RÓMA – KÖNNYED REMEKMŰ

Nagyság, könnyűség, zeneiség, öröm. Ennek a városnak a lakói (az új évezred fékeveszett galoppozásával összhangban) egyre sokszínűbben jelenítik meg a kellem, az elengedettség, az öntudat, életvidámság, a szépségszeretet, a természetesség minőségeit, és az abból táplálkozó, de azon végtelenül túlmutató „művészi” esztétika világait. Teszik ezt az olasz főváros lakói egyénien, áramlatokba és közös jellemzőkbe rendeződve, arányokhoz igazodva, és persze szabadon és szabályszegően. De itt a szabályszegés mondhatni kötelező és kedves, a lázadás számba menő öntörvényűség és elengedettség inkább maga a közmegegyezés és a megszokott működés, mint bármi más.
003

Róma utcáit járva az a benyomásom, hogy egyáltalán nem lehet a hatalmas épületeket és tereket hivalkodónak vagy fenyegetőnek látni, csupán tekintélyesnek, büszkének, gyönyörűnek és élőnek. Olyanok együtt, mint egy klasszikus-elbűvölő zenei remekmű hangjai, amely végül valahogy nem válik harsánnyá, hiába hangos és erőteljes, és különös módon elmúlta után is haloványan-halkan szinte még hallható marad, és csendesen tovább visszhangzik-vibrál a befogadók lelkében.

002
Van valami báj ebben a hatalmas, sajátos kőhalmazban, amely mintha természetszerűleg állna össze tornyokká, kupolákká, szobrokká, kapukká és terekké.
Az emberek is bájosak, ahogy elmosolyodnak, vagy elcsukló hangon, véget nem érő módon, érzésektől túlfűtve, énekelt szavakat üvöltenek és zúdítanak egymásra. Néha simogatóak ugyanezek a szavak.
A kövek meg áttetszőek. A kék ég játékos és könnyed fellegei tünedeznek át rajtuk és egy halvány, fényes, derűs érzéssel mosnak át mindent, mint ahogy a lágy esők is az utcákat, sokszor.

Pethes Zsuzsi illusztrációi
Pethes Zsuzsi illusztrációi

Talán itt lehet leginkább annak látni, érezni, tapasztalni az életet, ami. Itt az öregség, az elmúlás, az összes ocsmányság és mocsok is könnyebben viselhető, de nem vész szem elől az emberek megannyi egyszerű és bámulatra méltóan összetett értéke sem.
A külvilág és az emberi sorsok sok-sok színe olyan élénkséggel ragyog, mintha szerelmesen izzana minden és mindenki.
Néha hevesen, szenvedélyesen, néha pedig inkább csak jóleső melegséggel, mint a parázs, elégikusan, selymesen, kedvesen, majdhogynem tompán.
Van egy pajkos paktum az álmok és a valóság közt errefelé. Nem olyan nehezen válnak hússá és vérré, alkotásokká és dolgokká az ábrándok és a szeszélyek, cserébe egy kicsit álomszerűek is a földi dolgok. Ezért lehet olyan könnyedén művészi formákat és életeket alkotni. Kevesebbet kell vagy lehet hozzá erőlködni vagy hazudni.
004És az ősi múlt hagyatéka a mindenütt jelenlévő omló kövekkel – bágyadtan, derűsen és komolyan – őriz, él, emlékezik. A nagy világvárosok egyformaságának árapálya pedig lassan és hullámzó erővel mossa az örök város partjait.

Author: Kozma Dániel

Vélemény, hozzászólás?