„A kulák »passzivitása« – ha ugyan ezt az elbújást passzivitásnak lehet nevezni – csapda, amellyel a dolgozó parasztságot akarja megtéveszteni. A törvény teljes szigorával kell lesújtani a feketevágó, adócsaló, beadást és a föld megművelését szabotáló, a rémhírterjesztő, a szövetkezetbe csalárd módon befurakodó kulákra.”[1] – olvasható az MDP Központi Vezetőségének ülésére szánt beszámolóban. A falun élők az 1940-es évek végétől egyre sűrűbben találkozhattak ilyen és ehhez hasonló felhívásokkal. Az idézet jól tükrözi, hogy a propaganda milyen alapvető negatív jegyeket kívánt összekapcsolni a módos gazdákkal.

Gyertek lányok traktorra

A „zsíros gazdákat” általában sunyi csalónak, lustának, szabotáló intrikusnak, károgónak és manipulatív, kétszínű befurakodóknak írták le, amely jegyek a plakátokon is visszaköszönnek. Ahogy a sajtót, színházat, rádiót, filmet, úgy a falragaszokat is hatalmába kerítette a kommunista propaganda nyelvezete. Az agitációs plakát-művészetet is ez a sajátos szókincs és „frázis-dzsungel” jellemezte, amely az egész kultúrát a politikai indoktrináció eszközévé silányította.[2]
A központosított államban a plakátstratégia meghatározása is egy centralizált szervezet, a Népművelési Minisztérium hatáskörébe esett. A falura szánt plakátok elsődleges funkciója a versenyre és a beszolgáltatásra történő mozgósítás és a kötelezettségüket teljesítők, túlteljesítők propagálása volt. Az igényesen megrajzolt, színes plakátok ritkán hordoztak negatív üzenetet, ennek ellenére előfordult, hogy megjelentek az osztályellenségként kezelt gazdák is ezeken az ábrákon.
Kapálni
A falusi agitátorok a párt politikai határozatait a plakátok segítségével kívánták lefordítani a nép nyelvére. Ne feledkezzünk meg róla, hogy a televíziózás, csak 1957 után indult el Magyarországon, így az egyébként rokonműfajnak számító plakátok, karikatúrák, faliújságok jelentősége is felértékelődött. Emellett a népesség jelentős része nem olvasott rendszeresen újságot, ezért a – plakátokkal történő – vizuális információátadás komoly tényezővé válhatott a propagandaeszközök között. A képi ábrázolás a plakátot, karikatúrát alkalmassá tette arra, hogy a párt politikai céljait leegyszerűsített módon közvetítse és ideológiai ideálokat és ellenségképet illusztráljon.[3]
„A magyar plakátművészetnek, mint a magyar képzőművészet egyik ágának fejlődése is része a magyar kultúrforradalom fejlődésének…, és a kultúrforradalom további kibontakozásának szolgálnia kell a felemelt ötéves terv megvalósítását, ipari fejlődésünket, valamint a mezőgazdaság szocialista átalakítását”[4] – helyezte politikai kontextusba a plakátok szerepét Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettes 1952 február 14-én a Művészek Házában megtartott ülésen. A tanácskozást azzal a céllal hívták össze, hogy elemezzék a magyar plakátművészet helyzetét és határozzák meg a következő évek „plakátpolitikáját”, melyet az MDP II. Kongresszusán meghatározott kultúrforradalmi célokhoz kellett igazítani. Erre azért volt szükség, mert a szemléltető agitációs tevékenység a párt szerint nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és annak sem a szervezettségével, sem pedig az eredményeivel nem voltak elégedettek. Az 1951-es jelentésből származó megállapítás is jól érzékelteti a helyzetet, miszerint „megfelelően szervezett agitációval és felvilágosító munkával alig lehet találkozni”[5].
Kongresszusi plakát
A plakátokra olyan politikai fegyverként tekintettek, amely a pártállam eszköze lehet a beszolgáltatás és termelés eredményeinek javításában és a falusi osztályharcban, a kulákoknak a dolgozó parasztokról történő „leválasztásában”. Általában egyszerű, sematikus grafikákat és szájbarágós képaláírásokat találunk ezeken a plakátokon primitív asszociációkkal. Mivel célcsoportjuk a közép- és szegényparasztság volt, ezért törekedtek arra, hogy a legkevésbé kvalifikált réteghez is eljusson a propaganda üzenete. Színes és fekete-fehér kulákellenes falragaszok egyaránt jelentek meg az 1950-es években, amiknek közös nevezője a könnyedén felismerhető, állandó jegyekkel bíró, vissza-visszatérő alakok megjelenítése.
Ahogy már korábban említettem ezek rendszerint központilag készített grafikák voltak, így a helyi propagandistáknak csak a megjelölt helyekre történő kihelyezéssel kellett foglalkozniuk. Ebből adódóan ezek az ábrák olyan általános üzeneteket fogalmaztak, mint például „Gondos munka – Jó jövedelem”[6] vagy „Gazdag termésből könnyebb a beadás, marad bőven a piacra!”[7]  így – ellentétben a faliújsággal – lokális vagy személyes jelleggel nem bírtak. A karakterábrázolásokról elmondható, hogy a paraszti társadalom megjelenített rétegei a szegény- és középparasztok voltak. Az idealizált középparaszt karaktere egészséges testalkattal, kalappal, bajusszal és jókedvűen jelenik meg. Mozgósító jellegüknél fogva a munkavégzés és a szerszámok is megjelennek ezeken a plakátokon. A horizontig érő szántóföld és a zsákszámra megjelenő termény a falu gazdagságát és bőségét feltételezi, annak ellenére, hogy ez időben sanyargatták a falu lakóit a beadási és adózási kötelezettségek.
Farkas Gyöngyivel készült interjúban tárgyalt tyukodi téeszellenes tüntetés esetéből is kiderül, hogy nem csak a kulákok, de a kis és középparasztok is elégedetlenek voltak a helyzetükkel, tehát a romló anyagi körülmények nem csupán a nagygazdákat érintették.
Fontos megemlíteni, hogy a plakátokon a „kulákok” akkor sem jelentek meg teljes valójukban, ha a falragasz ellenük agitált. Az egyik plakát[8], akár a május elsejei felvonulásra is buzdíthatna. Csupán a feliratból derül ki, hogy a demonstráció egyik apropója a kizsákmányoló „kulákok” elleni összefogás.

