A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) és a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar (PTE FEEK) közösen szervezte meg az első nyári PR Akadémiát, amely ma reggel 9 órakor vette kezdetét. Lakatos Zsófia MPRSZ-elnök nyitóbeszédének végén egy, a tudást jelképező, bonszai fát adott át az eseményt szervező Dr. Sós Péter Jánosnak. Pár szóban köszöntötte a résztvevőket Nemeskéri Zsolt, az egyetem dékánja is.

Dr. Sós Péter János: ,,A vidra esete a piárszöveggel”

Pr-helyzetkép – ahogy SPJ látja

A B. Swan Partners alapítója és ügyvezetője elmondta, hogy jelenleg formálódó korszakát éli a szakma. „A pr változó: aki ezzel nem ért egyet, az jöjjön ki velem az udvarra és lelövöm” – kezdte az előadását Sós Péter János. A marketingből megismert vidraeffektus egyre jobban tér át a mi szakmánkra is, mondta a szakember. Szóba került még a politika és a pr kapcsolata is.

,,A pr-es az igazgató előtt pajzs, mögötte kőszikla”

Rácz Gábor, kríziskommunikációs szakember a magyar pr-szakma jelenlegi jellemzőivel kezdte előadását, amelyet személyes történetekkel és viccekkel színesített. Felszínre került a pr és a marketing kapcsolata, amelyeknél nem lehet sorrendbeli különbségeket tenni, mert mindkettő alaptevékenység. A mostani pr-imázs nem mondható jónak, rosszul kommunikáló tudomány esete merül fel, és a plusz hiba, hogy „darabszám mérjük a sikert”. A pr és HR tisztázatlan viszonya is okoz problémákat, és az MPRSZ elnökségi tagja arra is kitért, hogy valószínűleg a CSR szerepe a reklámadóval együtt fog nőni. A pr-cikkek szakmai etikátlanságával zárta beszédét a szakember.

Faix Csaba – A Prezi pr gyakorlata

,,Kicsit kizökkent a megszokottból”

Faix Csaba – a Prezi regionális pr-vezetője – szerint pr-re szükség van. Annak ellenére mondta ezt, hogy a startup cég csak másfél éve rendelkezik olyan szakemberrel, akinek kifejezetten ez a területe. Egy klassz üzenet és egy jó példa kell a cél eléréséhez, fejtette ki a volt riporter. Lényegként emelte ki, hogy a másik félnek, a befogadónak is motiváltnak kell lennie. Az ő esetükben nagyon fontos a külföld felé irányuló kommunikáció és a HR és pr kapcsolata egymással.

CSR

Dr. Zádori Iván – a PTE FEEK oktatója – ismertette először a CSR különböző definícióit, majd áttért a történeti fejlődésre. Három dimenziót különböztetett meg: piaci folyamatokat, előírások betartását és az önkéntes tevékenységet. Prioritások között említette a fenntarthatóságot, a foglalkoztatottak jogait és a kormányzati kapcsolatokat. „Nincs olyan út, amit mindenkinek követnie kéne ahhoz, hogy a CSR tevékenységét optimalizálja” – mondta a szakember.

 A PR Akadémia részletes programja itt található.