrándulhat az íróból.
Ez a film pedig felejtős, nem csodálkoznék, ha a szupermarketekben 300 forintért dobnák utánunk egy hónapon belül.