Pál, György (1906-1986) grafikus plakátja

Pál, György (1906-1986) grafikus plakátja

A kutatás során beigazolódott számomra, hogy a módos gazdák nem jelennek meg főszereplőként az agitációs falragaszokon, amit szintén a Farkas Gyöngyivel készített interjú is támaszt alá: „…érdekes, hogy a kulákellenes propaganda nem vagy alig alkalmazta a plakátokat. Ha meg is jelennek általában nem központi alakként, csak mellékszereplőként.”[9] A korabeli propaganda a falragaszok kapcsán a központi témának tekinthető beszolgáltatás mellett a munkavégzésre és a termelés mennyiségének növelésére agitálta a falu lakosságát. Az igényes, színes és grafikailag realisztikus plakátokat a hatalom nem találta ideálisnak a nagygazdák gúnyos, kipellengérező és maliciózus ábrázolásához, ennek okán azt a szerepet meghagyták az elnagyoltabb, igénytelenebbül illusztrált karikatúrának.
[1] Horváth Márton – A párt felvilágosító munkája a tömegek között, Szikra, Budapest, 1952, 16. o.
[2] Csonka Emil – A forradalom oknyomozó története 1945-1956,  VIII. A társadalom szétmorzsolása, Veritas, München, 1981
[3] Takács Róbert – Osztályrajz, Transindex,  http://eletmod.transindex.ro/?cikk=17352, 2014. 04. 08.
[4] Demeter Zsuzsanna – História 1987-056, Digitális Tankönyvtár http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/historia/87-056/ch23.html 2014. 04. 01.
[5] MOL M-KS 276. f. 93. cs. 268. ő.e. Az Élelmezési Minisztérium jelentése az aratás, cséplés és begyűjtés helyzetéről. ikt.sz.n 1951. július 13.