A 2012-es év, nem emlékszem pontosan melyik hónapjában, beültünk az autóba, anyukám, nagybátyám, férjem és jómagam, pont elfértünk és elzötyögtünk a nem éppen sima alföldi utakon Pusztaszenttornyáig, ami Orosházához tartozik. A régi tanyaközpont egyik iskolájában tanított ugyanis nagymamám az ötvenes években, itt is éltek, az iskolához tartozó házban, anyu, mint minden tanyasi gyerek, aki nem költözött kollégiumba vagy ahogy ő, az érettségi évében egy kedves nénihez externátusba, addig naponta bejárt Orosházára gimnáziumba. Már aki továbbtanult…
KÁRMÁN IRÉN írása

Kármán Irén: dédapám, nagymamám és anyukám egy-egy osztályával a régmúltból

Kármán Irén: dédapám, nagymamám és anyukám egy-egy osztályával a régmúltból

Faragó József 2012. szeptember 19-én megjelent cikkében így emlékezett meg erről a történetről a Szilasi Lajos matematikusról írt, Éles elme című portréjában, amely az akkor még létező Népszabadság Online Mozaik oldalán jelent meg:
„ Hogy valami fogalmunk legyen az akkori és az ottani iskolába járás nehézségeiről, érdemes megkérdezni egyik gimnáziumi osztálytársnőjét. Szabó Zsuzsa Pusztaszenttornyáról járt Orosházára, s néha reggelente a vonaton másolta Szilassi Lajos matekleckéjét. Zsuzsa úgy emlékszik ezekre az évekre, hogy a gumicsizmát, amiben a tanyától a vonatmegállóig caplatott az őszi, tavaszi sárban, reggel beadta a vasutasoknak. Délután, mikor leszállt a vonatról, bekopogott a dagonyataposóért, s a városi cipőből ismét a csizmába bújt, hogy hazajusson.” 

(Zsuzsa – ő anyu – és Lajos, a kiváló matematikus ma is tartják a kapcsolatot, olyan közösség formáló ereje volt a tanyasi gyerekek gimnáziumi taníttatásának. Külön osztályt indítottak nekik, hiszen nem tanultak oroszul, a tanyasi iskolákban ugyanis 1-8, illetve később 1-4 osztályok voltak, orosz tanár meg nem nagyon akadt a tanyavilágban. Hátrányukat így csak nagy nehézségek árán tudták később leküzdeni.)

Amikor megérkeztünk a pusztaszenttornyai egykori közösségi ház épületéhez, ahol nagybátyám 1960-ban sutyiban belógott a moziba és 11 évesen megnézte A fekete lagúna szörnye című horrorfilmet, majd este, vaksötétben, a kukoricáson keresztül kellett hazamennie a tanyasi iskolánál lévő otthonukhoz, nos, ekkor minden megelevenedett. Rengeteg épületet lebontottak ugyan, de a gyerekkoruk helyszínére visszatérő felnőttek mindenre pontosan emlékeztek. Meséltek, meséltek, áradtak a történetek, hol kacagtak, hol sírtak, amikor egy letűnt kor emlékfoszlányai között barangoltunk. Pusztaszenttornya a gyermekkoruk volt, s a közösség tagjai hatvan-hatvanöt év múltán, ma is összetartanak, évről évre találkoznak. Ők azok az emberek, a Pusztaszenttornyai Baráti Kör, akik táblát helyeztettek el a tanyasi tanítók emlékére is az egykori közösségi ház oldalán. 

Kármán Irén: az emléktábla Pusztaszenttornya-Orosházán

Kármán Irén: az emléktábla Pusztaszenttornya-Orosházán

A tábla szövege: „Emlékül Pusztaszenttornya község alapításának 150., a helyi gazda és polgári olvasókör 70. évfordulójára, mely később e helyen tevékenykedett. Emlékezve a Pusztaszenttornya határában működött tanyasi iskolák tanítóira és mindazokra a gazdálkodókra, akik e tájon küzdöttek a magyar röggel és érdemelték ki a mai nemzedék háláját. Állította: a Pusztaszenttornyai Baráti Kör és a hálás adományozók, Ororsháza-Pusztaszenttornya, 2008. május 24.

Szeretettel köszöntök minden hivatásának élő és nyugdíjas pedagógust!

(Kármán Irén)