REBECCA

A Ki vagyok én kérdésre a szerelem a legintenzívebb válasz. Vannak filmes alkotások, amelyek szinte követelik, hogy saját korunk felől tegyünk rájuk etikai észrevételeket. A Rebecca című film pont ilyen.
Kristin Scott Thomas és Lily James
Mi értelme lenne az 1930-as évek közepén játszódó történetet kizárólag a maga kontextusában értelmezni? Igen, Angliában harmincöt éve vége a viktoriánus kornak, a nők gardedam nélkül mozdulhatnak ki, a patikában lehet kapni fogamzásgátlót, és a harmincat betöltött nők részleges választójoggal rendelkeznek. Stanley Baldwin konzervatív párti politikus a miniszterelnök, a gazdaság lejtmenetben, viszont megszületett a brit világbirodalom. Nagyjából ebben az időben játszódik a Napok romjai című film Anthony Hopkins-szal és Emma Thompson-nal, és ugyancsak ekkor nyomoz a Belgiumból szalajtott Poirot is. A Dawnton Abbey és a Csengetett Mylord? tíz évvel korábbi ugyan, de mi az a tíz év egy ekkora birodalom életében?
Az 1930-as évek közepe Nagy Britanniában még gender öntudat nélküli társadalmi közeg, noha a feminizmus első hulláma már régen beindult Mary Wollstonecraft-tal, aki már 1792-ben megírta a Nők jogainak védelmében című, mára klasszikusnak számító alapművét, Emmeline Punkhurst pedig 1903-ban már a nők választójogáért harcolt. Virginia Woolf nemsokára megírja a Három adomány című esszéjét (1938), ami ugyan a világháborúról szól, de közben aprólékosan elemzi a nők és a férfiak helyzetét a korabeli angol társadalomban. Ez hát a széles társadalmi háttere a Rebecca című filmnek, melyben egy fiatal árva találkozik egy férfivel, aki első felesége emlékétől nehezen tud megszabadulni, új felesége azonban megtalálja majd ennek a módját. A film A Manderley-ház asszonya című, 1938-ban megjelent Daphne du Maurier regény alapján készült, melynek több filmes változata is létezik, legismertebb Alfred Hitchcocké 1940-ből.
Ha igaz, hogy a szerelem nem érzelem, hanem motivációs állapot, ahol a szerelmes tulajdonképpen rászoruló, akkor a Rebecca című film ennek az elgondolásnak az illusztrációja. A történet flashback narratívára épülő, gótikusra hangolt, a krimi vonásaival rendelkező old school mozi, egy szerelem fejlődéstörténetéről, meg arról, milyen hatással vannak mások az életünkre, anélkül, hogy ennek különösebben tudatában lennénk.
Mrs. Van Hopper (Ann Dowd) társalkodónője (Lily James), egy travel addict fiatal lány, aki munkaadójával ellentétben tud viselkedni, noha időnként bolondos és szókimondó, jól áll neki, hiszen még fiatal. Mrs. Van Hopper viszont nem veszi észre, mennyire kínos a viselkedése, ő maga a megtestesült bulvár, emberi sorsok legázolója, és elnyomó társadalmi viszonyok cinikus és lelkes kivitelezője.
Lily James és Armie Hammer
Első nézésre fel sem tűnik, de a fiatal lánynak, aki a film főszereplő-narrátora, nincsen neve, pedig a filmben még a lónak is van, Filippának hívják. Szóval, ez a név nélküli lány a véletlenek összjátékának köszönhetően felkelti Manderley-ház (valahol Délnyugat-Anglia) előkelő, jóképű és özvegy urának, Maxim de Winternek (Armie Hammer) a figyelmét, noha kezdetben nem tudja, a lány társadalmilag alacsony státuszú, és Van Hopper asszonyságnál csak dolgozik, nem pedig a rokona. A név nélküli lány legnagyobb erénye, hogy semmi sem áll távolabb tőle, mint hogy áldozatnak mutassa magát, mindig ura a helyzetnek, bár ezt a tulajdonságát később alaposan próbára fogják tenni. Ennek ellenére a filmben kétszer is lebutuskázzák, a férfi pedig úgy tűnik, kedveli ezt a pimasz infantilizmust, talán a magára erőltetett racionális monotóniát akarja kompenzálni vagy megtörni ezzel, ki tudja? Nyilvánvalóan aszimmetrikus a kapcsolatuk, mi több, a mai kor felől nézve a férfi többször is randevú erőszakot követ el. A név nélküli lány annyira különbözik Maxim de Winter első feleségétől, Rebeccától, a démonizált femme fatale-tól, hogy ez már önmagában primus motorként működik, és a gépezet be is indul, a genius loci (Monaco, a hely szelleme), és a közös kirándulások közel hozzák őket egymáshoz, a néző pedig fete galante (gáláns életképek) formájában kapja meg, amit megérdemel. Közelség igazi intimitás nélkül, így jellemezhető kapcsolatuk az elején, hogy aztán kicsivel később már egyik se legyen rá igaz, és csak a végén forduljon a kocka.
Manderley-ház
Van Hopperné szeszélye katalizátorként működik, és az ifjú társalkodónőből Maxim de Winterné lesz, egy igen rapid házasságkötés folytán, és beköltözik a híres Manderley-házba, Maxim de Winter gótikus otthonába, hogy előbújjon az a pasztelgót életérzés, amit a nyomasztó hangulat, az arisztokrata szereplők, a zord kastély, és az álmok már-már természetfeletti eseményként való prezentálása okoz. És itt lép színre a film másik főszereplője, Mrs. Danvers (Kristin Scott Thomas), Rebecca volt komornája, a fekete öves manipulátor, kinek tekintete önmagában traumatizáló, pedig semmi rosszat nem csinál, csak az éjszaka közepén kiskosztümben lép elő a semmiből. Sosem leselkedik, csak szemmel tart. Gatekeeper-ként (kapuőr) libidinális, szadista élvezettel glorifikálja Rebeccát, hogy abszurd versenyhelyzetet teremtsen a két nő között. A leggonoszabb ember az, aki másból gonoszt tud csinálni, és Mrs. Danvers pont ilyen karakter. Egy valamit kellett volna Maxim de Winternek megtenni a felesége halála után, azonnal útilaput kötni a komorna talpára, persze, akkor még senki nem ismert fel egy nárcisztikus pszichopatát, ez még ma is nehezen megy, pláne, ha kettő is van belőle. Az új asszony és a házvezetőnő közötti ordító disszonancia végigkíséri a filmet, erre van alapozva az a régimódi katarzis is, amit majd a film végén vagy érzünk, vagy nem.
Világos, hogy a film két kultúrtörténeti megfeleltetést hoz játékba, a Madonna-Kurva oppozíciót, és a démonizált, maszkulin szépség romantika korabeli teremtményét, a femme fatale egyik változatát, amely a valóságban csak a férfifantázia kivetüléseként létezett, a nőgyűlölet korhű kvintesszenciájaként. A mozivásznon egy pillanatra sem látható Rebecca a nőiséggel járó korabeli társadalmi korlátozást nem fogadja el, a promiszkuis és valószínűleg látens leszbikus nő, akinek meg is lesz a méltó büntetése, halálos betegséget kap, miközben gyilkossá teszi a férjét. A mesmerizmus hatása alatt álló férfinak azonban semmilyen felelőssége nincsen, legalábbis ezt akarja elhitetni velünk a történet. Maxim de Winter áldozati szerepben tetszeleg a film végéig, és még neki áll feljebb.
Az a fejlődési ív a legérdekesebb a filmben, ahogyan a nő és a férfi aszimmetrikus kapcsolata lassan átalakul valódi érzelemmé. A nő kezdetben az otthont találni valakiben szerelemkoncepciójával dolgozik, és a ki vagyok én kérdésre keresi a választ a szerelem segítségével, majd bedurvul a dinamika, elszabadul, mint egy ágyúgolyó, és amikor kölcsönösen megmentik egymás életét, megszületik kettejük közt a cinkosság, amely még a romantikus szerelemnél is erősebb összetartó erő. Tudom, hogy a férje pártját fogja, mondja Mrs. Danvers a film végén, de vele sosem lesz boldog. Vajon igaza lett? Sosem fogjuk megtudni, pedig ennek a feldolgozásnak egyetlen értelme pont ez lett volna.
Rebecca 2020, Ben Wheatley, brit romantikus thriller
10/5,  ez az értékelésem.

***

Engedélyezett másodközlés. Eredeti forrás: Litera−Túra Művészeti Magazin

Author: Nagy Mari Anna

Elbeszélései, könyv-recenziói és filmkritikái 2017 óta jelennek meg rendszeresen.

Vélemény, hozzászólás?